Mégse

Muzsikáló hajó, generációváltás, „arany nyolcas”…

Az 1988-as szöuli olimpiára emlékezünk

1988, szöul
Hír

Kerek harminc évvel ezelőtt sajátos történelmi-politikai helyzetben ugrott nagyot az „ázsiai kistigris” – és vele együtt a magyar csapat is, amely Helsinki után a második legeredményesebb olimpiai szereplését produkálta. A 159 nemzet részvételével megrendezett  XXIV. nyári olimpiai játékokon nyújtott kiváló teljesítményhez  két arannyal, egy ezüst, – és egy bronzéremmel, valamint három negyedik,- és két hatodik helyezéssel  járult hozzá a kajak-kenu válogatott. Az évforduló kapcsán számos emlék elevenedett meg ; az egykori helyszínen   – és idehaza is.

Nehéz elhinni, hogy már ennyi idő eltelt – mondja Kőbán Rita, aki 18 évesen már indult volna Los Angelesben. – Én láttam sírni Vaskutit 1984-ben, de hogy mit vesztettünk a bojkott révén, azt igazából csak Szöulban tudtam megérteni. Óriási várakozás volt bennünk, már csak a hely egzotikuma miatt is, elvégre Koreába nem mindennap jut el az ember. Emellett pedig ez volt az első ilyen léptékű világverseny számomra. Minden hatalmasnak tűnt. Az, hogy ott lehettem a nyitó- és a záróünnepségen, hogy együtt fotózkodhattam a világ legjobb úszóival – borzasztó nagy élmény volt számomra, ami átírta az egész kajakozáshoz való viszonyomat is. El is döntöttem, hogy mindenképp szeretném ezt újra átélni és még egy olimpián szerepelni.

– Mennyire jelentettek terhet az akkori elvárások?

– Annyira nem. A baj az volt, hogy a hosszú repülőúton kiszáradt a nyálkahártyám és emiatt fájt a torkom, ami lényegét tekintve egy érmembe került.  Negyedik lettem, mindössze 15 centivel lemaradva attól a Dylewská-tól, aki két-három évvel később doppingolás miatt lebukott. Azóta minden lehetséges fórumon elmondom, hogy aki érzékeny a légkondicionálóra, az okuljon a példámon és ügyeljen erre a hosszú távú utazásoknál.

– A négyes ezüstje gondolom, jelentett némi kárpótlást…

– Mindenképp. Dobogóra vártuk magunkat és elég sokáig partiban is voltunk a németekkel a győzelemért. Csak az utolsó százon tudtak megverni bennünket. Ez pedig azért is volt nagy dolog számunkra, mert a magyar nők bizonyították, hogy dopping nélkül is helyt lehet állni. Vannak dolgok, amin lehetne keseregni, de az élet nem állt meg és jöttek új kihívások. Az embert pedig büszkeség tölti el, hogy részese lehetett a sportág történelmének.

A nők színrelépése  – vagy stílszerűbben: vízre szállása előtt már sikerült megtörni a német hegemóniát, mégpedig egy huszonnégy éves ifjú édesapa jóvoltából, aki saját bevallása szerint  mindig szeretett nagyot álmodni… Aki látta a hajdani döntőt, jó eséllyel emlékezik rá ma is, ahogyan célba érve boldogságában az öklébe harap, ahogyan a kamerába integet a néhány napos Blanka Olimpiának. Gyulay Zsolt 500-as győzelme hatalmas áttörést jelentett, tekintve, hogy hasonló, egyes hajóban való olimpiai diadalt húsz évvel korábban aratott csak a sportág, a szintén váci gyökerekkel rendelkező Hesz Mihály 1000 méteren való győzelme 1968-as révén. A Csipes, Hódosi, Gyulay, Ábrahám alkotta férfi négyes aranya pedig olyan fegyvertényként vonult be a sportág történetébe, amelyre soha addig nem akadt példa. A szöuli aranynégyes mindmáig nagy lelkesedéssel ünnepli az újabb és újabb évfordulókat, ám a kerek dátumnak köszönhetően a legénység három tagja ezúttal az egykori helyszínre is visszalátogatott.

– Minden évben koccintunk a győzelemre a négyes tagjaival és az edzőnkkel, Angyal Zoltánnal –  meséli Gyulay Zsolt. – Húsz éve kezdődött ez a hagyomány, amikor összehívtam a csapatot és mindenkit megajándékoztam egy-egy befutóról készült fotóval. Ezeken az összejöveteleken már régóta beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne egyszer visszamenni. Most belátogathattunk  a stadionba, ahol felvonultunk annak idején, a hatalmas kivetítőkön megnézhettük a döntőket és lejátszották nekünk a magyar himnuszt , ami tényleg meghatott bennünket. Maga az  ünnepség is jól sikerült, a  helyiek pedig nagyon aranyosak voltak. A olimpia más pályára állította az országot, azt mondják, azóta változott meg az életük, így ők ezt egyfajta nemzeti ünnepként fogják fel. Én ugyan nem használom a Facebookot, de el kell ismernem, hogy az egyik legjobb élményt az okozta, hogy amikor Gida megosztotta az ott készült fotónkat, egy pillanaton belül  már jöttek a nemzetközi kommentek – többek közt például Knut Holmann-tól – , hogy „üdvözöljük a 88-as hősöket”!

– Hogyan éli meg az ember, hogy  „hősként” emlékeznek rá  – még az országhatárokon kívül is?

– Én harminc éve úgy élem az életemet, hogy ne merüljek el túlságosan a múltban és ne abból a sikerből akarjak megélni. Majd ha idősebb leszek, biztos többször elmerengek rajta. Persze, az nagyon jó érzés, hogy emlékeznek ránk.

Szöul, 1988. október 1.
Az olimpiai bajnok aranyérmes férfi kajak négyes: (b-j) Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila a győzelmi dobogón a XXIV. nyári olimpiai játékok eredményhirdetésén.
MTI Fotó: Németh Ferenc

„Gida”, azaz Ábrahám Attila nem csupán lelkiekben, hanem fizikai síkon, tárgyi emlékekkel –ereklyékkel is készült a szöulii kirándulásra: magával vitte az egykori lapát egyik tollát, sőt, még a győztes futam idején viselt tornanadrágját is…

– Amikor kimentünk a pályára, belemártottam a lapát tollát a vízbe, meg az elhíresült tornagatyát is, jelezve, hogy jelképesen egy kicsit ők is „hazatértek”. Meglehetősen emocionális élmény volt.  A helyszín egyébként nagyon sokat változott: megnőttek a fák, a bokrok, más arculata lett az egész olimpiai falunak, ami a bevett szokások szerint ma lakótelepként funkcionál. Kívülről be sem tudtuk azonosítani az egykori szálláshelyünket, viszont megszervezték, hogy bemehessünk az egyik lakásba, ahol aztán előjöttek a régi képek-érzések: ahogy megyünk haza edzés után, ahogy kártyázunk a nappaliban… Vagy később, amikor az ezres rajtnál belenéztünk a pálya egyenesébe, ahol annak idején összeszorított foggal igyekeztünk , hogy ne látsszon, mennyire izgulunk, szintén előjöttek a régi érzések. Aztán pedig annak az  eufórikus öröme is élénken visszatért, amikor az ember már olimpiai bajnokként állhatott anno a záróünnepségen. Az eredeti helyszínek elég markánsan felszínre hozták  ezeket az emlékeket.  De úgy látszik, nem csak bennünk maradtak meg az élmények. Vitray Tamásnak arról az olimpiáról egy csomó közvetítése klasszikussá vált és az egyik kiposztolt fotónk láttán többen is sorolták az ő egykori mondatait, amik a futamunk  alatt elhangoztak: „nem lehet képet alkotni”, „de igen, lehet képet alkotni” , „hú, de elmentünk!”…

– Ahogyan az is már-már klasszikus mondattá vált, hogy „muzsikált alattunk a hajó”… Azt az érzést – állapotot is vissza lehet idézni?

– Azt bármikor! Ahhoz nem kell a helyszín. Akkor még fahajóban versenyeztünk és ahogy a hajó siklott a vízen, a kormánylapát bowdenje a különböző feszességi állásoknál úgy működött, mint egy húr, aminek a rezgése változott a lapáthúzásoknál. Szóval, az, hogy muzsikált a hajó, az nem csak átvitt értelemben volt igaz. A mai napig a fülemben van ez a rezonáló hang.

De akadnak másféle emlékek és relikviák is. A moszkvai olimpia aranyérmese, Vaskuti István egy kézzel írt levelet őriz, amit a hajdani szövetségi kapitány, Parti János küldött neki Szöul után. Az ikonikus levél jelentőségét persze akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk, milyen érzés lehetett egy generáció „utolsó mohikánjaként” csatába indulni…

– Az 1984-es olimpiától való távolmaradás óriási törés volt; nem csak egy-egy pályafutás, hanem a csapat folytonossága tekintetében is. Abszolút esélyesként mentünk volna ki, aztán jött a műszöveg, hogy miért nem megyünk és mire eltelt újabb négy év, már minden megváltozott. A  válogatottban én maradtam az egyetlen aktív versenyző a korábbiak közül. Egy totális generációváltás ment végbe és azzal együtt megváltozott a korábbi szemlélet, a csapatdinamika, a vezetőkhöz való viszony. Ebből táplálkozott az sportág újjászületése és ez volt az egyik titka az eredményeknek is.  Ugyanakkor ezekhez az előzményekhez kötődik az én személyes történetem is, mivel mint „nagy öreget”, engem kértek fel az eskü szövegének tolmácsolására, majd zászlóvivőnek is.

– Ami mindenképp megtisztelő szerep…

– Természetesen, bár én sosem akartam különösebben szerepelni, nem is éreztem magam jól ilyen helyzetekben. Becsülettel bemagoltam az eskü szövegét – volt rá több hetem – aztán amikor az eskütétel napján a zsúfolásig megtelt Vígszínházban felgördült a függöny, el is felejtettem rögtön… Szerencsére, felolvasni  azért fel tudtam… Sokkoló élmény volt. Ezután jött az a  felkérés, hogy vigyem a csapatzászlót a megnyitóünnepségen. Parti – akit én mindig nagyon komolyan vettem – rögtön győzködni kezdett, hogy ne vállaljam el, mert régi, de működő babona: aki a zászlót viszi, mindig leszerepel. Tudtam, hogy nem a levegőbe beszél és hezitáltam is az utolsó pillanatig.

– Megbánta, hogy végül igent mondott?

– Annak, hogy nem úgy sikerültek a dolgok , ahogy szerettük volna, több oka is volt; részben, hogy nem voltam már a csúcson, hogy nem aludtunk jól, hogy elizgultuk a versenyt – arról nem is beszélve, amit jóval később tudtam csak meg, hogy asztmás tünetek miatt nem volt elég levegőm. Parti Jánostól mindenesetre kaptam egy levelet az olimpia után, hogy „én megmondtam ”…  Mindezzel együtt egy komoly lélektani dilemmáról van szó, hiszen tényleg óriási megtiszteltetés egy ilyen felkérés és bár nem tőlem lett olcsóbb akkor a kenyér, azért pár napig az ember mégis a figyelem középpontjába kerül és közszereplővé válik, akinek aztán a versenyen is virítania kell. Pekingben Kammerer Zoli is belefutott ebbe a szituációba. Hogy megbántam-e? Utólag azt mondom: egyáltalán nem bánom és nagyon büszke vagyok rá, hogy nyolc év után még ott lehettem ebben a szerepkörben is.

Az idei megemlékezések során a „fiúk” egy sajátos mozzanattal színesítik a már meglévő hagyományokat: a szintén évfordulós Sydney-i aranynégyes együtt ünnepel a szöuli négyes legénységével. Először – de vélhetőleg , nem utoljára.

Szöul kajak-kenus érmesei és helyezettjei:

Gyulay Zsolt 
férfi kajak egyes,  500 m: arany

Csipes Ferenc – Hódosi Sándor – Gyulay Zsolt – Ábrahám Attila
férfi kajak négyes, 1000 m: arany

Géczi Erika – Mészáros Erika – Rakusz Éva – Kőbán Rita
női kajak négyes, 500 m : ezüst

Csipes Ferenc – Ábrahám Attila 
férfi kajak kettes, 500 m: bronz

Szabó Attila
kenu egyes, 500 m: 4. helyezett

Kőbán Rita
kajak egyes, 500 m: 4. helyezett

Mészáros Erika- Rakusz Éva
kajak kettes, 500 m: 4. helyezett

Pulai Imre 
kenu egyes, 1000 m: 6. helyezett

Sarusi Kis János – Vaskuti István
kenu kettes, 500 m: 6. helyezett

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Czina László és Jancsár László kapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Aranylapát-díját. Mindketten a kajak-kenunak és a gyerekeknek szentelték az életüket, így abszolút kiérdemelték az elismerést.

Hír

„Nagyon meglepett, hogy megkaptam a díjat, ugyanis a kajak-kenu edzők közül rengetegen megérdemelnék, sokan végzik kimagaslóan a munkájukat. Mindenesetre

ez nem egy egyéni díj, hanem egy komoly csapatmunka eredménye

amelyet Tatán végzünk, biztos vagyok benne, hogy ezzel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tatai vízisportot is díjazta egyben” – mondta szerényen Czina László, aki lassan 25 éve dolgozik Tatán kajak-kenu edzőként, két éve lett főállású edző, előtte párhuzamosan egy helyi általános iskolában testnevelőként dolgozott.

„Boros Ferenc volt a nevelőedzőm, ő adott a kezembe lapátot, majd Hörömpöli Lászlónak is nagyon sokat köszönhettem. Amikor a főiskolán szakirányt kellett választani, akkor már tudtam, hogy a kajak-kenu lesz az a terület, ahol edzőként szeretnék majd dolgozni” – mondta az 58 éves szakember, aki arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb edzői pályafutásából, így felelt: „Hogy rengeteg gyerekkel és felnőttel megismertettem a sportágunkat, és sikerült folytatni azt a hagyományt, hogy a tatai gyerekek nemzetközi versenyeken tudjanak rajthoz állítani. Az is rendkívül büszkévé tesz, hogy több korábbi tanítványom is testnevelői tanári vagy edzői hivatást választott magának. Mi pedig

csak tesszük tovább a dolgunkat, folytatjuk a hagyományokat.

Az idei másik díjazott, Jancsár László nem tudta átvenni személyesen az Aranylapát-díjat, az indok talán jelzésértékű is, hogy jó helyre került az elismerés.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy nekem ítélték, nagyon szerettem volna Budapestre utazni, de a kollégám megbetegedett, így edzés nélkül maradt volna 35 gyerek, és én azt választottam, hogy inkább megtartom nekik az edzést” – mondta a 65 éves Jancsár László, aki 43 éve edzősködik.

A Tiszaújvárosi Vízisport Egyesületnek elnöke és edzője volt, a klub 57 év után beleolvadt a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesületben, most itt dolgozik edzőként, számtalan jelenlegi kollégája a tanítványa volt.

„Motorcsónak-versenyző szerettem volna lenni, de beindult Tiszaújvárosban a kajak-kenu, és ez megfogott. Hat-nyolc év versenyzés után éreztem, hogy nagyobb hasznára tudok lenni az egyesületnek azzal, ha elkezdek edzősködni. 1976-ban megépült a tanmedence, abban az évben, május 1-jén kezdtem el hivatalosan az edzői munkát. Azóta nagyon sok gyereket megtanítottam kajakozni és úszni, nem tudom megmondani, hogy mennyi tanítványom nyert magyar bajnoki címet” – mesélte Jancsár László, akinek versenyzőként nem voltak nagy eredményei.

„Szorgalmas és megbízható versenyző voltam, ugyanezt próbálom belenevelni most is a gyerekekbe. Nincs olyan hét, hogy ne mondjam el legalább egyszer, hogy az a legfontosabb, hogy

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Tisztességgel és becsülettel neveltem a gyerekeket, és készítettem fel a versenyekre, mindig is hittel, szívvel és alázattal tettem, amit tettem. Hogy meddig tudom még ezt csinálni? A szívemben örök fiatal vagyok, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudok a gyerekekkel dolgozni, mert amikor közöttük vagyok, akkor az számomra a világ legszebb és legbékésebb pillanata.”

Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját és további sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik!

Kolos máris vízre szállt

A téli alapozás monotonitását egy dél-afrikai edzőtáborral szakította meg Csizmadia Kolos, aki edzőjével, Pál Zoltánnal, vasárnap érkezett meg Roodeplaatba, a magyar válogatott közkedvelt felkészülési helyszínére. A Fémalk Bomba AVSE versenyzője az augusztusi szegedi világbajnokságon 11. lett K-1 200 méteren, így ebben a számban mindenek előtt kvótát kell szereznie annak a magyar sprinternek, aki a májusi pótkvalifikációs időszak előtt a leggyorsabb lesz a hazai válogatón.

Hír

Hüttner Csaba szövetségi kapitány a jövő évre vonatkozó felkészülési tervben kerek perec leírta, májusban minden meg kell tennie a válogatottnak azért, hogy a hiányzó kvótákat megszerezze. Férfi kajakban a négyes ötödik helyének, és Kopasz Bálint K-1 1000 méteren nyert világbajnoki címének köszönhetően a lehetséges hat indulói helyből ötöt már begyűjtöttek a mieink Szegeden.

A kvótaszerzésről két olimpiai számban, K-2 1000 méteren, valamit K-1 200 méteren maradtunk le, de a kapitány szerint az utóbbiban jó esélye lehet a legjobb magyar sprinternek a pótkvalifikáción. Csizmadia Kolos pedig április végére a legjobb magyar sprinter akar lenni.

“Ez a tábor is segíteni fog abban, hogy igazán gyorsan formában kerüljek.

Jövőre nem lesz elég a nyár közepére jól menni,

hiszen tavasszal a kvótáért kell harcba szállni – mondta a válogatott kerettag versenyző. – Ketten jöttünk ki az edzőmmel, Pál Zoltán, azt a munkát, amit most kell végezni, az edzőpartnereim nélkül is remekül meg tudom csinálni.”

A versenyző és edzője az MKKSZ támogatásával utazott ki Dél-Afrikába, ahol a mindennapos vízi edzések mellett természetesen az erősítést sem hanyagolják el.

“Jól sikerült a csapatom őszi alapozása, a téli felkészülést november elején kezdtük meg, nagyon kemény hónapon vannak túl a versenyzőim – meséli Pál Zoltán. – Éppen ennek a téli időszaknak a monotóniáját szakítja meg Kolos itt Dél-Afrikában. Ő

egyértelmeűen a 200 egyesre készül,

Apagyi Levente és Dudás Miklós pedig az 500 négyesre fókuszál, ezért differenciált program szerint tréningeznek. Kolosnak most lehetősége van arra, hogy szinten tartsa, illetve frissítse a technikáját. Aztán hazaérve, az ünnepek alatti regenerálódás után újult erővel álljon neki egy komoly téli ciklusnak a koratavaszi edzőtábor előtt, ahova a terveink szerint már Miki és Levi is csatlakozik.”

A magyar versenyző mellett jelenleg két másik kiemelkedő sprinter, az olimpiai-, és világbajnok brit Liam Heath, és a litván Arturas Seja is Roodeplaatban készül.

“Jó a víz, kiválóak a körülmények, bár az időjárás kissé változékony. Hétfőn és kedden 35-37 fok volt, de szerda reggel jött egy hidegfront, most 20 fok van, és esik az eső, de az otthoni hóeséshez és mínuszokhoz képest ez így is ajándék. Két hét múlva, december 18-án megyünk haza – tette hozzá Csizmadia Kolos.

Pál Zoltán csoportja a tervek szerint kora tavasszal nem Roodeplaatban, hanem egy másik dél-afrikai helyszínen fog edzőtáborozni.

“A szöveteségi kapitánnyal úgy gondoltuk, az a legjobb megoldás, ha tavasszal nem ide, hanem Kopasz Bálintékkal Port Edwardsba megyünk. El szeretnénk kerülni, hogy túl nagy legyen a zsúfoltság, és egymást zavarjuk a vízen – tette hozzá Pál Zoltán.