Mégse

Rendessy Eszteré a Kolonics-díj – támogatást kapnak a fiatalok

Rendessy Eszter kapta a Kolonics György-díjat, amelyet minden évben a legjobb utánpótláskorú versenyzőnek ítélnek oda a Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében. Az ifjúsági olimpiai bajnoki címet nyert kajakos a díjat a Kolonics György Alapítvány évértékelő rendezvényén vehette át, amelyen megnevezték a Jövő Reménységei ösztöndíj nyerteseit, díjazták az alapítvány első elnökét, Angyal Zoltánt, és szó esett az alapítvány sikeres 2018-as évéről is.

Hír

A tavaly Buenos Airesben ifjúsági olimpiai bajnoki címet szerzett Rendessy Eszter (felső képünkön) az év ifjúsági női kajakosa díj után az év utánpótlás versenyzője címet is bezsebelte. A 16 éves versenyző Schmidt Gábortól, az MKKSZ elnökétől vehette át a Kolonics-díjat, amellyel egy egymillió forintos támogatás is jár a szövetség részéről. Az összeget sporteszközre, táplálékkiegészítőre vagy akár edzőtáborozásra is fordíthatja Rendessy Eszter.

Schmidt Gábor beszédében elmondta, hogy Kolonics György személyisége, a szerénysége, az alázata, az, hogy nemes küzdelemben, a célnak mindent alárendelve versenyzett, tökéletes lenyomata a kajak-kenu sportág alapértékeinek.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke

A Kolonics György Alapítvány kuratóriuma döntött “A Jövő Reménységei” elnevezésű programja keretében támogatott versenyzők névsoráról is. A pályázati felhívásra 26 sportoló nyújtotta be jelentkezését. A kuratórium a döntés során – az eredményességen túlmenően – a tanulmányi eredményeket, illetve a szociális helyzetet is figyelembe vette. Ezen szempontok figyelembe vételével a következők fiatal tehetségek kerültek kiválasztásra a nyolc szakágban:

Női kajak:
Kőhalmi Emese (Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület)
Máró Anna (Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesület)

Női kenu:
Csorba Zsófia (NKM Szeged Vízisport Egyesület)
Gönczöl Laura (PACS-PACS SE)

Férfi kajak:
Erdélyi Tamás (Graboplast Győri Vízisport Egyesület)
Nagy Raul (Tolnai Kajak-Kenu Egyesület)

Férfi kenu
Besenyei Ádám (Merkapt Mekler ITSE)
Csanki Márk (NKM Szeged Vízisport Egyesület)

A jövő reménységei

Az ösztöndíj célja, hogy az alapítvány olyan fiatalokat támogasson, akiknek a programban való részvétel valódi segítséget és ösztönzést jelent a továbblépéshez, a további sporteredmények eléréséhez, így a kiválasztás egyik fő szempontja a szociális háttér. A teljes ösztöndíjkeret 1 920 000 Ft, amelynek forrása magán- és céges adományokból tevődik össze. A támogatás hat hónapon keresztül havi 40 000 forintot jelent a nyerteseknek, amelyet a sporthoz kapcsolódó költségeik fedezésére használhatnak fel. Az ösztöndíj folyósítása februárban kezdődik. A díjakat Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át.

A rendezvényen odaítélték a Kolonics György Alapítványért díjat is, ezt Angyal Zoltánt kapta meg, aki hét évig volt a kuratórium elnöke. A díjat Baráth Etele és Molnár Zoltán adta át, előbbi a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, utóbbi a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára volt, amikor létrejött a Kolonics György Alapítvány. Baráth Etele beszédében kitért arra, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség sportegészségügyi központja azért is jött létre, hogy megelőzze az olyan tragédiákat, amely Kolonics Györggyel is történt, továbbá a sportolókat arra ösztönözze, hogy ugyanúgy tiszta eszközökkel versenyezzenek, ahogy Koló tette.

Baráth Etele, Angyal Zoltán és Molnár Zoltán

Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke az eseményen elmondta, hogy kiváló évet zárt az alapítvány. „Azokat a programokat, amelyeket korábban elkezdtünk, 2018-ban is megcsináltunk.

Az év ráadásul különös volt, hiszen tavaly volt tíz éve, hogy meghalt Koló.

A minden évben megrendezett fáklyás emlékevezés ezért most még hangsúlyosabb és meghatóbb volt, ahova rengetegen jöttek el. Emellett lezajlottak az Erzsébet táborok, több tízezer embert sárkányhajóztattunk meg 11 héten keresztül, az éjszakai sárkányhajós evezésről és a több mint 4000 indulóval megrendezett Kolonics György Emlékfutásról nem is beszélve.”

A korábbi 17-szeres maraton kenu világbajnok kiemelte a Karrierkövető programot, amely két lábon áll. „Az egyik lába, hogy olyan fiatalokat mentorálunk, akik a sportágban képzelik el a jövőjüket – akár edzőként akár sportvezetőként. Jelenleg nyolc gyerek tagja ennek a programnak, ők tavaly például a szegedi Világkupán betekintést nyerhettek a szervezők munkájába, de beülhettek a világbajnokságra készülő versenyzők edzésein is a motorcsónakba az edzők mellé.”

Csabai Edvin, az alapítvány elnöke

A program másik lába három részből áll: a kettős karrierkövetésről, az alkolhol- és drogfogyasztásról, valamint a motiváció és küzdőszellem fontosságáról. „Ezeket a rendkívül izgalmas, inspirációs beszélgetéseket Csáky László, Hadfi Dániel és Dávid Ferenc szokta levezényelni. Nagyon fontosnak találjuk, hogy ezek a tizenéves gyerekek

össze tudják egyeztetni a sportot a tanulással,

vagy a csoportnyomás ellenére nemet tudjanak mondani a drogra és az alkoholra. Igyekszünk 2019-ben is a meglévő programjainkon tovább finomítani, és még sikeresebben végigvinni őket” – zárta Csabai Edvin.

Portugáliát is megszállták a magyar kajak-kenusok

Portugáliában is kiváló körülmények között készülnek kajak-kenusaink, akiknek csak az edzésekre kell koncentrálniuk a melegvízi edzőtáborban.

Hír

A dél-afrikai Pretoria mellett a spanyolországi Sevilla és a portugáliai Montebelo is azok közé a helyszínek közé tartozik, amelyet elleptek a magyar kajak-kenusok.

„Mi egy hetet Sevillában voltunk, most pedig két hétig Montebelóban vagyunk – kezdte Tóth Dávid. – Mindkét helyszínen tökéletes az idő,

eddig minden edzést meg tudtunk csinálni, amit terveztünk.

Egy héten nyolc vízi edzésünk van, két kondival és két futással. Szerencsére elkerültek bennünket a betegségek és a sérülések is” – mondta az olimpiai ezüstérmes kajakos, aki a Gannoruwa Levente által vezényelt csapat tagja Kulifai Tamással, valamint a Párizs kerethez tartozó Györgyjakab Mátéval, Gecse Mártonnal és Varga Dominikkel.

A teljes kajakos és kenus Párizs keret Portugáliában edz Németh Szabolcs és Nyerges Attila vezetésével. Rajtuk kívül – a teljesség igénye nélkül – Bodonyi Dóra, Katrinecz Rita és a maratonista Kiszli Vanda is Montebelóban készül, valamint Kőbán Rita és Balázs Péter vezetésével egy fiatalokból álló MTK-s csapat is.

A Párizs keret kajakos csapata Portugáliában

Montebelo kevésbé színes helyszín, mint például a dél-afrikai Pretoria, ahol szafarizhatnak vagy oroszlánt simogathatnak szabadidejükben a versenyzők. „Ennek is megvan viszont az előnye, hiszen így minden adott itt ahhoz, hogy csak az edzésekre koncentráljunk” – tette hozzá Kulifai Tamás, aki Londonban ugyancsak olimpiai ezüstérmet nyert a férfi kajaknégyes tagjaként.

Ellepték Dél-Afrikát a magyar kajak-kenusok

A magyar kajak-kenu válogatottnál szóba jöhető versenyzők túlnyomó többsége több hétre Dél-Afrikába vonult melegvízi edzőtáborba, ahol kifogástalan körülmények között készülhetnek fel a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt rendkívül fontos idényre.

Hír

Hüvös Viktor csoportja érkezett ki legkorábban Pretoriába: Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Dudás Miklós és Szendy Márk február 24-től március 25-ig edzőtáborozik ott. A többiek március harmadikán utaztak ki Dél-Afrikába, 25-ig van kint Medveczky Erika, Csipes Tamara, Hagymási Réka, Pupp Noémi, Nagy Flóra, Gamsjager Lisa-Maria, Lakatos Zsanett és Mike Róbert, 29-én utazik haza Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Hufnágel Tibor, Balaska Márk, Dombvári Bence, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás, Németh Viktor, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gazsó Dorka, Bakó Olga, Biben Karina, Kőhalmi Emese, Szendy Lilla és Sólyom Dóra.

Április 5-ig lesz az edzőtáborban Fekete Ádám, Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Bodonyi András, Kiss Tamás és Dóri Bence, valamint április 14-ig készül kint Kárász Anna, Takács Tamara és Kopasz Bálint.

Lapozható galéria:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

Hello Afrika 😎😍 jó végre vízen…. ❤️ • #southafrica #sixweeks #trainingcamp #lovethisplace #truebeauty #nature #goodforsoul #iloveit

Anna Karasz (@anna__karasz) által megosztott bejegyzés,

Általában mindenkinek napi két vízi edzése van, gyakran kiegészítve egy kondival. Tótka Sándort kértük arra, hogy számoljon be az eddigi tapasztalatokról. A világ- és Európa-bajnok kajakos már harmadik alkalommal edzőtáborozik a helyszínen.

„Fantasztikus időnk van, végig 30 fok körül mozog a hőmérséklet.

Párszor esett az eső, de egyetlen edzésünk sem maradt el. Néha fúj a szél, de nem baj, ha nincs mindig tükörvíz, mert legalább ilyen körülmények között is készülünk” – mondta Tótka Sándor, aki szerint a szállásuk tökéletes, és az elmúlt évhez képest az ételek mennyisége és minősége is jelentősen javult.

„Az első héten, amikor csak a mi csapatunk volt itt, akkor egészen szuperek voltak az ételek. Felismerték ugyanis a helyiek, hogy korábban nem tudtak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt készíteni, ezért az idén elkezdték máshonnan rendelni. Mióta kijött a többi magyar versenyző is, azóta kicsit egyhangúbb lett a választék, szószokkal próbáljuk feldobni, de még így is sokkal jobb, mint tavaly volt.”

A sok edzés mellett a kikapcsolódásra is jut idő a versenyzőknek. „Mi tavaly például oroszlánokkal sétáltunk, és meg is simogathattuk őket, az életem egyik legnagyobb élménye volt. Most főleg PlayStationözöm, sorozatot nézek és olvasok a szabadidőmben, ezek azért is töltenek fel, mert otthon az olvasáson kívül másra nincs időm. De elmentünk a hétvégén a csapattal moziba is, megnéztük a Marvel kapitányt. Érdekes itt a mozi, mert kapsz egy natúr popcornt, és te ízesítheted meg, sóval, vajjal vagy édesen is eheted. Otthon gyakran vadászni kell az olyan helyeket, ahol nem szinkronosan adják a filmeket, itt pedig végre eredeti nyelven nézhettük. Kellenek az ilyen kikapcsolódások az edzések között.”