Megújulás a gyerekekért

Hétfőn ünnepélyes keretek között átadták a Tiszaújvárosi VSE megújult csónakházát. Az eseményen Storcz Botond felnőtt vezetőedző mellett jelen volt Kiss László, az egyesület alapítója, Jancsár László, a klub elnöke, valamint Bráz György, Tiszaújváros polgármestere is.

„Amikor tavaly az évzáró ünnepségen itt jártam, akkor az fogott meg, hogy Jancsár László és felesége, Mónika milyen szeretettel fordul a gyerekek felé. Most a fejlesztési pénzek felhasználásakor is ezt a figyelmet és szeretetet láttam, itt abszolút minden a gyerekekért, az ő jobb körülményeik megteremtéséért történik” – mondta Storcz Botond felnőtt vezetőedző a Tiszaújvárosi VSE felújított csónakházának átadója után.

A kiemelt állami támogatásoknak köszönhetően a sokadik vízitelep újul meg a sportágban, az MKKSZ mellett Tiszaújváros önkormányzata is segítséget nyújtott abban, hogy a jövőben jobb körülmények között sportolhassanak a gyerekek. Hogy ez mit takar?

„Az idén ötvenhárom éves az egyesületünk, legutóbb tizenöt évvel ezelőtt újítottuk fel, így szükségszerű volt már a változás. Az összes nyílászárót, a tetőt, a szanitereket mind kicseréltük, létrehoztunk egy mozgáskorlátozottak számára is alkalmas mellékhelyiséget, megújult az öltöző és a konditerem is” – mondta Jancsár László, a klub elnöke, aki nagyon büszke a változásokra. – Bízunk benne, hogy a gyerekeink a jövőben még nagyobb kedvvel jönnek le a telepre, végre olyan körülményeket tudunk biztosítani számukra, amely Európában bárhol megállná a helyét.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók