Jön a szezonrajt!

Aquaworld

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség már hatodik alkalommal rendezi meg az Aquaworldben téli Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupáját, amelyre január 27-ig lehet leadni a nevezéseket.

Ha tél, akkor ismét medencés verseny!

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség február 4-én újra beveszi az Aquaworld Budapest impozáns élményfürdőjét, ahol a színpadon kajak ergométeren, a medencében pedig sárkányhajóban mérik össze tudásukat versenyzőink. Az esemény nem csak a téli felkészülés monotóniáját megtörő jó versenyezési lehetőség, de igazi színes forgataga is a sportágnak: a nézők látványos összecsapásokat láthatnak a medencében, az ergométeres kivetítőn pedig figyelemmel kísérhetik a 200, 500 és 1000 méteres versenyek küzdelmeit és persze „tesztelhetik” az élményfürdő medencéit is.

Az ergométeres  versenyen az idén is részt vesz a győri maraton világbajnokságon a K-2-esek mezőnyében Boros Adriánnal aranyérmet nyerő, Solti László, aki ausztriai sítáborozást követően érkezik az Aquaworldbe.

“Szeretem ezt a versenyt, mert jó kis állapotfelmérés a téli időszakban, ilyenkor meg tudjuk mutatni, hogy hol is tartunk a felkészülésben. Habár az ergométer távol áll a valós kajakozástól és az eredmény függ a gépek kalibrálásától is, mégis a téli munkában ez áll a legközelebb az igazi kajakozáshoz. Azért is jó ez a verseny, mert úgy tudok igazán kiszakadni a téli monotóniából, ha azt a mozgásformát csinálhatom, amit szeretek” – árulta el a tavalyi 1000 méter győztese, Solti László, aki idén is százhúsz százalékot szeretne kiadni magából az Aquaworldben.

A medencés versenyen a hagyományoknak megfelelően ismét megrendezésre kerül a Happy futam, amelyen olimpiai és világbajnok versenyzők szállnak majd sárkányhajóba. Többek között láthatjuk a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánt és Storcz Botondot, a riói aranyérmes Csipes Tamarát, a világbajnok Kárász Annát és Mike Róbertet is.

A versenykiírás és a nevezési lapok elérhetőek a honlap Naptár felületén.

Nevezési határidő: január 27.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók