“Még sokáig a csapat tagja akarok maradni”

Gábor 50!

A ranglétrát a segédedzősködéstől a szakosztályvezetőségen, ifi kapitányságon, majd főtitkárkságon keresztül, egészen az elnöki székig végigjárta. Jó időben a mai napig vízre teszi a hajóját, eddigi tevékenységei közül az edzői munka, valamint a nagyszabású nemzetközi versenyek szervezése áll legközelebb a szívéhez. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke március 12-én lett 50 éves.

“Ha egy kicsit is visszagondolok az elmúlt évtizedekre, akkor mosolygok magamban, mert rengeteg jó élményben volt részem, rengeteg barátságot kötöttem, rengeteg jó csapatban lehettem benne – mondta születésnapi interjújában Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke. – Nem vagyok az a típus, aki számvetést készít.

Világéletemben mindig mentem előre,

mindig kerestem valami újat, és ezt legtöbbször, sőt, gyakorlatilag az egész eddigi életemben a kajak-kenu sportban találtam meg.”

10 évesen kezdett kajakozni a KSI-ben, és ahogy mondja, az elköteleződése a sportág iránt már nagyon korán kialakult.

“Sokat gondolkodom azon, hogy mi lehet ennek a gyökere, hiszen magam is évek óta beszélek arról, hogy a kajak-kenu egy életre szóló siker, és hogy ebben a sportágban már az első pillanatban valami olyan pluszt kapnak a gyerekek, amitől sokszor egész életükre elköteleződnek. Feltehetően én sem gondoltam ebbe bele, amikor 1980-81-ben egy 23 éves fiatal srác a kezünkbe adta a lapátot, utána kirándulásokat szervezett, víztúrára, vagy éppen színházba vitt minket, közben jókat fociztunk, kidobósoztunk, és egyébként egyre profibban kajakoztunk. Ezt az embert Simon Miklósnak hívják, és így utólag belegondolva érzem, és értem meg igazán, hogy ő volt az inspirációja az életre szóló elköteleződésemnek, és ebben nem vagyok egyedül, hiszen abból a csapatból nagyon-nagyon sokan maradtunk a sportág közelében.”

A születésnapi interjúban Schmidt Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi években tudatos életmódváltást hajtott végre, amelynek részeként visszatért a Dunára. Az idei, rendkívül zsúfolt szezonban is szeretne minél többet vízre szállni az MKKSZ tavaly átadott úszóházáról, a Stopperről.

“Már látjuk, hogy ez nem lesz egy egyszerű év.

Egy olimpiai év amúgy sem lehet egyszerű, de ebben a most kialakult helyzetben nagyon-nagyon oda kell figyelnünk. Ennek ellenére szeretnék minél több időt szakítani arra, hogy “összevizezzem” a hajómat. A következő évtizedeket is a vizek partján akarom tölteni, és a magam módján sokakat hozzásegíteni ahhoz, hogy ebben a sportágban kiteljesedjenek. Vezetőként is ez a dolgom, olyan csapatot építeni, amely segíti a sportágban dolgozókat, hogy elérjék a saját céljaikat, ez a versenyzőkre, az edzőkre és a klubokra is igaz. Hiszem azt, hogy ez a szövetség, ez a csapat ebben az ars poeticában dolgozik és én szeretnék ennek a csapatnak még sokáig a tagja maradni.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók