Sisakot fel! – extrém versenyen van túl Boros Adrián

Zúgókon át

Boros Adrián kalandos dél-afrikai edzőtáborozása lassan a végéhez közeledik. Világbajnokunk afféle csattanóként a hétvégén rajthoz állt a zúgókkal tarkított Stihl Umkomaas maratonon. Sisakot, mentőmellényt felvenni! Újabb izgalmas naplóbejegyzés következik.

„Eszméletlen! Egy szóval így tudnám jellemezni a Stihl Umkomaas maratonit. Soha életemben nem láttam még ennyi zúgót egy helyen, egymás után, és ilyen hosszan. Két napos extrém kihívásról beszélünk, amelyen K-2-ben indultam a dél-afrikai Kev Musgravvel, aki bár 38 esztendős, sokszor végigment már ezen a versenyen. Kev ismerte a folyót, a körülményeket, ami azért némi biztonságot jelentett, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi vár rám. Az első nap egész kellemesen telt. A pályát inkább sziklásnak mondanám, amelyen az erő dominált, de persze akadtak azért kisebb-nagyobb hullámok és zúgók. Ezen a napon 36 kilométert eveztünk, és a hetedik helyen zártunk, de Kev figyelmeztetett: csak most jön a java, rettegett folytatás következik! A folyó már rögtön az elején megtréfált bennünket. A nagyobb zúgók egytől-tízig be vannak számozva és mi mindjárt az egyes számnál fel is borultunk. Ez egy ötven-ötven százalékos zúgó, vagyis, ha meg tudod csinálni, akkor szerencsés vagy, de itt a legjobb egységek is meg tudnak mártózni. Minket körülbelül száz méteren keresztül sodort a víz, mire ki tudtunk szállni és közben arra is figyelnünk kellett, hogy a hajó ne akadjon el, mert féltünk, hogy összetörik. Ez a kis borulás súlyos percekbe került, s mindjárt a tizenegyedik helyen találtuk magunkat. Szerencsére a továbbiakban egész jól, összeszedetten kajakoztunk, igazából nekem fogalmam sem volt arról, hogy hol járunk, a társam csak annyit mondott: figyelj, a hármas-négyes zúgó következik! Az ötödik-hatodik pont is a rizikós részhez tartozott, de mindkettőn sikerrel átmentünk. Ezek egy-két kilométeres hosszúságú szakaszok voltak, amelyek nagyon nehezek, ha egy percre nem figyelünk oda, rossz helyzetben találhatjuk magunkat. Itt már kezdtük megfogni a többieket, a nyolcas számú zúgónál már a nyolcadik helyen álltunk, és az utolsó három kilométeren megcsíptük a hetedik helyet is. Örültem, hogy megcsináltam ezt a versenyt is, hatalmas élmény volt, igazából még most sem hiszem el, hogy milyen szakaszokon mentünk le ezekkel a hajókkal. A verseny érdekessége, hogy sisakot és mentőmellényt kell viselni, mert tényleg kőkemény ez a folyó. Hogy mennyire volt hasznos számomra a dél-afrikai edzőtábor, az itt eltöltött jó pár hét? Március közepe van, idén már többet versenyeztem, mint tavaly összesen, a nehézségek ellenére minden percét élveztem ezeknek a viadaloknak, amelyek meghatározó alapot adnak a szezonomhoz. A most elért hetedik hely önmagában nem mutatja meg azt, hogy mennyire jó formában is vagyok. Pedig érzem, hogy abban vagyok, s így a jövőre nézve úgy gondolom, jó esélyekkel indulok majd az idény összes versenyén.”

Az alábbiakban egy rövid ízelítő látható a versenyről.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók