Néhány aranyéremmel kevesebb

Ketten együtt valósággal letarolták a nemzetközi versenyeket, mindketten nyertek világbajnoki aranyérmet egyesben, párosban, négyesben, valamint a maratoni szakágban is. Rendessy Eszter 2018 őszén ifjúsági olimpiai bajnok lett, Kőhalmi Emese pedig tavaly mindhárom 500 méteres számban uralkodott az év legfontosabb utánpótlás versenyén. Ők ketten egymás legnagyobb riválisai itthon, párosban és négyesben pedig elválaszthatatlanok, ám utolsó éves ifiként idén nem gyarapíthatják tovább érmeik számát a világbajnokságon, mert a verseny a koronavírus-járvány miatt elmarad.

Az első szombati 5000 méteres felmérőt Rendessy Eszter nyerte Kőhalmi Emese előtt, a második egyéni indításos futamban pedig helyet cserélt a két versenyző. Lényeg, hogy mindketten jelezték, hogy idén is kiváló formában vannak.

“Mindig jó összemérni magunkat egymással,

de ezek az idők még nem számítanak igazán, majd a a tétversenyeken dől el minden” – kommentálta az eredményeket Kőhalmi Emese.

Nem esett túl jól a két 5000 méter, de túl vagyok rajta, és ennek örülök – mondta a felmérő végén Rendessy Eszter. – Idén egyébként még nem volt gyorsításunk, szinte csak hosszúkat evezünk, több időm lesz a felkészülésre, és így gyorsabb lehetek.”

“Tényleg lehet ez kedvező – veszi vissza a szót Emese. – Több időnk van most a technikát csiszolni, van néhány plusz hónapunk a felkészülésre.”

Az ORV-vel kapcsolatban, ahol idén az utolsó éves ifik is elindulhatnak, Rendessy Eszter azt mondta, hogy szívesen rajthoz áll majd Szegeden, a szeptemberi versenyen. Erre a lányoknak nemcsak K-1-ben, hanem párosban is lehetőségük lehet, hiszen idén tovább csiszolgatják a tavalyi világbajnok egységet.

“Emesével helyet cseréltünk a párosban, most én ülök elől, és

így is jónak tűnik”

folytatta az UTE versenyzője. Kőhalmi Emese pedig a párossal kapcsolatban arról beszélt, hogy nagyon szeretnének idén is együtt indulni nemzetközi versenyen, ő ugyanakkor nagyon bánja, hogy elmarad az ideje utánpótlás világbajnokság.

“Ez az utolsó ifi évünk

– sajnálkozott a május 31-én 18. születésnapját ünneplő KSI-s sportoló. – jó lett volna kijutni az ifjúsági vébére, reménykedtem benne, hogy idén is sikerül” – tette hozzá Kőhalmi Emese.

A lányok jövő héten szombaton 2000 méteren versenyeznek egymással hasonló időmérésen, július közepén pedig már a klasszikus gyorsasági számokkal folytatódik a korosztály edzésverseny-sorozata.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók