Nyolcévesen kerekesszékbe került, 16 évesen Európa-bajnok lett

Kiss Péter idén májusban csodát tett, amikor élete első felnőtt parakajak Európa-bajnokságán a riói paralimpia első három helyezettjét és az aktuális világbajnokot is megverve aranyérmet nyert KL1-ers kategóriában. De hogy jutott el idáig a még mindig csak 16 éves sportoló?

Nyolcéves korában egy vírusfertőzés miatt kényszerült kerekesszékbe. „Hirtelen jött egy betegség megfázással, 41-42 fokos lázzal – mesélte Kiss Péter az M2 Petőfi TV-nek. – Kezdtem érezni, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, elkezdett zsibbadni a talpam és gyengülni az izomzatom. A háziorvos azt mondta, hogy pihenjek egy hetet és jobb lesz, a vírus addig dolgozott. Utána ölbe kellett bevinnie édesanyámnak. A pécsi Gyermekklinikára mentünk, ahol

diagnosztizálták a Guillain-Barre-szindrómát.”

Kiss Péter ezt követően Budapestre került a Mozgásjavító Általános Iskolába, ahol találkozott Pruzsina Istvánnal, aki az ott tanuló diákoknak biztosít sportolási lehetőséget.

„A betegségem előtt csak futottam és fociztam, futni nagyon szerettem. A betegségem által egy kicsit elhagytam magam, majd mondták, hogy kezdjek el úszni. Akkor látták, hogy tehetségem is van hozzá, majd leküldtek kajakozni, és kiderült, hogy a 25 méteres medencében egy jó kis túrakajakkal is megyeget az evezés” – mondta Kiss Péter.

Legyőzte az Eb-n a világelitet

„Ügyes gyerek, tehetséges, jó a vízfogása, jó a keringése az úszóedzések miatt. Vegyítettük ezt a kettőt – vette át a szót Pruzsina István. – Látszik rajta, hogy nagyon akarja, nagyon szeretne bizonyítani. Ez az egész együttműködés nem jöhetett volna létre, ha Petya szülei nem bíznak meg bennem, szóval ezt ezúton is nagyon köszönöm nekik, akárcsak a Honvéd kajak-kenu szakosztályának, amely mindenben segíti őt. De köszönettel tartozom Locsmándi Alajos iskolaigazgatónak, aki maximálisan támogatja a parasportot, valamint Szűcs István úszóedzőnek, mert közösen dolgozunk. Amikor nem kajakozik Petya, akkor úszik, és ezt a két programot teljesen össze tudjuk hangolni úgy, hogy

Petya fejlődése legyen szem előtt tartva, ne pedig a különböző edzői érdekek.”

Az Európa-bajnokságon szerzett aranyérme után megnőttek az elvárások Kiss Péter felé, de Pruzsina István igyekszik ezt egészséges keretek között tartani.

„Az elsődleges cél, hogy a válogatók során kijusson a szegedi világbajnokságra, majd ott olimpiai kvótát szerezzen. Ő még az út elején jár, egy kezdő versenyző. Szerintem 2024-re lesz egy érett, kiforrott kajakos.”

Az M2 riportja Dunavarsányból:

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók