Mégse

“Még mindig a lelkesedés visz előre”

Nem ez az első meglepetés, ami a pályám során ért, de az egyik legváratlanabb és leginkább jóleső – mondja a hetven esztendős Kovács László. Az NKM Szeged rangidős edzőjét - aki bő négy évtized alatt számos bajnokot segített hozzá a győzelemhez idehaza és külföldön is - életműdíjjal tüntette ki a szerb szövetség.

Hír

– Valóban, nagyon váratlan volt, amikor meghívtak Belgrádba. Húsz edzőkollégám volt ott a régiek közül, illetve olyanok, akikkel versenyeztünk is együtt. Nagyon meghatódtam, amikor átadták a serleget. Aztán meg is ünnepeltük a dolgot egy kis ebéddel, csevapcsicsával.

Ön tíz éves koráig a Vajdaságban élt, beszél szerbül, edzőként, szövetségi kapitányként illetve szaktanácsadóként nemzetközi sikerek elérésében támogatta a szerb, a horvát és a bolgár  versenyzőket. Ennél azonban jóval többről szól egy ilyen díj …  

Én is találgattam hazafelé, mi lehetett az oka ennek az elismerésnek, miért pont én kaptam  életműdíjat, tekintve, hogy még szerb edző sem részesült ilyenben. Az tény, hogy  a vajdasági kajak-kenu sportot körülbelül negyven éve mindenben segítettük. Ahonnan ők indultak, az a mi lehetőségeinkhez és körülményeinkhez képest félelmetes volt. Meséltem is sokszor a gyerekeknek, hogy annak idején én láttam, hol edzett Milan Janics, Natasa apukája. Mindig hívtak ugyanis, hogy menjek, nézzem meg, hogyan készülnek ők odaát. Hát tornaterem helyett egy erdőt találtam, ahol Milan fát vágott meg csinált különféle kezdetleges „erőgépeket”. Nagyon le volt robbanva a szerb kajak-kenu. Azóta pedig nagyon sokat fejlődtek. Nyilvánvaló, hogy a régi versenyzőim emlékeznek arra, hogy ebben milyen segítséget kaptak. Az olimpiai bajnok Mirko Nisovic például, aki a díjat átadta, még ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiket ez személyesen érintett. Annak idején mi  nagyon vonzóak  voltunk a számukra. Közel voltunk, meg hát egészen másképp álltunk. A szegedi vízitelep meg a Maty-ér számukra  egy fantáziaszüleménynek számított. Nem is beszélve az akkori menőinkről. Imádták a magyar versenyzőinket; Petrovics Kálmán, Kajner, Páger akkor már nemzetközi szinten is sikereket értek el. A magunk szolid módján tehát segítettünk, amiben tudtunk. Örülök annak, hogy nem felejtettek el és annak is, hogy ennek az egésznek lett egy olyan hozadéka is, hogy Natasa, akit a testvéreivel együtt születése óta ismertem, átkerült hozzánk.

A vele való együttműködés  az egyik meghatározó epizódja az Ön edzői pályájának, még akkor is, ha van némi igazság abban a korábbi kijelentésében, miszerint harminc évet öregedett a vele való munka során…

Tapasztalatból tudom, hogy az  igazán nagy versenyzők más idegrendszerűek. Nem lehet őket a középszerűekkel összehasonlítani vagy egy kalap alá venni. Ők mindig a világ tetején akarnak mozogni vagy olimpiát nyerni és ez nagyon félelmetes dolog az ő részükről és az enyémről is. Ebből is adódik a feszültség. Nem ő volt az első versenyző, akivel konfliktusom volt, de ez egy edzőnél szinte elkerülhetetlen, természetes dolog.

– A küzdelem és a bizonyítási vágy Öntől sem áll távol, hiszen komoly fizikai hátrányból indulva vált élsportolóvá. Hogyan befolyásolta ez a pályáját?

Talán nagyobb akaraterővel rendelkeztem emiatt. Amikor kicsi voltam,  gyermekparalízis miatt lebénult az egyik lábam. Kórházról kórházra vittek és látva a sok gyereket, akik teljesen mozgásképtelenek voltak, mindig az járt a fejemben, hogy orvos szeretnék lenni. Nekem szerencsém volt sokakhoz képest, de a betegség így is nagyon visszavetett. Aztán évek múlva, amikor beleülhettem egy csodálatos kajakba, akkor megfordult velem a világ. Korábban nyolc éves koromig felmentett voltam, azt se tudtam, mi a sport.  De ez a kajakozás megváltoztatott mindent. Az életemet adta vissza.  10 évig voltam válogatott versenyző és amikor ott futottam az olimpikonok közt, sokszor eszembe jutott, honnan indultam.

Innen már magától értetődő volt, hogy edzőként folytatja tovább?

Tulajdonképpen igen. 73’-ban történt, amikor édesapám halálát követően abbahagytam a versenyzést és belevágtam. Úgy, ahogy a kollégáim: a kezdőktől indulva fel a felnőttekig. Szükség volt az edzőkre, főleg, miután Szegeden megindult az olajipar és nagyobb lehetőségek nyíltak. Akkor rá tudtam venni a vezetőket, hogy hozzunk ide komolyabb versenyzőket, meg edzőket is. Abban a csapatban volt Csapó, Svidró, akkor jött ide Kemecsey. Komoly szakmai bázissá erősödött akkor a szegedi egyesület. A fejlődés pedig tovább folytatódott minden tekintetben: ma már 520 gyerek jár ide. Nagyon kemény, kitartó munka járt mindezzel,  és azt is tudjuk, hogy egy edzőnek mi mindenről kell ezért lemondania. Csak egy apró példa: más szülőkhöz hasonlóan szívesen elvitte volna az ember nyaralni a családját, a gyerekeit, de a versenyidény miatt ez mindig kimaradt. De én nem bánok semmit.

Volt idő, amikor vidéki egyesülethez tartozni nem volt igazán előnyös, még akkor sem, ha ott kedvező feltételekkel folyt a munka. Ön is tapasztalt ilyet?

Őszintén szólva, igen. Erősek voltak a fővárosi egyesületi lobbik, a saját versenyzőiket részesítették előnyben. Ifi koromban előfordult, hogy ötször kellett válogatóznom és nyernem, hogy egy Európa-bajnokságon indulhassak. Manapság már szerencsére sokkal jobb  a rendszer. Ami  pedig a vidéki létet illeti: annak is megvan a maga előnye. A vidéki levegő más. Itt nincs akkora rohanás, sokkal több idő jut a versenyzővel való kommunikációra.

Minden edzőnek megvan a maga jellemző munkamódszere, stílusa. Az Öné milyen?

Nekem van egy gyenge pontom, ami azt jelenti, hogy nem  vagyok annyira szigorú. Viszont megértő tudok lenni és ezt a versenyzők díjazzák.  Ami még jellemző rám, az az őszinteség. Ezen  a három tulajdonságon alapszik az én  emberi hozzáállásom.

Azok közé az edzők közé tartozik, akik a mai napig aktívak. Mit gondol, ez minek köszönhető?

Talán csak annak, hogyha az ember ilyen hosszú időn keresztül csinál valamit, meg se fordul a fejében, hogy abbahagyja. Nagy motivációt jelentett számomra, amikor Kárász Anna hozzám került és ugyanilyen motivált vagyok most is a jelenlegi ifjúsági és U23-a versenyzőim révén. Bízom bennük. Ott kell lenni mellettük, mert meg akarják csinálni azt, amit valamikor mi is. Engem még mindig a lelkesedés visz előre. Remélem, hogy egy darabig még helyt tudok állni, aztán majd szurkoló leszek.

Mivel indítaná útnak azokat az ifjú edzőket, akik manapság kezdik ezt a pályát?

Ne csak az eredményesség legyen a cél. Bármilyen jól dolgoznak, időnként találkozhatnak a sikertelenséggel és akkor tudni kell mindig újrakezdeni. És a legfontosabb: csak az vágjon bele, aki szívvel-lélekkel tudja csinálni.

fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba

16 számban 8 magyar aranyérem a minivébén

Minden második számban magyar győzelem született a Poznanban zajló Olimpiai Reménységek Versenyén szombaton, amikor az 500-as futamokat rendezték meg.

Hír

A második nap során 16 döntőre került sor, ezeken nyolc arany-, öt ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar fiatalok.

Lány kajakosainkra most sem lehetett panasz, hiszen egyesben a 2002-es korosztályban Zupkó Vanda győzött, itt Vásárhelyi-Nagy Anna kilencedik lett, a 2003-asoknál kettős magyar siker született: Máró Anna nyert Ujfalvi Laura előtt, míg a 2001-esek között Szellák Szabina másodikként, Mányi Zsófia pedig harmadikként zárt.

Párosban a 2002/2003-as korosztályban a Rugás, Kőhalmi egység aranyérmes, itt a Fülöp, Kulcsár duó a negyedik helyen ért célba, a 2001-eseknél pedig a Lődi, Zupkó hajó ezüstérmet nyert, a Pazár, Kovács kettős ötödik lett. A Szellák, Kőhalmi, Csikós, Mányi négyes arany-, míg a Csizmazia, Rugási, Lődi, Máró kvartett bronzérmet szerzett.

Férfi kajakosaink is remekül szerepeltek 500 méteren, egyesben Kövesdi Patrik (2003) arany-, Opavszky Márk (2001) pedig ezüstérmes, a 2002-eseknél Keresztes Kristóf Domonkos a negyedik, Tamási Zsombor a hatodik helyen ért célba. Az Őry, Erdélyi, Redl, Vajda kajak négyes ezüstérmes, ugyanitt az Opavszky, Szendy, Majoros, Nyerges hajó hetedik lett.

Kenusaink is kitettek magukért, a lányoknál egyesben a 2003-asoknál Opavszky Réka arany-, Gönczöl Laura bronzérmet nyert, Horányi Dóra (2002) ötödik, Csorba Zsófia (2001) nyolcadik. Párosban a Gönczöl, Opavszky egység győzött, a Kuti, Horányi kettős ötödik a 2002/2003-as korosztályban, míg a 2001-eseknél a Csorba, Molnár duó a negyedik, a Seres, Uracs páros a nyolcadik.

Szép versenyzéssel a Hodován, Kollár, Horváth, Besenyei fiú kenu négyes is aranyérmet nyert.

Két nap után egészen elképesztő fölénnyel vezetjük az éremtáblát a megszerzett 15 arany-, 12 ezüst- és öt bronzéremmel.

Vasárnap a 200 méteres versenyekkel zárul a serdülők mini-világbajnoksága.

Doma Gergő elköszön

Az eddigi szakmai igazgató szerződése lejárt és Doma Gergő nem jelöltette magát újra a pozícióra. A szakember két éven keresztül irányította a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai csapatát és most nyugodt szívvel adja át a stafétát a korábbi világbajnok Boros Gergelynek, aki eddig a régiós feladatok megvalósulásának operatív felelőseként segítette az MKKSZ munkáját.

Új szakmai igazgató jön
Hír

– Elfáradt?

– Nem ez a jó szó – kezdi Doma Gergő, a hónap végén leköszönő szakmai igazgató. – Kitöltöttem a szerződésemet és úgy döntöttem, hogy több időt szeretnék tölteni a családommal. Ráadásul

várt vissza korábbi munkahelyem, az UTE

Kajak-Kenu szakosztálya is, ahol gőzerővel zajlanak a létesítményfejlesztések. Fontos feladatom lesz az is, hogy a lila-fehérek legjobbjait, Kozák Danutát, Tótka Sándort és Lakatos Zsanettet segítsem abban, hogy Tokióban megvalósíthassák az álmaikat.

– Milyen szájízzel búcsúzik?

– Nincsenek bennem tüskék. Az elmúlt szűk két évben megismertem a szövetség és az egész sportág működését. Rengeteg projekt fut párhuzamosan az MKKSZ-nél, mindegyik területen rendkívül elhivatott kollégák dolgoznak, akikkel öröm volt együttműködni. Hálás vagyok a kluboknak is, hiszen szakmai igazgatóként az ország minden pontján szívesen fogadtak, valamint az edző kollégáknak és a szakosztályvezetőknek, akikkel együtt dolgozhattam. Bízom benne, hogy én is hozzájárulhattam céljaik eléréshez.

 – A visszatekint az elmúlt 21 hónapra, mire a legbüszkébb?

– Arra, hogy sikerült felállítani egy nagyon magas szinten működő egészségügyi- és sportdiagnosztikai csapatot, akik már ebben az évben sokat hozzátettek a válogatott eredményességéhez. Ezzel a csapattal ahhoz is minden támogatást meg tudtunk adni, hogy a Life Like Sportegészségügyi és Diagnosztikai Központ megnyithassa kapuit a Latorca utcában, ez az új intézmény pedig maximálisan ki fogja tudni szolgálni a felnőtt válogatott keret igényeit. Ráadásul ezzel a háttérrel a

jövőben nagyobb hangsúlyt kaphat a hatékonyabb kiválasztás és az egyéni tehetségmenedzselés

is, ez is hozzájárul majd, hogy hosszú távon megtarthassuk nemzetközi eredményességünket. Ezen a területen továbbra is szeretnék részfeladatokat ellátni, hogy a tapasztalataimat kamatoztathassam a sportág javára. Büszke vagyok a szövetség doppingellenes tevékenységére is, még akkor is, ha ez a munka még korántsem ért a végére.  Sokat tettünk érte, hogy kiszűrjük azokat, akik nem megengedett módon készülnek. Úgy érzem, hogy Boros Gergellyel ahhoz is sikerült hozzájárulnunk, hogy a sportág régiós működése erősödjön, így a kis- és közepes klubok is több figyelmet kapjanak és tevékenységük is mérhetőbb legyen. Gergő ideális arra, hogy átvegye tőlem a stafétát és folytassa a megkezdett munkát – tette hozzát Doma Gergő.

Boros Gergely két éve hagyta abba az aktív versenyzést. Az ASE korábbi sportolója számtalan nemzetközi regattán szerepelt a magyar válogatott tagjaként, K-4 200 méteren nyert Európa-bajnoki aranyérmet és világbajnoki címet is.

“Sportolói pályafutásom lezárása után sem fordultam el a sportágtól. Eleinte korábbi klubom, az Atomerőmű SE munkáját segítettem, majd lettem régiós titkár, később a régiós feladatok operatív felelőse az MKKSZ-nél. Örömmel folytatom a Csabai Edvin által megkezdett és a Doma Gergő által folytatott munkát, nagy megtiszteltetés, hogy a sportág elnöksége bizalmat szavazott nekem, amit köszönök. A legfontosabb feladataimnak tartom, hogy segítsem az edzők és a tagszervezetek munkáját és, hogy a kollégimmal közösen mindent megtegyünk a válogatott eredményes működéséért” – mondta Boros Gergely, aki október 1-től lesz az MKKSZ szakmai igazgatója.