Régiós továbbképzés volt Pakson

Régiós továbbképzést tartott az Alsó-Duna és Dél-Nyugat Magyarország régió vezetése, amelyen 15 egyesületből 40 szakember vett részt. Boros Gergely, régiós koordinátor a térség idei és jövőbeni feladatairól is beszélt honlapunknak.

Régiós továbbképzésen, szakmai workshopon vehettek részt az Alsó-Duna és Dél-Nyugat Magyarország egyesületei, 15 klubból 40 szakember volt kíváncsi a sportággal kapcsolatos kérdésekre és előadásokra. A paksi Forráspont Energiaházban megtartott találkozón elsőként Komka Zsolt az életkori fejlettségről és fejleszthetőségről tartott előadást, majd Répási Eszter dietetikus a sporttáplálkozásról beszélt az egybegyűlteknek, Kalmár Hajnalka és Kabarcz Zoltán pedig a Nyerő hármasról, azaz a sportoló-edző-szülő kapcsolatáról adott tájékoztatást. Ifjabb Foltán László a 2018-as Vízi Vándortábor előkészületeiről, Vaskuti István pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség normatív támogatási lehetőségeiről beszélt.

„Ez volt az első ilyen jellegű workshop a régióban, de télen és kora tavasszal is tartunk majd hasonló rendezvényeket. Nagy öröm volt számunkra, hogy jelentős volt az érdeklődés, a részvevők rengeteg kérdést tettek fel az előadásokat követően – mondta Boros Gergely, aki a régió életébe is bepillantást adott. – Az idei Dunaferr Kupán már régiós bajnokot avattunk, idén még szeretnénk egy régiós fizikai felmérőt rendezni, a régiós kölyök válogatott számára pedig egy futótábort. A jövőben több edzőtábort tervezünk, és szeretnénk életre hívni egy olyan versenysorozatot is, amely még jobban összekovácsolja a térségbe tartozó egyesületeket és versenyzőket.”

Érdekesség még, hogy az eseményen részt vett Bölcske és Kalocsa képviselője. Ők a Bejárható Magyarország programon belül létrejövő vízitúrahálózat egy-egy megállóhelyének képviseletében voltak jelen.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók