Mozgi Milán: „Át akarom törni a Kopasz Bálint emelte falakat”

Tavaly februárban Mozgi Milán életében megérett a pillanat a váltásra. A tokajiak fiatalja kinőtte klubját, s Győrbe tette át székhelyét, ahol csatlakozott Tokár Krisztián csoportjához. A közel másfél éves munka meghozta gyümölcsét: a 19 esztendős versenyző ugyanis a válogatón második lett Kopasz Bálint mögött K-1 500 méteren, s így tagja lehet a plovdivi Európa-bajnokságon rajtoló férfi ötszáz négyesnek.

– Az ön nevével először a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpián találkozhattunk, s büszke volt rá, hogy egy kis klub, a Tokaji Vízisport Club versenyzőjeként jutott el idáig. Mikor jön el az a pillanat, amikor az ember megérzi, hogy kinőtte az egyesületét?

– Tavaly döntöttem úgy, hogy új klubot keresek, mert az előrelépésemhez kellett egy erős csapat. Olyan csoport, amelyben fejlődhetek, amelyben nem én járok az élen, hanem vannak olyan versenyzők, akik húznak és motivációt adnak. Éppen a születésnapomon jöttem el Győrbe, ahol Tokár Krisztián kezdett el foglalkozni velem. A nevelőedzőm, Simon László javasolta őt, mert Krisztiánnak is ő volt a trénere. Közel tíz év után váltunk el egymástól, abszolút békében és barátságban.

– Lassan másfél éve van Győrben, s ez az első éve az U23-as korosztályban. Az eredményei alapján azonban már a felnőtt mezőnyben is megvetette a lábát: három ötszáz egyes indulásából háromszor zárt a második helyen Kopasz Bálint mögött. Minek köszönhető ez a sikeres bemutatkozás?

– A technikámon nem sokat változtatott Krisztián, mindössze annyi történt, hogy nagyobb lapátra váltottunk. Rengeteget számít, hogy csapat van mögöttem, rendszer lett az életemben, és persze az sem mellékes, hogyan áll az ember a munkához. Amikor megtudtam, hogy a négyeseknél az ötszáz méter lesz a táv, akkor elhatároztam, hogy nekem benne kell lennem a csapathajóban. Így kezdtem meg a munkát a dél-afrikai edzőtáborban és ebben a szellemben is folytattam, folytatom az edzéseket. Tudtam, hogy komolyabban kell vennem magamat és a munkát is ahhoz, hogy betörhessek a legjobbak közé. Ráadásul az ötszáz méter az a táv, ami a leginkább fekszik nekem. Az ezresekhez képest gyors vagyok a rajtban, és magamhoz képest tudok egy kétszázas tempót menni ötszáz méteren.

– A válogatón elért második helyével a férfi négyesben sikerült helyet szereznie. De miként gondolkozik az egyesről? Kopasz Bálint megfoghatatlannak tűnik?

– Remélem csak ideig, óráig. Mert át akarom törni a Kopasz Bálint emelte falakat. Ez az egyik nagy célom.

– A másik?

– A jövőbeni álmaim között egy erős ötszáz négyes és egy jó ezer páros lebeg. Utóbbihoz remélem, nemsokára megtalálom a megfelelő alanyt. De egyelőre még ötszáz méteren.

– Vagyis nem Horváth Bencével áll rajthoz a második válogatón?

– Nem, de hogy kivel, az egyelőre még legyen titok.

– A 2017-es szezonra milyen célokat fogalmazott meg?

– Szeretnék ott lenni mindkét felnőtt világversenyen, és ha Krisztián úgy látja jónak, akkor az U23-as világbajnokságon is. El tudok képzelni egy jó négyest utánpótlás szinten is, amelyben benne van Birkás Balázs, Balaska Márk és Kopasz Bálint. Amúgy pedig szeretnék már túllenni az érettségin, mert ennek a nyárnak ez a plusz programja. Az edzések és versenyek mellett hazajárok Tokajba vizsgázni. Szerencsémre az iskolámban segítőkészek, mellettem állnak, így nagy köszönettel tartozom nekik.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók