Mégse

Schmidt Gábor: Nem érmekben mérjük az idei évet

Az egyik legsűrűbb és legizgalmasabb szezonja elé néz a magyar kajak-kenu sport, a szövetség elnöke pedig akkor lenne elégedett, ha az év végére kikristályosodna egy olyan versenyzői névsor, amelynek tagjai jövőre, a szegedi világbajnokságon megszerezhetik a maximális olimpiai kvótát. Schmidt Gábor hosszabb interjút adott az InfoRádió Aréna című műsorában.

Hír

A versenyszezon elindulásával szinte minden hétvégére jut valamilyen esemény a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendezése alatt. „Nagyon szerteágazó lett a feladatunk az elmúlt években – kezdte Schmidt Gábor. – Nemcsak a pályán, hanem a nemzetközi életben is igyekszünk vezető szerepet betölteni a versenyek szervezésével, a különböző innovációkkal, a tévéközvetítésekkel vagy akár a sportprezentációkkal. A 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság megrendezését Németország elől hoztuk el, amit nagy fegyverténynek tartok. Az idén Szegeden lesz egy világkupa, de elnyertük a 2022-es U23-as és ifjúsági világbajnokság megrendezésének jogát is, ez a vébé a sportág legnagyobb eseménye abból a szempontból, hogy itt két korosztály indul, továbbá ez a világbajnokságon a magyar fiatalok számára is jó motivációs cél.”

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy 2020-ban Budapesti maraton Európa-bajnokság lesz, ennek külön örül, miután régóta szerettek volna már a fővárosban egy nagyobb nemzetközi eseményt megrendezni. Schmidt Gábor hozzátette: nagyon várja már, hogy Észak-Csepelen elinduljon a szlalompálya építése is.

Az év egyik legfontosabb eseményéről, a május 17. és 20. között rendezendő szegedi világkupáról elmondta, hogy számos újdonságot tartalmaz majd, miután a maty-éri pályát átépítik.

Már zajlik a munka a Maty-éren

Az idén májusi világkupáig (VK) befejeződnek a partvédelmi munkálatok a Maty-éri Kajak-Kenu és Evezős pályán, valamint megújul az eredményhirdető-pódium is. A nagyszabású fejlesztések csak a VK után indulnak be, a 2019-es olimpiai kvalifikációs gyorsasági kajak-kenu világbajnokságig 1,8 milliárd forintból az egész létesítmény átalakul.

„Megújul az eredményhirdető rész, új rendszert vezetünk be a futam utáni történéseket tekintve: a versenyzők amikor beérkeznek, akkor visszakanyarodnak, és a nézők előtt fognak kiszállni, nem tűnnek el a szurkolók szeme elől. A versenypálya melletti osztószigeten eddig főleg a reklámokat tudtuk megjeleníttetni, valamint elválasztotta a felvezető sávot a versenypályától, amely így egy hermetikusan elzárt, hullámok nélküli pálya lett. Most azonban egy híd fog bevezetni a szigetre, ahova át fogjuk vinni a tévéközvetítést, a kamerák így mutatni fogják már a közönséget is a futamok alatt, ezzel sokkal látványosabb képet fog sugározni a televízió. A világkupára ezúttal is ingyenes lesz a belépés, ráadásul ebben az időben éppen a borfesztivál is zajlik majd a városban, így tökéletes program lehet az a hétvége egy szegedi kirándulásra.”

A síkvízi válogatott versenyzők az idén nagy számmal tudtak melegvízi edzőtáborba elvonulni télen, a két helyszín Dél-Afrika és Portugália volt.

„A kormány kiemelt támogatásának köszönhetően olyan forrás áll rendelkezésre edzőtáborozásokra, amelyet igyekeztünk maximálisan kihasználni. Akik kiutaztak, azoktól egyértelműen az a visszajelzés jött, hogy jól működött a munka mindkét helyszínen. Mentek egymás ellen időre a különböző csapatok, így látták egymást az ellenfelek, de emellett a saját edzésmunkájukat is meg tudták csinálni. Majd május elején, a rangsorolón kiderül, hogy kinek hogy sikerült a felkészülés” – mondta Schmidt Gábor.

A csapatok és a versenyzők között hatalmas a rivalizálás, a szövetség pedig igyekszik is ezt fenntartani.

„A rivalizálás ellenére egyértelműen béke van a sportágban,

mindenki érzi, hogy addig, amíg el nem dől, hogy kik a legjobbak, addig verseny van” – mondta az elnök.

A szakágakat egyenként nézve, Schmidt Gábor szerint a női kajakmezőny Kozák Danuta, Douchev-Janics Natasa, Csipes Tamara és Szabó Gabriella visszatérésével rendkívül erős és kiegyenlített lesz.

Az idén először vízen az olimpiai bajnok Janics Natasa! #kajakkenu #janicsnatasa

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,

„Danát láttam Portugáliában evezni, jó úton van a mozgásban és a hozzáállásban is, de nála még fontos a fokozatos terhelés, erre gyógytornász figyel. Neki még nem az a célja, hogy az idén visszatérjen az elitbe, hanem, hogy az olimpiára kerüljön a régi formájába. A többi visszatérő is nagyon jól edz, és akkor még nem is beszéltünk a tavaly remekül szereplő Takács Tamaráról, Medveczky Erikáról és Lucz Dóráról. Nagyon várom már a versenyüket” – mondta az elnök.

Szerinte végérvényesen elfelejthetjük azt, hogy a női kenu egy lesajnált szakág a kajak-kenun belül, hiszen két szám is felkerült az olimpia programjára. „Ráadásul nekünk Balla Virág, Takács Kincső és Lakatos Zsanett személyében világ- és Európa-bajnokságot nyert versenyzőink vannak. Szerencsére már sok egyesületnél foglalkoznak ezzel a szakággal, így azt gondolom, komoly esélyeink lehetnek arra, hogy jövőre, a szegedi vébén kvótát szerezzünk Tokióra.”

Egymást húzva maradhatnak a világelitben a magyar kenus lányok

Tokióban először szerepel majd a női kenu az olimpiai programban. Mindkét számban, 500 párosban és 200 egyesben is éremesélyes lehet Devecseriné Takács Kincső és Balla Virág. A világ legjobb kenusai közé tartozó győri versenyzők az idén is itthon készültek, a közös edzések pedig szerintük remek hatással vannak rájuk.

A férfi kajakosok idei egyik legizgalmasabb száma az olimpiai programba felkerült 500 négyes lesz, amelyre többek között egy új, 400 egyes válogatóval lehet bekerülni. „Ahogy az előző szövetségi kapitánynál, Storcz Botondnál, úgy most Hüttner Csabánál is egyesben kell jól menni ahhoz, hogy valaki bekerüljön a csapathajóba. Tótka Sándor úgy fogalmazott, hogy vagy ötvenen pályáznak arra a négy helyre, és nem tartom ezt túlzónak, de a 200 egyes, az 1000 egyes és az 1000 páros is nagyon nagy küzdelmet fog hozni az idén. A visszatérők közül Dudás Miklós és Dombvári Bence is megkapja a lehetőséget, hogy bizonyítsa: helye van a válogatottban. Egyébként a férfi kajak szakág tavalyi, kvázi gyengébb szereplése nem biztos, hogy akkora probléma volt, hiszen

még az olimpiai ciklus elején felébresztette a versenyzőket.”

A férfi kenu kisebb mélyrepülést sem tartja egetrengető problémának Schmidt Gábor, mint mondta, a magyar kajak-kenu mintegy 75 éves történetében soha nem volt olyan, hogy az összes szakág egyszerre lett volna a topon. „Emlékezzünk csak az 1995-ös duisburgi világbajnokságra, ahol a férfi kenusok öt aranyérmet nyertek, miközben a többi szakág nem szerepelt ilyen jól. Ugyanakkor az elmúlt években az ifjúsági és az U23-as világeseményeken remekül mentek a fiatalok, szerintem jövőre képesek lehetnek a magyar férfi kenusok arra, hogy mindkét számban olimpiai kvótát szerezzenek.”

Arra a kérdésre, hogy mikor lenne elégedett az év végén, Schmidt Gábor így felelt: „Lehet, hogy sokakat megbántok ezzel, de nem az a lényeg az idén, hogy mennyi érmet szerzünk. Akkor zárunk jó évet, ha látjuk a világbajnokság után azt a 25, maximum 30 embert, akikből kiválaszthatjuk a szegedi vébére azt a 18 versenyzőt, akik megszerezhetik a maximális számú olimpiai kvótát.”

A teljes beszélgetés első része meghallgatható itt:

A második pedig itt:

Kiszolgálták a hokis vb-hősök a kajak-kenusokat

Ismét kiváló hangulatban zajlott a Séra Miklós Kajak-Kenus Jégkorong Bajnokság, amelyet második alkalommal rendeztek meg.

Hír

A korábbi kiváló kajak-kenus és hokiedző emlékére megrendezett tornát – akárcsak tavaly, az idén is – az Endreffy Zoltán Ügyvédi Iroda nyerte meg, ám ezúttal jóval nagyobb csatákat láthattak a nézők.

„Az idén nem volt olyan csapat, amely annyira kilógott volna felfelé a mezőnyből, sokkal szorosabb mérkőzéseket játszottak – kezdte Foltán László főszervező. – Elég csak a két elődöntőt említeni, amely egyaránt döntetlennel zárult, és büntetőkkel dőlt el, a döntőben pedig a győztes csapat 3-1-re győzött. Az látszódott, hogy a kajak-kenus társadalomban van egy réteg, amely ki van éhezve arra, hogy megmérettesse magát egy ilyen hokitornán.”

A tornagyőztes csapat a vándorserleggel

A Megyeri úti jégcsarnokban rendezett torna gálamérkőzésén a magyar jégkorong aranygenerációja, a sapporói Divízió I-es világbajnokságon aranyérmet nyert válogatott több játékosa egy-egy vegyes csapatot alkotott a kajak-kenus olimpikonokkal. Jégre lépett például – a teljesség igénye nélkül – Kangyal Balázs, Vas Márton, Tokaji Viktor, Peterdi Imre, Szélig Viktor, Hoffmann Attila, Jánosi Csaba, Gebei Péter és Svasznek Bence is, míg a kajak-kenusok közül többek között Horváth Gábor, Fidel László, Bozsik Gábor, Beé István és Boros Gergely is ott volt a csapatban. Megtisztelte továbbá jelenlétével az eseményt Pat Cortina, a sapporói vb-hősök szövetségi kapitánya, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség szakmai alelnöke is.

Pat Cortina is ellátogatott a gálára

„Egyedülálló volt a gálameccs,

a jégkorongozók nagyon szépen kiszolgálták a kajak-kenusokat,

sorra osztották nekik az asszisztokat, nagy élmény volt látni őket játszani. Gólt azonban így sem volt könnyű ütni, mert az egyik kapuban a MAC U16-os válogatott hokisa, Oláh Dávid, a másikban pedig az UTE U20-as válogatott kapusa, Márkus Levente állt. A rendes játékidőben 3-3 volt az állás, és hét másodperccel a hosszabbítás vége előtt szerzett góllal dőlt el a gálameccs. Összességében mindenki nagyon jól érezte magát, köszönjük a nézőknek is, hogy kijöttek. Jövőre folytatjuk” – mondta Foltán László.

Komoly fejlesztés a Tímár utcában

Jelentősen bővítéssel folytatódik a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett UTE-létesítmény felújítása Óbudán. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vagyonkezelésében működő Urányi-Fábián vízitelep új épületrésszel gazdagodik, így a szakosztály versenyzői ősszel már lényegesen jobb körülmények között kezdhetik meg az alapozást. A beruházás forrásait az anyaegyesület és az MKKSZ közösen teremtette elő.

Vízitelep bővítés
Hír

2013 nyarán a nagy dunai árvíz jelentős pusztítást végzett az UTE vízitelepén. A károk helyreállításához komoly összefogás kellett. A szakosztály előbb a létesítmény árvízvédelmét oldotta meg, majd elsősorban az MKKSZ-től kapott sportágfejlesztési támogatásokból 2014-ben felújították a telep főépületét is, a lila-fehérek kajak-kenu bázisa abban az évben kapta meg az Urányi-Fábián nevet. A munkálatok most folytatódnak a Tímár utcában.

“A Kormánytól kapott kiemelt sportágfejleszetési támogatások jelentős részét arra fordítjuk, hogy a hosszú évtizedek alatt leromlott csónakházak megújuljanak – mondta Schmidt Gábor, a MKKSZ elnöke. – Eddig szerte az országban több mint 50 helyen történtek felújítások és bővítések. Nagyon örülök, hogy a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett, Urányi-Fábián vízitelep – az UTE és a szövetség összefogásának eredményeként – fejlesztésre kerül. A klubbal közösen kiírtuk a közbeszerzést, majd megkötöttük a szerződést a nyertes ajánlattevővel, így a munkálatok rendben elkezdődtek.”

A vízitelepen az elmúlt 50 év legjelentősebb fejlesztése zajlik. A kivitelezők vadonatúj emeletet építenek a tanmedence és az konditerem épületének tetejére, ahol egy komplett női szárny öltözőkkel és szociális helységekkel, valamint egy tornaterem kerül kialakításra.

„A fejlesztésnek köszönhetően komfortosabban fognak elférni sportolóink a telepen és az új tornateremben olyan saját súlyos gyakorlatoknak végezhetnek majd, ami hozzájárul a még minőségibb munkához – mondta a beruházásról Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztály-igazgatója. – Az UTE 2018-ban megnyerte az egyesületek közti olimpiai pontversenyt, ebben pedig hatalmas szerepe van két versenyzőnknek, Kozák Danutának és Tótka Sándornak. Az ilyen kiváló sportolóknak is

méltó lehetőséget kívánunk nyújtani a felkészüléshez,

és az utánpótlásnak is.”

Az anyaegyesület az építkezésre szánt összeget abból a pénzből fedezi, amit a hat nagy fővárosi egyesület kapott a Kormánytól létesítményfejlesztésre. Az UTE hozzájárulása fedezi a vízitelepen zajló beruházás 70 százalékát, a dráguló építőanyagárak miatti többletköltségeket pedig az MKKSZ állta.

„Egy réges-régi szerződés alapján az vízitelep üzemeltetője mi vagyunk, a vagyonkezelő pedig a kajak-kenu szövetség – mondta Őze István, az UTE klubigazgatója. – Szerencsére az MKKSZ-el hosszú évek óta kiváló a kapcsolatunk, így bele tudtunk vágni ebbe a nagyszabású fejlesztésbe közösen. Szükség van a bővítésre, mert emelni szeretnénk a létszámot, hiszen a sikeres olimpiai szereplés miatt

hatalmas az érdeklődés a kajak-kenu szakosztályunk iránt.

Az UTE egyébként is nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésekre, kormányzati és önkormányzati programok segítségével több sportlétesítményünk épül illetve áll felújítás alatt.”

A munkálatok a Tímár utcában néhány héttel ezelőtt kezdődtek és várhatóan a nyár végéig tartanak, a létesítményben a sportolók felkészülése addig is biztosított. A kibővített épületrészt a tervek szerint szeptembertől használhatja majd a szakosztály.