Öltözői titkok Kozák Danutától

Az ország egyik legeredményesebb sportolója, Kozák Danuta avatta be a sportagvalaszto.hu csapatát a sportág és az UTE vízitelepének öltözői titkaiba. Ötszörös olimpiai bajnokunk a filmben többek között arról is beszél, hogyan tudja a nőiességet összeegyeztetni az élsporttal, hogyan választott sportágat és miért versenyzett évekig más néven. Az interjúban olyan érdekes és aktuális témákat is érintenek, mind például a szülés utáni visszatérés.

Kislányként a nagybátyja vitte le az első kajakedzésre és itt keveredett abba a félreértésbe, hogy a nagybátyja a becenevén szólította, így véletlenül Danusa néven regisztrálták, később a versenyengedélye is erre a névre szólt, így nem csak évekig a beceneve jelent meg a sportági dokumentációkban, de még a Wikipédián is ez az egyik első adat róla.

„Nagyon örülnék, ha ezt letörölnék, mert mindenki azt hiszi nevet változtattam, pedig ez csak a gyerekkori becenevem volt.” – meséli Danuta. Édesanyja lengyel származású, ennek tisztelegtek a névadásánál és ezt a hagyományt folytatta ő is Zóra nevű kislánya születésekor.

Az interjú azt a témát is érinti, hogy hogyan fér bele egy élsportoló karrierjébe a terhesség, a szülés, és a kisbaba nevelése.

“Végig edzettem a terhesség alatt, bár nyilván nem eveztem és nem olyan nagy súlyokkal kondiztam, de néhány hét kivételével folyamatosan tréningeztem magam. Voltak nehezebb pillanatok. A délelőtti rosszullétek nem segítették sem a testi, sem a lelki állapotomat, de azt hiszem jól bírtam. A szülészorvosom még ijesztgetett is, hogy

az erős nők nem szülnek gyorsan, de nekem sikerült megcáfolnom.”

 – beszélt a videóban a várandóssága részleteiről Danuta, akinek férje, kislányának édesapja Somogyi Béla egyben az edzője is.

Ennek köszönhetően egy egészen különleges életvitel és családmodell az övék, hatalmas erővel, önzetlenséggel, együttműködéssel. A szülés után nem is olyan sokkal már újra hajóba szállt, és önmagát is meglepte, amikor 2018-ben Szegeden azonnal megnyerte a visszatérése utáni első válogatót.

A kisfilm a női öltözőbe is betekintést enged, ami természetesen nagyon más, mint a fiúké. Az élére állított törülközők, és a sorba rendezett futócipők mellett még a piperecuccok is kis kosárkákban lógnak. – „Igazából azért az egy darab hajszárítóért megy a küzdelem, de megoldjuk!” – közli mosolyogva.

A téli felkészülésről, többek között a tanmedencében zajló edzésekről Danuta azt mondta, hogy nem azt tartja a kajak szépségének.

„Inkább a tavaszt és a nyarat szeretem. Szerencsére mikor kezdtem a kajakot, a közös vízitúrák, a szigetkerülések, megszerettették velem a sportágat. Ha a tanmedencével kezdtem volna biztos nem lett volna ekkora a szerelem!”

Az interjú zárásaként Kozák Danuta arról is beszélt, hogy édesanyaként ajánlaná-e majd a kajakozását a kislányának?

–  „Már gondolkodtam ezen, de számomra egyértelmű, hogy igen, megéri. Ugyanakkor anyaként én csak annyit szeretnék, hogy mindenképpen sportoljon. Mindegy majd mit választ, de legyen a mozgás és a sport az élete része, hiszen olyan sok örömöt és boldogságot tud adni, amit szeretném, ha ő is megkapna.”

forrás: www.sportagvalaszto.hu

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók