Mégse

Olyan nincs, hogy nincs tovább

Háromszor egymás után megkerülni a Szentendrei-szigetet, egyedül, télvíz idején – több szempontból is extrém kihívás. A váci Dunai Sárkányok vezetője január harmadik hétvégéjén bizonyította, hogy az emberi teljesítőképesség határai nem csupán ifjú élsportolóként feszegethetők. Szabó Miklós 128 km-t evezett végig, s ígéri: egy év múlva a teljes táv legyőzésével inspirálja majd a sportág meglévő és jövőbeli szerelmeseit.

Hír

– Mit gondol, kik vannak most többen: akik egy elnéző mosollyal őrültségnek tartják a bevállalását  vagy akik kalapot emelnek a teljesítménye előtt?

– Én inkább azok többségére szavaznék, akik őrültségnek  tekintik, mert ez a háromszoros  szigetkerülés még kajakos szemmel sem kevés, főleg a sajátos időpontválasztás miatt.

– Mi motiválta erre a rendhagyó megmozdulásra?

– Ez az ötlet már régóta  ott motoszkált a fejemben. De hogy konkrét dolgot mondjak:  van egy  „Ördögi kör” elnevezésű őszi versenyünk, amiből idén már a tízediket fogjuk tartani. Egyszer,  amikor a táv teljesítése közben a  sárkányosaim nagyon szenvedtek Dunabogdány környékén, megígértem nekik, hogy  én  majd egy húszas sárkányban egyedül teljesítem ezt a távot.  Hogy miért háromszor? Gondoltam, egyszer már annyian megkerülték ezt a nyomorult szigetet, legyen akkor a körökből inkább kettő. A kettő viszont annyira banális szám, meg aztán az egyfejű sárkány után is háromfejű jön. Így jött össze a tripla táv terve, az első outriggerrel, a második egy  húszas sárkányhajóval, a finálé pedig – szintén egymagamban –   négyes kenuval.

– Feltételezem, hogy egy  ilyen súlyú bevállalás mögött azért vannak mélyebb indokok is, még ha nem is a kommentelők által tréfásan megemlített férfiklimax …

– Kétségtelen, hogy  közrejátszik az is, hiszen az ember ilyenkor önmaga felé is bizonyít. Nehezen fogadja el, hogy öregszik, és azt gondolja: még mindig tudok teljesíteni. Tudja, hogy meg fogja csinálni, de közben kíváncsi a szervezet jelzéseire, hogy az hogyan reagál. Persze előtte felmértem a dolgokat, nem csak úgy nekiszaladtam. Ezzel együtt sok hibát is elkövettünk a szervezés rövid ideje alatt.  Közbejött ugyanis a kínai jégsárkány verseny, amit első körben kihagytam volna, de utólag nagyon örülök, hogy bevállaltuk, mert azt a hangulatot hozta vissza, ami a kezdeteket jellemezte és  iszonyatos lökést adott arra nézve, hogy érdemes a sárkányhajót művelni. Viszont ez az egyhetes kinntartózkodás éppen attól vette el az időt, hogy jobban felkészüljünk. A miérthez visszatérve:  a  cél többek közt egyfajta példamutatás volt, hogy az élet nem áll meg ötvenévesen illetve mindenekelőtt  a kenuzás népszerűsítése. Ezért jó értelemben megpróbáltunk kampányolni is, mert különben  csak csendben megkerültem volna a szigetet és a barátaim megveregették volna a vállamat, ami egyébként nekem ugyanakkora elismerés.

– Vállalhatta volna mindezt oly módon is, hogy  nincs „ éjszakai járat”, a  körök  közt szépen kialussza, feltölti magát – vagy ez a változat fel sem merült?

– Épp ez volt benne a lényeg. A folyamatos teljesítés, megállás nélkül, egy szuszra. A kajak-kenuban az ilyen jellegű teljesítménytúrák persze még ritkák és szokatlanok. Amúgy nem ittam közben kávét vagy energiaitalt  és másféle élénkítő szerrel sem éltem.

– A extrém sportteljesítmények valószínűleg eddig sem álltak távol Öntől…

– Több extrém túrán vagyok túl. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a teljesített Kinizsi 100-as megmérettetéseim száma tíz fölött van. Hatalmas élmény. Ezeken ugyan nem versenysportolókkal, de vérbeli sportemberekkel lehet találkozni; a hetvenéves nénike meg a hátizsákos bácsika úgy sétál el mellettünk, hogy csak sír-zokog az ember és elgondolkodik azon, ki is az igazán kemény. A „Dögölj meg Börzsöny!” elnevezésű túra –  amiben ugye benne van kétszer a Csóványos  és kétszer a Hideg-hegy – gyakorlatilag hasonló időtartamot feltételez, 15 órától felfelé 30 óráig. Egyébként akkor jó, ha a hó legalább combközépig ér, amit nekem legutóbb sikerült is kifognom. Így föl tudtam mérni, mi az, amit teljesíteni tudok és a hármas kerülés abszolút bevállalhatónak tűnt. Egyedül a sárkányhajó volt ebben a formában ismeretlen tényező, bár azzal is voltak már extrém dolgaim, például este 10 órai indulással leeveztem már Rácalmásra.

– Mindez hatalmas munkabírást és motiváltságot feltételez. Mondhatjuk, hogy ez a személyes beállítottság mellett a  „váci iskola” szemléletéből fakad?

– Igen, ezt abszolút a versenyzői múltból hoztam. A példaképem ebben a tekintetben egyértelműen a nevelőedzőm, Csereklye József, aki ezt belénk ültette. Iszonyatosan tudta fanatizálni az embert és azt vallotta, hogy a sportolóval nem csak mint versenyzővel kell foglalkozni, hanem mint emberrel is.  Ő volt az, aki reggel fél hatkor elindult egy kerékpárral és felzörgette azokat, akik nem tudtak korán kelni: mondjuk Gyulay Zsoltot Deákváron, Kovács Gyurit a Lemez utcában és így tovább. Kialakult egy olyan csapatmorál, ahol nem az volt a menő, aki lógott, hanem aki minél többet teljesített. Itt mindenki elhitte, hogy olimpiai bajnok lehet. Nem véletlen, hogy három embernek sikerült is ezt elérnie és ha a sportágban tevékenykedő, Vácról indult edzők számát nézzük, akkor azt mondhatjuk, nincs még egy bázis, ahol ilyen szűk keresztmetszetből ennyi sokan hasadtak volna ki az élsport számára. Ha pedig mérlegre teszem a pályafutásomat, hogy nekem miért érte meg fiatalkoromban állandóan megfeszülni és a maximumra törekedni, akkor egyértelmű, hogy ez a legnagyobb profit: az ember mindig a legjobb akar lenni abban, amit csinál és ha tízszer kiütik és padlóra kerül akkor tizenegyedszer is feláll.

– Van egy olyan szemlélet, ami szerint azok az egykori versenyzők vállalkoznak hasonló megmérettetésekre, azok „pörögnek” tovább, akik valami miatt annak idején nem futhatták ki magukat. Erről mit gondol?

– Nem tudom, lehet hogy így van. Én mondjuk mindig hajtós voltam és abból mentem, amit dolgoztam. Tény, hogy mindenkiből nem lehet olimpiai bajnok, még azokból sem mindig, akik amúgy  tehetségesek  és mindent megtesznek érte. Arról nem is beszélve, hogy létezik egyfajta sorsfaktor. Ami engem illet, volt egy kéztörésem, ami után már nem úgy mentek a dolgok, illetve az Építőkben – bár jó edzőnél,  Koléder Vili bácsinál voltam, olyan kenusok közt, mint Vaskuti István vagy Sarusi Kis János – már valahogy nem éreztem jól  a kenuban magam. Aztán jöttek más projektek, mint  például a családalapítás meg egyebek és én azokban is spiccre járattam magamat.

– Edzőként mire fókuszál leginkább?

– Az aktuális sárkányhajós célok mellett van ugyan olyan terv, hogy Bánszki Imre csoportját  átveszem, de én nem szeretnék csak az élsport irányába elmenni. Inkább azt szeretném, hogy minél többen tanuljanak meg evezni. Van egy pár meghatározó emlékem arról, mekkora öröm tud lenni ez egy gyerek számára. Fadd-Domborin történt, hogy az egész család ott állt a parton – apuka, anyuka, nagynéni, nagybácsi, nagyszülők, szemmel láthatóan víz ellen beoltva valamennyien  – és velük szemben a gyerek egy MK-ban, ragyogó arccal. Mutatta mit tud: erre fordulni, arra fordulni és látszott a szemén, mennyire büszke rá, hogy ezt ő tudja és ezért őt csodálják. Nekem nem feltétlen az a sportélmény, ha valaki nyer egy olimpiát; hozzám sokkal közelebb állnak az ilyen élmények. A legfontosabb, hogy a fiatalok megszeressék a vizet és biztonságot szerezzenek rajta. Ehhez pedig a váci feltételek abszolút ideálisak. Ha nem is lesz mindenki élsportoló, de talán hetvenévesen is rendszeresen vízre száll majd, ahogy most is van olyan idős helyi ikonunk, aki minden nap lecipeli a mandulakajakját.

– A sárkányhajó révén számos középkorú szabadidős sportolót is hatékonyan motivál…

– Alapvetően egy optimista lelki alkat vagyok és mindenkit arra bíztatok, hogy sportoljon. Mindegy mit: kajakozzon, kenuzzon,  fusson, cigánykerekezzen,  lehetőleg közösségben – és soha ne adja föl. A sport mindenen átsegít.  Amíg reggel fel tudunk kelni, nem lehet nagy baj. A sárkányos közegbe egy csomó olyan férfi és nő érkezik, akik már elvesztették a céljaikat és most végre találnak valamit. Van, amiért lelkesedjenek, dolgozzanak, amiért leszokjanak a cigiről és van, aki itt találta meg a párját.

– Visszatérve a túrához: van olyan helyzet, amikor az optimizmus önmagában már nem jó tanácsadó. Mikor jött el a pillanat, amikor bizonyossá vált, hogy a harmadik, négyes kenuban tervezett kört már nem szabad megkísérteni?

– Időben a Tahi hídnál még teljesen rendben voltam a tervezett 30  órához képest. Hét-nyolc órára terveztük az outriggert, azzal bejöttem 7:35-re, ha jól emlékszem. A sárkányos körre 14 órát számoltunk és teljesen úgy tűnt, hogy az is menni fog. Valójában a ruházattal számoltam el magamat, több speciális illetve száraz ruhára lett volna szükség. Átvizesedtem és abban  a pillanatban, amikor nem voltam olyan hajtásban, ami elegendő hőt termel,  elkezdtem fázni. Egy ponton aztán mondtam a kísérőknek, hogy akkor én itt kiszállok és tüzet fogok gyújtani. De kis híján úgy jártam, mint Jack London regényhőse, akinek nem sikerült meggyújtania a gyufáit és ott fagyott meg a parton. Ezért végül továbbeveztem, de  gyakorlatilag ez akadályozta meg, hogy a harmadik körre átszálljak még a négyes kenuba, amit nagyon sajnálok, már csak azért is,  mert Pörnyeszi Gyuri hozott egy gyönyörű, falevéldíszítésű csodát. Én sokat voltam már a Dunán hóesésben, de gyakorlatilag a 89-es bójától a 86-osig a motoros kísérő azt mondta, nem mer továbbmenni, mert nem lát semmit. Egy órát vacogtunk ott a hóesésben. Aztán talán még mentem is volna tovább, de szerencsére a fiúk meggyőztek, hogy itt kell megállni.

– Azt hiszem, sokak számára már az is hihetetlen kategória, hogy egy háromszáz kilós húszas sárkányhajóban valaki egyáltalán képes egyedül  felfelé evezni. Tényleg, hogyan lehetséges?

– Ez egyfajta személyes, szükségszerű tapasztalás eredménye, ugyanis korábban már  sokszor kényszerültem arra, hogy egyedül mozgassam a sárkányhajókat. A gyakorlottságon túl a lényeg a technikában van: a felsőtest súlyát kell használni, illetve a csípőnek is fontos szerepe van ebben hatékony mozgásban. Ha valaki ezt pusztán erőből akarná megoldani, belehalna. De nem csupán erről van szó, hanem például arról is, hogy felváltva, mindkét oldalon kell evezni, én konkrétan tízet húztam jobb és tízet bal oldalon, illetve, amennyit a kormányzás megkívánt. Mert ebben az esetben a hajtással, a két oldalon való húzással kell kormányozni, vagyis nem úgy, mint egy kenuban. Mindemellett pedig természetesen elengedhetetlen a folyamatos hajtás, hogy a megindított, nagy tömegű sárkányhajó folyamatosan mozgásban maradjon. Így aztán az egyik legfontosabb kulcs itt is a kitartás, hogy az ember a százezredik húzást is meg tudja tenni.

– Az utolsó, kenus kör elmaradása gondolom inkább tovább inspirálja, mintsem elkedvetleníti…

– Levonva a tanulságokat: már most elkezdjük a felkészülést a jövő évi háromszoros szigetkerülésre.

– Hogyan foglalná össze az esszenciáját annak, amiben ez a próba megerősítette?

– Az esszencia az, hogy mindig kell valami, ami az embert továbbviszi. Mindig azt szoktam mondani: arra vágyom, hogy élethosszig tartó munkára legyek ítélve, mert ha nem tevékenykednék, valószínűleg bele is halnék. Minden évben  van valami, ami továbbtolja az embert, most  például az, hogy 2019 januárjában megcsináljuk mind a  három kört.

– A legszebb ajándék, amit a próba alatt kapott?

– Január 20-án, szombaton hajnalban láttam a Dunáról a napfelkeltét.

fotó: Facebook/Pörnyeszi György

Gigászi harc várható az olimpiáért

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy az augusztusi hazai rendezésű világbajnokságon a mieink megszerzik az olimpiai kvóták nyolcvan százalékát. A kapitány az Origónak adott interjúban beszélt a kenus szakagában bekövetkezett radikális változtatásokról, a válogatott idei célkitűzéséről és Kozák Danutáról, aki szülés után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, ezzel az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett.

Hír

Augusztus végén a magyar válogatott az éremtáblázat második helyén végzett a portugáliai világbajnokságon, a pontversenyt viszont megnyerte. Ezt követően a legtöbb versenyző elment a megérdemelt pihenőjére. Ön szövetségi kapitányként mivel töltötte az idejét?

Októberben elmentünk a 2020-as olimpia helyszínére, Tokióba, ahol terepszemlét tartottunk. Korábban már kint voltunk Schmidt Gábor elnök úrral, hogy megnézzük, milyen szállodák és edzőtábori lehetőségek vannak. Most egy tízfős csapattal sikeresen teszteltük a helyszínt. Igyekeztünk feltérképezni a külső körülményeket. Próbáltuk az akklimatizációs időpontokat belőni, és az orvosi csapattal teszteltük azokat a sarokpontokat, amikhez majd alkalmazkodni kell Tokióban.

Melyek lesznek ezek a sarokpontok?

A legnagyobb probléma

az elképesztő hőség és a majdnem kilencven százalékos páratartalom lesz.

Az egyik legfontosabb feladatunk a várható nagy melegben a folyadékpótlás lesz. És persze alkalmazkodnunk kell a nyolcórás időeltolódáshoz, ami korántsem lesz egyszerű, pláne, hogy ilyen magas a páratartalom.

Hüttner Csaba szerint nagyon hasznos volt a japán túra

Gyakran előfordul – más sportágakban is –, hogy amikor ilyen körülmények vannak, akkor a sportolók jóval korábban, akár egy hónappal előbb kiutaznak a verseny helyszínére, hogy szokni tudják a körülményeket. A mieink esetében is így lesz?

Kizártnak tartom, hogy sokkal korábban kiutazzunk az olimpia helyszínére. Nem azért, mert megoldhatatlan, hanem mert a versenyzőink a saját körülményeik között tudnak a legjobban edzeni. Ebben a kilencven százalékos páratartalomban edzeni sem ideális, mert sokkal jobban igénybe veszi a szervezetet. Minél kevesebb időt szeretnénk kint tölteni, de annyit muszáj, amennyi az átálláshoz és az akklimatizációhoz szükséges.

Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között borulhat a papírforma, és meglepő eredmények születhetnek?

Egy olimpián bármikor felborulhat a papírforma, de szerintem nem ez lesz a teljesítményünk sarokpontja, hanem a pálya minősége, amit majd az előolimpián tudunk először tesztelni. Úgy néz ki, hogy

a városban lesz a kajak-kenu verseny,

a nyílt vízből leválasztva lesz kialakítva a pálya két betonfal között. Ez kajak-kenu versenyekhez nem éppen ideális, de jelen pillanatban a japánok és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség közösen terveznek egy hullámfogó rendszert, amit majd idén tesztelnek az evezős világbajnokságon.

Férfi kenusaink nem szereztek érmet a világbajnokságon. Ezután ön azt mondta, radikális változtatásokra van szükség a férfi kenuban. Hogy állnak most ezen a téren?

Indítottunk egy programot, olyan versenyzőkkel, akik potenciálisan résztvevői lehetnek a szegedi világbajnokságnak, vagy akár az olimpiának is. Jelenleg nyolcan vannak, négy jobbos és négy balos. Mike Róbert, Kiss Tamás, Bodonyi András és Fekete Ádám a jobbosok. Korisánszky Dávid, Hajdu Jonatán, Viola Viktor és Kiss Balázs a balosok. Megpróbáljuk őket egy mederbe terelni. Jelenleg is közösen készülnek Tatán, háromhetes ciklusokban. Megpróbáltunk ennek a programnak olyan keretet adni, hogy ne kelljen mással foglalkozniuk, csak a felkészüléssel. Fontos, hogy legyen egy rendszer, és

ne kényelmesedjenek bele abba a munkába, amit otthon évek óta végeznek.

A legfőbb érv a program mellett nemcsak az volt, hogy ezzel versenyzőinket kimozdíthatjuk rutinná vált szokásaikból, de azt is láthatják, hogyan készülnek legnagyobb ellenfeleik. Próbálunk versenyhelyzetet teremteni, hogy kihozzuk belőlük a maximumot. Természetesen, ha úgy adódik, mások is csatlakozhatnak, de akár el is válhatunk emberektől.

Férfi kenusaink külön csoportban kőkeményen dolgoznak

Hogy néz ki pontosan a magyar válogatott idei programja?

A magyar válogatott A és B keretével február végén indulunk Dél-Afrikába hat hétre edzőtáborozni. Csak Bodonyi Dóra és Szabó Gabriella nem jön velünk. Előbbi Portugáliába megy felkészülni, utóbbi pedig Floridában fog tréningezni. Miután hazajöttünk, lesz egy rangsoroló verseny, hogy fel tudjuk mérni a versenyzők állapotát, majd a júniusi minszki Európa Játékok előtt tartunk két válogatót. Fontos hangsúlyozni, hogy

Fehéroroszországba is azzal a csapattal fogunk utazni, amelyik elindul majd a szegedi vébén.

A vb előtt lesz egy formába hozó edzőtábor. Fontos, hogy jól szerepeljünk a hazai világbajnokságon, hiszen az olimpiai kvóták hetven-nyolcvan százalékát itt lehet megszerezni, és természetesen azt akarjuk, hogy minél többet begyűjtsünk, és ne kelljen pótkvalifikációra mennünk.

Tavaly a világbajnokság előtt azt mondta, tíz érmes helyezéssel lenne elégedett. Az idei szegedi vb-n is emeli a tétet?

A szegedi világbajnokság sokkal erősebb lesz, mint a két legutóbbi (2017-ben a magyar csapat 5 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat harmadik helyén zárt a racicei világbajnokságon, 2018-ban a portugáliai Montemor-o-Velhóban 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem volt a mieink mérlege – a szerk.), mert ez olimpiai kvalifikációs verseny lesz. Az olimpiai versenyszámokban óriási harc várható, a négyesek mezőnyére ez hatványozottan igaz, ugyanis ott lehet majd a legtöbb kvótát szerezni. Persze, nagyon elégedett lennék tíz éremmel, de akkor lennék a legboldogobb, ha minden lehetséges kvótát megszereznénk, amire szükségünk van.

Közeledni kell a német és a spanyol négyeshez férfi egységünknek

Hogy haladnak az előkészületek a Maty-éri kajak-kenu pályán?

Nagyon jól. Folyamatosan fejlesztik a gyaloghidat az osztószigetre, hogy az edzőket és a nézőket is ki lehessen szolgálni, valamint a televíziós közvetítés kamerái is a túloldalra költöznek, így a képernyők előtt ülőknek is látványosabb lesz az idei világbajnokság. Zajlik a céltorony és a nézőtér átépítése is. Bízom benne, hogy a felnőtt magyar bajnokságra elkészül, és a vb előtt le tudjuk tesztelni a pályát.

Tavaly a férfi kajak szakágban nem volt külön válogató a négyeseknek. Az egyesek 200 és 400 méteres, illetve a párosok 500 méteres eredményei alapján állította össze a csapathajót. Ez idén sem változik?

Közel hasonló lesz az elv. A női kajakban nem változott semmi, ott az egyes teljesítmények alapján lehet bekerülni a csapathajóba, illetve a páros teljesítmények is befolyásolhatják a négyes összetételét. A férfiaknál a 400 és a 200 egyes, valamint az 500 páros eredménye alapján lehet bekerülni a négyes hajóba. Ami újítás, hogy

a második válogatón az általam összerakott négyes kihívható lesz.

Persze, csak azok állhatnak oda a második válogatón, akik teljesítik azt a bizonyos szintet, amit én a válogatási elvekben leírtam.

Akkor tehát az sincs kőbe vésve, hogy a Portugáliában aranyérmes női kajaknégyes (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra) összetétele is változatlan marad?

Nem, egyáltalán nincs. Főleg azért nem, mert mind a hat olimpiai kvótát meg akarjuk szerezni, viszont aki párosban indul a világbajnokságon, az négyesben már nem szerezhet kvótát, így nem lehet átfedés az egységek összetételében.

A Kárász, Medveczky, Kozák, Bodonyi négyes is változhat

A férfi kajakosok között van három óriási tehetség, akik egyéniben és párosban is megmutatták már magukat. Birkás Balázs és Balaska Márk Racicében és Montemor-o-Velhóban is aranyérmet nyert K2 200 méteren, míg Kopasz Bálint folyamatosan dobogóért harcol K1 1000 méteren. A közelmúltban mindhárman elhintették, hogy szeretnének bekerülni a négyes hajóba. Van rá esélyük?

Ha Kopasz Bálint a válogatón nem nyeri meg az 1000 egyest, akkor természetesen a legjobb 500 méteres versenyezők között ki lesz próbálva a négyesben. De az a véleményem, hogy az ő igazi útja az 1000 méter egyes, márpedig a válogatási elvek kizárják, hogy valaki duplázzon, mert ha négyesben olimpiai kvótát szerzett valaki, akkor azt egyesben már nem teheti meg ugyanaz a személy, és akkor elbuktunk egy kvótát. Márpedig mind a hat kvótára szükségünk van férfi kajakban. Ugyanezt gondolom Birkás Balázsról is. Ha 200 egyesben ő lesz a legjobb, akkor nem ülhet be a négyes hajóba. Ha más nyeri a versenyszámot, akkor természetesen ki lesz próbálva.

Tavaly Kozák Danuta kimagaslott a mezőnyből – gyermeke születése után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Vele nyilván maximálisan elégedett, de vannak-e olyanok, akiktől kicsit többet vár az idei szezonban?

Majdnem biztos vagyok benne, hogy az olimpiai bajnok Csipes Tamara – aki tavaly szintén szülés után tért vissza – az idei szezonban egy teljes felkészüléssel többet fog mutatni egyesben, mint tavaly. Illetve Takács Tamarát kell említeni, aki a 2017-es évben kimagasló teljesítményt nyújtott (az év női kajakozójának is megválasztották, miután világ- és Európa-bajnok lett, majd az országos bajnokságon rekordszámú, kilenc aranyérmet szerzett – a szerk.), de tavaly nem tudta kihozni magából, ami benne van. Ha rendben lesz a válla, és csinál egy jó felkészülést, akkor ő is előreléphet, és nem csak 5000 méter egyesben indulhat majd a világbajnokságon.

Takács Tamarára is figyelni kell az idén

Kozák Danuta elvitte a show-t az elképesztő visszatérésével. Idén is lesznek nagy visszatérők?

Janics Natasa Kínában van, és rendszeres fájdalmak gyötrik. Őt nem valószínű, hogy látni fogjuk. Homonnai Luca próbálkozik, de sajnos a sérülése nem úgy javul, ahogy az orvosok szerint elvárható lenne. Egyedül a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella visszatérésében bízhatunk.

Végezetül térjünk vissza Kozák Danutára, aki az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett. Mi a véleménye a díjról?

Kozák Danuta sokadszorra bizonyította be, hogy ő Magyarország legjobb sportolója – végre meg is kapta a díjat. Szülés után, anyaként visszatérve is a legmagasabb színvonalon tudott teljesíteni. Hihetetlen profizmussal és hozzáállással – ami mindenki előtt példa – tudja ezeket az eredményeket elérni. Amit évek óta letesz az asztalra, az elképesztő.

Nagyon ritka az olyan elhivatott sportoló, mint Danuta.

Méltó helyre került a díj, amit már többször is megérdemelt volna. Ez kicsit a sportág érdeme is, de első sorban az övé. Az, hogy szülés után bármilyen sportban valaki így tudjon visszatérni, arra csak a legeslegnagyobbak képesek.

„Túl tudok lépni önmagamon”

„Hit és türelem – a legfontosabb erények, amire edzőként szükség lehet”- állítja Vajda Attila, aki Tajvan és Japán után Dunaújvárosban, a Dunaferr SE kenusaival készül az elkövetkezendő megmérettetésekre.

Hír

Amikor az ember egy új tevékenységbe kezd – még ha a megszokott közegén belül is – lehet egyfajta elképzelése, feltételezése arról, hogy a gyakorlatban milyen lesz. Hogy érzed, mennyire találkozott a valóság az elvárásaiddal

Amikor abbahagytam az élsportot, nem tudtam, hogy edző leszek; az csak később alakult ki. Ezért nem is voltak különösebb elvárásaim. Minden nap egy újabb kihívást jelent és a lehetőségekhez képest megpróbálok mindenből a legjobbat kihozni. Azt gondolom, ha valaki edző akar lenni, akkor nem lehet ragaszkodni mindenképpen valamilyen sémához, hanem meg kell ismerni a csapatot, aztán a csapat igényeinek kell megfelelni. Én hoztam a múltból dolgokat, mint versenyző, illetve Ázsiában már foglalkoztam gyerekekkel, bár hozzá kell tenni, hogy az egy egészen más kultúra, ahol egészen mások a motiváló tényezők is. Az mindenképpen nagyon jót tesz nekem, hogy edzőként nem kell egyedül dolgoznom, hiszen ott van mellettem Molnár Gergely, akinek már jóval több tapasztalata van és sokat át is ad abból nekem. Ő ismerte a csapatot, ami nagy könnyebbséget jelent. Így fel tudom gyorsítani azt a folyamatot, ami eljuttat oda, hogy a csapat maximálisan megbízzék bennem.

A saját személységét, habitusát, hitvallását nem tudja félretenni az ember. Mi az, ami a te edzői munkádban sajátosan „vajdaattilás”?

Következetesnek tartom magam és határozottnak. Én pontosan tudom, hogyan lehetséges elérni azt a célt, amit a versenyzők el akarnak érni, hiszen én már elértem. Tudom, hogy ezért mennyit kell dolgozni és milyen áldozatokat kell hozni. Ha azt akarom, hogy a tanítványom versenyzőként olyan legyen, mint én, akkor nyilván egyfajta szigornak is meg kell lennie és el kell végezni egy bizonyos edzésmunkát. Ugyanakkor, nem csak így tréningezem őket. Nagyon sokat beszélgetek velük, mondjuk úgy: coachingolom is őket, vagyis mentálisan is felkészítem a versenyzőimet az előttük álló feladatokra és az azokkal járó érzésekre. El tudom nekik mondani, hogy a fájdalom mikor fog jelentkezni és pontosan milyen lesz. Azt, hogy „750 méterig el tudsz jutni, de utána csillagokat fogsz látni, le fog szakadni a karod és főképpen azt fogod mondani, hogy mi keresek itt?”

Ennyi feladattal elbír manapság egy edző egymaga edző?

Valóban, ez egy nagyon nagy team-munka, ami nem csak az edzőről szól. Versenyzőként mellettem is volt ilyen, pontosabban én megkerestem magamnak azt a csapatot, akivel együtt tudtam dolgozni. Volt benne pszichológus, dietetikus, belgyógyász is. Ennek köszönhetően vagyok az, aki most vagyok. A versenyzőim számára is próbálok hasonló, támogató hátországot teremteni és szerencsére az egyesület vezetése partner ebben. Pető Zsolt nagyon jó elnök; valóban jót akar a versenyzőknek, igyekszik lehetőségeket biztosítani arra, hogy profi szinten tudjunk dolgozni.

A kiemelkedően sikeres élversenyzőkből ritkábban lesz edző vagy csak ideig-óráig. Te mitől válhatsz a szabályt erősítő kivétellé?

Én ezt

úgy élem meg, hogy nincs bennem önzőség.

Túl tudok lépni önmagamon. Nekem az az érdekem, hogy ezek a srácok sikeresek legyenek és számukra a legjobb edző legyek. Persze ez a kategória viszonylagos, illetve nincs is. Már csak azért is, a legjobb edző is holtig tanul, mint a jó pap. Folyamatosan új dolgok, kutatási eredmények, új edzésmódszerek jönnek, vannak nagyon jó előadások a szövetség és a Magyar Edzők Társasága szervezésében is, amiket érdemes figyelemmel követni. Azok a dolgok, amik régen beváltak, nem biztos, hogy most is helytállóak.

Maradjunk még egy gondolat erejéig az edző személyénél. Mit gondolsz, a folyamatos önképzés, a korszerűség mellett milyen ismérvekkel, képességekkel kell rendelkeznie?

Például pedagógiai érzékkel. Ez nagyon fontos. Látnia kell a versenyzőt és megérteni. A versenyzőnek az edző a legfőbb támasza, és ha azt látja rajtam, hogy hiszek benne, akkor mindent meg is fog tenni azért, hogy megfeleljen ennek a hitnek.

Említetted, hogy sok mindent hoztál haza Ázsiából szakmailag, emberileg egyaránt.

Nem minden arany, ami fénylik. Nem biztos, hogy az az igazi érték, amit annak gondolunk. Érdemes saját magunkban tisztázni, mi az, ami valóban az.

Számodra most mi tekinthető valós értéknek?

Például, ha szeretem azt, amit csinálok. Az pedig, hogy később lesz valami anyagi vonzata, huszadrangú számomra. Nagyon örülnék neki, hogy ha a tanítványaim sikeresebbek lennének nálam és annak is, hogy én ehhez hozzá tudtam segíteni őket.

Korábban egyszer úgy fogalmaztál, hogy „itt gladiátorokra van szükség”. Mondhatjuk akkor, hogy most a te műhelyed voltaképp egy gladiátorképző?

Igen, mondhatjuk így is. De azért nem úgy kell elképzelni, hogy akkor én most kőkemény ridegtartással sanyargatom a tanítványaimat. Viszont meg kell edzenem őket, szellemileg és testileg egyaránt.

A szellemieket, morális értékeket tekintve, a mai korosztály a sportágban is sajátos kihívások elé állítja a legtöbb edzőt…

Úgy gondolom, van egy generációs váltás, amit meg kell tanulnunk kezelni. A mai fiatalok sokkal nehezebben motiválhatóak, nehezebb velük együtt dolgozni, sőt, küzdelem, de csak addig, amíg az ember meg nem találja a hozzájuk való kulcsot és el nem kezdenek bennünk bízni. Az értékrendeket persze helyre kell rakni. Amíg valakinek az a legfőbb érték, hogy meg tud venni egy iPhone 10-est, addig nem biztos, hogy jó helyen vagyunk.

Mi a kulcs a te versenyzőidhez? Például Hajdu Jonatánhoz?

A türelem. Az egyetlen dolog, amivel kezelni lehet. Nála nem használ semmi más. Nem érdekli a pénz, nem érdekli semmi. Öntörvényű, de türelemmel el tudom érni, hogy meghallgat és kinyílik.

Mennyire látod reális célkitűzésnek, hogy edzőként érdekelt legyél a tokiói olimpián?

Nem tartom lehetetlennek. Nagyon bízom Kiss Balázsban, aki talán a leginkább esélyes erre, de Slihoczky Ádám, Bucsi Bence is sokat fejlődött és Johnny-ról (Hajdu Jonatán) se feledkezzünk meg. Két év elég hosszú ahhoz, hogy még bármi kialakuljon. Az első és legfontosabb, hogy az idei versenyeken megszerezzük a kvótát. Mindegy, ki szerzi most meg, csak legyen meg, aztán úgyis lesz egy újabb válogató 2020-ban, amikor oda kell állni.

Milyen egy átlagos napod manapság?

Mindegyik más. Sose tudom, hogy milyen aktuális helyzet adódik, kezdve attól, hogy valamelyik versenyző esetleg bal lábbal kel fel, nem tudom, mivel kell szembenéznem, így minden eshetőségre fel kell készülnöm. De mindennap úgy kelek fel, hogy bármi is lesz, meg fogom oldani.

Segítsünk egy kicsit a versenyzőidnek: ha adott esetben netán te kelnél bal lábbal, hozzád mi a kulcs?

Nyilván az én magánéletemben is vannak olyan dolgok, amelyek befolyásolják a kedélyemet, de én azokat nem viszem magammal. Nyilván, majd otthon tovább kattogok a problémáimon, de azokkal nem akarok kihatni másokra.

Szóval ezt a rizikófaktort máris törölhetik a Vajda-csapat gladiátor-jelöltjei?

Abszolút. Régen rossz, ha egy edző a bal lábas énjét is becipeli az edzésre…