Összetartás – kenus módra

Sarudi tábor

A Kolonics Alapítvány és az Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) együttműködésében kenus tábor rendeztek a múlt héten, a Tisza-tó partján, Sarudon. Az összetartásra a kölyöktől a felnőttig, minden korosztályból érkeztek válogatott kenusok, a fő hangsúly ezúttal nem az edzésekre, hanem a versenyzők motivációs erősítésére került.

„Az eseményre az összes válogatott kerettag kenust meghívtuk, a legkisebbektől a felnőttekig – mondja Csabai Edvin. – Azért fókuszáltunk most kifejezetten a kenusokra, mert a tábort alapvetően a Kolonics Alapítvány szervezte, így a fő cél a kenus tudat megerősítése volt. Az öt nap során a legnagyobb hangsúlyt az összetartásra, a csapategység megteremtésére és a kenus tudat megerősítésére helyeztük. A versenyzők esténként motivációs filmeket néztek illetve rendeztünk motivációs beszélgetés is egy profi tréner, Csáky László segítségével. Ez utóbbit, a jó tapasztalatok miatt, rendszeressé fogja tenni az MKKSZ az összes korosztályos edzőtáborban – tette hozzá a szakmai igazgató, aki egyben a Kolonics Alapítvány elnöke is.

A táborban összesen 43 válogatott kenus volt ott. A legfiatalabb egy 10 éves lány Szegedről-, a legidősebb versenyző pedig az UTE felnőtt válogatott kenusa, Fekete Ádám volt. A motivációs tréning mellett a kenusok naponta egy vezetett edzésen is részt vettek a Tisza-tavon, ahol kiváló körülmények között gyűjthették a kilométereket.

„Ez volt az első válogatott edzőtábor a Tisza-tavon és nagyon jó tapasztalatokat szereztünk. A környezet, a körülmények tökéletesek voltak. Az öt nap során rengeteg segítséget kaptunk az MKKSZ helyi tagszervezetétől, a Sarudi Egyesülettől és annak vezetőjétől, Kücsön Gyulától, amit külön köszönünk” – zárta beszámolóját Csabai Edvin.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók