Méltó emlék Kolónak

Elkészült a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György pályafutásáról szóló, az „...És az ég a vízre ráhajolt...” című dokumentumfilm, amelynek díszbemutatója december 6-án lesz, a széles nagyközönség pedig karácsonykor láthatja az alkotást a közmédiában. A Zentai Nóra író és Varga András rendező által készült 75 perces dokumentumfilm méltó emléket állít a 36 esztendős korában, edzés közben elhunyt kiváló versenyzőnek.

Sok közös emlék, számos értékes mondat, tisztelet és megbecsülés fűzte össze minden idők legjobb kenusát, Kolonics Györgyöt és a televíziós riportert, Zentai Nórát. Utóbbi volt az ötletgazdája és írója a kétszeres olimpiai bajnok kenus pályafutásáról készült filmnek, amelyet a nagyközönség karácsonykor láthat a közmédiában.

„Tavaly, a duisburgi világbajnokság idején fogalmazódott meg bennem, hogy szükség lenne egy ilyen dokumentumfilmre – mesélte Zentai Nóra. – A kétezer-hetes duisburgi világbajnokságon még Koló is rajthoz állt, én is ott voltam azon a versenyen, és rengeteg emlék, gondolat tört elő belőlem, amelyről úgy gondoltam, nem szabad veszni hagyni. A film gondolatával megkerestük a Kolonics György Alapítványt, amely természetesen az ötletünk mellé állt, és ezzel egy időben megkezdtük a pénzgyűjtést is, hogy Koló emlékéhez méltó filmet tudjunk készíteni. A forgatást idén nyáron tudtuk elkezdeni, a filmben megszólalnak barátok, pályatársak, ellenfelek, edzők és szövetségi kapitányok, sőt rengeteg újraforgatott illusztrációs jelenetünk is van, amelyben a felnőtt Kolonics Györgyöt a győriek ifjúsági világbajnoka, Khaut Kristóf játszotta, míg Kozmann György saját magát. Koló igazi példakép, hiteles ember volt számomra is, éppen ezért a szívem csücske lett ez a film.”

„Nehéz feladat volt a rendezés, mert alapvetően szívbe markoló filmet szerettünk volna, ám olyat, amely nem a tragédián alapszik – mondta Varga András rendező. – Szerettük volna megmutatni, hogyan lehet óriási alázattal, szerénységgel, magunkba rejtett félelmekkel is a világ legjobb sportolójává válni. A vágással, a zeneválasztással sokfajta érzést akartunk átadni, örömöt, feszültséget, bánatot, barátságot, edző-tanítvány viszonyt, ráadásul az illusztrációs jeleneteknél technikailag úgy kellett dolgoznunk, hogy szemből nem mutattuk Khaut Kristóf arcát. Kristóf számára egyébként óriási megtiszteltetés volt ez a feladat, a legnagyobb alázattal közelített a filmhez.”

A dokumentumfilm a Magyar Kajak-kenu Szövetség, a sportállamtitkárság és a csepeli önkormányzat támogatásával, illetve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közreműködésével, a Super8Group gyártásában jött létre.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók