Mégse

Mitől megy a hajó?

A korosztályos világversenyeken tavaly 141 érmet nyertek a magyar kajak-kenusok. A gyorsasági, valamint a maratoni világ-és Európa-bajnokságokon, az Olimpiai Reménységek Versenyén és az EYOF-on 62 arany, 47 ezüst és 32 bronz volt a termés. Az országok közötti pontversenyt mind a hat alkalommal a magyar küldöttség nyerte. Kézenfekvő a kérdés: mitől jobbak fiataljaink a riválisoknál?

Hír

Nincs még egy magyar sikersportág, amelyben olyan, már-már nyomasztó fölényben lennének korosztályos versenyzőink, mint a kajak-kenuban. S annál igazabb a tétel, minél fiatalabb sportolókról van szó. A 15-16 évesek egyetlen, évente megrendezett nemzetközi erőpróbájáról, az Olimpiai Reménységek Versenyéről legutóbb 66 éremmel tértek haza a magyar tinédzserek. Döbbenetes szám… S mielőtt legyintenénk a viadal nívójára, ne feledjük: tavaly már 16 ország küldte el legjobb egységeit az ORV-re, a döntőkben pedig ott voltak a német, a szlovák, a lengyel és a román hajók is. A sportág nagyhatalmai a magyarokhoz hasonlóan fontosnak tartották a részvételt.

Makrai Csaba, a sportági szövetség frissen kinevezett utánpótlás-kapitánya első hallásra meghökkentő magyarázattal szolgál fiataljaink sikereinek okáról. Jobban belegondolva azonban már nem hangzik olyan különösnek az érvelés.

„Bátran ki merem jelenteni, a magyar edzők bármelyik gyerekből ifjúsági világbajnokot képesek nevelni – vallja Makrai. – Én a trénerek magas szintű képzettségében és lelkesedésében látom a sikereink titkát. Hogy felnőtt korban végül mégsem nyerünk ugyanannyi érmet, mint a fiatalok között, annak több oka is van. A nagyok között már szükség van arra a bizonyos szikrára, amit csak a versenyző tehet hozzá, s amely csak a kiemelkedő egyéniségek sajátja. Akikből ez hiányzik, azok óhatatlanul eltűnnek. Felnőtt korban több dolognak kell együtt állnia a győzelemhez, mint a fiatalok esetében. Hogy mást ne mondjak, az egzisztenciális szempontok is döntőek lehetnek.”

Ezért van az, hogy sok ígéretes fiatal bajnok végül el sem jut a felnőttmezőnybe. Ráadásul kajak-kenuban a 18 és 23 év közötti versenyzők nagyarányú lemorzsolódása markánsabban jelentkezik, mint sok más sportágban. Az új kapitány jó néhány korábbi tanítványa is ehhez a „veszélyeztetett” korosztályhoz tartozott, ezért is tekinti az egyik legfontosabb feladatának az ő nyomon követésüket.

De visszatérve az eredeti kérdéshez: Makrai Csaba a szakmai képzettségen túl a lelkesedésben látja a magyar edzők másik nagy erényét. Közelebb járunk az igazsághoz, ha egyenesen megszállottságról beszélünk, hiszen ezek a trénerek szinte a vízitelepen élnek, hétvégéiket éppúgy a csónakházakban töltik, mint a hétköznapjaikat. A tudás pedig, amit átadnak, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati is. A hatékonyan és jól működő versenyrendszerről és klubhálózatról már nem is beszélve.

A felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba szintén a mestereket említi elsőként a siker hátterében, bár ő egyéb fontos tényezőkre is felhívja a figyelmet.

„Több mint százötven tagegyesületünk van országszerte, s ebből egyre több a vidéki bázis. Jól képzett edzőink generációkat nevelnek fel ezekben a klubokban, s amikor a fiatalok idővel nagyobb egyesületekhez igazolnak, szó nélkül újrakezdik a munkájukat, újabb tehetségekkel. A mi sportágunkban ennek hagyományai vannak, trénereink nem munkának, hanem hivatásnak tekintik a jövő sportolóinak képzését.”

Az U23-as korosztály elveszítését ugyanakkor Hüttner is komoly problémának tartja. Bár szerinte ezen a téren is történtek előrelépések. Nyolc évvel ezelőtt százból még hatvan fiatal felnőtt állt odébb, ma már csak tíz. S hogy minek köszönhető a javulás? A szakember szerint a figyelemnek. Nem engedik el a versenyzők kezét, amikor 18–20 évesen egyszeriben nem tudják a tőlük addig megszokott eredményeket szállítani. A kajak-kenu ugyanis az érett felnőttek sportja, s csak az extraklasszisok képesek megtorpanás nélkül átlépni a nagyok közé. A többieket most edzőtáborokba viszi a szövetség, világkupaversenyekre nevezi, azaz törődik velük, menedzseli őket. Bízva abban, hogy az ideális életkort elérve, ismét csúcsformába lendülnek.

A korosztályos versenyeken sikert sikerre halmozó fiatalok eredményei kapcsán az eddigi utánpótlás-kapitány, Dónusz Éva szerényen mindig azt nyilatkozta: az érdem nem az övé, kizárólag a klubokat illeti a dicséret. Az egyesületek szerepét a sportági szövetség elnöke, Schmidt Gábor is hangsúlyozta.

„Szövetségünk évtizedek óta fontosnak tartja, hogy utánpótlásprogramokkal segítse a klubokban folyó magas színtű munkát, ami minden sikerünk alapja – véli a sportág elsőszámú vezetője. −  Egymásra épülő, a tehetségek kiválasztásán alapuló regionális és országos korosztályos válogatott kereteket hoztunk létre, amelyek a jól működő versenyrendszeren keresztül már a legfiatalabbak számára is garantálják a hosszú távú fejlődést. Mivel gyerekekről van szó, a sokszínűséget is szem előtt tartjuk, mert azzal élményt adhatunk nekik. A legkisebbek eszkimó-indián játékokat játszanak, nyáron vízitúráznak, kerékpároznak, télen síelnek, jéghokiznak kiegészítésképpen. Ennek is köszönhetjük, hogy ebben a korosztályban alacsony a lemorzsolódás. És ami még ennél is fontosabb, példaképeink elérhetők, megközelíthetők. Kozák Danuta, Fazekas Krisztina, Kammerer Zoltán, Storcz Botond egyaránt visszajár a klubjukba, vagy fiatalokat segítő akciók részese, szervezője.”

Tavaly szeptemberben Dél-Afrikában rendezték a maratoni világbajnokságot. A korosztályos számokban tíz aranyból kilencet a magyarok nyertek. A résztvevő országok versenyzői és vezetői egyaránt csodájára jártak sikereinknek. Weisz Róbert szakágvezető akkor kérdésünkre azt mondta: a szakmai hozzáértésen túl, a diadal elsősorban elhivatottság és szorgalom kérdése. A hosszú és fárasztó síkvízi szezon után, más országok példáját követve, a magyar versenyzők és edzőik is pihenőre térhettek volna, ehelyett maratoni válogatón indultak, majd pedig becsületesen felkészültek a világbajnokságra.

Hol itt a titok?

Kozák Danuta
ötszörös olimpiai bajnok kajakos

„Karrierem során nagyon sokat jelentett, hogy nevelőegyesületemben, a KSI-ben kiváló alapokat kaptam az edzőimtől. Máig jó szívvel gondolok rájuk, s arra, hogyan szerettették meg velem és azóta sok-sok fiatallal a kajakozást. Pedig gyerekként más sportágakat is kipróbáltam. De végül itt tartott a közösség és a természetközeli, sokszínű, különleges élmény. Igazi példaképem egyetlen személy sohasem volt. Inkább mindig versenyzőtársaim egy-egy jó tulajdonságát igyekeztem ellesni. Sokat tanultam tehát az edzőimtől, de a hazai konkurenciától is, amely mindig jobb és jobb eredményekre sarkallt.”

utanpotlassport.hu/Gy. Szabó Csilla

Gigászi harc várható az olimpiáért

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy az augusztusi hazai rendezésű világbajnokságon a mieink megszerzik az olimpiai kvóták nyolcvan százalékát. A kapitány az Origónak adott interjúban beszélt a kenus szakagában bekövetkezett radikális változtatásokról, a válogatott idei célkitűzéséről és Kozák Danutáról, aki szülés után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, ezzel az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett.

Hír

Augusztus végén a magyar válogatott az éremtáblázat második helyén végzett a portugáliai világbajnokságon, a pontversenyt viszont megnyerte. Ezt követően a legtöbb versenyző elment a megérdemelt pihenőjére. Ön szövetségi kapitányként mivel töltötte az idejét?

Októberben elmentünk a 2020-as olimpia helyszínére, Tokióba, ahol terepszemlét tartottunk. Korábban már kint voltunk Schmidt Gábor elnök úrral, hogy megnézzük, milyen szállodák és edzőtábori lehetőségek vannak. Most egy tízfős csapattal sikeresen teszteltük a helyszínt. Igyekeztünk feltérképezni a külső körülményeket. Próbáltuk az akklimatizációs időpontokat belőni, és az orvosi csapattal teszteltük azokat a sarokpontokat, amikhez majd alkalmazkodni kell Tokióban.

Melyek lesznek ezek a sarokpontok?

A legnagyobb probléma

az elképesztő hőség és a majdnem kilencven százalékos páratartalom lesz.

Az egyik legfontosabb feladatunk a várható nagy melegben a folyadékpótlás lesz. És persze alkalmazkodnunk kell a nyolcórás időeltolódáshoz, ami korántsem lesz egyszerű, pláne, hogy ilyen magas a páratartalom.

Hüttner Csaba szerint nagyon hasznos volt a japán túra

Gyakran előfordul – más sportágakban is –, hogy amikor ilyen körülmények vannak, akkor a sportolók jóval korábban, akár egy hónappal előbb kiutaznak a verseny helyszínére, hogy szokni tudják a körülményeket. A mieink esetében is így lesz?

Kizártnak tartom, hogy sokkal korábban kiutazzunk az olimpia helyszínére. Nem azért, mert megoldhatatlan, hanem mert a versenyzőink a saját körülményeik között tudnak a legjobban edzeni. Ebben a kilencven százalékos páratartalomban edzeni sem ideális, mert sokkal jobban igénybe veszi a szervezetet. Minél kevesebb időt szeretnénk kint tölteni, de annyit muszáj, amennyi az átálláshoz és az akklimatizációhoz szükséges.

Elképzelhető, hogy ilyen körülmények között borulhat a papírforma, és meglepő eredmények születhetnek?

Egy olimpián bármikor felborulhat a papírforma, de szerintem nem ez lesz a teljesítményünk sarokpontja, hanem a pálya minősége, amit majd az előolimpián tudunk először tesztelni. Úgy néz ki, hogy

a városban lesz a kajak-kenu verseny,

a nyílt vízből leválasztva lesz kialakítva a pálya két betonfal között. Ez kajak-kenu versenyekhez nem éppen ideális, de jelen pillanatban a japánok és a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség közösen terveznek egy hullámfogó rendszert, amit majd idén tesztelnek az evezős világbajnokságon.

Férfi kenusaink nem szereztek érmet a világbajnokságon. Ezután ön azt mondta, radikális változtatásokra van szükség a férfi kenuban. Hogy állnak most ezen a téren?

Indítottunk egy programot, olyan versenyzőkkel, akik potenciálisan résztvevői lehetnek a szegedi világbajnokságnak, vagy akár az olimpiának is. Jelenleg nyolcan vannak, négy jobbos és négy balos. Mike Róbert, Kiss Tamás, Bodonyi András és Fekete Ádám a jobbosok. Korisánszky Dávid, Hajdu Jonatán, Viola Viktor és Kiss Balázs a balosok. Megpróbáljuk őket egy mederbe terelni. Jelenleg is közösen készülnek Tatán, háromhetes ciklusokban. Megpróbáltunk ennek a programnak olyan keretet adni, hogy ne kelljen mással foglalkozniuk, csak a felkészüléssel. Fontos, hogy legyen egy rendszer, és

ne kényelmesedjenek bele abba a munkába, amit otthon évek óta végeznek.

A legfőbb érv a program mellett nemcsak az volt, hogy ezzel versenyzőinket kimozdíthatjuk rutinná vált szokásaikból, de azt is láthatják, hogyan készülnek legnagyobb ellenfeleik. Próbálunk versenyhelyzetet teremteni, hogy kihozzuk belőlük a maximumot. Természetesen, ha úgy adódik, mások is csatlakozhatnak, de akár el is válhatunk emberektől.

Férfi kenusaink külön csoportban kőkeményen dolgoznak

Hogy néz ki pontosan a magyar válogatott idei programja?

A magyar válogatott A és B keretével február végén indulunk Dél-Afrikába hat hétre edzőtáborozni. Csak Bodonyi Dóra és Szabó Gabriella nem jön velünk. Előbbi Portugáliába megy felkészülni, utóbbi pedig Floridában fog tréningezni. Miután hazajöttünk, lesz egy rangsoroló verseny, hogy fel tudjuk mérni a versenyzők állapotát, majd a júniusi minszki Európa Játékok előtt tartunk két válogatót. Fontos hangsúlyozni, hogy

Fehéroroszországba is azzal a csapattal fogunk utazni, amelyik elindul majd a szegedi vébén.

A vb előtt lesz egy formába hozó edzőtábor. Fontos, hogy jól szerepeljünk a hazai világbajnokságon, hiszen az olimpiai kvóták hetven-nyolcvan százalékát itt lehet megszerezni, és természetesen azt akarjuk, hogy minél többet begyűjtsünk, és ne kelljen pótkvalifikációra mennünk.

Tavaly a világbajnokság előtt azt mondta, tíz érmes helyezéssel lenne elégedett. Az idei szegedi vb-n is emeli a tétet?

A szegedi világbajnokság sokkal erősebb lesz, mint a két legutóbbi (2017-ben a magyar csapat 5 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat harmadik helyén zárt a racicei világbajnokságon, 2018-ban a portugáliai Montemor-o-Velhóban 6 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérem volt a mieink mérlege – a szerk.), mert ez olimpiai kvalifikációs verseny lesz. Az olimpiai versenyszámokban óriási harc várható, a négyesek mezőnyére ez hatványozottan igaz, ugyanis ott lehet majd a legtöbb kvótát szerezni. Persze, nagyon elégedett lennék tíz éremmel, de akkor lennék a legboldogobb, ha minden lehetséges kvótát megszereznénk, amire szükségünk van.

Közeledni kell a német és a spanyol négyeshez férfi egységünknek

Hogy haladnak az előkészületek a Maty-éri kajak-kenu pályán?

Nagyon jól. Folyamatosan fejlesztik a gyaloghidat az osztószigetre, hogy az edzőket és a nézőket is ki lehessen szolgálni, valamint a televíziós közvetítés kamerái is a túloldalra költöznek, így a képernyők előtt ülőknek is látványosabb lesz az idei világbajnokság. Zajlik a céltorony és a nézőtér átépítése is. Bízom benne, hogy a felnőtt magyar bajnokságra elkészül, és a vb előtt le tudjuk tesztelni a pályát.

Tavaly a férfi kajak szakágban nem volt külön válogató a négyeseknek. Az egyesek 200 és 400 méteres, illetve a párosok 500 méteres eredményei alapján állította össze a csapathajót. Ez idén sem változik?

Közel hasonló lesz az elv. A női kajakban nem változott semmi, ott az egyes teljesítmények alapján lehet bekerülni a csapathajóba, illetve a páros teljesítmények is befolyásolhatják a négyes összetételét. A férfiaknál a 400 és a 200 egyes, valamint az 500 páros eredménye alapján lehet bekerülni a négyes hajóba. Ami újítás, hogy

a második válogatón az általam összerakott négyes kihívható lesz.

Persze, csak azok állhatnak oda a második válogatón, akik teljesítik azt a bizonyos szintet, amit én a válogatási elvekben leírtam.

Akkor tehát az sincs kőbe vésve, hogy a Portugáliában aranyérmes női kajaknégyes (Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra) összetétele is változatlan marad?

Nem, egyáltalán nincs. Főleg azért nem, mert mind a hat olimpiai kvótát meg akarjuk szerezni, viszont aki párosban indul a világbajnokságon, az négyesben már nem szerezhet kvótát, így nem lehet átfedés az egységek összetételében.

A Kárász, Medveczky, Kozák, Bodonyi négyes is változhat

A férfi kajakosok között van három óriási tehetség, akik egyéniben és párosban is megmutatták már magukat. Birkás Balázs és Balaska Márk Racicében és Montemor-o-Velhóban is aranyérmet nyert K2 200 méteren, míg Kopasz Bálint folyamatosan dobogóért harcol K1 1000 méteren. A közelmúltban mindhárman elhintették, hogy szeretnének bekerülni a négyes hajóba. Van rá esélyük?

Ha Kopasz Bálint a válogatón nem nyeri meg az 1000 egyest, akkor természetesen a legjobb 500 méteres versenyezők között ki lesz próbálva a négyesben. De az a véleményem, hogy az ő igazi útja az 1000 méter egyes, márpedig a válogatási elvek kizárják, hogy valaki duplázzon, mert ha négyesben olimpiai kvótát szerzett valaki, akkor azt egyesben már nem teheti meg ugyanaz a személy, és akkor elbuktunk egy kvótát. Márpedig mind a hat kvótára szükségünk van férfi kajakban. Ugyanezt gondolom Birkás Balázsról is. Ha 200 egyesben ő lesz a legjobb, akkor nem ülhet be a négyes hajóba. Ha más nyeri a versenyszámot, akkor természetesen ki lesz próbálva.

Tavaly Kozák Danuta kimagaslott a mezőnyből – gyermeke születése után visszatérve három világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Vele nyilván maximálisan elégedett, de vannak-e olyanok, akiktől kicsit többet vár az idei szezonban?

Majdnem biztos vagyok benne, hogy az olimpiai bajnok Csipes Tamara – aki tavaly szintén szülés után tért vissza – az idei szezonban egy teljes felkészüléssel többet fog mutatni egyesben, mint tavaly. Illetve Takács Tamarát kell említeni, aki a 2017-es évben kimagasló teljesítményt nyújtott (az év női kajakozójának is megválasztották, miután világ- és Európa-bajnok lett, majd az országos bajnokságon rekordszámú, kilenc aranyérmet szerzett – a szerk.), de tavaly nem tudta kihozni magából, ami benne van. Ha rendben lesz a válla, és csinál egy jó felkészülést, akkor ő is előreléphet, és nem csak 5000 méter egyesben indulhat majd a világbajnokságon.

Takács Tamarára is figyelni kell az idén

Kozák Danuta elvitte a show-t az elképesztő visszatérésével. Idén is lesznek nagy visszatérők?

Janics Natasa Kínában van, és rendszeres fájdalmak gyötrik. Őt nem valószínű, hogy látni fogjuk. Homonnai Luca próbálkozik, de sajnos a sérülése nem úgy javul, ahogy az orvosok szerint elvárható lenne. Egyedül a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella visszatérésében bízhatunk.

Végezetül térjünk vissza Kozák Danutára, aki az Év sportolója gálán Hosszú Katinkát megelőzve az év női sportolója lett. Mi a véleménye a díjról?

Kozák Danuta sokadszorra bizonyította be, hogy ő Magyarország legjobb sportolója – végre meg is kapta a díjat. Szülés után, anyaként visszatérve is a legmagasabb színvonalon tudott teljesíteni. Hihetetlen profizmussal és hozzáállással – ami mindenki előtt példa – tudja ezeket az eredményeket elérni. Amit évek óta letesz az asztalra, az elképesztő.

Nagyon ritka az olyan elhivatott sportoló, mint Danuta.

Méltó helyre került a díj, amit már többször is megérdemelt volna. Ez kicsit a sportág érdeme is, de első sorban az övé. Az, hogy szülés után bármilyen sportban valaki így tudjon visszatérni, arra csak a legeslegnagyobbak képesek.

Aki esélyt adott mindenkinek

Spang Ottó nevét jobbára onnantól jegyzi a sportági szakirodalom, hogy a nyolcvanas évek elején Kőbán Rita trénere lett. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő mesteredző szakmai pályafutása azonban jóval korábban indult. „ Ottó bácsi lányai” pedig a kilencvenes években szerezték legmeghatározóbb kajakos emlékeiket…

80 éves Spang Ottó
Hír

– Mindig víz mellett laktam. Először a Tisza mellett aztán Budafokon. Miután az árvíz kiöntött minket, Pesterzsébeten kaptunk lakást az ötvenes évek közepén. Ott szintén a Duna mellé kerültünk, így a víz közelsége miatt hamar kikötöttem a Pesterzsébeti Vasas Testedző Körnél,  bár akkor még nem fogott meg különösebben a kajakozás. Pár évvel később viszont, amikor az öcsém kezdett lejárni, elkísérgettem és én is evezgettem. Segítettem az akkori edzőmnek, ellestem tőle dolgokat és közben versenyeztem is. A hatvanas évek végén aztán elment a trénerünk és mivel én voltam a legidősebb, nekem kellett a lelket tartani a többiekben. Három évig még fenntartottuk a csapatot, de ehhez el kellett végeznem egy segédedzői tanfolyamot. ’71-ben szűnt meg a szakosztály, akkor a csapattal együtt átkerültem Csepelre.

– Edzői minőségben?

– Akkor ott ez egy kérdés volt, hogy hogyan szeretnék átigazolni. Versenyzőnek már elég idős voltam, ezért edzősködést vállaltam inkább. Persze, ennek érdekében újabb tanulmányokra volt szükség, így először elvégeztem egy két éves képzést, aztán pedig a Testnevelési Főiskola edzői szakát.

– Kikre tekintett fel példaként akkoriban? Kinek az evezési stílusát találta követésre, tanításra méltónak?

– Abban az időben sok jó versenyző volt; Hesz Mihály, Szöllősi Imre… de többekre is követendő példaként néztünk fel.

– Miben hoztak igazán nagy váltást a csepeli évek?

– Mindenekelőtt abban, hogy már nem csak kajakosokkal kellett foglalkoznom, hanem kenusokkal is. Amikor az akkori szakfelügyelő, Kulcsár János odakerült hozzánk vezetőedzőnek, készített egy felosztást, ki kikkel dolgozik majd. Énrám az utánpótlás-nevelést bízta, egy az egyben. Úgyhogy a csoportomban együtt voltak a kajakosok, kenusok, fiúk, lányok, mindenki. Elég szerteágazó feladat volt, de meg kellett csinálni. Sok mindent tanultam akkor a főnökömtől és a gyerekektől is.

– Mondana egy olyan dolgot, amit ez utóbbiaktól tanult, bármi is legyen az!

– Többek közt a megértést, a türelmet és azt, hogy ne ítélkezzek előre. Sokan vélekedtek úgy, hogy ha egy gyerek jelentkezik, mindjárt meg lehet állapítani, hogy válhat-e belőle „valaki” a sportágban, vagy nem. Én ezt tagadom, mert több olyan példával is találkoztam, ami megcáfolta ezt az elméletet. Például lejött egy 10 év körüli kislány, aki alig fért bele a kajakba, viszont nagyon igyekezett. Egy év múlva teljesen megváltozott az alkata, sudár lett és aztán ragyogó eredményeket ért el a korosztályában. Szóval

megtanultam, hogy ne higgyek a látszatnak,

adjak mindenkinek esélyt, aki sportolni szeretne.

– Ezen kívül mi jellemezte még az edzői stílusát, illetve szokásait?

– Például az, hogy mindent együtt csináltunk. Én is futottam, eveztem a tanítványaimmal.

– Ők hogyan élték ezt meg?

– Nagyon pozitív hatást gyakorolt rájuk, szerettek velem futni. Később már egy kicsit megterhelő volt nekem, hiszen a tanítványok túlszárnyaltak és koromnál fogva már nem ment annyira a mozgás. A másik dolog, ami edzőként jellemző volt rám: minden gyereket meghallgattam, megpróbáltam átérezni a gondjaikat, ha voltak. Komolyan vettem őket és ez tetszett nekik.

– Említene egy meghatározó élményt a hetvenes évekből?

– Nem egy konkrét esemény, de fontos és emlékezetes számomra: nekem akkor kialakult egy olyan csapatom, akik ifi szinten már válogatottak lettek, és bár teljes mértékben elfogadtak vezetőnek, mégis szinte baráti viszonyban voltunk. Minden problémájukat megosztották velem, még a magánjellegűeket is, nem volt olyan téma, amit ne tudtunk volna megbeszélni.

– Időközben azonban újabb vezetői utasítás érkezett…

– Igen, úgy alakult, hogy ismét vezetőedző-váltás történt: az előző szövetségi kapitány, Péhl József érkezett Kulcsár János helyére. Neki más felfogása volt az edzői munkavégzés terén, így új beosztást készített, amiben rám osztotta a női szakágat. Onnantól kezdve csak lányokkal foglalkoztam, egészen ’97-ig, amíg el nem jöttem Csepelről.

– Mit szólt akkor ehhez a döntéshez?

– Nem nagyon tetszett, bevallom őszintén. A csapatomban a fiúk voltak eredményesebbek; bár a lányok is igyekeztek, de ők valahogy nem találták meg annyira az érvényesülésüket a sportban. Így aztán keserű volt a szám íze, de nem volt mit tenni. Elfogadtam ezt a beosztást, ráálltam erre a vonalra és később bebizonyosodott, hogy nem is volt ez olyan rossz döntés.

– Bizony, az élet olykor nagy varázsló… hiszen nem sokkal később találkozott Kőbán Ritával…

– Igen, Rita ’81 végén került oda a Fradiból. De már előtte is volt olyan tanítványom, aki kiemelkedett a női mezőnyből: Huber Henriette. Rita átigazolása nem volt problémamentes, hiszen az érvényben lévő szabályok szerint egy évet ki kellett hagynia. Ez egy nagy próbatétel volt a számára, hiszen nehezebb úgy fenntartani a motivációt, hogy nincs bizonyítási lehetőség. De ő annyira céltudatos volt már fiatal korában is, amelyekkel áthidalta ezt az időszakot.

– Az imént azt mondta, nem szerencsés ítélkezni egy fiatal versenyző jövőjére vonatkozóan, legalábbis negatív irányban. Rita esetében mennyire volt előre sejthető, hogy mire lesz képes?

– Habitusát tekintve már akkor eléggé magabiztos volt, de főként az edzéseken nyújtott teljesítménye engedett arra következtetni, hogy nagy eredményekre képes. Amikor pályákat mentünk, már megmutatta az oroszlánkörmeit, hogy milyen fantasztikus energia van benne. ’83-ban már nyílt EB-t nyert Bydgoszcz-ban, ahová jöttek amerikaiak, kanadaiak is. Előtte, ugyanabban az évben lett első az IBV-n. Utolsó éves ifiként a szövetség már beválogatta a felnőtt keretbe. Akkor történt egy kis malőr, mert Rita nagyon szeretett motorozni és egy alkalommal, amikor elesett, Parti János, az akkori szövetségi kapitány kitiltotta őt a válogatott edzőtáborból és csak a központi időreevezésekre mehettünk le Dunavarsányba. Mivel nekünk kimért pályánk volt Csepelen, tudtam, hogy jobb bárkinél, aki az ellenfelei közül lenn van. Az első válogatón ezt meg is mutatta és ő lett az egyes menő.

– Los Angeles bojkottja bizonyos értelemben ismét próbára tette önöket…

– Igen, Rita jó esélyekkel indulhatott volna. Németországban, a pótolimpián Birgit Fischer mögött lett második, mégpedig úgy, hogy a győztessel ellenétben ő a legrosszabb pályát kapta. Aztán jöttek a világbajnokságok, Mechelen, Montreál, Duisburg… majd egy kisebb affér, ami miatt egy időre kicsit kikerültem a „pikszisből” azáltal, hogy nem egészen értettem egyet Parti válogatási elveivel. Később rendeződtek ezek a nézeteltérések és a dolgok visszatértek a régi kerékvágásba. A kilencvenes évek elején viszont Rita úgy döntött, hogy egyesületet vált és elment Újpestre, ahol volt akkor egy feltörekvő lánycsapat.

– Hogyan élte meg akkor ezt a döntést?

– Egy kicsit fájt belül, de elgondolkodtam rajta és rájöttem, hogy a lánynak igaza van. Végül is, ő viszi vásárra a bőrét, ráadásul, nem kicsi a tét, hiszen benne van, hogy olimpiát nyerhet. Így aztán megértettem a döntését és áldásomat adtam rá.

– Ilyen helyzetben különösen fontos lehet, hogy az ember új célokat, új motivációkat találjon. Önnek mi segített ebben?

– Ismét egy vezetői döntés adott új irányt: Péhl József ezt követően az utánpótlás nevelésével bízott meg. Ebben az időben talán az ország egyik legjobb utánpótlás-korú lánycsapatát irányíthattam. Csepel után két évet töltöttem még el a Budapesti Spartacus-nál, aztán befejeztem a pályafutásomat.

– Vannak, akik ezáltal teljesen elszakadnak a sportágtól…

– Én is elszakadtam. De a kilencvenes évek közepén született unokáimmal sokat jártam vízre. Túrázni is elvittem őket a Felső-Tiszára, nagyon élvezték.

– Mit tart az edzőként töltött évtizedek legszebb emlékének?

– Mindig a legelső győzelem a legszebb, így számomra a montreáli VB ilyen, amikor Rita először lett világbajnok ’86-ban. De amikor Barcelonában illetve Atlantában olimpiát nyert, akkor is nagyon boldog voltam és arra gondoltam, hogy valahol nekem is van egy kis részem abban, hogy mindezt elérhette.

– Ha a sportélettel nem is, de az egykori tanítványokkal ma is aktív kapcsolatban áll…

– A már említett hajdani fiúcsapattal, akik a barátaim lettek, azóta is találkozunk. És a lányok közül is vannak néhányan, akik rendszeresen ellátogatnak hozzám. Ilyenkor jól kibeszélgetjük magunkat. Még Facebook-csoportot is kreáltak, „Ottó bácsi lányai” címszó alatt. Tudja, az az érdekes, hogy ők pont azok közül valók, akik nem is voltak annyira sikeresek. Mégis, mindig megköszönik, hogy foglalkoztam velük, mert úgy érzik, hogy sokat kaptak azoktól az időktől és a sporttól.