Poznan: Némethék újabb B-döntő nyertek

Zárónapjához érkezett a poznani Világkupa, amelyen három magyar kajakos szerepelt. Vasárnap Német G. Dániel és Németh Tamás megnyerte a K-2 500 méter B-döntőjét, míg a K-1 200 méteren rajtoló Demeter István a hetedik lett a B-fináléban.

Tapasztalatszerzésre kitűnő lehetőség volt a magyarok számára a poznani Világkupa, amelyen 38 ország legjobb versenyzői szálltak vízre. Vasárnap a 200, az 500 és az 5000 méteres finálékat rendezték meg, amelyek során a K-2 500 és a K-1 200 méter B-döntőjében három magyar kajakos is szerephez jutott.

Német G. Dániel és Németh Tamás a szombati 1000 méter után az 500 méter B-döntőjét is megnyerte, a mieink végig uralták a pályát, s végül a norvégok hajóját, valamint az új-zélandiak B egységét maguk mögé utasítva nyerték meg a versenyt. Demeter István a K-1 200 méter B-döntőjében szerepelt, ahol a hetedik helyen zárt.

Ezen a napon négy olimpiai szám döntőjét rendezték meg. Férfi K-1 200 méteren a britek világbajnoki címvédője, Edward McKeever diadalmaskodott, a német Ronny Rauhe nagy meglepetésre csak az ötödik lett. A nők vb-ezüstérmesének, az ukrán Inna Oszipenko-Radomszkának sem jött ki a lépés, hiszen a lengyel sprintspecialista, Marta Walczykiewicz, a német Reinhardt és az ausztrál Nicholls mögött csak a negyedik helyen zárt. A férfi kenusoknál azonban az ukránok másik büszkesége, Jurij Cseban behúzta az aranyérmet a litván Jevgenyij Suklin előtt. A férfi kajakpárosok küzdelmét a franciák világbajnok kettőse, Arnaud Hybois és Sebastien Jouve meggyőző fölénnyel nyerte a vb-bronzérmes brit Heath, Schofield páros előtt.

A poznani világkupa teljes összefoglalóját itt lehet elolvasni.

%REKLAM%

Eredmények

 

Férfiak

200 m.

K-1. A-döntő: 1. Edward McKeever (brit) 37.794, 2. Siemionowski (lengyel) 37.998, 3. Haritonov (ukrán) 38.506, …5. Rauhe (német) 38.718. B-döntő: …7. Demeter István (magyar) 39.918. K-2: 1. Arnaud Hybois, Sebastien Jouve (francia) 34.606, 2. Heath, Schofield (brit) 34.983, 3. Filipovics, Zorics (szerb) 35.246. C-1: 1. Juri Cseban (ukrán) 42.654, 2. Suklin (litván) 42.750, 3. Brendel (német) 42.830. C-2: 1. Raimundas Labuckas, Tomas Gadeikis (litván) 39.952, 2. Bezuglij, Prokopenko (azeri) 40.292, 3. Rabcsanka, Vaucsetszkij (fehérorosz) 40.460.

500 m

K-1: 1. Anders Gustafsson (svéd) 1:49.315, 2.Gelle (szlovák) 1:50.135, 3. Carre (francia) 1:50.347. K-2. A-döntő: 1. Raman Pjatrusenka, Vadim Mahnyev (fehérorosz) 1:39.880, 2. LeCrubier, Colin (francia) 1:40.036, 3. Cebula, Olszewski (lengyel) 1:41.976. B-döntő: 1. Német G. Dániel, Németh Tamás (magyar) 1:41.155. C-1: 1. Mathieu Goubel (francia) 2:05.389, 2. Baraszkiewicz (lengyel) 2:06.301, 3. Safronov (kazah) 2:06.381. C-2:

5000 m

K-1: 1. Aleh Jurenia (fehérorosz) 20:46.107, 2. Soelberg (norvég) 20:46.651, 3. Pimenta (portugál) 20:46.683

C-1: 1. Eduard Semetila (ukrán) 23:43.575, 2. Rusnak (szlovák) 23:58.407, 3. Slominski (lengyel) 24:32.947

 

Nők

200 m

K-1: 1. Marta Walczykiewicz (lengyel) 44.857, 2. Reinhardt (német) 45.073, 3. Nicholls (ausztrál) 45.105, 4. Oszipenko-Radomszka (ukrán) 45.185, 5. Portela (portugál) 45.309. K-2: 1. Yvonne Schuring, Viktoria Schwarz (osztrák) 40.862, 3. Roos, Eerde (holland) 41.998, 3. N. Moldovan, O. Moldovan (szerb) 42.122. C-1: 1. Sophie Cordelier (francia) 58.884, 2. Sztamenová (bolgár) 1:00.428, 3. Madziewicz (lengyel) 1:03.512.

500 m

K-2: 1. Beata Mikolajczyk, Aneta Konieczna (lengyel) 1:51.307, 2. Schuring, Schwarz 1:53.203, 3. Hudzenka, Paltaran (fehérorosz) 1:53.631

5000 m

K-1: 1. Marina Paltaran (fehérorosz) 23:19.731, 2. Haaze (holland) 23:21.547, 3. Sheriff (norvég) 23:50.007

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók