Szabó Gabi: Jó lecke volt, megismertem magam

Szabó Gabriella két értékelhetetlen szezon után, 32 évesen, három olimpiai bajnoki címmel a tarsolyában ismét összeállt volt edzőjével, Tóth Lászlóval, és a visszavonulás széléről visszatáncolva fejest ugrottak a munkába. Az utolsó két olimpiai aranyát vele nyerte, és most mindent egy lapra feltéve, amolyan magányos harcosként próbálnak visszatérni, és kijutni Tokióba.

Miután kihagytad a 2017-es szezont, 2018-ban csatlakoztál Hadvina Gergő csoportjához, leköltöztél Szolnokra, de mégsem sikerült úgy a szezonod, ahogy szeretted volna. Mi volta baj?

Nem szeretek a rossz élményeken rágódni, ami elmúlt, elmúlt. Próbálok mindig azzal foglalkozni, ami sikeres volt. De annyit elárulhatok, hogy nem az edzésmódszerekkel volt a baj, hanem a lelki állapotommal. Az igaz, hogy nekem más típusú munkára van szükségem, mint amit Bodonyi Dóriékkal végeztünk, de fizikálisan alapvetően jól fel voltam készítve, a pszichés állapotommal volt a gond.

Nem volt elég a mentális feltöltődésre az egy kihagyott szezon?

Ezt így nem mondanám. Nem bántam meg, hogy beleálltam a 2018-as szezonba. Jó lecke volt, megismertem saját magam. Nem volt jó ötlet leköltözni Szolnokra, rájöttem, hogy mennyire fontos nekem, hogy napi szinten közel legyenek hozzám azok az emberek, akik tényleg számítanak.

Alapvetően egy kishitű versenyző vagyok, ami mondjuk ebben a bivalyerős magyar mezőnyben nem is csoda.

Kényszeres is vagyok, kevésbé szeretem az újdonságokat, szeretem viszont a bevett dolgokat csinálni. Leköltöztem Szolnokra, megpróbáltam, nem jött be.

Ekkor jött Tóth László (Vackor), akivel az utolsó két olimpiai aranyérmedet nyerted. Ki keresett meg kit?

Hiába, hogy különváltak az útjaink, nekünk a 2016-os olimpia után is megmaradt a jó viszonyunk, köszönhetően talán annak is, hogy a felesége az egyik legjobb barátnőm. Tavaly az első válogató után, ami rosszul sikerült, már megpendítette nekem, hogy ha a második válogató sem jön össze, akkor üljünk le beszélgetni. Aztán a nyáron hagyta érlelődni bennem ezt a gondolat, majd szeptember végén leültünk. Akkor helyére tettünk minden mozaikot, kibeszéltük minden problémánkat, átrágtuk, hogy korábban mit csináltunk jól és mit rosszul. Mi 2013-ban együtt álltunk fel a padlóról, és négy versenyszezont küzdöttünk végig, és mivel Vackor most is azt mondta, hogy lát bennem fantáziát, ezért úgy döntöttünk, hogy ismét megpróbáljuk együtt.

Erre a beszélgetésre már úgy ültél le, hogy feladtad a pályafutásodat?

Igen, akkor már elveszítettem a hitemet. Egyébként is megfogalmazódott már bennem, hogy van három olimpiai bajnoki címem, hova feszüljek még tovább? A kihagyott szezon és a rosszul sikerült 2018 után ráadásul nem volt mibe kapaszkodnom.

Vannak versenyzők, akik jól bírják a kudarcokat, én nem ilyen típus vagyok.

Ha viszont ez a szezonom is rosszul sikerül, akkor tényleg nem lesz mibe kapaszkodnom. Nem akartam október elsején elkezdeni a munkát, le is volt szervezve sok utazásom, amit aztán le kellett mondanom, mert fejest ugrottunk a munkába.

Úgy tűnik, újra van motivációd.

Vackor rengeteg erőt ad. Ő egy rendkívül realista edző, és ha azt mondja, hogy fel tud készíteni, akkor azt elhiszem neki, mert a közös eredményeink hitelessé teszik. Naponta csepegteti belém, minden nap elmondja, hogy meg tudjuk csinálni, ennek köszönhetően elkezdtem én is hinni magunkban.

Olyannyira hisz benned, hogy leadta a fiú csoportját is, és csak veled foglalkozik. Teherként éled ezt meg, vagy ezzel is azt erősiti benned, hogy képesek vagytok visszatérni a csúcsra?

Ne is mondd, erre gondolni sem merek, ez egy hatalmas felelősség nekem! De tény, hogy erőt is ad, hogy ennyire bízik bennem. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire sokat számít a jelenléte. A múlt héten például síelni volt, délelőttönként a honvédos srácokkal megcsináltam az úszóedzést, délutánonként pedig Mócsy Peti edzőtársammal a kondit, de nagyon hiányzott, hogy nem volt ott, mert szinte csak ketten dolgozunk, nem csoportban. Olyan, mintha csinálná velem az edzéseket, és nagyon jó érzés, ha a végén ad egy pacsit. Végre nem várom a tél végét, nem vagyok belefásulva a munkába, élvezek minden egyes edzést.

Milyen célokat tűztetek ki magatok elé 2019-re? Páros és négyes hajó, esetleg ismét összeülsz Kozák Danutával, akivel mind a három olimpiai bajnoki címedet nyerted?

Nincs létjogosultsága annak, hogy két ilyen szezon után beüljek Dana mellé, ráadásul ő most nyert világbajnokságot Kárász Annával. Igaz, hogy nekem sem volt bérelt helyem soha mellette. De természetesen

az a célom, hogy párosban és négyesben is ott lehessek Tokióban,

viszont ahhoz még képbe kell, hogy kerüljek egyesben. Addig is próbálom nem a válogatottságot kitűzni célul, hanem napi szinten megfelelni azoknak az elvárásoknak, amiket már 2016-ban is magunk elé állítottunk Vackorral. Edzésről edzésre haladunk, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.

Ennek megfelelően hogy néz ki a felkészülésed?

Most három hetet még itthon vagyunk, utána pedig megyünk Floridába, oda, ahol 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban is voltunk. Az akkor bevált, most visszatérünk oda. Dél-Afrikába nem szeretnék kimenni, mert sok versenyző lesz ott, és bár ez költségesebb edzőtábor, de úgy érzem, erre van szükségem. Hat hétre megyünk ki, a közepén két hétig kint lesz velem a testvérem is, hogy megtörjük a monoton egyedüllétet. Sajnos a kiskutyámat nem tudom vinni, mert egy mopszot nem lehet ilyen hosszú útnak kitenni, ezen már most stresszelek, de nagyon remélem, hogy Vackor felesége és kislánya is meglátogat majd bennünket. Utána hazajövünk, itthon készülünk a Gubacsinál, majd leköltözünk Szolnokra.

Kicsit olyan a sztori, mint amikor a szélső pályán, ahol senki nem figyel rád, meglépsz, és megnyered a futamot.

Nem titkoltan ilyesmi a célom.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók