Mégse

“Még mindig a lelkesedés visz előre”

Nem ez az első meglepetés, ami a pályám során ért, de az egyik legváratlanabb és leginkább jóleső – mondja a hetven esztendős Kovács László. Az NKM Szeged rangidős edzőjét - aki bő négy évtized alatt számos bajnokot segített hozzá a győzelemhez idehaza és külföldön is - életműdíjjal tüntette ki a szerb szövetség.

Hír

– Valóban, nagyon váratlan volt, amikor meghívtak Belgrádba. Húsz edzőkollégám volt ott a régiek közül, illetve olyanok, akikkel versenyeztünk is együtt. Nagyon meghatódtam, amikor átadták a serleget. Aztán meg is ünnepeltük a dolgot egy kis ebéddel, csevapcsicsával.

Ön tíz éves koráig a Vajdaságban élt, beszél szerbül, edzőként, szövetségi kapitányként illetve szaktanácsadóként nemzetközi sikerek elérésében támogatta a szerb, a horvát és a bolgár  versenyzőket. Ennél azonban jóval többről szól egy ilyen díj …  

Én is találgattam hazafelé, mi lehetett az oka ennek az elismerésnek, miért pont én kaptam  életműdíjat, tekintve, hogy még szerb edző sem részesült ilyenben. Az tény, hogy  a vajdasági kajak-kenu sportot körülbelül negyven éve mindenben segítettük. Ahonnan ők indultak, az a mi lehetőségeinkhez és körülményeinkhez képest félelmetes volt. Meséltem is sokszor a gyerekeknek, hogy annak idején én láttam, hol edzett Milan Janics, Natasa apukája. Mindig hívtak ugyanis, hogy menjek, nézzem meg, hogyan készülnek ők odaát. Hát tornaterem helyett egy erdőt találtam, ahol Milan fát vágott meg csinált különféle kezdetleges „erőgépeket”. Nagyon le volt robbanva a szerb kajak-kenu. Azóta pedig nagyon sokat fejlődtek. Nyilvánvaló, hogy a régi versenyzőim emlékeznek arra, hogy ebben milyen segítséget kaptak. Az olimpiai bajnok Mirko Nisovic például, aki a díjat átadta, még ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiket ez személyesen érintett. Annak idején mi  nagyon vonzóak  voltunk a számukra. Közel voltunk, meg hát egészen másképp álltunk. A szegedi vízitelep meg a Maty-ér számukra  egy fantáziaszüleménynek számított. Nem is beszélve az akkori menőinkről. Imádták a magyar versenyzőinket; Petrovics Kálmán, Kajner, Páger akkor már nemzetközi szinten is sikereket értek el. A magunk szolid módján tehát segítettünk, amiben tudtunk. Örülök annak, hogy nem felejtettek el és annak is, hogy ennek az egésznek lett egy olyan hozadéka is, hogy Natasa, akit a testvéreivel együtt születése óta ismertem, átkerült hozzánk.

A vele való együttműködés  az egyik meghatározó epizódja az Ön edzői pályájának, még akkor is, ha van némi igazság abban a korábbi kijelentésében, miszerint harminc évet öregedett a vele való munka során…

Tapasztalatból tudom, hogy az  igazán nagy versenyzők más idegrendszerűek. Nem lehet őket a középszerűekkel összehasonlítani vagy egy kalap alá venni. Ők mindig a világ tetején akarnak mozogni vagy olimpiát nyerni és ez nagyon félelmetes dolog az ő részükről és az enyémről is. Ebből is adódik a feszültség. Nem ő volt az első versenyző, akivel konfliktusom volt, de ez egy edzőnél szinte elkerülhetetlen, természetes dolog.

– A küzdelem és a bizonyítási vágy Öntől sem áll távol, hiszen komoly fizikai hátrányból indulva vált élsportolóvá. Hogyan befolyásolta ez a pályáját?

Talán nagyobb akaraterővel rendelkeztem emiatt. Amikor kicsi voltam,  gyermekparalízis miatt lebénult az egyik lábam. Kórházról kórházra vittek és látva a sok gyereket, akik teljesen mozgásképtelenek voltak, mindig az járt a fejemben, hogy orvos szeretnék lenni. Nekem szerencsém volt sokakhoz képest, de a betegség így is nagyon visszavetett. Aztán évek múlva, amikor beleülhettem egy csodálatos kajakba, akkor megfordult velem a világ. Korábban nyolc éves koromig felmentett voltam, azt se tudtam, mi a sport.  De ez a kajakozás megváltoztatott mindent. Az életemet adta vissza.  10 évig voltam válogatott versenyző és amikor ott futottam az olimpikonok közt, sokszor eszembe jutott, honnan indultam.

Innen már magától értetődő volt, hogy edzőként folytatja tovább?

Tulajdonképpen igen. 73’-ban történt, amikor édesapám halálát követően abbahagytam a versenyzést és belevágtam. Úgy, ahogy a kollégáim: a kezdőktől indulva fel a felnőttekig. Szükség volt az edzőkre, főleg, miután Szegeden megindult az olajipar és nagyobb lehetőségek nyíltak. Akkor rá tudtam venni a vezetőket, hogy hozzunk ide komolyabb versenyzőket, meg edzőket is. Abban a csapatban volt Csapó, Svidró, akkor jött ide Kemecsey. Komoly szakmai bázissá erősödött akkor a szegedi egyesület. A fejlődés pedig tovább folytatódott minden tekintetben: ma már 520 gyerek jár ide. Nagyon kemény, kitartó munka járt mindezzel,  és azt is tudjuk, hogy egy edzőnek mi mindenről kell ezért lemondania. Csak egy apró példa: más szülőkhöz hasonlóan szívesen elvitte volna az ember nyaralni a családját, a gyerekeit, de a versenyidény miatt ez mindig kimaradt. De én nem bánok semmit.

Volt idő, amikor vidéki egyesülethez tartozni nem volt igazán előnyös, még akkor sem, ha ott kedvező feltételekkel folyt a munka. Ön is tapasztalt ilyet?

Őszintén szólva, igen. Erősek voltak a fővárosi egyesületi lobbik, a saját versenyzőiket részesítették előnyben. Ifi koromban előfordult, hogy ötször kellett válogatóznom és nyernem, hogy egy Európa-bajnokságon indulhassak. Manapság már szerencsére sokkal jobb  a rendszer. Ami  pedig a vidéki létet illeti: annak is megvan a maga előnye. A vidéki levegő más. Itt nincs akkora rohanás, sokkal több idő jut a versenyzővel való kommunikációra.

Minden edzőnek megvan a maga jellemző munkamódszere, stílusa. Az Öné milyen?

Nekem van egy gyenge pontom, ami azt jelenti, hogy nem  vagyok annyira szigorú. Viszont megértő tudok lenni és ezt a versenyzők díjazzák.  Ami még jellemző rám, az az őszinteség. Ezen  a három tulajdonságon alapszik az én  emberi hozzáállásom.

Azok közé az edzők közé tartozik, akik a mai napig aktívak. Mit gondol, ez minek köszönhető?

Talán csak annak, hogyha az ember ilyen hosszú időn keresztül csinál valamit, meg se fordul a fejében, hogy abbahagyja. Nagy motivációt jelentett számomra, amikor Kárász Anna hozzám került és ugyanilyen motivált vagyok most is a jelenlegi ifjúsági és U23-a versenyzőim révén. Bízom bennük. Ott kell lenni mellettük, mert meg akarják csinálni azt, amit valamikor mi is. Engem még mindig a lelkesedés visz előre. Remélem, hogy egy darabig még helyt tudok állni, aztán majd szurkoló leszek.

Mivel indítaná útnak azokat az ifjú edzőket, akik manapság kezdik ezt a pályát?

Ne csak az eredményesség legyen a cél. Bármilyen jól dolgoznak, időnként találkozhatnak a sikertelenséggel és akkor tudni kell mindig újrakezdeni. És a legfontosabb: csak az vágjon bele, aki szívvel-lélekkel tudja csinálni.

fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba

Fókuszban a párosok a kedden rajtoló Európa Játékokon

Vasárnap elutazott a magyar kajak-kenu válogatott a minszki Európa Játékokra, amely gyakorlatilag a sportág Európa-bajnokságának felel meg. A versenyek kedden délelőtt kezdődnek és csütörtökig tartanak.

Hír

„A válogatók eredményei alapján erős csapatunk van, bár egy kicsit stresszesebnek tűnik most ez az Európa Játékok, hiszen például a női mezőny is egy komoly terhelésen ment át, nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is – kezdte Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Mindenki tudja, hogy az év fő versenyen a világbajnokság lesz, hiszen ott osztanak kvótákat, így

érem szempontjából semmilyen elvárás nincs a csapat felé Minszkben.

Most felmérjük a nemzetközi mezőnyt, és megpróbálunk még fejlődni a világbajnokságig.”

A kapitány elárulta, hogy az újonnan alakult egységek közül a két 1000 méteres férfi páros, a Kammerer Zoltán, Gál Péter István kajakos és az első felnőtt világversenyére készülő Kiss Balázs, Dóri Bence kenus egység van fókuszban.

„Az Európa Játékok után döntünk arról, hogy hogyan megyünk tovább a világbajnokságra. Itt dől el az is, hogy érdemes-e ezzel a két párossal is foglalkozni, vagy esetleg kell még válogatót rendeznünk, de nagyon remélem, hogy mindkét egységünk úgy fog szerepelni, hogy pont kerül az ügy végére.”

A minszki játékok kajak-kenu versenyei kedden délelőtt rajtolnak az előfutamokkal és csütörtökön zárulnak. Ha megfelelőek lesznek a technikai körülmények, akkor igyekszünk Facebook-oldalunkon videós interjúkkal jelentkezni, míg a teljes programot ide kattintva lehet megnézni.

A magyar válogatott Európa Játékokon induló kerete:
K1 200 m: Birkás Balázs
K1 1000 m: Kopasz Bálint
K1 5000 m: Kopasz Bálint
K2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István

C1 200 m: Hajdu Jonatán
C1 1000 m: Kiss Tamás
C2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence

NK1 200 m: Kozák Danuta
NK1 500 m: Kozák Danuta
NK1 5000 m: Bodonyi Dóra
NK2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
NK2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta
NK4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika

NC1 200 m: Nagy Bianka
NC2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Tartalék: Lucz Dóra

Nánásiékkal indul a “csapatás”

Az Öreg-Túr folyón, a Felső-Tisza vidékén, valamint a Bodrogzúgban vízitúrázott május közepén Ördög Nóra és Nánási Pál családja. A házaspár utazásairól internetes naplót, vagyis vlogot vezet a youtube-on, az epizódokat több tízezer rajongójuk követi. A vízitúrán forgatott Nánásiék-vlogok "CSAPATUNK" címmel a következő napokban jelennek meg a videómegosztó oldalon.

Hír

Hogy éreztétek magatokat a vízitúrán?

Ördög Nóra: Természetesen szuperül. A világ legkülönbözőbb pontjain jártunk már, de ennél szebb vidékeket talán még nem láttunk. Ráadásul egy vizítúrára nagy társasággal jó menni, erre az útra a gyerekeink mellett velünk tartott a családunk és a barátaink is, és végig nagyon jól éreztük magunkat. Az igaz, hogy kenuzni néha elég melós, mégis nagyon vidáman telt az a néhány nap a vízen.

Nánási Pál: Teljesen igaz, olyan vadregényes vízeken is eveztünk, mintha a dzsungelben, vagy egy madárrezervátumban lettünk volna, elképesztő volt látni a természet érintetlenségét. Valóban az utóbbi időben inkább távolabbi, egzotikus helyeken jártunk, de nagyon szerettünk volna végre itthon is utazós vlogot forgatni. A túrán szép helyeket láttunk, finom borokat ittunk, jókat ettünk, és egy teljesen új aspektusból ismertük meg az országot.

Hogy született a túra ötlete?

Nóra: Bizonyos szempontból régóta kapcsolatban állok a kajak-kenuval. Szegedtől nem messze, Mórahalmon születtem, azon a vidéken pedig egyértelmű, hogy valamennyire mindenki követi a sportágat. Idén is ott leszünk a Maty-éren, az augusztusi világbajnokságon és nagyon fogunk szurkolni a magyaroknak. A vízitúrázást pedig már rég ki szerettük volna próbálni.

Pál: Tőlem sosem álltak távol a vízisportok, miután fiatalabb koromban versenyszerűen eveztem, ráadásul nem én vagyok az egyetlen a családban, aki otthonosan mozog ebben a világban, így adta magát a túra ötlete. A sportág arcait, legnagyobb versenyzőit pedig már többször fotóztam, úgyhogy bőven van személyes kötődésem.

Mikorra készülnek el, kinek szólnak a túrán forgatott vlogok?

Pál: Az első rész június 23-án, vasárnap kerül fel a youtube csatornánkra, amelyet már több mint 130 ezer néző követ. Aztán 2-3 naponta tesszük fel a minisorozat újabb részeit, összesen 5-6 epizódot tervezünk. A túra megszervezésében segített a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Velük együtt abban bízunk, hogy a vlogunkkal sokaknak kedvet tudunk csinálni ehhez a műfajhoz, mert vízitúrázni tényleg hatalmas buli. Nekünk meg ez lesz az egyik kedvenc sorozatunk.

Nóra: A követőink pontosan tudják, hogy az utazásaink során kapszulákat is szoktunk elrejteni, ez most sem marad el. A játék lényege, hogy aki megtalálja a kapszulát, annak jár valamilyen nyeremény, vagy velünk kapcsolatos személyes élmény. Nem akarom lelőlni a poént, ezért nem mondom el, hogy ebben a szériában hova rejtettünk kapszulát, de annyit elárulok, hogy azt a helyet szinte csak vízen, kenuval lehet megközelíteni. Egyébként meg  a kapszulától függetlenül mindenkinek javaslom, hogy szedje a sátorfáját, szálljon vízre és túrázon nagyokat a vizeinken, mert Magyaroszág rejtett szépségeit fedezheti így fel.

fotó: Nánási Pál