Minden régió felmérte a gyerekeket a téli alapozás előtt

Az elmúlt két hétvégén lezajlott mindegyik régióban az őszi Héraklész fizikai felmérő.

Tiszaújvárosban az Alsó és Felső Tisza régióból több mint 200, a Budapest Honvéd budapesti, Tüzér utca telepén pedig a Budapest, a Dunakanyar, az Alsó-Duna és a Felső-Duna régióból mintegy 350 gyermek vett részt.

Most lehetett pótolni azoknak a 14 éven aluli fiataloknak, akiknek februárban nem sikerült elérni a szintet, de új versenyzők is érkezhettek, hogy felmérjék a tél eleji formát.

„A Tehetségmenedzselési programban leírtak alapján történt az őszi fizikai felmérő lebonyolítása, az időjárás szerencsére kedvező volt, és bár a futópálya kicsit vizes és havas volt, de ez nem okozott gondot a gyerekeknek, mindenki tisztességgel helytállt. Jó lehetőség nyílt az edzőknek arra, hogy felmérjék a gyerekek alapállapotát. Ezekkel az eredményekkel februárban össze tudják majd vetni, hogy milyen hasznosan töltöttél a téli alapozó munkát” – mondta Boros Gergely, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók