Sárkányos sikerek

A magyar kajak-kenu sportot sokan a síkvizi szakággal azonosítják, pedig szinte minden egyéb területen ugyanúgy a világ legjobbjai közé tartozunk.

Maratoni versenyzőink hagyományosan jól szerepelnek a legnagyobb megmérettetéseken, és immár a sárkányhajó is sikertörténetté kezd válni. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportág eddigi legnagyobb sikerét aratták a mieink a 2008-as Világbajnokságon, melyen három arany- és két ezüstérmet szereztek. A siker megkoronázásaként idén március 20-án az Önkormányzati Minisztériumban a csapat tagjai külön köszöntésben részesültek. Török Ottó a Minisztérium képviseletében a  "2008. második félévében Európa- és világbajnokságokon nem olimpiai sportágakban és nem olimpiai szakágakban sikeresen szerepelt sportolók"-számára készült oklevelet adta át csapatunknak, akik mellett a motorsport, vitorlázás, amatőr árdiózás, kick-box, karate és a fogathajtás legjobbjai is meghívást kaptak az eseményre.



A kitüntetett magyar csapat tagjai: Barócsi Andrea, Balázs Péter, Bozsik Attila, Csáky László, Csengeri Adrienn, Dira Zsófia, Faldum Berenike, Folláth Vivien, Foltán László, Foltánné Jenei Erzsébet, Györe Attila , Horváth Gergely, Hüttner Csaba, Korisánszky Péter, Kövér Márton, Krausz Mihály, Medveczky Erika, Metka Márton, Reményi Gitta, Sarudi Alíz , Sarudi Pál, Tóth Márton, Ulveczky Edina, Végh Attila, Wohner Krisztina versenyzők, valamint Reményi Péter edző.
 
A tavalyi siker egyben kvalifikációt jelent a 2009-es Világjátékokra, melye Thaiföldön rendezne júliusban.
 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók