Megszenvedtek a vb-indulásért a válogató zárónapján

„Gigászi csaták Szolnokon” – írtuk beharangozókban a második válogató előtt, a zárónap 1000 méteres versenyei pedig rá is szolgáltak erre. Három olimpiai számban hatalmas harc volt, a kenusoknál egyesben Kiss Tamás legyőzte Bodonyi Andrást, párosban pedig a Kiss Balázs, Dóri Bence duó nyerte a szétlövést. A kajak párosok versenyében is szétlövés döntött: Kammerer Zoltán új párjával, Gál Péterrel kijutott a világbajnokságra, ezen a 41 éves kajakos is meglepődött.

A délutáni 1000-es program a felnőtt A döntőket tekintve a női kajak párosok versenyével rajtolt, és ahogy az első válogatón, úgy ezúttal is a Medveczky Erika, Hagymási Réka kettős nyert.

„Jó pályát mentünk. Egyszer ültünk össze a válogató előtt Rékával, ehhez képest 200-on csak egy tizedmásodperccel kaptunk ki egy 200-as párostól, most pedig magabiztosan nyertünk, szóval abszolút elégedett vagyok” – mondta a futam után Medveczky Erika.

Női kajak egyesben az első válogatóhoz hasonlóan ismét Csipes Tamara nyert, nem sokkal megelőzve Pupp Noémit, így a vébén várhatóan 500 négyesben és 1000 egyesben is indulhat majd. „Noncsival együtt edzünk, szóval ez egy kicsit olyan volt, mint egy edzés. Ott is meg szokott kergetni,

neki az a dolga, hogy engem kergessen, nekem pedig az, hogy elmeneküljek előle.

A vébén a szövetségi kapitány elenged a négyes mellett ebben a számban is, ha nem így lenne, akkor el sem indultam volna” – mondta Csipes Tamara, aki az Európa Játékokon ebből a két számból csak négyesben állhat rajthoz, mivel Minszkben nem rendeznek a nőknél K1 1000 métert.

A sima győzelmek után jöttek az igazi izgalmak: három olimpiai szám, ebből kettő szétlövésben dőlt el. Előbb a kenu egyes 1000 méter következett, amely az első válogatóhoz hasonlóan ismét Kiss Tamás és Bodonyi András csatáját hozta, és újra Kiss Tamás hajszálnyi győzelmével.

„Nagy rajtot vettem, 250-től már az élen voltam, örültem a szembeszélnek. Balázs a közepén felcsúszott rám, de egy hosszú finist indítottam, és ez kitartott a végéig. Az első válogatón nagyon rossz napom volt, csoda, hogy nyerni tudtam,

most jobb formában vagyok,

ez egy jobb pálya volt. ég messze van a világbajnokság, addig tudok még fejlődni” – mondta Kiss Tamás.

A férfi kajak párosok 1000 méteres versenyében szétlövés döntött, és a Kammerer Zoltán, Gál Péter kettős legyőzte az első válogató nyertesét, a Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté egységet.

„Az elején sikerült az élre állni, onnantól tartottuk ezt a távolságot – kezdte Gál Péter. – Próbáltuk ugyanazokat az indításokat megcsinálni, mint két nappal ezelőtt. Szerdán kicsúsztunk egyet evezni, de leginkább fejben lehet egy ilyen szétlövésre felkészülni. Nagyon jól sikerült a párválasztásom,

egy igazi legendával ülhetek egy hajóban,

már arra is nagyon büszke vagyok, hogy összeülhettem vele.”

A szóban forgó, háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán felemás érzésekkel fogadta a szétlövés megnyerését. „Nagyon meglepődtem, hiszen nekem csak az volt a célom, hogy egy jót versenyezzek ebben a számban. Az idén nagyon jó formában vagyok, és K4 1000 méteren szerettem volna kijutni a világbajnokságra, de

ez a páros győzelem minden tervemet felboríthatja.

Persze örülök, hogy nyertünk, de úgy gondolom, hogy a kvótát már inkább a fiatalabb kajakosoknak kellene megszerezni. Ugyanakkor még nem adtam fel a vágyamat, hogy úgy búcsúzzak, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon dobogóra állhassak kedvenc számomban, K4 1000 méteren” – mondta a 41 éves Kammerer arra, aki kétszer is ebben a számban nyert olimpiai aranyérmet.

Általában azoknál van a pszichés előny a szétlövésekben, akik a második válogatót nyerik, a kajak párosnál ez be is bizonyosodott, a kenu párosok versenyében azonban ez megfordult. Az első válogatón győztes Kiss Balázs, Dóri Bence egység ugyanis nagyon kevéssel, de megverte a Mike Róbert, Sáfrán Mátyás kettőst.

„Ebből is lehet előnyt kovácsolni – kezdte Dóri Bence. – Mi nem úgy álltunk hozzá, hogy össze lettünk volna szakadva a vereségtől,

nem keseregtünk, hanem az ő pályáikat tanulmányoztuk.

Tudni kell Mike Robiról, hogy iszonyatosan erős az utolsó 200 métere, erre nekünk sikerült jól felkészülnünk, nem követtük el ugyanazt a hibát, mint a második válogatón.”

„Nem kaptunk ki nagyon, ezért úgy álltunk hozzá, hogy most meg tudjuk verni őket – vette át a szót Kiss Balázs. – Tudtuk, hogy ez bennünk van, és sikerült is kitennünk a pályára.

Még fel kell dolgoznunk, hogy olimpiai számban lehetünk ott egy hazai rendezésű vébén.

Hatalmas lehetőség ez nekünk, egyikünknek sem volt még része ilyen nemzetközi versenyben. Egyet tudok ígérni, hogy ott is a maximumot hozzuk ki magunkból.”

Az 5000 méteres versenyekben ugyanazok nyerték a második válogat, mint az elsők: kajakban a nőknél Bodonyi Dóra, a férfiaknál Noé Bálint, míg női kenuban Lakatos Zsanett.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány pénteken hirdeti ki a hivatalos keretet a jövő heti Európa Játékokra. A világbajnoki keret csak az Európa Játékok után válik véglegessé.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók