Megküzdöttek az elemekkel

Sportolói és emberi nagyságukról tettek hétfőn délelőtt tanúbizonyságot azok, akik az esős, szeles 10 fokos időben rajthoz álltak a 10. Kolonics György Emlékfutáson. 2300 kiváló sportember a mostoha körülmények között és fontosnak tartotta, hogy teljesítményével méltó emléket állítson minden idők egyik legjobb kenusának.

Hír

Rossz tréfát űzött a verseny szervezőivel a hirtelen késő őszivé váló időjárás. Még vasárnap délután eleredt az eső, így a versenyt lebonyolító BBU munkatársai már eleve rendkívül mostoha viszonyok között jelölték ki a pályát, és a futókat hétfőn reggel sem fogadta ennél jobb idő.

„Végül az a hátrány, amit az időjárás okozott, lett a verseny igazi előnye – mondta Csabai Edvin, a Kolonics Alapítvány elnöke, aki maga is lefutotta a félmaratoni távot. – Talán semmivel sem lehetett volna jobban megemlékezni Kolóról a mai futásnál. Éppen a rá jellemző elszántságra és kitartásra volt azoknak ugyanis szüksége, akik elindultak a versenyen. Ősszel Koló is minden alkalommal lefutotta a félmaratont, őt ismerve biztos vagyok benne, hogy most is ott lett volna a rajtnál és megküzdött volna az elemekkel.”

A futás különböző versenytávjain: 2, 11,5 illetve 21,4 kilométeren és a félmaratoni váltóban összesen több mint 2300-an álltak rajthoz, az indulók közt idén is rengeteg utánpótlás- illetve felnőttkorú, valamint a pályafutását már befejező kajak-kenus lehetett megtalálni. A sportág örökös bajnokai közül futott ma Szabó Gabriella, Storcz Botond, Kammerer Zoltán, valamint Csabai Edvin, de a mezőnyben képviseltette magát a jelen nagyágyúi közül többek közt Kiszli Vanda, Ceiner Benjámin, Máté Krisztián, Koleszár Mátyás és Vidákovich Antal is.

A versenyt megtisztelték jelenlétével az egykori kiváló kenus édesanyja és édesapja, a 21,4 kilométeres táv rajtjelét id. Kolonics György adta meg. Az emlékfutásra kilátogatott Dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közgyűlésének elnöke is.

„Rengetegen segítettek abban, hogy ez a verseny ilyen színvonalon létrejöhessen, nagy köszönet jár a támogatóknak, akik lehetővé tették, hogy ingyenes legyen a nevezés, valamint a KSI SE-nek is, amiért vállalta, hogy a versenyközpontot a népszigeti vízitelepén rendezzük be. Külön köszönjük a BBU csapatának munkáját, akik profi szervezői voltak ennek az eseménynek is és mindenkinek hálásak vagyunk, akik adományt helyeztek el a Kolonics Alapítvány gyűjtődobozában. Az esemény motorja pedig Szemán Róbert barátom volt, aki alapítványunk egyik megrögzött kurátora. Ő biztosította az anyagiakat, ő hozta a szervező csapatot és neki köszönhető, hogy az esemény egyben Olimpiai Ötpróba állomás is volt. Annyian voltak ma, hogy Koló halálának jövő nyári 10. évfordulója előtt elmondhatjuk, emléke ma már nemcsak a kajak-kenus családnak fontos, hanem rengeteg más sportembernek és cégnek is, akik ott álltak a rajtnál, illetve támogatták az eseményt” – tette hozzá Csabai Edvin.

A király számot, a 21,4 kilométeres félmaratonit Galamb Csaba nyerte meg a férfiak, Simona Staicu pedig a hölgyek között. Érdekesség, hogy az urak versenyében összesített harmadik lett Rozbora András világbajnok parakajakos, aki ezzel nyert a kerekesszékes kategóriában.

A Kolonics Alapítvány vándordíját idén is az a női illetve férfi kajak-kenu versenyző vehette át, aki a sportág leggyorsabbja lett. A hölgyek között a tavalyi év után idén is a kajakos Kiszli Vanda győzött, a férfiaknál pedig a KSI SE versenyzője, Bakó Tamás futotta a legjobb időt.

Pulai Imre: „Olyan nincs, hogy nincs kenu”

Ötven esztendős lett olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. Sportágunk "Sumákjának" az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti könyvbe készült beszélgetéssel kívánunk boldog születésnapot. Azóta párja, Novák Ferenc hazatért már külföldi "kiküldetéséből", míg Sumák az észt csapat felkészülését irányítja.

Születésnap
Hír

Mi van, Sumák, csak nem megnőttél? – szólt a „frocli” a jó két méter magas óriásnak, olimpiai bajnok kenusunknak, Pulai Imrének egy nyár esti, üde honvédos összejövetelen. Egy estén, amikor tért nyernek az emlékek, amikor egy habos sör felett jó elmerengeni a múlton, és úgy igazán jó érzés örülni az összetartozásnak. Még akkor is, ha az ember párja, az érme „másik oldala”, Novák Ferenc több ezer kilométerre van tőle.

Megtalálta az igazit?

Ó hogyne! – nevet Pulai Imre. – Egyértelműen Feri volt az. Még úgy is, hogy elsőre nem állt össze a mozgásunk. Ettől függetlenül az első közös edzésünkön jó időt mentünk, és tudtam, hogy ha sikerül megtalálnunk a ritmust, ebből valami nagyon jó is kisülhet.

Kisült, hiszen Sydneyben lett egy olimpiai bajnok párosunk, és ha úgy vesszük: összeállt, az egyik legmókásabb formáció, amelyet a magyar kajak-kenu sport magáénak tudhat.

Az kétségtelen, hogy jól elszórakoztattuk egymást Ferivel. Poénokért sosem kellett a szomszédba mennünk. Legalábbis nekem nem, mert Feri – remélem, olvassa ezt a könyvet – folyton csak másolt engem. Mindig mondtam neki, hogy ne legyen már annyira esetlen, találjon ki valami újat, valami egyedit.

Mondana néhány példát, hogy a kevésbé unalmas perceiket mivel ütötték el?

Van egy-két jó történetünk. Például Feri futócipőit télen rendszeresen feltöltöttem vízzel, ami természetesen jégtömbként fagyott bele. Aztán megesett, hogy a tavaszi, nyári edzéseken a vízre szállást követően Feri cipőit gyorsan leszögeztem a stégre, Dunavarsányban pedig rendszeresen leragasztottam az ágya elé a papucsát. Remek pillanatokat szereztem ezzel magamnak. És remélem, neki is, így lesz mit mesélnie az unokáinak. Amúgy a viccet félre téve: tényleg jó kettős volt a miénk. Ha megnézi a magyar sportot vagy szűkebben a kajak-kenut: hány olyan páros van, amelynek tagjai vérig tudják sérteni egymást, nagy összeveszéseket élnek meg. Mi találtunk egy sajátos kommunikációt, poénokkal közvetítettük egymásnak az érzéseinket, az örömünket vagy éppen a kritikáinkat a másikkal kapcsolatban. Szerintem így jobban be is tudja fogadni, jobban meg is tudja élni az ember.

Ha a vízparti pletykáknak hinni lehet, gyerekként sem tartozott a mimózák közé.

Hát nem. Már az első versenyemet meg akartam óvni. Úgy tizenkét-tizenhárom évesek lehettünk, kétezer méteren indultunk, ráadásul úgy, hogy a hét elején mentünk le először a vízitelepre, akkor kezdtünk el ismerkedni a sportággal. Annyira újoncok voltunk a srácokkal, hogy még fordulni sem tudtunk. Természetesen tök utolsók lettünk a versenyben, sőt, mire célba értünk, a versenybíróság már össze is pakolt és hazament. Na, ezen én vérig sértődtem, mondtam is a többieknek, hogy óvjuk meg a futamot. Így kezdődött minden, a BSE-ben. Emlékszik még arra a vízitelepre?  Arra a nagy sóderdombra? Nem? Pedig arra vittük fel a négyest, és a tetejéről úgy csúsztunk le a vízbe, mintha szánkóztunk volna. Volt nagy öröm, amikor az edzőink meglátták, hogy tönkrevágtuk a hajó alját. Igen, valóban elég nehezen kezelhető kölyök voltam, de éppen ezért nekem találták ki ezt a sportágat. Imádtam a vízitelepet, a jó kis társaságot, és a srácokkal alig vártuk a pénteki edzések végét, hogy másnap indulhassunk Szentendrére sátrazni. Nagyon szép időszaka volt az életemnek. De valójában minden korszaknak megvolt a maga szépsége és a maga nehézsége is.

Melyik volt a legjobb?

Ha a kenuzás élményét és az eredményességet nézem, az atlantai olimpia előtti két évem. Hihetetlen volt megélni, hogy akármennyit edzhettem, egyszerűen képtelen voltam elfáradni. Ha tíz résztávunk volt, akkor is úgy éreztem, hogy még képes lennék kettőre-háromra. Nagyon jó érzés ennyire tudatában lenni annak, hogy kirobbansz az erőtől és bármit véghez tudsz vinni.

Például egyéni aranyat tud nyerni C–1 1000 méteren?

Na, az a duisburgi világbajnokság volt életem egyik csúcspontja. Az a győzelem ugyanannyit adott érzésekben, mint a sydneyi olimpia aranya. Ráadásul annak idején jóval erősebb és nagyobb volt a hazai mezőny, sokkal nehezebb volt egy-egy világversenyre kikerülni, mint mondjuk most, amikor szinte már csak egy döntőnyi versenyzőt lehet összekaparni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy időben versenyezhettem Kolonics Gyuriékkal, sőt korábban Vaskuti és Sarusi Kis ellen is. És hálás vagyok azért is, hogy ilyen sokáig a pályán tudtam maradni.

Az újabb sportága, a szánkózás vagy most éppen a bob afféle pótlék? Egy versenyző mindig versenyző marad, és egész életen át nem tud kibújni a bőréből?

Nem, ez egyáltalán nem pótlék. Már korábban is sokat néztem ezeket a sportágakat a televízióban, és mindig bennem volt, hogy egyszer szeretném kipróbálni. A száguldás élménye és az, hogy minden évben előrébb lépjek, igazi kihívást jelent. Itt is meg tudom élni a magam sikereit. Például amikor egy edzésen meg tudtam verni a németek legjobbját, Felix Lochot, az fantasztikus érzéseket adott.

Össze lehet hasonlítani a téli sportokban és a kenuzásban szerzett élményeket?

Felesleges mérlegre tenni őket, mert mást és mást jelentenek az életemben. Harmincöt évig kenuztam, az egyes olimpiai győzelem kivételével mindent megkaptam ettől a sportágtól, amelyben a mai napig úgy mozgok, mint a saját otthonomban. Még most, jóval negyvenen túl is lemegyek edzeni a hajómmal, és rendszeresen indulok a mastersbajnokságokon, mert kitörölhetetlen ez az egész életemből. Olyan nincs, hogy nincs kenu. A szánkó és a bob más világ, profibb közeg, profi versenyrendszerrel, amelyhez jó tartozni, aminek szintén jó részesévé válni.

Tokióban elindították az olimpiai visszaszámláló-órát

Leleplezték azt a három méter magas órát Tokióban, amely a 2020-as nyári olimpiáig hátralévő időt mutatja.

Hír

Az ünnepélyes ceremóniára a japán főváros Ginza nevű bevásárló negyedében került sor 981 nappal a játékok megnyitója előtt.

Az 1,2 tonnás óra a japán zászlóra emlékeztet: az ezüstlábakon álló szerkezet kör alakú és piros csakúgy, mint a nemzeti lobogóban található felkelő nap motívum.

Forrás: MOB