Mégse

Muzsikáló hajó, generációváltás, „arany nyolcas”…

Az 1988-as szöuli olimpiára emlékezünk

1988, szöul
Hír

Kerek harminc évvel ezelőtt sajátos történelmi-politikai helyzetben ugrott nagyot az „ázsiai kistigris” – és vele együtt a magyar csapat is, amely Helsinki után a második legeredményesebb olimpiai szereplését produkálta. A 159 nemzet részvételével megrendezett  XXIV. nyári olimpiai játékokon nyújtott kiváló teljesítményhez  két arannyal, egy ezüst, – és egy bronzéremmel, valamint három negyedik,- és két hatodik helyezéssel  járult hozzá a kajak-kenu válogatott. Az évforduló kapcsán számos emlék elevenedett meg ; az egykori helyszínen   – és idehaza is.

Nehéz elhinni, hogy már ennyi idő eltelt – mondja Kőbán Rita, aki 18 évesen már indult volna Los Angelesben. – Én láttam sírni Vaskutit 1984-ben, de hogy mit vesztettünk a bojkott révén, azt igazából csak Szöulban tudtam megérteni. Óriási várakozás volt bennünk, már csak a hely egzotikuma miatt is, elvégre Koreába nem mindennap jut el az ember. Emellett pedig ez volt az első ilyen léptékű világverseny számomra. Minden hatalmasnak tűnt. Az, hogy ott lehettem a nyitó- és a záróünnepségen, hogy együtt fotózkodhattam a világ legjobb úszóival – borzasztó nagy élmény volt számomra, ami átírta az egész kajakozáshoz való viszonyomat is. El is döntöttem, hogy mindenképp szeretném ezt újra átélni és még egy olimpián szerepelni.

– Mennyire jelentettek terhet az akkori elvárások?

– Annyira nem. A baj az volt, hogy a hosszú repülőúton kiszáradt a nyálkahártyám és emiatt fájt a torkom, ami lényegét tekintve egy érmembe került.  Negyedik lettem, mindössze 15 centivel lemaradva attól a Dylewská-tól, aki két-három évvel később doppingolás miatt lebukott. Azóta minden lehetséges fórumon elmondom, hogy aki érzékeny a légkondicionálóra, az okuljon a példámon és ügyeljen erre a hosszú távú utazásoknál.

– A négyes ezüstje gondolom, jelentett némi kárpótlást…

– Mindenképp. Dobogóra vártuk magunkat és elég sokáig partiban is voltunk a németekkel a győzelemért. Csak az utolsó százon tudtak megverni bennünket. Ez pedig azért is volt nagy dolog számunkra, mert a magyar nők bizonyították, hogy dopping nélkül is helyt lehet állni. Vannak dolgok, amin lehetne keseregni, de az élet nem állt meg és jöttek új kihívások. Az embert pedig büszkeség tölti el, hogy részese lehetett a sportág történelmének.

A nők színrelépése  – vagy stílszerűbben: vízre szállása előtt már sikerült megtörni a német hegemóniát, mégpedig egy huszonnégy éves ifjú édesapa jóvoltából, aki saját bevallása szerint  mindig szeretett nagyot álmodni… Aki látta a hajdani döntőt, jó eséllyel emlékezik rá ma is, ahogyan célba érve boldogságában az öklébe harap, ahogyan a kamerába integet a néhány napos Blanka Olimpiának. Gyulay Zsolt 500-as győzelme hatalmas áttörést jelentett, tekintve, hogy hasonló, egyes hajóban való olimpiai diadalt húsz évvel korábban aratott csak a sportág, a szintén váci gyökerekkel rendelkező Hesz Mihály 1000 méteren való győzelme 1968-as révén. A Csipes, Hódosi, Gyulay, Ábrahám alkotta férfi négyes aranya pedig olyan fegyvertényként vonult be a sportág történetébe, amelyre soha addig nem akadt példa. A szöuli aranynégyes mindmáig nagy lelkesedéssel ünnepli az újabb és újabb évfordulókat, ám a kerek dátumnak köszönhetően a legénység három tagja ezúttal az egykori helyszínre is visszalátogatott.

– Minden évben koccintunk a győzelemre a négyes tagjaival és az edzőnkkel, Angyal Zoltánnal –  meséli Gyulay Zsolt. – Húsz éve kezdődött ez a hagyomány, amikor összehívtam a csapatot és mindenkit megajándékoztam egy-egy befutóról készült fotóval. Ezeken az összejöveteleken már régóta beszélgettünk arról, hogy milyen jó lenne egyszer visszamenni. Most belátogathattunk  a stadionba, ahol felvonultunk annak idején, a hatalmas kivetítőkön megnézhettük a döntőket és lejátszották nekünk a magyar himnuszt , ami tényleg meghatott bennünket. Maga az  ünnepség is jól sikerült, a  helyiek pedig nagyon aranyosak voltak. A olimpia más pályára állította az országot, azt mondják, azóta változott meg az életük, így ők ezt egyfajta nemzeti ünnepként fogják fel. Én ugyan nem használom a Facebookot, de el kell ismernem, hogy az egyik legjobb élményt az okozta, hogy amikor Gida megosztotta az ott készült fotónkat, egy pillanaton belül  már jöttek a nemzetközi kommentek – többek közt például Knut Holmann-tól – , hogy „üdvözöljük a 88-as hősöket”!

– Hogyan éli meg az ember, hogy  „hősként” emlékeznek rá  – még az országhatárokon kívül is?

– Én harminc éve úgy élem az életemet, hogy ne merüljek el túlságosan a múltban és ne abból a sikerből akarjak megélni. Majd ha idősebb leszek, biztos többször elmerengek rajta. Persze, az nagyon jó érzés, hogy emlékeznek ránk.

Szöul, 1988. október 1.
Az olimpiai bajnok aranyérmes férfi kajak négyes: (b-j) Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila a győzelmi dobogón a XXIV. nyári olimpiai játékok eredményhirdetésén.
MTI Fotó: Németh Ferenc

„Gida”, azaz Ábrahám Attila nem csupán lelkiekben, hanem fizikai síkon, tárgyi emlékekkel –ereklyékkel is készült a szöulii kirándulásra: magával vitte az egykori lapát egyik tollát, sőt, még a győztes futam idején viselt tornanadrágját is…

– Amikor kimentünk a pályára, belemártottam a lapát tollát a vízbe, meg az elhíresült tornagatyát is, jelezve, hogy jelképesen egy kicsit ők is „hazatértek”. Meglehetősen emocionális élmény volt.  A helyszín egyébként nagyon sokat változott: megnőttek a fák, a bokrok, más arculata lett az egész olimpiai falunak, ami a bevett szokások szerint ma lakótelepként funkcionál. Kívülről be sem tudtuk azonosítani az egykori szálláshelyünket, viszont megszervezték, hogy bemehessünk az egyik lakásba, ahol aztán előjöttek a régi képek-érzések: ahogy megyünk haza edzés után, ahogy kártyázunk a nappaliban… Vagy később, amikor az ezres rajtnál belenéztünk a pálya egyenesébe, ahol annak idején összeszorított foggal igyekeztünk , hogy ne látsszon, mennyire izgulunk, szintén előjöttek a régi érzések. Aztán pedig annak az  eufórikus öröme is élénken visszatért, amikor az ember már olimpiai bajnokként állhatott anno a záróünnepségen. Az eredeti helyszínek elég markánsan felszínre hozták  ezeket az emlékeket.  De úgy látszik, nem csak bennünk maradtak meg az élmények. Vitray Tamásnak arról az olimpiáról egy csomó közvetítése klasszikussá vált és az egyik kiposztolt fotónk láttán többen is sorolták az ő egykori mondatait, amik a futamunk  alatt elhangoztak: „nem lehet képet alkotni”, „de igen, lehet képet alkotni” , „hú, de elmentünk!”…

– Ahogyan az is már-már klasszikus mondattá vált, hogy „muzsikált alattunk a hajó”… Azt az érzést – állapotot is vissza lehet idézni?

– Azt bármikor! Ahhoz nem kell a helyszín. Akkor még fahajóban versenyeztünk és ahogy a hajó siklott a vízen, a kormánylapát bowdenje a különböző feszességi állásoknál úgy működött, mint egy húr, aminek a rezgése változott a lapáthúzásoknál. Szóval, az, hogy muzsikált a hajó, az nem csak átvitt értelemben volt igaz. A mai napig a fülemben van ez a rezonáló hang.

De akadnak másféle emlékek és relikviák is. A moszkvai olimpia aranyérmese, Vaskuti István egy kézzel írt levelet őriz, amit a hajdani szövetségi kapitány, Parti János küldött neki Szöul után. Az ikonikus levél jelentőségét persze akkor érthetjük meg igazán, ha belegondolunk, milyen érzés lehetett egy generáció „utolsó mohikánjaként” csatába indulni…

– Az 1984-es olimpiától való távolmaradás óriási törés volt; nem csak egy-egy pályafutás, hanem a csapat folytonossága tekintetében is. Abszolút esélyesként mentünk volna ki, aztán jött a műszöveg, hogy miért nem megyünk és mire eltelt újabb négy év, már minden megváltozott. A  válogatottban én maradtam az egyetlen aktív versenyző a korábbiak közül. Egy totális generációváltás ment végbe és azzal együtt megváltozott a korábbi szemlélet, a csapatdinamika, a vezetőkhöz való viszony. Ebből táplálkozott az sportág újjászületése és ez volt az egyik titka az eredményeknek is.  Ugyanakkor ezekhez az előzményekhez kötődik az én személyes történetem is, mivel mint „nagy öreget”, engem kértek fel az eskü szövegének tolmácsolására, majd zászlóvivőnek is.

– Ami mindenképp megtisztelő szerep…

– Természetesen, bár én sosem akartam különösebben szerepelni, nem is éreztem magam jól ilyen helyzetekben. Becsülettel bemagoltam az eskü szövegét – volt rá több hetem – aztán amikor az eskütétel napján a zsúfolásig megtelt Vígszínházban felgördült a függöny, el is felejtettem rögtön… Szerencsére, felolvasni  azért fel tudtam… Sokkoló élmény volt. Ezután jött az a  felkérés, hogy vigyem a csapatzászlót a megnyitóünnepségen. Parti – akit én mindig nagyon komolyan vettem – rögtön győzködni kezdett, hogy ne vállaljam el, mert régi, de működő babona: aki a zászlót viszi, mindig leszerepel. Tudtam, hogy nem a levegőbe beszél és hezitáltam is az utolsó pillanatig.

– Megbánta, hogy végül igent mondott?

– Annak, hogy nem úgy sikerültek a dolgok , ahogy szerettük volna, több oka is volt; részben, hogy nem voltam már a csúcson, hogy nem aludtunk jól, hogy elizgultuk a versenyt – arról nem is beszélve, amit jóval később tudtam csak meg, hogy asztmás tünetek miatt nem volt elég levegőm. Parti Jánostól mindenesetre kaptam egy levelet az olimpia után, hogy „én megmondtam ”…  Mindezzel együtt egy komoly lélektani dilemmáról van szó, hiszen tényleg óriási megtiszteltetés egy ilyen felkérés és bár nem tőlem lett olcsóbb akkor a kenyér, azért pár napig az ember mégis a figyelem középpontjába kerül és közszereplővé válik, akinek aztán a versenyen is virítania kell. Pekingben Kammerer Zoli is belefutott ebbe a szituációba. Hogy megbántam-e? Utólag azt mondom: egyáltalán nem bánom és nagyon büszke vagyok rá, hogy nyolc év után még ott lehettem ebben a szerepkörben is.

Az idei megemlékezések során a „fiúk” egy sajátos mozzanattal színesítik a már meglévő hagyományokat: a szintén évfordulós Sydney-i aranynégyes együtt ünnepel a szöuli négyes legénységével. Először – de vélhetőleg , nem utoljára.

Szöul kajak-kenus érmesei és helyezettjei:

Gyulay Zsolt 
férfi kajak egyes,  500 m: arany

Csipes Ferenc – Hódosi Sándor – Gyulay Zsolt – Ábrahám Attila
férfi kajak négyes, 1000 m: arany

Géczi Erika – Mészáros Erika – Rakusz Éva – Kőbán Rita
női kajak négyes, 500 m : ezüst

Csipes Ferenc – Ábrahám Attila 
férfi kajak kettes, 500 m: bronz

Szabó Attila
kenu egyes, 500 m: 4. helyezett

Kőbán Rita
kajak egyes, 500 m: 4. helyezett

Mészáros Erika- Rakusz Éva
kajak kettes, 500 m: 4. helyezett

Pulai Imre 
kenu egyes, 1000 m: 6. helyezett

Sarusi Kis János – Vaskuti István
kenu kettes, 500 m: 6. helyezett

Kangyal alig várja, hogy visszavágjon a kajak-kenusoknak

A sapporói Divíziós I-es világbajnokságon aranyérmet nyert több korábbi kiváló jégkorongozó is jégre lép vasárnap a II. Séra Miklós Emléktornán, amelyen a legendás egykori edzőre emlékeznek. Séra Miklós edzőként számos jégkorongozót és kajak-kenust indított el a sportágban, többek között a magyar válogatottsági csúcstartó Kangyal Balázsnak is ő volt a nevelőedzője. Kangyal beszélt Miki bácsiról és arról is, hogy miért akar visszavágni a kajak-kenusoknak.

Hír

„Én nála kezdtem el jégkorongozni nyolcévesen, és egészen 18 éves koromig, amíg a felnőttekhez fel nem kerültem, ő volt az edzőm – mesélte a 237-szeres magyar válogatott jégkorongozó, Kangyal Balázs. – Azt elárulhatom, hogy nem én voltam a kedvenc játékosa, de az sokat elárult, hogy amikor már felnőttként Székesfehérváron játszottam, akkor nagyon sok meccsemre kijött, és az melegséggel töltött el. Azóta én is dolgozom edzőként, és tudom, hogy sokszor pedagógiailag közvetítenek ilyeneket az edzők az egykori játékosaik felé, hogy ezzel is minél jobb teljesítményre sarkallják őket. Persze szakmailag is nagyra tartottam őt, de inkább az emberi tulajdonságaival fogott meg engem. Apám ismerte őt, és amikor panaszkodtam neki az edzések után, akkor mindig azt mondta, hogy

nem érdeklik a kifogásaim, mert Miki bácsi egy nagyon jó ember.”

A jelenleg a MAC utánpótlás szakmai igazgatójaként, az U18-as csapat vezetőedzőjeként és a felnőtt csapat ügyvezető igazgatójaként dolgozó Kangyal Balázs elárulta, hogy nagyon várja már a vasárnapi tornát – amelynek gálamérkőzésen az egykori kiváló hokisokból és az olimpikon kajak-kenusokból összeállított csapatok fognak egymás ellen játszani – hiszen így visszavághat a kajak-kenusoknak.

„Ütöm-vágom majd őket, az biztos.

Visszavágok azért a rengeteg húzódzkodásért, amiért állandóan szivattak bennünket a közös népszigeti edzések során, ugyanis mi kis túlzással három-négy húzódzkodás után meghaltunk, ők meg 3×70-eket csináltak” – viccelődött az egykori kiváló jégkorongozó.

Az mindenesetre biztos, hogy a hokikedvelőknek komoly élményben lesz részük, hiszen a sapporói hősök nincsenek kiesve a játékból. „Nem csak a sapporóiakkal, de korábbi legendás játékosokkal, mint a 60 fölött lévő id. Kovács Csabával és a jelenleg aktív 30 körüliekkel is heti háromszor játszunk, ezért a hétfő, szerda, péntek sérthetetlen!”

Az emléktorna február 10-én, vasárnap 15.30-kor kezdődik a Megyeri úti jégcsarnokban, a kétszer 20 perces gálameccsen pedig 19.00-kor indul útjára a korong. Pályára lép a korábbi hokisok közül Vass Márton, Tokaji Viktor, Peterdi Imre, Szélig Viktor, Hoffmann Attila, Jánosi Csaba, Gebei Péter, Svansznek Bence és Palkovics Krisztián is, míg a kajak-kenus olimpikonok csapatában ott lesz többek között Horváth Gábor, Fidel László, Bozsik Gábor, Beé István és Boros Gergely is. A belépés ingyenes, sőt, a szervezők az első száz érkező szurkolónak ingyen italkupont adnak, de a büfében egyébként is lehet majd vásárolni meleg teát, forralt bort vagy épp zsíros kenyeret, a hamisítatlan téli jeges programok elmaradhatatlan kellékeit.

A tornáról további információ az esemény Facebook-oldalán található:

II. Séra Miklós Kajak-Kenus Jégkorong Bajnokság

null

Komoly fejlesztés a Tímár utcában

Jelentősen bővítéssel folytatódik a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett UTE-létesítmény felújítása Óbudán. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vagyonkezelésében működő Urányi-Fábián vízitelep új épületrésszel gazdagodik, így a szakosztály versenyzői ősszel már lényegesen jobb körülmények között kezdhetik meg az alapozást. A beruházás forrásait az anyaegyesület és az MKKSZ közösen teremtette elő.

Vízitelep bővítés
Hír

2013 nyarán a nagy dunai árvíz jelentős pusztítást végzett az UTE vízitelepén. A károk helyreállításához komoly összefogás kellett. A szakosztály előbb a létesítmény árvízvédelmét oldotta meg, majd elsősorban az MKKSZ-től kapott sportágfejlesztési támogatásokból 2014-ben felújították a telep főépületét is, a lila-fehérek kajak-kenu bázisa abban az évben kapta meg az Urányi-Fábián nevet. A munkálatok most folytatódnak a Tímár utcában.

“A Kormánytól kapott kiemelt sportágfejleszetési támogatások jelentős részét arra fordítjuk, hogy a hosszú évtizedek alatt leromlott csónakházak megújuljanak – mondta Schmidt Gábor, a MKKSZ elnöke. – Eddig szerte az országban több mint 50 helyen történtek felújítások és bővítések. Nagyon örülök, hogy a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett, Urányi-Fábián vízitelep – az UTE és a szövetség összefogásának eredményeként – fejlesztésre kerül. A klubbal közösen kiírtuk a közbeszerzést, majd megkötöttük a szerződést a nyertes ajánlattevővel, így a munkálatok rendben elkezdődtek.”

A vízitelepen az elmúlt 50 év legjelentősebb fejlesztése zajlik. A kivitelezők vadonatúj emeletet építenek a tanmedence és az konditerem épületének tetejére, ahol egy komplett női szárny öltözőkkel és szociális helységekkel, valamint egy tornaterem kerül kialakításra.

„A fejlesztésnek köszönhetően komfortosabban fognak elférni sportolóink a telepen és az új tornateremben olyan saját súlyos gyakorlatoknak végezhetnek majd, ami hozzájárul a még minőségibb munkához – mondta a beruházásról Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztály-igazgatója. – Az UTE 2018-ban megnyerte az egyesületek közti olimpiai pontversenyt, ebben pedig hatalmas szerepe van két versenyzőnknek, Kozák Danutának és Tótka Sándornak. Az ilyen kiváló sportolóknak is

méltó lehetőséget kívánunk nyújtani a felkészüléshez,

és az utánpótlásnak is.”

Az anyaegyesület az építkezésre szánt összeget abból a pénzből fedezi, amit a hat nagy fővárosi egyesület kapott a Kormánytól létesítményfejlesztésre. Az UTE hozzájárulása fedezi a vízitelepen zajló beruházás 70 százalékát, a dráguló építőanyagárak miatti többletköltségeket pedig az MKKSZ állta.

„Egy réges-régi szerződés alapján az vízitelep üzemeltetője mi vagyunk, a vagyonkezelő pedig a kajak-kenu szövetség – mondta Őze István, az UTE klubigazgatója. – Szerencsére az MKKSZ-el hosszú évek óta kiváló a kapcsolatunk, így bele tudtunk vágni ebbe a nagyszabású fejlesztésbe közösen. Szükség van a bővítésre, mert emelni szeretnénk a létszámot, hiszen a sikeres olimpiai szereplés miatt

hatalmas az érdeklődés a kajak-kenu szakosztályunk iránt.

Az UTE egyébként is nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésekre, kormányzati és önkormányzati programok segítségével több sportlétesítményünk épül illetve áll felújítás alatt.”

A munkálatok a Tímár utcában néhány héttel ezelőtt kezdődtek és várhatóan a nyár végéig tartanak, a létesítményben a sportolók felkészülése addig is biztosított. A kibővített épületrészt a tervek szerint szeptembertől használhatja majd a szakosztály.