mma

Művészetek nagy találkozása

1272
A Magyar Művészeti Akadémia „Evezőspálya céltornya 2016” című pályázatának munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Latorca utcai székházában. A pályaművek március 30-ig tekinthetők meg minden munkanapon.

„Az építészet, tervezés és alkotás művészet, ahogyan a vízen a mozgás, az edzés és a sikerek megformálása is. Most ez az a pillanat, amikor a művészeti ágak találkoznak, nem is akármilyen környezetben, karnyújtásnyira a Dunától” – mondta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a kiállítás megnyitóján, a szövetség Latorca utcai székházában.

A Magyar Művészeti Akadémia és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közös kiállításán 40 év alatti építészek, tervezők munkái láthatók, akik fiktív céltornyokat és környezetüket álmodták meg, egy a versenyek után is jól használható, ideálisra elképzelt kajak-kenu pálya koncepcióját vázolták fel terveikben. A felhívásra 14 pályamű érkezett, a bírálóbizottság Máté Tamás és Vass-Eysen Áron munkáját ítélte a legjobbnak, a második helyezett Szabó Renáta lett, míg a harmadik helyen Árkovics Lilla, Babos Annamária, Gönczöl Zsófia és Weiszkopf András munkája végzett.
A bírálóbizottság elnöke Petrovics Kálmán, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Sportágfejlesztési bizottságának elnöke volt, mellette Bodonyi Csaba, Széchenyi- és Ybl-díjas építész, Vesmás Péter Ybl-díjas építész, Ferencz István építész és Hákli Ferenc, az MKKSZ műszaki vezetője foglalt helyet a zsűriben.

„Mivel a bizottságból sokunknak van kötődése a sportághoz, így valódi ünnepként fogtuk fel ezt a pályázatot, szerencsés és szép találkozása volt ez az építészetnek és a kajak-kenunak” – mondta a kajakos múlttal rendelkező Vesmás Péter a megnyitón.

A kiállítás március 30-ig, minden munkanapon 9 és 16 óra között tekinthető meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Latorca utcai székházában.