Mégse

Pénteken havazott Tokióban

Hetek óta arról szóltak a hírek, hogy a tesztversenyen hóágyúkkal hűtik majd a szervezők a közönséget Tokióban, de egészen péntekig nehezen tudtuk elképzelni, hogy ez valóban megtörténhet. Ráadásul az elmúlt napok trópusi időjárása után a döntők első napján szeles 21-22 fokos időjárás fogadta a pályára érkezőket, így még meglepőbb volt, hogy a lelátón valóban havazott.

meglepő havazás
Hír

Augusztusban nem ritka a 38-40 fok, és a 90% feletti páratartalom Tokióban, ezt tapasztalta Boros Gergely szakmai igazgató is, aki egy hónappal ezelőtt a helyszínen követte az ifjúsági evezős világbajnokságot a Sea Forrest Waterwayben, vagyis a helyi versenypályán.

A sokszor szélsőségesen forró időjárás miatt a jövő évi olimpiai szervezői gondoltak egy nagyot, és kitalálták, hogy

hóágyúval hűtik majd a nézőteret

jövőre a versenyek alatt. A hihetetlen ötletet megvalósíthatóságák aztán az előolimpia pénteki napján tesztelték élesben.

Az már más kérdés, hogy ezúttal amúgy sem volt melege senkinek, ennek ellenére az akció komoly sikert aratott.

Kis túlzással a komplett japán sajtó kivonult, hogy felvegye, illetve lefényképezze azt a pillanatot, amikor beindult az ágyú, és nagy szemekben hullani kezdett a hó a lelátón ülőkre.

A helyi szervezők azt már nagyon érzik, hogy mivel lehet komoly hírverést gerjeszteni, néhány nagy nemzetközi hírcsatorna élő adásban jelentkezett a helyszínről. Az attrakció több újságírót kötött le, mint maga a verseny…..

Három magyar világbajnoki cím a nyitónapon!

Már az első nap alaposan belehúztak a magyar kajak-kenusok az éremtermelésbe a Kínában zajló korosztályos és felnőtt maraton világbajnokságon.

Hír

A nyitónap első két számában egyaránt kettős magyar siker született. Előbb Rendessy Eszter nyert Csikós Zsóka előtt az ifi kajakosoknál a lányok között. Ők ketten kiemelkedtek a mezőnyből, Rendessy 21 másodperccel előzte meg honfitársát, a harmadik spanyol Toledo azonban már több mint három percet kapott a győztestől.

Az ifi fiú kenusoknál is hasonlóan alakult a verseny, Horváth Benedek mintegy 40 másodperc előnnyel végzett az élen Kollár Kristóf előtt. A két magyar kenus itt is teljesen más dimenziót képviselt, a harmadik helyezett kínai Ji 3 perc 14 másodperces hátránnyal ért célba Horváth mögött.

Az ifi fiú kajakosoknál Petró Vince harmadikként, Vékássy Bendegúz tizenkettedikként zárt.

A felnőttek rövidkörös versenyeivel folytatódott a világbajnokság, ezeket a számokat először rendezték meg a vébén. A női kajakosoknál történelmet írt Kiszli Vanda, aki aranyérmet nyert, így ő lett a rövidkörös verseny történetének első világbajnoka. Kiszli nagy versenyben, csupán egy másodperc előnnyel győzött a szerb színekben induló Bedőcs Krisztina előtt. Ugyanitt Czéllai-Vörös Zsófia nem sokkal, de lecsúszott a dobogóról, negyedikként zárt.

A női kenusoknál a rövidebb távon Kisbán Zsófia kiváló versenyzéssel másodikként ért célba, ugyanebben a számban Bragato Giada nyolcadik lett. A férfi kenusok rövidkörös versenyében Dóczé Ádám a hetedik, Laczó Dániel a 12., a férfi kajakosoknál pedig Máthé Krisztián a negyedik, míg Mészáros Sándor Márton a 17. helyen végzett a döntőben.

„Az eredmények magukért beszélnek

– kezdte Weisz Róbert szövetségi kapitány a felnőtt versenyzők értékelését. – A nőknél Vanda nagyszerűen ment, akárcsak Zsófi, de ő elrontotta az egyik futást, és szerencséje sem volt. A férfi kenusoknál komoly kavalkád alakult a rajtnál, ketten beborultak, itt mindkét magyar versenyző a tömegben rekedt, de Dóczé Ádám szinte az utolsó helyről nagyon nagyot ment. Egyébként a körülmények kiválóak itt, Kínában, egy rossz szavunk sem lehet a szállásra, az étkezésre és a pályára sem. Remekül kiépített a versenyhelyszín, bár a pálya egy kicsit nehéz, mert háromféle kör van egy számban, ezt nem egyszerű betanulni, de szerencsére eddig egyetlen magyar sem hibázott. Reméljük, hasonlóan eredményes lesz a folytatás is!”

Pénteken, magyaridő szerint hajnalban és délelőtt folytatódik a világbajnokság. A programot itt lehet megtekinteni (a kínai Shaoxingban hat órával előrébb járnak).

Csay Renáta 20. vb-aranyát nyerte, a magyarok leiskolázták a világot

Ahogy indult, ugyanolyan fantasztikusan zárult magyar szempontból a maraton kajak-kenu világbajnokság Kínában. Csay Renáta megszerezte 20. vb-aranyát, miután megvédte címét Czéllai-Vörös Zsófiával párosban. A magyar csapat pedig megkapta a legeredményesebb nemzetnek járó díjat, ugyanis 21 érmével több mint kétszer annyi dobogós helyet gyűjtött be, mint a második helyezett.

Hír

A kenu párosok versenyével indult a zárónap Kínában, és egyből egy éremmel rajtoltunk mi is, hiszen Laczó Dániel és Nagy Gergely a harmadik helyen ért célba. Sebestyén Simon és Dóczé Ádám a negyedik pozícióban végzett, de ez egy kiváló teljesítmény tőlük is, hiszen utóbbi versenyző egy torokgyulladás miatt antibiotikumot szedett, és erősen kérdéses volt, hogy egyáltalán el tud-e indulni a vébén.

A női kajak párosok versenye következett, ahol a nemzetközi sajtó és a szakma is a két magyar egység háziversenyét várta a világbajnokság előtt. A Czéllai-Vörös Zsófia, Csay Renáta kettős címvédőként állt rajthoz, Kiszli Vanda pedig már a két női egyest megnyerte a kínai vébén, tehát két friss vb-arannyal a tarsolyában ült be a hajóba Pupp Noémivel. Csay Renátáék azonban az elejétől kezdve olyan tempót diktáltak, amit csak a két spanyol egység tudott velük tartani, a hajrá pedig tökéletesre sikerült, így megvédték világbajnoki címüket. Csay Renátának ez volt a 20. vb-aranya, az elsőt húsz évvel ezelőtt, 1999-ben, Győrben nyerte.

Ezzel a kisfilmmel köszöntötték a 42 éves klasszist, minden idők legeredményesebb maratoni kajakosát a díjátadást követően:

Csay Renáta: „Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem a 20. világbajnoki címemet, hittem benne, hogy sikerülni fog.

Szeretek kajakozni, azt hiszem, ennyi a titkom.

Szeretnék jövőre is ott lenni a világbajnokságon.”

Czéllai-Vörös Zsófia: „Nagyon örülök annak, hogy Reni velem szerezte a 20. világbajnoki címét, ugyanis emlékszem rá, hogy 2007-ben, amikor Győrben világbajnok lett, akkor én 12 éves voltam, és önkéntesként dolgoztam a vb-n. Amint célba ért, rohantam, hogy a hajóját átvegyem, és vigyem ellenőrzésre.

Akkor még álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer vele fogok együtt evezni.

Maga a verseny nagyon kemény csatát hozott. Elkövettünk néhány hibát, de tisztában voltunk vele, hogy el tudjuk kapni a spanyol párost, és ez sikerült is.”

A nap és a világbajnokság a férfi kajak párosok versenyével zárult, ahol a Boros Adriásn Máthé Krisztián egység egészen fantasztikusan evezett, és a rendkívül erős francia kettősnek csak a végén, az utolsó métereken sikerült elmennie a magyar duótól, amely végül ezüstérmet nyert. Ugyanitt az Aranyosi Gábor, Mészáros Márton kettős 11. lett.

Kétség sem férhetett hozzá, hogy a magyar válogatott toronymagasan az éremtábla élén végez. Kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet, azaz összesen 21 érmet nyertünk, amely több mint kétszer annyi, mint amennyit a második Spanyolország gyűjtött össze. Weisz Róbert szövetségi kapitány át is vehette a záróünnepségen a legeredményesebb nemzetnek járó díjat.

A magyar válogatott két csoportban utazik haza, az első még vasárnap este, a második pedig hétfőn ül repülőre.