Sulisárkányok és fejlesztések Siófokon

A hétvégén Siófokon, a Sió csatornán rendezték meg a Sulisárkány sorozat Somogy megyei területi döntőjét, amelyben mindkét korcsoportban a balatonföldváriak nyertek. A Balaton partján van igény a kajak-kenu sportra, s törekvések vannak arra, hogy állandó otthonra leljen a Siófoki Kajak-kenu Sportegyesület.

A hét végén nagy sikerrel zárult a Sulisárkány sorozat Somogy megyei területi döntője, amelyen Ádándtól kezdve Fonyódon át Somogyjádig 16 csapat megmozdult. A lebonyolításban a kanizsaiak segítettek a Siófoki Kajak-kenu Sportegyesületnek, amely jól szervezett, hangulatos viadalt hozott össze. A versenyen mindkét korcsoportban a balatonföldváriak diadalmaskodtak, az I. korcsoportban Sárkányvár, a II-esben a Lapáttörők bizonyultak a legjobbnak.

Az eseményen részt vett Faludy András, a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai alelnöke is, aki elmondta a szövetség igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy Siófokon újabb szintre léphessen az utánpótlásképzés.

„A városban komolyan gondolkodnak a sportágunkkal kapcsolatban, ám egyelőre csak szezonális jelleggel tudták megoldani az edzéseket, májustól szeptemberig harminc-negyven gyereket mozgatnak rendszeresen, de ha hosszú távon gondolkodunk, akkor a klubnak szüksége lenne állandó telephelyre, továbblépési lehetőségre. A Magyar Kajak-kenu Szövetség eszközigényben is igyekszik a klubot támogatni, sőt szeretnénk aktívan részt venni az önkormányzattal történő egyeztetésekben is, mert jó lenne valami megoldást, akár egy konténeres lehetőséget találni az egyesület számára” – mondta Faludy András.

Kardos László, az egyesület elnöke elmondta, öt éve építik a bázisukat, s próbálnak megoldást találni arra, hogy állandó otthonuk legyen, no és téli felkészülési lehetőséget is biztosítani tudjanak a gyerekek számára.

„Öt évvel ezelőtt egy vitorlás egyesület al-szakosztályaként kezdtünk működni, később önállósodtunk, s az első próbaszezonban hatvanhét gyereket sikerült megnyernünk a sportág számára. A következő évben stagnált a létszámunk, mostanra kialakult egy harminc-negyven fős állandó mag, akik rendszeresen járnak hozzánk edzeni, a nyári szezonban pedig vannak, akik becsatlakoznak az egyesületünk életébe. Ahhoz, hogy biztosítva legyen a létünk, mindenképpen szükségünk lenne egy olyan telephelyre, amelyről a Sió csatorna és a Balaton is könnyedén megközelíthető. A Sió csatorna egyébként tökéletes a kajakozáshoz, szélcsendes, szélvédett terület, folyamatosan nyugodt a víztükör, így minőségi munkát lehetne végezni. Két éve folyamatos tárgyalásban vagyunk az önkormányzattal, de egyelőre még nem sikerült közös nevezőre jutnunk. Ami azért is volna fontos, mert a szövetség fejlesztené az eszközparkunkat, de egyelőre nem tudnám hova tenni a hajókat. Jelenleg utánfutóval én viszem és hozom a hajókat, a lapátokat minden edzésre, de ez kissé kőkorszaki állapot, amin mindenképpen jó lenne javítani” – tette hozzá Kardos László.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók