Muzsikáló hajó, generációváltás, „arany nyolcas”…

1988, szöul

Az 1988-as szöuli olimpiára emlékezünk

Kerek harminc évvel ezelőtt sajátos történelmi-politikai helyzetben ugrott nagyot az „ázsiai kistigris” – és vele együtt a magyar csapat is, amely Helsinki után a második legeredményesebb olimpiai szereplését produkálta. A 159 nemzet részvételével megrendezett  XXIV. nyári olimpiai játékokon nyújtott kiváló teljesítményhez  két arannyal, egy ezüst, – és egy bronzéremmel, valamint három negyedik,- és két hatodik helyezéssel  járult hozzá a kajak-kenu válogatott. Az évforduló kapcsán számos emlék elevenedett meg ; az egykori helyszínen   – és idehaza is.

Nehéz elhinni, hogy már ennyi idő eltelt – mondja Kőbán Rita, aki 18 évesen már indult volna Los Angelesben. – Én láttam sírni Vaskutit 1984-ben, de hogy mit vesztettünk a bojkott révén, azt igazából csak Szöulban tudtam megérteni. Óriási várakozás volt bennünk, már csak a hely egzotikuma miatt is, elvégre Koreába nem mindennap jut el az ember. Emellett pedig ez volt az első ilyen léptékű világverseny számomra. Minden hatalmasnak tűnt. Az, hogy ott lehettem a nyitó- és a záróünnepségen, hogy együtt fotózkodhattam a világ legjobb úszóival – borzasztó nagy élmény volt számomra, ami átírta az egész kajakozáshoz való viszonyomat is. El is döntöttem, hogy mindenképp szeretném ezt újra átélni és még egy olimpián szerepelni.

– Mennyire jelentettek terhet az akkori elvárások?

– Annyira nem. A baj az volt, hogy a hosszú repülőúton kiszáradt a nyálkahártyám és emiatt fájt a torkom, ami lényegét tekintve egy érmembe került.  Negyedik lettem, mindössze 15 centivel lemaradva attól a Dylewská-tól, aki két-három évvel később doppingolás miatt lebukott. Azóta minden lehetséges fórumon elmondom, hogy aki érzékeny a légkondicionálóra, az okuljon a példámon és ügyeljen erre a hosszú távú utazásoknál.

– A négyes ezüstje gondolom, jelentett némi kárpótlást…

– Mindenképp. Dobogóra vártuk magunkat és elég sokáig partiban is voltunk a németekkel a győzelemért. Csak az utolsó százon tudtak megverni bennünket. Ez pedig azért is volt nagy dolog számunkra, mert a magyar nők bizonyították, hogy dopping nélkül is helyt lehet állni. Vannak dolgok, amin lehetne keseregni, de az élet nem állt meg és jöttek új kihívások. Az embert pedig büszkeség tölti el, hogy részese lehetett a sportág történelmének.

A nők színrelépése  – vagy stílszerűbben: vízre szállása előtt már sikerült megtörni a német hegemóniát, mégpedig egy huszonnégy éves ifjú édesapa jóvoltából, aki saját bevallása szerint  mindig szeretett nagyot álmodni… Aki látta a hajdani döntőt, jó eséllyel emlékezik rá ma is, ahogyan célba érve boldogságában az öklébe harap, ahogyan a kamerába integet a néhány napos Blanka Olimpiának. Gyulay Zsolt 500-as győzelme hatalmas áttörést jelentett, tekintve, hogy hasonló, egyes hajóban való olimpiai diadalt húsz évvel korábban aratott csak a sportág, a szintén váci gyökerekkel rendelkező Hesz Mihály 1000 méteren való győzelme 1968-as révén. A Csipes, Hódosi, Gyulay, Ábrahám alkotta férfi négyes aranya pedig olyan fegyvertényként vonult be a sportág történetébe, amelyre soha addig nem akadt példa. A szöuli aranynégyes mindmáig nagy lelkesedéssel ünnepli az újabb és újabb évfordulókat, ám a kerek dátumnak köszönhetően a legénység három tagja ezúttal az egykori helyszínre is visszalátogatott.

– Minden évben koccintunk a győzelemre a négyes tagjaival és az edzőnkkel, Angyal Zoltánnal –  meséli Gyulay Zsolt. – Húsz éve kezdődött ez a hagyomány, amikor összehívtam a csapatot és mindenkit megajándékoztam egy-egy befutóról készült fotóval. Ezeken az összejöveteleken már régóta beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne egyszer visszamenni. Most belátogathattunk  a stadionba, ahol felvonultunk annak idején, a hatalmas kivetítőkön megnézhettük a döntőket és lejátszották nekünk a magyar himnuszt , ami tényleg meghatott bennünket. Maga az  ünnepség is jól sikerült, a  helyiek pedig nagyon aranyosak voltak. A olimpia más pályára állította az országot, azt mondják, azóta változott meg az életük, így ők ezt egyfajta nemzeti ünnepként fogják fel. Én ugyan nem használom a Facebookot, de el kell ismernem, hogy az egyik legjobb élményt az okozta, hogy amikor Gida megosztotta az ott készült fotónkat, egy pillanaton belül  már jöttek a nemzetközi kommentek – többek közt például Knut Holmann-tól – , hogy „üdvözöljük a 88-as hősöket”!

– Hogyan éli meg az ember, hogy  „hősként” emlékeznek rá  – még az országhatárokon kívül is?

– Én harminc éve úgy élem az életemet, hogy ne merüljek el túlságosan a múltban és ne abból a sikerből akarjak megélni. Majd ha idősebb leszek, biztos többször elmerengek rajta. Persze, az nagyon jó érzés, hogy emlékeznek ránk.

Szöul, 1988. október 1.
Az olimpiai bajnok aranyérmes férfi kajak négyes: (b-j) Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila a győzelmi dobogón a XXIV. nyári olimpiai játékok eredményhirdetésén.
MTI Fotó: Németh Ferenc

„Gida”, azaz Ábrahám Attila nem csupán lelkiekben, hanem fizikai síkon, tárgyi emlékekkel –ereklyékkel is készült a szöulii kirándulásra: magával vitte az egykori lapát egyik tollát, sőt, még a győztes futam idején viselt tornanadrágját is…

– Amikor kimentünk a pályára, belemártottam a lapát tollát a vízbe, meg az elhíresült tornagatyát is, jelezve, hogy jelképesen egy kicsit ők is „hazatértek”. Meglehetősen emocionális élmény volt.  A helyszín egyébként nagyon sokat változott: megnőttek a fák, a bokrok, más arculata lett az egész olimpiai falunak, ami a bevett szokások szerint ma lakótelepként funkcionál. Kívülről be sem tudtuk azonosítani az egykori szálláshelyünket, viszont megszervezték, hogy bemehessünk az egyik lakásba, ahol aztán előjöttek a régi képek-érzések: ahogy megyünk haza edzés után, ahogy kártyázunk a nappaliban… Vagy később, amikor az ezres rajtnál belenéztünk a pálya egyenesébe, ahol annak idején összeszorított foggal igyekeztünk , hogy ne látsszon, mennyire izgulunk, szintén előjöttek a régi érzések. Aztán pedig annak az  eufórikus öröme is élénken visszatért, amikor az ember már olimpiai bajnokként állhatott anno a záróünnepségen. Az eredeti helyszínek elég markánsan felszínre hozták  ezeket az emlékeket.  De úgy látszik, nem csak bennünk maradtak meg az élmények. Vitray Tamásnak arról az olimpiáról egy csomó közvetítése klasszikussá vált és az egyik kiposztolt fotónk láttán többen is sorolták az ő egykori mondatait, amik a futamunk  alatt elhangoztak: „nem lehet képet alkotni”, „de igen, lehet képet alkotni” , „hú, de elmentünk!”…

– Ahogyan az is már-már klasszikus mondattá vált, hogy „muzsikált alattunk a hajó”… Azt az érzést – állapotot is vissza lehet idézni?

– Azt bármikor! Ahhoz nem kell a helyszín. Akkor még fahajóban versenyeztünk és ahogy a hajó siklott a vízen, a kormánylapát bowdenje a különböző feszességi állásoknál úgy működött, mint egy húr, aminek a rezgése változott a lapáthúzásoknál. Szóval, az, hogy muzsikált a hajó, az nem csak átvitt értelemben volt igaz. A mai napig a fülemben van ez a rezonáló hang.

De akadnak másféle emlékek és relikviák is. A moszkvai olimpia aranyérmese, Vaskuti István egy kézzel írt levelet őriz, amit a hajdani szövetségi kapitány, Parti János küldött neki Szöul után. Az ikonikus levél jelentőségét persze akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk, milyen érzés lehetett egy generáció „utolsó mohikánjaként” csatába indulni…

– Az 1984-es olimpiától való távolmaradás óriási törés volt; nem csak egy-egy pályafutás, hanem a csapat folytonossága tekintetében is. Abszolút esélyesként mentünk volna ki, aztán jött a műszöveg, hogy miért nem megyünk és mire eltelt újabb négy év, már minden megváltozott. A  válogatottban én maradtam az egyetlen aktív versenyző a korábbiak közül. Egy totális generációváltás ment végbe és azzal együtt megváltozott a korábbi szemlélet, a csapatdinamika, a vezetőkhöz való viszony. Ebből táplálkozott az sportág újjászületése és ez volt az egyik titka az eredményeknek is.  Ugyanakkor ezekhez az előzményekhez kötődik az én személyes történetem is, mivel mint „nagy öreget”, engem kértek fel az eskü szövegének tolmácsolására, majd zászlóvivőnek is.

– Ami mindenképp megtisztelő szerep…

– Természetesen, bár én sosem akartam különösebben szerepelni, nem is éreztem magam jól ilyen helyzetekben. Becsülettel bemagoltam az eskü szövegét – volt rá több hetem – aztán amikor az eskütétel napján a zsúfolásig megtelt Vígszínházban felgördült a függöny, el is felejtettem rögtön… Szerencsére, felolvasni  azért fel tudtam… Sokkoló élmény volt. Ezután jött az a  felkérés, hogy vigyem a csapatzászlót a megnyitóünnepségen. Parti – akit én mindig nagyon komolyan vettem – rögtön győzködni kezdett, hogy ne vállaljam el, mert régi, de működő babona: aki a zászlót viszi, mindig leszerepel. Tudtam, hogy nem a levegőbe beszél és hezitáltam is az utolsó pillanatig.

– Megbánta, hogy végül igent mondott?

– Annak, hogy nem úgy sikerültek a dolgok , ahogy szerettük volna, több oka is volt; részben, hogy nem voltam már a csúcson, hogy nem aludtunk jól, hogy elizgultuk a versenyt – arról nem is beszélve, amit jóval később tudtam csak meg, hogy asztmás tünetek miatt nem volt elég levegőm. Parti Jánostól mindenesetre kaptam egy levelet az olimpia után, hogy „én megmondtam ”…  Mindezzel együtt egy komoly lélektani dilemmáról van szó, hiszen tényleg óriási megtiszteltetés egy ilyen felkérés és bár nem tőlem lett olcsóbb akkor a kenyér, azért pár napig az ember mégis a figyelem középpontjába kerül és közszereplővé válik, akinek aztán a versenyen is virítania kell. Pekingben Kammerer Zoli is belefutott ebbe a szituációba. Hogy megbántam-e? Utólag azt mondom: egyáltalán nem bánom és nagyon büszke vagyok rá, hogy nyolc év után még ott lehettem ebben a szerepkörben is.

Az idei megemlékezések során a „fiúk” egy sajátos mozzanattal színesítik a már meglévő hagyományokat: a szintén évfordulós Sydney-i aranynégyes együtt ünnepel a szöuli négyes legénységével. Először – de vélhetőleg , nem utoljára.

Szöul kajak-kenus érmesei és helyezettjei:

Gyulay Zsolt 
férfi kajak egyes,  500 m: arany

Csipes Ferenc – Hódosi Sándor – Gyulay Zsolt – Ábrahám Attila
férfi kajak négyes, 1000 m: arany

Géczi Erika – Mészáros Erika – Rakusz Éva – Kőbán Rita
női kajak négyes, 500 m : ezüst

Csipes Ferenc – Ábrahám Attila 
férfi kajak kettes, 500 m: bronz

Szabó Attila
kenu egyes, 500 m: 4. helyezett

Kőbán Rita
kajak egyes, 500 m: 4. helyezett

Mészáros Erika- Rakusz Éva
kajak kettes, 500 m: 4. helyezett

Pulai Imre 
kenu egyes, 1000 m: 6. helyezett

Sarusi Kis János – Vaskuti István
kenu kettes, 500 m: 6. helyezett

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók