Nincs meg Kopasz Bálint ellenszere

A K-1000 méter után 500 egyesben is győzött Kopasz Bálint, ez azt jelenti, hogy idén egyetlen hazai versenyen sem hibázott, az algyői kajakos az összes hazai viadalt megnyerte, amelyiken elindult. A Korisánszky György, Mike Róbert is mindent vitt, mindkét válogatón győzni tudtak C-2-ben 500 és 1000 méteren is. K-2 1000 méteren pedig megvolt a szétlövés, a világbajnokságra az első válogatót és a mostani különversenyt megnyerő Hufnágel, Ilyés duó készülhet.

Kopasz és Hufnágelék sikere
Hír

Tótka Sándor rajtolt a legjobban K-1 500 méteren és tisztán vezetett is féltávig. A korábbi sprintert a parton sokan a szám esélyesének tartották, miután tegnap Nádas Bencével simán nyerte a párost. Kopasz Bálint és Mozgi Milán azonban fokozatosan megközelítette Tótkát, majd 100 méterrel a vége meg is előzték őt. Mögöttük hatalmasat hajrázott Tóth Dávid is, aki Kopasz és Mozgi mögött bronzérmet szerzett.

“Kemény 500 méter volt, nekem az idei legnehezebb. Nem volt előre eldöntött taktikám, nem akartam nagyot rajtolni, mert akkor nem bírtam volna a végét. Kihajtottam magam, örülök, hogy meg tudtam nyerni ezt a számot is” – mondta a befutás után Kopasz Bálint.

Sokkal simábban nyerte a második válogatót a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó C-2 500 méteren, mint három hete az elsőt, ezen a hétvégén úgy alakult, hogy az 1000 méteren nagyobbat kellett küzdeniük a győzelemért. A rövidebb távon ezúttal is Sarudi Pál és Fekete Ádám végzett a KSI SE egysége mögött, Hajdu Jonatán és Khaut Kristóf pedig harmadik lett.

“Az ötszázas feszes tempót kell megtalálnunk, Korisnak még fejlődnie kell abban, hogy megfogja a csípőjét, meg a hasa feszes legyen, ugyanakkor nem biztos, hogy külön készülnünk kell a rövidebb távra is. Az biztos, hogy az ezer méterünknek sem ártana, ha ezt is jól meg tudnánk oldani” – mondta a páros kenuzás lassan megkoronázott legjobbja, Mike Róbert.

A férfi kajakosoknál, 5000 méteren komoly csata zajlott, a napon legalább 45 fokos időben.

Noé Bálint, Csontos Csaba, Solti László, Ceiner Bálint és Petró Erik haladt körökön át váltott vízen az élen, csak az utolsó kis körben lógott meg Noé, Petró és Csontos, akik nagy hajrá után ebben a sorrendben is érkeztek a célba. Miután a fiatal Petró Erik az egyik fordulóban bóját tévesztett, ezért kizárták, így Ceiner Bálint állhatott fel harmadikként a dobogóra.

A női kajakosok versenyében ezúttal is Bodonyi Dóra és Mihalik Sára küzdött meg az első helyért 5000 méteren, ebben a különcsatában pedig az első válogatóhoz hasonlóan ismét a Közgép SE kajakosa, Bodonyi Dóra győzött, Mihalik Sára mögött pedig a BHSE színeiben Horváth Noémi futott be.

A férfi kenusoknál sem történt földindulás C-1 5000 méteren, ezúttal is az első válogatón győztes Varga Dávid nyert, a múlt héten maraton Eb-ezüstérmet szerző Dóczé Ádám előtt. Ketten hamar megléptek a mezőnytől, a finist pedig Varga bírta jobban, így ebben a számban az Európa-bajnokság után a vb-n is rajthoz állhat.

A második válogató zárása után rendezték meg a szétlövést férfi K-2 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert és a Noé Zsombor, Bogár Gábor duó között. A táv elején sokáig együtt haladt a két egység, ezúttal Hufnágelék nem rontották el úgy a rajtot, mint pénteken, a végét pedig kicsivel jobban bírták. Nagy küzdelemben nyerte meg a szétlövést a Honvédos duó, így az Európa-bajnokságon és a vb-n is képviselhetik a magyar színeket.

“Nem volt egyszerű, arra számítottunk, hogy megnyerjük a második válogatót, de ez sport, bármi előfordulhat, ezért pénteken kikaptunk, majd abból fel kellett állnunk és most teljesíteni, amit elvártunk magunktól – mondta a célban Hufnágel Tibor. – Az elmúlt években folyamatosan ott voltam párosban a nemzetközi mezőnyben, ennek ellenére most még nem tudom megmondani, hogy a jelenlegi formának idén mire lesz elég, jövő héten az Európa-bajnokság után okosabbak leszünk.”

Önfeledt jégkorongozás Miki bácsi tiszteletére

Az I. Séra Miklós Jégkorong Bajnokságon egyik legnagyobb hobbijuknak hódolhatnak kajak-kenusaink. A korábbi legendás edző tiszteletére február harmadikán rendeznek rendhagyó hokitornát a Megyeri úti jégcsarnokban.

Séra Miklós
Hír

Világbajnoki ezüst- és bronzérmes ifjabb Foltán László fejéből pattant ki az ötlet, hogy az egykori legendás edző, Séra Miklós emlékére jégkorongtornát rendezzen. A 60 évesen, 2007-ben elhunyt szakember kajak-kenu és jégkorong szakedzői diplomát is szerzett, és volt az ifjúsági jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya is. Kajak-kenus tanítványai olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket nyertek, köztük a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor a legeredményesebb, ám a sprintszámokban érmeket halmozó, hétszeres világbajnok Fehérvári Vince és az ötszörös világbajnok Beé István is az ő irányításával készült

„Miki bácsi előszeretettel vitte le a versenyzőket télen kiegészítő mozgásként jégkorongozni, és bár abból a korosztályból már sokan kiöregedtek, de hobbi szinten még mindig nagyon sokan lejárunk játszani, ezért arra gondoltam, hogy a tiszteletére rendezzünk egy tornát – kezdte a főszervező Foltán László. – Miki bácsi ráadásul hagyományt teremtett, mert azóta is több edző beépíti a téli felkészülésébe heti egy-két alkalommal a jégkorongozást, mint egy futóedzést, mivel rendkívül jól fejleszti a mozgáskoordinációt és a robbanékonyságot, valamint színesebbé is teszi a monoton téli felkészülést.”

A jégkorong alapvetően rendkívül kemény sport, ám egyrészt mindenki visel védőfelszerelést, másrészt itt vigyáznak egymásra – az emléktornán szabály, hogy mellőzik a test-test elleni küzdelmet, hiszen az aktív kajak-kenusoknak figyelniük kell a sérülésekre.

Eredetileg nyolccsapatosra tervezték a tornát, de már most 11 csapat jelezte részvételi szándékát. „Inkább átszervezem a lebonyolítást, de nem fogunk visszautasítani senkit. Olyan is volt, aki úgy hívott fel, hogy egyedül van, de járt le régen Miki bácsival, szeretne most is játszani, és szerezzünk neki egy csapatot. Örülök annak, hogy ez egy kicsit összerántja a kajak-kenus társadalmat így télen, amikor ebben a sportban nincs esemény, és versenyszezonon kívül, felszabadultan ki tudunk egy kicsit kapcsolódni” – mondta Foltán László.

Elárulta azt is, hogy lesz egy 12-13 éves gyerekekből álló csapat, de az egyik együttesben pályára lép Pápa Márton, az ERSTE Ligában szereplő Újpest jégkorongozója is, aki korábban serdülőként igazolt kajakos volt. Az aktív kajak-kenusok közül többen csak a lelátóról fogják nézni a mérkőzéseket, de olyan korábbi klasszisok, mint az olimpiai bajnok Horváth Gábor, a világbajnoki ezüstérmes Bozsik Gábor, az Eb-bronzérmes Németh Szabolcs vagy maga a főszervező, a vb-ezüstérmes Foltán László viszont jégre lép majd.

A február 3-án, a Megyeri úti jégcsarnokban rendezendő tornára január 24-ig lehet nevezni, a győztes egy vándorkupát kap.

Az esemény Facebook-oldalát itt lehet megtekinteni.

https://www.facebook.com/events/638252939898731/

Berlin paddling – városnézés a vízről a német fővárosban

Berlin ma Európa egyik kulturális fővárosa - pezsgő művészvilága, színvonalas rendezvényei, izgalmas építészeti értékei és világhírű fesztiváljai messze földről vonzzák az igényes turistákat.De a megszokott vároképi elemeket új, izgalmas szemszögből is meglátogathatjuk - nem sétálva, hanem vízitúrázva is fel lehet fedezni a német fővárost!

Hír

Berlin folyója a Spree, de ezen a vízfolyáson kívül is számtalan csatorna szeli keresztül a várost. Az egyes negyedek építésekor olyan nagy mennyiségű alapanyagot, fát, követ, sziklát kellett megmozgatniuk az egykori várostervezőknek, hogy nem csak úton hanem vízi úton is meg kellett oldani ezek szállítását. Az így kialakult csatornarendszer most egy új perspektívát kínál Berlin legzöldebb arcának megismeréséhez. Szinte hihetetlen, milyen vízben gazdag és természetközeli állapotban megmaradt sarkokat találunk a nyüzsgő metropolisz közvetlen közelében.

A városban alternatív túraszervezők sokasága kínál ilyen jellegű kalandokat – többen a város egykori megosztottságát a híres Fal két oldalán található két külön világ bemutatását tűzi ki célul – ezen a túrán, kerékpározással összekötve a retró-hangulat átélése is cél a fizikai aktivitás mellett. A szocialista időkből származó relikviák, díszesen rendbe hozott Trabantok és kipingált Wartburgok mellett erős kontraszt a jelenlegi városközpont futurisztikus üvegpalotái, illetve a folyóba épült kortárs szobrok között lapátolás.

A város legzöldebb, délkeleti régióit is megismerhetjük a “vízen-járó” túrákon, a kisvárosi hangulatú, a csatornák partjára épült, mesebeli kis házakkal szegélyezett csatornákon evezve nagyon klassz élményeket gyűjthetünk, például megfürödhetünk a Spree-ben úszó Schiffbad folyami medencéjében. A császári időkben kiépült Köpenick városrész palotái egyedülálló látványt nyújtanak a vízben tükröződve. A különleges, a történelmi városmagot a vízről bemutató túrát egy baráti hangulatú sütögetéssel, tábortűzzel, sörözéssel egybekötött piknikkel zárjuk a folyó egyik zöldellő szigetén.

Ha egy hosszú hétvégére tervezünk elmerülni Berlin sodró lendületében akkor mindenképp iktassunk be egy fél napos vizes kalandot – minden bizonnyal emlékezetes és különleges élményekben lesz részünk.

A képek forrása: www.berlin-canoeing.com