Női szakasz Kaliforniában

Kaliforniában az olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina társaságában készül a győriek három fiatal versenyzője, Homonnai Luca, Farkasdi Ramóna és Czéllai-Vörös Zsófia. A női szakasz helyzetjelentése következik.

„Örülök nagyon, hogy eljöttek hozzám a lányok, akik március végéig maradnak – kezdte beszámolóját Fazekas-Zur Krisztina. – Az edzéseinket férjem, Rami Zur állítja össze, eddig nem változtattunk a programon és úgy látom, a lányok is egyre jobban felveszik a ritmust. Hétvégén meg is versenyeztettük őket, a SUP-ot is kipróbálták, az elején szenvedtek vele, de összességében nagyon ügyesek voltak. Engem személy szerint nagyon feldob, hogy itt vannak, bízom benne, hogy ők is élvezik majd az együtt eltöltött heteket.”

„Szerintem is nagyon jó hangulatban zajlanak az edzések és sok segítséget kapunk – mondta Homonnai Luca. – Bár még nehéz belerázódni az evezésekbe, azt már most tudjuk, hogy a legjobb helyen tudunk készülni. Már egy hétvégén és egy versenyen is túlvagyunk, amelyen nagyon jó élményeket szereztünk. Csak hasznunkra válik ez a közös munka.”

fotó: facebook/Fazekas-Zur Krisztina

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók