Mégse

Zsákszámra nyerte az érmeket a magyar kajak-kenu 2019-ben is

Szinte lehetetlen feladatra vállalkoztunk: megpróbáltuk összeszedni, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alá tartozó szakágak mennyi érmet nyertek a különböző világ- és Európa-bajnokságokon 2019-ben. Embertpróbáló küldetés volt, mint egy kajak egyes 1000 méteres vb-döntő.

Hír

Az év legfontosabb eseményét minden kétséget kizáróan Szegeden rendezték, az ICF Olimpiai Kvalifikációs Kajak-Kenu Világbajnokságon nemcsak vb-érmeket, hanem olimpiai kvótákat is osztottak, magyar szempontból ez utóbbi volt a legfontosabb.könye

Nem kezdődött jól a vébé számunkra, hiszen az egyik legnagyobb esélyes Kozák Danuta, Kárász Anna kajak páros hajója könnyebb volt a megengedettnél, így kizárták őket. A női kajak szakág azonban jól reagált a történtekre, és megszerezte mind a hat kvótát, igaz, a hatodik csak a világbajnokság után került „magyar kézbe”. Aranyérmes lett, ezzel négy kvótát zsebelt be a Gazsó Dorka, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra négyes, az ötödiket Kozák Danuta az 500 egyesben szerzett bronzérmével gyűjtötte be. A hatodik Lucz Dóra nevéhez fűződik, aki ugyan „csak” hatodik lett 200 egyesben, a világbajnokság után újraosztott indulási jogok közül azonban egy kvóta Magyarországot illette, ezt pedig az újpesti versenyző hatodik helye révén kaptuk meg.

Férfi kajakban is szereztünk öt kvótát, ezek közül talán a legkedvesebb Kopasz Bálinté, aki 22 év után tudott világbajnoki címet nyerni a király számban, 1000 egyesben, itt utoljára Storcz Botond állhatott fel a vb-dobogó legfelső fokára.

Kopasz mellett a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István kajak négyes ötödik helyével négy kvótát tett az olimpiai zsákba.

Női kenuban is szereztünk két kvótát, a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős 200-on és 500-on is ezüstérmet nyert, utóbbi számít olimpiai versenyszámnak.

A nem olimpiai versenyszámokban is kiemelkedően szerepeltünk, aranyérmet nyert Csipes Tamara (K-1 1000), Bodonyi Dóra (K-1 5000) és a Hagymási Réka, Medveczky Erika páros (K-2 1000). Ezüstérmes a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős (C-2 500) és hatalmas meglepetésre a fiatal Adolf Balázs (K-1 5000), valamint bronzérmes a Balaska Márk, Apagyi Levente egység (K-2 200).

A magyar kajak-kenu válogatott öt arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel az éremtábla harmadik helyén végzett Németország és Fehéroroszország mögött. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel megnyertük az olimpiai éremtáblát a két-két aranyéremmel végző Németország, Új-Zéland és Kína előtt, tehát a mieink kétszer annyi érmet szereztek az olimpiai versenyszámokban, mint a legnagyobb riválisok.

A világbajnokság előtt rendezték az Európa Játékokat, amely gyakorlatilag a szakág Európa-bajnokságának felelt meg. Az olimpiai éremtáblázatot itt is megnyertük három arannyal, négy ezüsttel és 42 olimpiai ponttal, összességében pedig négy arannyal és öt ezüsttel zártuk a minszki játékokat. Győzött Kopasz Bálint két számban is (K-1 1000, K-1 5000), a női kajak négyes (Kárász, Kozák, Csipes, Medveczky), valamint a Balla, Devecseriné kenu kettős. Ezüstérmes lett Birkás Balázs (K-1 200), Kozák Danuta (K-1 200, K-1 500), Bodonyi Dóra (K-1 5000) és a Kárász, Kozák duó (K-2 500).

A 2019-es korosztályos világesemények is azt mutatták, hogy nincs okunk aggódni az utánpótlás terén, hiszen a világ- és Európa-bajnokságon is taroltak a magyarok – amely persze nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, de azt levonhatjuk következésképp, hogy továbbra is nagyon jó úton halad a gyorsasági szakágunk.

A magyar válogatott úgy zsebelt be két arany-, négy ezüst- és két bronzérmet az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon Racicében, hogy nagyrészt B csapattal vett részt. Sok számban nem a válogatók győztesei indultak, hogy minél több fiatal versenyzőnk tudjon nemzetközi rutint szerezni.

Az első vonalunk erre rátett egy komoly lapáttal Romániában, ahol augusztus elején rendezték ugyanennek a két korosztálynak a világbajnokságát. Nem kevesebb, mint tíz (!) alkalommal játszották le a magyar Himnuszt az eredményhirdetéseknél, emellett nyertünk még hat ezüst- és öt bronzérmet is, ezzel a szenzációs teljesítménnyel pedig toronymagasan végeztünk az éremtábla élén.

Az Olimpiai Reménységek Versenye is minden várakozást felülmúlt magyar szempontból. A serdülő korú versenyzőknek (15, 16, 17 éveseknek) nem rendeznek hivatalosan világbajnokságot, de mivel az ORV-re a világ minden tájáról, 36 országból érkeztek versenyzők, így gyakorlatilag ez számít a korosztály legrangosabb eseményének.

A mieinktől néhány meghatározó versenyző hiányzott a 17 éves korosztályban, de ez egyáltalán nem látszódott az eredményeken. Összességében közel 50 érmet: 16 aranyat, 17 ezüstöt és 15 bronzot nyertek fiatal tehetségeink Pozsonyban, ezzel a fantasztikus teljesítménnyel a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett, és megnyerte a pontversenyt is.

A paraszakágba az idén berobbant egy őstehetség, Kiss Péter, aki élete első Európa-bajnokságán egyből aranyérmet nyert a KL1-es kategóriában úgy, hogy a kontinenstornán ott volt a riói olimpiai első három helyezettje, valamint az aktuális világbajnok is. A mindössze 16 éves magyar sportoló csupán egy éve kezdett el komolyan kajakozni, előtte paraúszó volt, ennek ellenére a szegedi világbajnokságra már a szám legnagyobb esélyeseként érkezett. A teher nem nyomta agyon, és az Eb-címe mellé begyűjtött egy vb-aranyat is, és nem mellékesen olimpiai kvótát szerzett Tokióba (összesen három kvótát gyűjtöttünk be Szegeden). Kiss Péter vb-győzelme volt a magyar paraszakág történetének első világbajnoki címe.

Ahogyan megszokhattuk, a maraton szakág is alaposan kitett magáért (2019-ben is). A júliusi, ifjúsági, U23-as és felnőtt Európa-bajnokságon lerakta a sikeres vb-szereplés alapjait, hiszen kilenc arany-, hat ezüst- és nyolc bronzéremmel megközelíteni sem tudták más nemzetek a magyar válogatottat. Pedig a tomboló nyár kellős közepén, pokoli melegben, nem egyszer 40 fokban kellett embertpróbáló teljesítményt nyújtaniuk versenyzőinknek Franciaországban. A záróünnepségen küldöttségünk megkapta az ECA zászlóját, hiszen jövőre hazánkban rendezik az Európa-bajnokságot.

Az év végén, októberben következett a világbajnokság Kínában, ahol a körülmények már jóval emberibbek voltak – már ami az időjárást illeti. Az ifjúsági, U23-as és felnőtt magyar versenyzők gyakorlatilag lemásolták az Európa-bajnokságon elért eredményeket, pedig itt jóval népesebb és komolyabb volt a mezőny, mint az Eb-n. Ugyanúgy kilenc aranyéremmel zártak a mieink, emellé hét ezüstöt és öt bronzot gyűjtöttek még össze. A magyar válogatott egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, 21 érmet nyert Kínában, ezzel toronymagasan az éremtábla élén végzett, a második legeredményesebb nemzet, Spanyolország “csupán” tíz érmet szerzett. Ami a felnőtteket illeti: három arany-, három ezüst- és két bronzérem a mérleg, amely szintén egyedülálló teljesítmény.

A maratonistáknál Kiszli Vanda a vébén a rövidkörös és az egyéni versenyt is megnyerte, így utóbbi számban megvédte címét, míg női párosban Czéllai-Vörös Zsófia minden idők legjobb maratonista kajakosával, Csay Renátával tudott a dobogó legfelső fokára állni. A 42 éves klasszisnak ez volt a huszadik vb-aranya, nála többet senki nem szerzett ebben a sportágban.

A szlalom szakág vezetőjeként Storcz Botond elmondta, hogy a négy világbajnokságon rajthoz álló sportolóknak ugyan nem jött össze a kvótaszerzés, de női kenuban Schmid Juliának erre lehet esélye jövő tavasszal, míg a még ifjúsági korú Rácz Koppány nagyon szépen fejlődik, és az utánpótlás korosztályban már jegyzett versenyző. A korábbi olimpiai bajnok kajakos szerint látszik, hogy a magyar versenyzők már felvették a rendkívül kiegyensúlyozott és népes nemzetközi mezőny ritmusát, de komoly előrelépésre csak akkor lehet számítani, ha lesz Magyarországon szlalom pálya, és a szakág fejlesztését az alapoknál, kezdő gyerekekkel lehet elkezdeni.

A sárkányhajósok az Európa-bajnokságon 26 érmet nyertek, közte 11 aranyat, a kijevi világbajnokságot pedig a Römi KKSK három arany-, kettő ezüst- és öt bronzéremmel zárta. 2006 óta nem rendeztek olyan sárkányhajó-világbajnokságot, amelyről ne tértünk volna haza aranyéremmel (részletek itt).

A szezon lezárásaként SUP-osaink bebizonyították, hogy noha Magyarországon még gyerekcipőben jár a sportág, de legyen szó bármilyen vizes sportágról, kiemelkedőt tudnak nyújtani a magyarok. A kínai világbajnokságon Horváth Noémi arany-, Hasulyó Bruno ezüst-, Hasulyó Dániel pedig bronzérmet nyert.

Hogy jövőre, a tokiói olimpia szellemében sikerül-e a 2019-es évet is túlszárnyalni, az egyelőre kérdéses, de az biztos, hogy 2020-ban is bízhatunk abban, hogy a magyar kajak-kenusok minden világversenyen renegeteg örömteli pillanatot fognak szerezni a magyar szurkolóknak.

Akinek duplán kellett megfelelni

Gazdag edzői pályafutása alatt dolgozott az Elektromosban, a Fradinál, a Csepelben és az MTK-nál is, de karrierjének talán a legfontosabb állomása a KSI, ahol 10 éven át volt vezetőedző. A legnagyobbaktól tanulta a szakmát, rendkívül sikeres versenyzők, és edzők kerültek ki a kezei közül. Nagy László február 11-én 70 éves lett.

Hír

– Gondolom Ön sem vezetőedzőként kezdte a kajakozást, hogy ismerkedett meg a sportággal?

– Érdekes módon a kapcsolatom a kajakozással egybeesik a KSI 1963-as megalakulásával, a tesnevelő tanárom a gimnáziumban elkezdte gyűjteni a kajakosokat a szakosztálynak, de én mégsem oda mentem, hanem a Ferencvárosba kezdtem, mert Fradi-szurkolóként ez tűnt logikusnak. 1964-ben a későbbi szövetségi kapitány, Péhl József vett fel az FTC-be. Azért akartam kajakozni, mert 1956-ban paralizist kaptam, ami miatt sosem tudtam rendesen használni a lábam, gondoltam nekem való lesz, mert a hajóban csak ülni kell. Persze hamar kiderült, hogy rosszul gondoltam, hiszen nem nem tudtam a többiekkel futni menni, és a hajóban is labilisabb voltam.

– Nem kicsit kellett ahhoz eltökéltnek lenni, hogy mégis ottragadt a Fradinál….

– Ezt egy ott dolgozó utánpótlásedzőnek, Endreffy Lórántnak köszönhetem, aki sokszor megkért, hogy segítsek neki. Tanítgattuk, illetve együtt vittük túrázni a kicsiket, így elkezdtem az edzői pálya felé irányulni. Első állásomat mégsem a Fradinak köszönhetem, 1971 nyarán az Elektromosból a szezon közepén távozott az edző, odavettek egy hónapra, mert addigra már volt segédedzői papírom. Az egy hónapból végül majdnem három év lett, szép eredményeket értem el, például magyar bajnoki címet nyert nálam Pallovits Angyal – aki később Kovács Katalain nevelőedzője lett – ami azért volt nagy dolog, mert az Elektromos előtte évekig nem nyert aranyérmet a bajnokságon.

– Így hát visszahívták a Fradiba….

– Pontosan, és elkezdtem együtt dolgozni a szakma akkori krémjével. Abban az időben Péhl Jóka volt a szövetségi kapitány, mellette követhettem többek között Parti János, Granek István, Szabó Ferenc és Hajba Antal tevékenységét is, és rengeteget tanultam tőlük. A Fradiból hamar belekerültem a körforgásba, 1976-ban már előfordult, hogy amíg Jóka a válogatott mellett dolgozott, addig én vezettem Rajnai Klári edzéseit, aki a korszak legjobb női kajakosa volt. Aztán a 76-os olimpiai után Péhl József nem maradhatott kapitány, lekerült Csepelre, ahova mi is követtük Klárival, onnantól kezdve már hivatalosan is az edzője voltam. Fontos hozzátenni, hogy a váltással akkor is hatalmas szerencsém volt, mert ott is kiváló kollégák közé kerültem, mint például a Vass Pista, akit Séra Miklós mellett minden idők egyik legnagyobb edzőjének tartok.

– Éppen a napokban láttam egy korabeli fotót, a 70-es évek végén készült egy válogatott edzőtáborban, ahol fiatal trénerként már ön is ott áll. Milyen érzés volt még a harmincadik születésnapja előtt ilyen lehetőséghez jutni?

Hihetetlen élmény volt. Gondolja el, 6 éves korom óta tulajdonképpen mozgássérült vagyok, mégis volt olyan tornatermi edzése a válogatottnak, amit Parti János megbízásából én tarthattam meg. Tudtam, hogy ott lesz az egész felnőtt keret, előtte egész éjjel nem aludtam. Aztán másnap ott billegtem a rossz lábammal Csapó Géza, Bakó Zoltán, Wichmann Tamás, vagy éppen Foltán László és Vaskuti István mellett, de elfogadtak, pedig az összes gyakorlatot el sem tudtam volna végezni. Az élet más területein sokszor éreztem azt, hogy az állapotom miatt duplán kell megfelelnem, de a sportban szerencsére nem. Elfogadtak, és ez nekem nagyon sokat jelentett.

– És közben persze egyre keresettebb edző lett. Hogyan került végül a Csepelből az akkor még kizárólag utánpótlásneveléssel foglalkozó KSI-be?

– Füzesséry Gyula hívott át 1984-ben, mert egy kolléga kilépett a szakosztálytól, és Simi (Simon Miklós) ott maradt legalább 60 gyerekkel egyedül. Egy évvel később vezetőedző lettem, nagyon jó csapatot építettünk, kenus edzőnek áthívtam a Csepelből Koletics Mikit, és alaptvetően akkor alakult ki a feladásos rendszer a klubnál, 13-14 éves korig Simi foglalkozott a kajakos gyerekkel, aztán átkerültek hozzám. Akkoriban vettem oda az ificsapat mellé segédedzőnek Schmidt Gábort, a szövetség mai elnökét, rajta már akkor látszott, hogy nagyon sokra hívatott, tele volt akarattal és elhivatottsággal.

– 10 éven át volt vezetőedző, gyorsan jöttek a jó eredmények?

– 1987-re már volt ifi válogatott versenyzőnk, később a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi főtitkára, Vékássy Bálint révén világbajnokunk is. Volt több kiváló versenyzőnk akkoriban, például Ács Tamás, Bauer Márton, Kovács Ákos, és csatlakoztak hozzánk a Storcz-fivérek is az UTE-ból, szóval egy tényleg nagyon erős csapat jött össze. 1995-ig dolgoztam a KSI-ben, ahol akkoriban még csak utánpótlásképzés zajlott, ugyanakkor a tehetséges versenyzőim már kinőtték az ifit, ezért az egész csoporttal együtt átigazoltunk az MTK-ba.

– Ahol minden idők egyik legerősebb csapata jött össze, hogy fértek meg egymás mellett a fiatal tehetségek, és a nagy nevek?

– Valóban, ott annyira erős csapatom lett, hogy az 1996-os atlantai olimpia előtt egy-két kivételtől eltekintve az egész felnőtt férfi kajakos válogatott nálam készült. Szerintem jól megvoltunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozhattam akkor, mint például Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila. Aztán az 1996-os olimpia nem úgy jött össze nekünk, ahogy terveztük, elképzelhető, hogy én is hibáztam, illetve akklimatizációs gondok adódtak, amikor megérkeztünk az USA-ba. Atlanta után a csoport feloszlott, én pedig a következő évben már újra Csepelen vezettem egy 30 fős fiatal lányokból álló csapatot. Nagyon jó szívvel emlékszem arra az időszakra is, mert rengeteget kaptam a társaságtól. Nem értünk el nagy eredményeket, de a lányok imádtak lejárni kajakozni, tőlük kaptam pályafutásom legszebb ajándékát, egy 30 fős versenykajak-makettet, amit a magyar válogatott egyik főszurkolója, Ladunga Károly gyártott le, a versenyzőim pedig gyurmából beleformázták saját magukat a hajóba. Ez a relikvia a mai napig kint van otthon az ebédlőben.

– Egész pályafutása alatt jellemző volt, hogy a felnőttekkel való munka után állandóan visszatért az utánpótlásneveléshez, ezt sosem érezte tehernek?

– Talán közhely, de mindkét területen ugyanolyan szívesen és lelkesen dolgoztam. Tényleg hatalmas élmény Gyulay Zsolttal kimenni a vízre, és neki vezetni edzést a motorcsónakból, de ugyanúgy imádtam a kicsikkel is foglalkozni. Az újabb csepeli kitérő után visszatértem az MTK-hoz, ahol többek között az akkor nagyon fiatal Vad Ninettával foglalkoztam, majd újra hívott a KSI a legkisebbekhez. Akkor megmondtam Ninának, hogy tartson velem, ha akar, a KSI-ben edzősködik az egykori tanítványom, Mórocz István, vele folytathatja a munkát, mert én csak a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni. Aztán kettőjük kapcsolatának több felnőtt világbajnoki cím lett az eredménye. Közben mi – újra a KSI-ben – Szigeti Viktóriával elindítottunk egy programot a legkisebbeknek, ebből a hat éves munkából olyan nevek jöttek ki, mint Gazsó Dorka, Bakó Olga, Racskó Fruzsina, vagy éppen Varga Ádám. Nekem pedig legalább akkora öröm volt 20-30 kisgyereket három nap alatt a nulláról megtanítani kajakozni, mint korábban Gyuzsóval dolgozni. De hasonlóan szívesen foglalkoztam 2005 és 2008 között Angyal Zoltán kapitánysága idején az U23-as válogatottal vezetőedzőként, hiszen abba a csapatba tartozott akkoriban például Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Sík Márton, és az MKKSZ mostani szakmai igazgatója, Boros Gergely is.

– Aztán 2013-ban, több mint 40 év után befejezte az edzősködést, miért?

– Mindig is azt gondoltam,  hogy edzőként addig tudok hiteles maradni, amíg egészséges vagyok, és megvan az energiám ahhoz, hogy átadjam a tapasztalataimat, ez az állapot nálam 63 éves koromig tartott. De azóta sem ülök állandóan otthon, van egy telkem Nagymaroson, szemben a fellegvárral, kora tavasztól késő őszig gyakorlatilag ott élek. A “birtokot” életem egyik fő művének tartom, főzőcskézek a kertben, és barátokkal csodálom a panorámát. Az edzői pályafutásomra pedig szívesen gondolok vissza, sokkal több jót kaptam a sportágtól, mint nehézséget. Volt szerencsém kiváló kollégákkal, és versenyzőkkel együtt dolgozni, és nagyon meg tudok attól hatódni, amikor meghallom, hogy a korábbi tanítványok milyen szép emlékeket őriznek az együtt töltött évekről. Természetesen nem lehetett minden versenyzőmből olimpiai-, vagy világbajnok, de rengetegen lettek sikeres emberek az élet más területein, és ha erre gondolok, akkor nagyon elégedettnek érzem magam.

Kolonics, a sportlegenda – egy hónapig Kaposvárott

A "Kolonics, a sportlegenda" - című emlékkiállítás megtekintésére egy hónapig van lehetőség a Kaposvár Aréna első emeletén. A hétfői megnyitóünnepségen beszédet mondott Faludy András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Versenysport bizottságának elnöke, a helyi klub vezetőedzője, a korábbi kajakos világbajnok Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere, valamint Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke is.

Hír

Megható és lebilincselő. Ezzel a két szóval jellemzi a helyi sajtó a hétfőn délután megnyílt kiállítást, amely részletesen mutatja be a tizenkét éve tragikusan elhunyt kenus legenda sportkarrierjét. Ezúttal is érmek, serlegek, újságcikkek, valamint személyes tárgyak mentén győződhetnek meg a látogatók az egykori sportóriás egyediségéről.

A megnyitón a többszörös olimpiai és világbajnok kenusra sporttársai, klubtársai, baráti emlékeztek vissza néhány személyes történettel. Köztük Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere is.

“Kolo” pályafutása mindenkinek jó lecke lehet. Alázata, elhivatottsága, kitartó magatartása motivációként szolgálhat nem csak az utánpótlás sportolóknak, de azoknak is, akiknek nem képezi a sport a mindennapjukat – mondta Borhi Zsombor, aki a felnőtt válogatottban éveken át csapattársa volt Kolonics Györgynek. –

Kaposvárnak hatalmas megtiszteltetés,

hogy otthont biztosíthat ennek a hiánypótló kiállításnak” – tette hozzá a város alpolgármesterként.

A megnyitón Faludy András, az MKKSZ Versenysport bizottságának elnökea KVSC vezetőedzője is meghatódva emlékezett vissza az egykori olimpiai és világbajnokra, és arra buzdította a jelenlevőket, hogy vigyék hírét a kiállításnak, hiszen nem mindennap tekinthető meg egy ilyen komoly gyűjtemény.

“Ennek a kiállításnak nem csak az a funkciója, hogy jobban megismerjük Kolonics György munkásságát, hanem hogy

erőt merítsünk belőle”

– mondta köszöntőjében Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

A rendezvény moderátoraként a Kolonics Alapítvány elnöke, Csabai Edvin köszönetet mondott Kaposvár vezetésének, hogy helyszínt biztosított a kiállításnak.

A kiállítás látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola központi telefonszámán (06-82/ 527 690) lehet bejelentkezni a tárlat megtekintésére.