Mégse

Mindig hittem a versenyzőimben

„Aki 2008 decemberében befejezte, de sosem fogja tudni végleg abbahagyni” - biggyesztették a neve mellé a honlapszerkesztők, s nem csupán udvariasságból. Hubikné Tarján Éva, a Dunaferr SE egykori edzője idestova hat évtizede kötődik a sportághoz, és nem tervezi, hogy valaha is elszakadna tőle. A 75. születésnapját ünneplő legendával beszélgettünk.

Hír

– Melyek voltak ennek a pályának a főbb, hivatalos állomásai?

– 1959-ben kezdtem el kajakozni, ’68-tól edzősködtem és 2010-ig működtem aktívan.

– Ha meghatározó pillanatok felől kérdezném, mit emelne ki?

– Nincsenek kiemelkedő, „hatalmas” emlékeim; számomra ez az egész egyformán fontos és kedves. A versenyzőim eredményei éppúgy, mint amikor elmentünk együtt túrázni. Végig szerettem ezt a történetet.

– Több kolléganője is beszélt arról, hogy nőként kétszer annyit kellett bizonyítania a szakmában. Önnek is voltak ilyen tapasztalatai?

– Nem tudom, hogy ez azért van-e, hogy nőként nehezebben fogadtak el, vagy mert bennem is ott volt – mint minden nőben – a vágy, hogy megálljam a helyem a munkában úgy, mint egy férfi. De azt gondolom, nőként tényleg nehezebb egy kicsit, ha az ember azt szeretné, hogy elfogadják és elismerjék.

– Nézzük akkor a státusz előnyeit: mi az, amit nőként lehet igazán hozzátenni ehhez a feladathoz?

– Anyáskodni egy kicsit a versenyzők felett. Ami elsősorban azt jelenti, hogy

érzelmileg jobban tudunk hatni a gyerekekre.

Kisiskolás korban feltétlen, aztán ez kamaszkorban kicsit megváltozik, de akkor is nagyon kell nekik, hogy az ember mellettük legyen és támogassa őket. Felnőttkorban ennek már nincs akkora jelentősége, de azért van olyan hajdani versenyzőm, aki ma is felhív és elmondja, hogy vannak a gyerekei. Szóval azt hiszem, jól csináltam, hogy olyan sokat beszélgettem annak idején a versenyzőimmel.

– Az érzelmi támogatáson túl mi volt az a sajátosság, ami az edzői stílusát jellemezte?

– Talán az, hogy én mindig hittem a gyerekeimben. Nekem ez volt az alapvető „ars poeticám.” Mindig arra gondoltam, hogy ha valaki ezt vállalta és becsülettel csinálja a dolgokat nap mint nap, akkor alapvető, hogy én higgyek benne.

– Mi miatt tölti el a legnagyobb büszkeség?

– A legnagyobb fegyvertény az, hogy nagyon sok gyereket tanítottam meg kajakozni, kenuzni, akik aztán nem csak a sportban, hanem az életben is megállták a helyüket és nem kallódtak el. Nekem ez nagyon sokat jelent.

– A legnagyobb kihívás, amivel meg kellett küzdenie?

– Hogy Dunaújvárosban megmaradjon a kajak-kenu szakosztály. A kilencvenes évek elején nagyon sokat kellett küzdeni ezért. A kezdetek annak idején másféle kihívást jelentettek. Dunaújvárosban először kenusokkal foglalkoztam segédedzőként, majd ’ 70-ben a volt testnevelő tanárom lett a helyi sportiskola igazgatója és felkért, hogy kajak-kenuban én legyek az intézmény főállású edzője. A Dunaferr-nél egyébként végig jelen volt a feladataimban egyfajta úttörő szerep. A VVSI-nél, ahol szintén dolgoztam, minden adott volt, Dunaújvárosban viszont sok mindent nekem kellett kialakítani.

– Sajátos helyzet, ha valakinek a párja is a sportághoz kötődik. Ezt hogyan élte meg a mindennapokban?

– Sokáig dolgoztunk együtt és nem hiszem, hogy ez valamikor is gond lett volna, bár néha óhatatlanul hazavittük a problémákat és kevesebb idő jutott a kikapcsolódásra.

– Manapság mi jelenti a kikapcsolódást?

– Pár éve elkezdtem túrázgatni, ami teljesen feltölt.

– A családban továbbviszik a sportág szeretetét?

– Mindkét fiam kenuzott, bár mostanában már az állva evezésnek hódolnak. Az unokáim közül egyelőre a tízéves legidősebb tanult meg kajakozni.

– Mit kíván magának a 75. születésnapján?

– Még mindig evezek és azt kívánom, hogy tehessem is ezt még pár évig. Ha versenyen már nem is indulok, de szeretnék még kajakozni, élvezni a Dunát és a természetet.

(címlapfotó: Dunaújváros Online)

Így élnek fiataljaink az olimpiai faluban

Buenos Aires északi kerületében, Villa Soldatiban vannak elszállásolva az ifjúsági olimpián megmérkőző sportolók, akiknek a biztonságára különösen figyelnek az olimpiai falu bejáratánál – írja a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja.

Hír

Az olimpiai faluban remek a hangulat, köszönhetően a hely kialakításának, valamint a különböző országokból érkező sportolók közvetlen kapcsolatának. A rendezvény kiváló lehetőség arra, hogy az ember megismerjen más sportolókat, barátságot kössön olyanokkal, akikkel máskülönben nem biztos, hogy lehetősége lett volna találkozni. A szálláshelyek már messziről árulkodnak arról, melyik nemzet sportolói pihennek odabent két edzés között; az erkélyekről nemzeti lobogók lógnak, ahogy az szokás a játékokon.

A falu bejáratánál a játékok hivatalos ajándéktárgyait lehet megvásárolni azoknak, akiknek a szép emlékek és az esetleges érmek nem lennének elég emlékeztetőek a Dél-Amerikában töltött hetekről. Az eladók egyébiránt egy igazi dél-amerikai különlegességgel, matéteával is megvendégelik a sportolókat.

Az olimpiai faluban kialakítottak egy nagy játékzónát is, ahol többek között focizhatnak és röplabdázhatnak is a fiatalok, már amikor nem edzenek. Egy hatalmas dartstábla is ki van ide állítva, de akinek csocsózni vagy pingpongozni támadna kedve, annak sem kell félnie. Ezek a játékok nem csak a kikapcsolódást szolgálják, és semmiképp sem a versengést hivatottak erősíteni, hanem az egy nyelvet nem beszélők közötti baráti viszony kialakítását.

A falu rendelkezik egészségügyi- és edzésközponttal, valamint arra is megtanítják a sportolókat, hogyan vegyenek fel és szerkesszenek videókat, hogy azokat feltöltve a közösségi médiára, az otthoniakat folyamatosan tájékoztathassák, mivel is telnek a napjaik az argentin fővárosban.

A magyar kajak-kenusokat Rendessy Eszter (kajak), Gönczöl Laura (kenu), Kiss Ádám (kajak) és Pálla Balázs (kenu) képviseli.

Október 10-ig napi két edzéssel készülnek a rajtra. A síkvízi versenyt, amelyben jóval nagyobb esélyünk van az éremszerzésre mind a négy szakágban, október 12-én és 13-án rendezik, míg a szlalomra október 15-én és 16-án kerül sor.

További helyszíni fotók Instagram-oldalunkon:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rendessy Eszter, Gönczöl Laura, Kiss Ádám és Pálla Balázs már napi két edzéssel készül Buenos Airesben az ifjúsági olimpiára. #you #olympics

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,

Rendessy Eszter ifjúsági olimpiai bajnok!

Egészen ellenállhatatlan versenyzéssel a kajakos Rendessy Eszter aranyérmet nyert a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián a gyorsasági versenyben. Pálla Balázs a fiú kenusoknál a negyedik helyen végzett.

Hír

A lány kajakosoknál már a selejtezőben is toronymagasan a legjobb időt evezte Rendessy Eszter (közel öt másodperccel volt gyorsabb a második legjobbnál), majd a kieséses rendszerben a 16 között 12 másodperccel győzte le a mexikói Andrea Rocha Doniast, a negyeddöntőben hét másodperccel a francia Romane Charayront, de az elődöntőben is hat másodperccel volt gyorsabb a kazah Stela Sukhanovánál.

A fináléban Katarina Pecsukova volt Rendessy Eszter ellenfele, legalábbis papíron, ugyanis – ahogy senkinek, úgy – a szlovák lánynak sem volt esélye a mi Esztink ellen, aki több mint öt másodperc előnnyel megnyerve a döntőt ifjúsági olimpiai bajnok lett!

Rendessy Eszter nagyon magabiztosan lett aranyérmes

A fiú kenusok versenye jóval szorosabb volt: Pálla Balázs a negyeddöntőbe negyedikként jutott tovább, ahol hatalmas csatában, mindössze 0,5 másodperccel, de megverte a brazil Diego Araujo Do Sacimentót. A fináléba jutásért nem bírt a kazah Dias Bakhraddinnal, így a bronzéremért küzdhetett. Az utolsó helyosztón a cseh Jiri Minarik egy hajszállal ugyan, de megelőzte Páll Balázst, aki végül a negyedikként zárt – ő előzetesen a legjobb ötbe szeretett volna kerülni, így túlteljesítette saját elvárásait.

A másik két magyar, Gönczöl Laura (lány kenu) és Kiss Ádám (fiú kajak) szombaton versenyez a gyorsasági szakágban, majd a vasárnapi pihenőnap után hétfőn és kedden rendezik a szlalom küzdelmeit.