Petró, Dóczé és Czéllai-Vörös nyert egyesben

A férfiaknál Petró Ádám és Dóczé Ádám, a nőknél pedig Czéllai-Vörös Zsófia sikerét hozták az egyes versenyszámok hétfőn, a Szegeden zajló maratoni kajak-kenu országos bajnokság első napján.

A ferencvárosi Petró Ádám és a csepeli Dóczé Ádám tavaly egyformán második volt az ob-n, előbbi most a címvédő Boros Adriánt utasította maga mögé. A nőknél ugyancsak “trónfosztás” történt, a 2017-ben győztes Csay Renáta ezúttal második lett győri klubtársa mögött.

A viadal egyben válogató is a július eleji, horvátországi Európa-bajnokságra. Weisz Róbert, a maratoni szakág kapitánya elmondta, a kiírás szerint számonként az első két hajó szerzett indulási jogot a kontinensviadalra, de mivel minden esetben U23-as versenyző is érdekelt, még megbeszélés kérdése, hogy ők a felnőttek vagy az utánpótláskorúak mezőnyében szállnak-e majd vízre Metkovicban.

A páros versenyszámokat kedden zajlanak, a női kenusok maratoni ob-futamait pedig jövő pénteken rendezzük meg Győrben.

K-1 (30 km):

1. Petró Ádám (FTC Rekontir) 2:04:54.967 óra
2. Boros Adrián (Tolna) 2:04:55.212
3. Máthé Krisztián (UTE) 2:05:06.682

C-1 (26 km):

1. Dóczé Ádám (Csepeli KKE) 2:03:58.549
2. Laczó Dániel (Békés) 2:04:00.744
3. Nagy Gergely Balázs (UTE) 2:04:40.639

NK-1 (26 km):

1. Czéllai-Vörös Zsófia (Graboplast Győr) 1:59:30.652
2. Csay Renáta (Graboplast Győr) 1:59:46.289
3. Kiszli Vanda (ASE) 1:59:48.159

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók