Pulai Imre: „Olyan nincs, hogy nincs kenu”

Ötven esztendős lett olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. Sportágunk "Sumákjának" az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti könyvbe készült beszélgetéssel kívánunk boldog születésnapot. Azóta párja, Novák Ferenc hazatért már külföldi "kiküldetéséből", míg Sumák az észt csapat felkészülését irányítja.

Születésnap
Hír

Mi van, Sumák, csak nem megnőttél? – szólt a „frocli” a jó két méter magas óriásnak, olimpiai bajnok kenusunknak, Pulai Imrének egy nyár esti, üde honvédos összejövetelen. Egy estén, amikor tért nyernek az emlékek, amikor egy habos sör felett jó elmerengeni a múlton, és úgy igazán jó érzés örülni az összetartozásnak. Még akkor is, ha az ember párja, az érme „másik oldala”, Novák Ferenc több ezer kilométerre van tőle.

Megtalálta az igazit?

Ó hogyne! – nevet Pulai Imre. – Egyértelműen Feri volt az. Még úgy is, hogy elsőre nem állt össze a mozgásunk. Ettől függetlenül az első közös edzésünkön jó időt mentünk, és tudtam, hogy ha sikerül megtalálnunk a ritmust, ebből valami nagyon jó is kisülhet.

Kisült, hiszen Sydneyben lett egy olimpiai bajnok párosunk, és ha úgy vesszük: összeállt, az egyik legmókásabb formáció, amelyet a magyar kajak-kenu sport magáénak tudhat.

Az kétségtelen, hogy jól elszórakoztattuk egymást Ferivel. Poénokért sosem kellett a szomszédba mennünk. Legalábbis nekem nem, mert Feri – remélem, olvassa ezt a könyvet – folyton csak másolt engem. Mindig mondtam neki, hogy ne legyen már annyira esetlen, találjon ki valami újat, valami egyedit.

Mondana néhány példát, hogy a kevésbé unalmas perceiket mivel ütötték el?

Van egy-két jó történetünk. Például Feri futócipőit télen rendszeresen feltöltöttem vízzel, ami természetesen jégtömbként fagyott bele. Aztán megesett, hogy a tavaszi, nyári edzéseken a vízre szállást követően Feri cipőit gyorsan leszögeztem a stégre, Dunavarsányban pedig rendszeresen leragasztottam az ágya elé a papucsát. Remek pillanatokat szereztem ezzel magamnak. És remélem, neki is, így lesz mit mesélnie az unokáinak. Amúgy a viccet félre téve: tényleg jó kettős volt a miénk. Ha megnézi a magyar sportot vagy szűkebben a kajak-kenut: hány olyan páros van, amelynek tagjai vérig tudják sérteni egymást, nagy összeveszéseket élnek meg. Mi találtunk egy sajátos kommunikációt, poénokkal közvetítettük egymásnak az érzéseinket, az örömünket vagy éppen a kritikáinkat a másikkal kapcsolatban. Szerintem így jobban be is tudja fogadni, jobban meg is tudja élni az ember.

Ha a vízparti pletykáknak hinni lehet, gyerekként sem tartozott a mimózák közé.

Hát nem. Már az első versenyemet meg akartam óvni. Úgy tizenkét-tizenhárom évesek lehettünk, kétezer méteren indultunk, ráadásul úgy, hogy a hét elején mentünk le először a vízitelepre, akkor kezdtünk el ismerkedni a sportággal. Annyira újoncok voltunk a srácokkal, hogy még fordulni sem tudtunk. Természetesen tök utolsók lettünk a versenyben, sőt, mire célba értünk, a versenybíróság már össze is pakolt és hazament. Na, ezen én vérig sértődtem, mondtam is a többieknek, hogy óvjuk meg a futamot. Így kezdődött minden, a BSE-ben. Emlékszik még arra a vízitelepre?  Arra a nagy sóderdombra? Nem? Pedig arra vittük fel a négyest, és a tetejéről úgy csúsztunk le a vízbe, mintha szánkóztunk volna. Volt nagy öröm, amikor az edzőink meglátták, hogy tönkrevágtuk a hajó alját. Igen, valóban elég nehezen kezelhető kölyök voltam, de éppen ezért nekem találták ki ezt a sportágat. Imádtam a vízitelepet, a jó kis társaságot, és a srácokkal alig vártuk a pénteki edzések végét, hogy másnap indulhassunk Szentendrére sátrazni. Nagyon szép időszaka volt az életemnek. De valójában minden korszaknak megvolt a maga szépsége és a maga nehézsége is.

Melyik volt a legjobb?

Ha a kenuzás élményét és az eredményességet nézem, az atlantai olimpia előtti két évem. Hihetetlen volt megélni, hogy akármennyit edzhettem, egyszerűen képtelen voltam elfáradni. Ha tíz résztávunk volt, akkor is úgy éreztem, hogy még képes lennék kettőre-háromra. Nagyon jó érzés ennyire tudatában lenni annak, hogy kirobbansz az erőtől és bármit véghez tudsz vinni.

Például egyéni aranyat tud nyerni C–1 1000 méteren?

Na, az a duisburgi világbajnokság volt életem egyik csúcspontja. Az a győzelem ugyanannyit adott érzésekben, mint a sydneyi olimpia aranya. Ráadásul annak idején jóval erősebb és nagyobb volt a hazai mezőny, sokkal nehezebb volt egy-egy világversenyre kikerülni, mint mondjuk most, amikor szinte már csak egy döntőnyi versenyzőt lehet összekaparni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy időben versenyezhettem Kolonics Gyuriékkal, sőt korábban Vaskuti és Sarusi Kis ellen is. És hálás vagyok azért is, hogy ilyen sokáig a pályán tudtam maradni.

Az újabb sportága, a szánkózás vagy most éppen a bob afféle pótlék? Egy versenyző mindig versenyző marad, és egész életen át nem tud kibújni a bőréből?

Nem, ez egyáltalán nem pótlék. Már korábban is sokat néztem ezeket a sportágakat a televízióban, és mindig bennem volt, hogy egyszer szeretném kipróbálni. A száguldás élménye és az, hogy minden évben előrébb lépjek, igazi kihívást jelent. Itt is meg tudom élni a magam sikereit. Például amikor egy edzésen meg tudtam verni a németek legjobbját, Felix Lochot, az fantasztikus érzéseket adott.

Össze lehet hasonlítani a téli sportokban és a kenuzásban szerzett élményeket?

Felesleges mérlegre tenni őket, mert mást és mást jelentenek az életemben. Harmincöt évig kenuztam, az egyes olimpiai győzelem kivételével mindent megkaptam ettől a sportágtól, amelyben a mai napig úgy mozgok, mint a saját otthonomban. Még most, jóval negyvenen túl is lemegyek edzeni a hajómmal, és rendszeresen indulok a mastersbajnokságokon, mert kitörölhetetlen ez az egész életemből. Olyan nincs, hogy nincs kenu. A szánkó és a bob más világ, profibb közeg, profi versenyrendszerrel, amelyhez jó tartozni, aminek szintén jó részesévé válni.

Berlin paddling – városnézés a vízről a német fővárosban

Berlin ma Európa egyik kulturális fővárosa - pezsgő művészvilága, színvonalas rendezvényei, izgalmas építészeti értékei és világhírű fesztiváljai messze földről vonzzák az igényes turistákat.De a megszokott vároképi elemeket új, izgalmas szemszögből is meglátogathatjuk - nem sétálva, hanem vízitúrázva is fel lehet fedezni a német fővárost!

Hír

Berlin folyója a Spree, de ezen a vízfolyáson kívül is számtalan csatorna szeli keresztül a várost. Az egyes negyedek építésekor olyan nagy mennyiségű alapanyagot, fát, követ, sziklát kellett megmozgatniuk az egykori várostervezőknek, hogy nem csak úton hanem vízi úton is meg kellett oldani ezek szállítását. Az így kialakult csatornarendszer most egy új perspektívát kínál Berlin legzöldebb arcának megismeréséhez. Szinte hihetetlen, milyen vízben gazdag és természetközeli állapotban megmaradt sarkokat találunk a nyüzsgő metropolisz közvetlen közelében.

A városban alternatív túraszervezők sokasága kínál ilyen jellegű kalandokat – többen a város egykori megosztottságát a híres Fal két oldalán található két külön világ bemutatását tűzi ki célul – ezen a túrán, kerékpározással összekötve a retró-hangulat átélése is cél a fizikai aktivitás mellett. A szocialista időkből származó relikviák, díszesen rendbe hozott Trabantok és kipingált Wartburgok mellett erős kontraszt a jelenlegi városközpont futurisztikus üvegpalotái, illetve a folyóba épült kortárs szobrok között lapátolás.

A város legzöldebb, délkeleti régióit is megismerhetjük a “vízen-járó” túrákon, a kisvárosi hangulatú, a csatornák partjára épült, mesebeli kis házakkal szegélyezett csatornákon evezve nagyon klassz élményeket gyűjthetünk, például megfürödhetünk a Spree-ben úszó Schiffbad folyami medencéjében. A császári időkben kiépült Köpenick városrész palotái egyedülálló látványt nyújtanak a vízben tükröződve. A különleges, a történelmi városmagot a vízről bemutató túrát egy baráti hangulatú sütögetéssel, tábortűzzel, sörözéssel egybekötött piknikkel zárjuk a folyó egyik zöldellő szigetén.

Ha egy hosszú hétvégére tervezünk elmerülni Berlin sodró lendületében akkor mindenképp iktassunk be egy fél napos vizes kalandot – minden bizonnyal emlékezetes és különleges élményekben lesz részünk.

A képek forrása: www.berlin-canoeing.com

Átadták a Jövő Reménységei program ösztöndíjait

A Kolonics György Alapítvány a tavalyi év lezárásaként gálavacsorát tartott, amelyen öt kiváló utánpótláskorú versenyző kapott fél éves ösztöndíjat. A kuratórium döntése értelmében a pályázat 2018-as díjazottja lett Opavszky Réka, Nagy Viktória, Kiss Ádám, Zombori Dominik és Horváth Benedek is.

Reménységek
Hír

A Kolonics György Alapítvány magánadományokból indította tavaly útjára a Jövő Reménységei programját. A fél éves ösztöndíjra összesen 34 pályázat érkezett, közülük választotta ki az alapítvány kuratóriuma az öt győztest:

  • Férfi kajak: Kiss Ádám (Váci Kajak-Kenu SE)
  • Férfi kenu: Zombori Dominik (NKM Szeged VE)
  • Női kajak: Nagy Viktória (Szekszárdi Kajak-Kenu Egyesület)
  • Női kenu: Opavszky Réka (Pacs-Pacs SE)
  • Különdíj: Horváth Benedek – kenu (Rácalmás SE)

A nyertes pályázok idén februártól kezdve fél éven keresztül havi negyvenezer forintos támogatásban részesülnek. A kuratórium a sportsikerek mellett figyelembe vette a nyertesek tanulmányi eredményeit is, és olyan versenyzőknek ítélet oda a díjakat, akiknek a sportágban a továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.

“Nagyon sokat segít a visszajelzés, az erkölcsi támogatás, vagyis jól esik, hogy engem választottak ki a legendás kenusról elnevezett alapítvány kurátorai – mondta a női kajakban győztes Nagy Viktória. – A támogatást leginkább a megfelelő táplálkozásra fogom fordítani, ami egy élsportolónál nem csekély összeg, idén a maraton mellett szeretnék jól szerepelni a gyorsasági szakágban is.”

A férfi kenusok között győztes Zombori Dominik 2017-ben ezüstérmes lett az ifi világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is, a szeptemberi racice-i ORV-n pedig minden számban győzött, amelyikben rajthoz állt, ezzel öt aranyérmet szerezve.

“Szeretném azokat az értékeket és szellemiséget továbbvinni, ami jellemző volt Kolóra. Valószínűleg ő volt a világ egyik legcéltudatosabb sportolója, aki soha nem adta fel” – mondta a szegediek kenusa, Zombori Dominik.

Az eseményen személyesen köszönte meg a Kolonics György Alapítvány egész éves munkáját, valamint emlékezett meg a kétszeres olimpiai bajnokról többek között Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Sárfalvi Péter, az EMMI helyettes-államtitkára, Révész Máriusz kormánybiztos, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, valamint Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is. A kerület vezetője arról is beszélt, hogy idén nyáron a Kolonics Alapítvánnyal szoros együttműködésben szerveznek megemlékezést a kenus halálának 10. évfordulóján, miután Koló Csepelen lakott, sportolt és a városrész díszpolgára volt.