Megvan a szegedi csapat

52 magyar indul

Kihirdette csapatát a jövő csütörtöktől vasárnapig tartó szegedi világkupára Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A mieink 52 felnőtt versenyzővel vágnak neki minden idők legnagyobb szabású gyorsasági világkupájának.

A magyar válogatott kapitánya a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a hétvégi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölte ki a válogatottat. Minden számban két hazai egységért szoríthatnak majd a szurkolók, akik számára a belépés ingyenes lesz.

“Egyetlen kérdés maradt csak a csapat összetételével kapcsolatban, a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriella ugyanis gégegyulladással bajlódik. Szerdáig várunk, s ha az orvosai úgy látják, akkor mást nevezünk a helyére párosban és négyesben” – mondta az M4 Sport Sportreggeli című adásában kedden reggel Hüttner Csaba.

A posztot január óta betöltő szakvezető – a korábbi utánpótlás kapitány – a műsorban kiemelte, hogy a fiatalok “nagyon jönnek fel”, folyamatosan épülnek be a válogatottba. Megemlítette, hogy miután az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint a négyes tagjaként Rióban ugyancsak aranyérmes Csipes Tamara anyai örömök elé néz, női kajakban több lehetőség adódott a fiatalabb versenyzők előtt, és ezzel leginkább Takács Tamara élt. Ő két olimpiai számban, K-1 és K-4 500 méteren is rajhoz állhat majd Szegeden, valamint a most debütáló váltónak is tagja lesz.

A férfiaknál Kopasz Bálintról beszélt Hüttner Csaba, szerinte a tavalyi Eb-n bronzérmes algyői versenyző olyan személyiség, aki alkalmas arra, hogy hosszú távon “elvigye” az egyes számot, és ő erre is összpontosít.

A szövetségi kapitány a várakozásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: nagyon fontos verseny lesz a Maty-éri vk, de nem ott lesznek csúcsformában a magyarok, így nem is elvárás, hogy minden számban a legjobbak legyenek.

“Nem érmekben gondolkodom, azt szeretném látni, hogy a mieink versenyképesek a nemzetközi mezőnyben is. Az idei csúcsverseny majd az augusztusi világbajnokság lesz” – mondta Hüttner Csaba.

A jövő heti, magyarországi vk-versenyre csaknem 70 nemzet több mint 1000 sportolóját várják. A hagyományos rivális nagy kajak-kenu nemzetek (Németország, Oroszország, Ausztrália, Portugália vagy Spanyolország) mellett olyan országok versenyzői is vízre szállnak, mint Uruguay, Mozambik, Namíbia vagy Irán. Kozák Danuta távolléte ellenére négy olyan versenyző is rajthoz áll majd az egyes versenyszámokban, akik a tavalyi olimpián aranyérmet szereztek egyéniben. A Világkupa szombati és vasárnapi döntőit az M4 Sport csatorna élőben fogja közvetíteni

A magyar csapat összeállítása a szegedi világkupán:

férfi kajak:
K-1    200 m: Horváth Bence, Birkás Balázs
K-1    500 m: Kopasz Bálint, Bárdfalvi Márk
K-1 1000 m: Kopasz Bálint, Németh Viktor Máté
K-2    500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás; Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert
K-2 1000 m: Doba Richárd Alfréd, Gacsal Ákos; Kammerer Zoltán, Bárdfalvi Márk
K-4    500 m: Tóth Dávid, Noé Zsombor József, Kulifai Tamás, Mozgi Milán; Nádas Bence, Tótka Sándor, Kuli István, Bán Kristóf

női kajak:
K-1    200 m: Vad Ninetta, Lucz Dóra
K-1    500 m: Takács Tamara, Vad Ninetta
K-1    1000 m: Bodonyi Dóra, Bordács Blanka
K-2    200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes; Kiss Blanka, Malcsiner Eszter
K-2    500 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina; Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra
K-4    500 m: Szabó Gabriella, Takács Tamara, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta; Racskó Fruzsina, Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes, Szénási Zsófia

férfi kenu:
C-1    200 m: Hajdu Jonatán, Lantos Ádám
C-1    1000 m: Kiss Tamás, Vasbányai Henrik
C-2    500 m: Sarudi Pál, Fekete Ádám; Vasbányai, Varga Dávid
C-2    1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert; Lelovics Dávid, Dóri Bence Balázs

női kenu:
C-1    200 m: Devecseriné Takács Kincső, Lakatos Zsanett
C-1    500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső
C-2    200 m: Bonyai Regina, Molnár Rebeka; Kaszás Klaudia Kata, Kisbán Zsófia
C-2    500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső; Lakatos Zsanett, Molnár Csenge

váltók:
C-1    3000 m: Kiss Tamás, Lakatos Zsanett
K-1    3000 m: Kopasz Bálint, Takács Tamara

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók