Megvan a végleges csapat

15+3 utazó!

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn délelőtt elfogadta Storcz Botond vezetőedző javaslatát, ezzel összeállt az augusztusi nyári olimpiára készülő gyorsasági kajak-kenu csapat végleges összetétele. 15+3 versenyző utazik, a magyar válogatott minden versenyszámban rajthoz áll majd Rióban.

A magyar kajak-kenu válogatott 13 versenyzővel szerepelt négy évvel ezelőtt a londoni olimpiára, a mieink akkor három számban nem álltak rajthoz.

Olimpiai csapatunk idén 15 sportolóból és további három tartalék versenyzőből áll és ezúttal minden gyorsasági kajak-kenus olimpiai versenyszámban érdekelt lesz Magyarország.

„Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok. Az elvárásom, hogy minden egység a döntőbe jusson és legalább öt érmet szerezzen a csapat – mondta Storcz Botond, felnőtt szövetségi vezetőedző.

A csütörtöki négyesválogató eredményeinek megfelelően eldőlt, hogy férfi K-4 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Somorácz Tamás összeállítású egység indulhat, míg 1000 méteren párosban a korábban korosztályos világbajnoki címet is szerző Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin állhat rajthoz. K-1 1000 méteren a tavalyi év legjobb utánpótláskorú sportolójának megválasztott, 19 esztendős Kopasz Bálint fog szerepelni Magyarország képviseletében.

A mai elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy női kajakban Kárász Annak, férfi kajakban Birkás Balázs, kenuban pedig Kiss Tamás lesz tartalék Rióban.

 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók