“Még mindig a lelkesedés visz előre”

Nem ez az első meglepetés, ami a pályám során ért, de az egyik legváratlanabb és leginkább jóleső – mondja a hetven esztendős Kovács László. Az NKM Szeged rangidős edzőjét - aki bő négy évtized alatt számos bajnokot segített hozzá a győzelemhez idehaza és külföldön is - életműdíjjal tüntette ki a szerb szövetség.

Hír

– Valóban, nagyon váratlan volt, amikor meghívtak Belgrádba. Húsz edzőkollégám volt ott a régiek közül, illetve olyanok, akikkel versenyeztünk is együtt. Nagyon meghatódtam, amikor átadták a serleget. Aztán meg is ünnepeltük a dolgot egy kis ebéddel, csevapcsicsával.

Ön tíz éves koráig a Vajdaságban élt, beszél szerbül, edzőként, szövetségi kapitányként illetve szaktanácsadóként nemzetközi sikerek elérésében támogatta a szerb, a horvát és a bolgár  versenyzőket. Ennél azonban jóval többről szól egy ilyen díj …  

Én is találgattam hazafelé, mi lehetett az oka ennek az elismerésnek, miért pont én kaptam  életműdíjat, tekintve, hogy még szerb edző sem részesült ilyenben. Az tény, hogy  a vajdasági kajak-kenu sportot körülbelül negyven éve mindenben segítettük. Ahonnan ők indultak, az a mi lehetőségeinkhez és körülményeinkhez képest félelmetes volt. Meséltem is sokszor a gyerekeknek, hogy annak idején én láttam, hol edzett Milan Janics, Natasa apukája. Mindig hívtak ugyanis, hogy menjek, nézzem meg, hogyan készülnek ők odaát. Hát tornaterem helyett egy erdőt találtam, ahol Milan fát vágott meg csinált különféle kezdetleges „erőgépeket”. Nagyon le volt robbanva a szerb kajak-kenu. Azóta pedig nagyon sokat fejlődtek. Nyilvánvaló, hogy a régi versenyzőim emlékeznek arra, hogy ebben milyen segítséget kaptak. Az olimpiai bajnok Mirko Nisovic például, aki a díjat átadta, még ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiket ez személyesen érintett. Annak idején mi  nagyon vonzóak  voltunk a számukra. Közel voltunk, meg hát egészen másképp álltunk. A szegedi vízitelep meg a Maty-ér számukra  egy fantáziaszüleménynek számított. Nem is beszélve az akkori menőinkről. Imádták a magyar versenyzőinket; Petrovics Kálmán, Kajner, Páger akkor már nemzetközi szinten is sikereket értek el. A magunk szolid módján tehát segítettünk, amiben tudtunk. Örülök annak, hogy nem felejtettek el és annak is, hogy ennek az egésznek lett egy olyan hozadéka is, hogy Natasa, akit a testvéreivel együtt születése óta ismertem, átkerült hozzánk.

A vele való együttműködés  az egyik meghatározó epizódja az Ön edzői pályájának, még akkor is, ha van némi igazság abban a korábbi kijelentésében, miszerint harminc évet öregedett a vele való munka során…

Tapasztalatból tudom, hogy az  igazán nagy versenyzők más idegrendszerűek. Nem lehet őket a középszerűekkel összehasonlítani vagy egy kalap alá venni. Ők mindig a világ tetején akarnak mozogni vagy olimpiát nyerni és ez nagyon félelmetes dolog az ő részükről és az enyémről is. Ebből is adódik a feszültség. Nem ő volt az első versenyző, akivel konfliktusom volt, de ez egy edzőnél szinte elkerülhetetlen, természetes dolog.

– A küzdelem és a bizonyítási vágy Öntől sem áll távol, hiszen komoly fizikai hátrányból indulva vált élsportolóvá. Hogyan befolyásolta ez a pályáját?

Talán nagyobb akaraterővel rendelkeztem emiatt. Amikor kicsi voltam,  gyermekparalízis miatt lebénult az egyik lábam. Kórházról kórházra vittek és látva a sok gyereket, akik teljesen mozgásképtelenek voltak, mindig az járt a fejemben, hogy orvos szeretnék lenni. Nekem szerencsém volt sokakhoz képest, de a betegség így is nagyon visszavetett. Aztán évek múlva, amikor beleülhettem egy csodálatos kajakba, akkor megfordult velem a világ. Korábban nyolc éves koromig felmentett voltam, azt se tudtam, mi a sport.  De ez a kajakozás megváltoztatott mindent. Az életemet adta vissza.  10 évig voltam válogatott versenyző és amikor ott futottam az olimpikonok közt, sokszor eszembe jutott, honnan indultam.

Innen már magától értetődő volt, hogy edzőként folytatja tovább?

Tulajdonképpen igen. 73’-ban történt, amikor édesapám halálát követően abbahagytam a versenyzést és belevágtam. Úgy, ahogy a kollégáim: a kezdőktől indulva fel a felnőttekig. Szükség volt az edzőkre, főleg, miután Szegeden megindult az olajipar és nagyobb lehetőségek nyíltak. Akkor rá tudtam venni a vezetőket, hogy hozzunk ide komolyabb versenyzőket, meg edzőket is. Abban a csapatban volt Csapó, Svidró, akkor jött ide Kemecsey. Komoly szakmai bázissá erősödött akkor a szegedi egyesület. A fejlődés pedig tovább folytatódott minden tekintetben: ma már 520 gyerek jár ide. Nagyon kemény, kitartó munka járt mindezzel,  és azt is tudjuk, hogy egy edzőnek mi mindenről kell ezért lemondania. Csak egy apró példa: más szülőkhöz hasonlóan szívesen elvitte volna az ember nyaralni a családját, a gyerekeit, de a versenyidény miatt ez mindig kimaradt. De én nem bánok semmit.

Volt idő, amikor vidéki egyesülethez tartozni nem volt igazán előnyös, még akkor sem, ha ott kedvező feltételekkel folyt a munka. Ön is tapasztalt ilyet?

Őszintén szólva, igen. Erősek voltak a fővárosi egyesületi lobbik, a saját versenyzőiket részesítették előnyben. Ifi koromban előfordult, hogy ötször kellett válogatóznom és nyernem, hogy egy Európa-bajnokságon indulhassak. Manapság már szerencsére sokkal jobb  a rendszer. Ami  pedig a vidéki létet illeti: annak is megvan a maga előnye. A vidéki levegő más. Itt nincs akkora rohanás, sokkal több idő jut a versenyzővel való kommunikációra.

Minden edzőnek megvan a maga jellemző munkamódszere, stílusa. Az Öné milyen?

Nekem van egy gyenge pontom, ami azt jelenti, hogy nem  vagyok annyira szigorú. Viszont megértő tudok lenni és ezt a versenyzők díjazzák.  Ami még jellemző rám, az az őszinteség. Ezen  a három tulajdonságon alapszik az én  emberi hozzáállásom.

Azok közé az edzők közé tartozik, akik a mai napig aktívak. Mit gondol, ez minek köszönhető?

Talán csak annak, hogyha az ember ilyen hosszú időn keresztül csinál valamit, meg se fordul a fejében, hogy abbahagyja. Nagy motivációt jelentett számomra, amikor Kárász Anna hozzám került és ugyanilyen motivált vagyok most is a jelenlegi ifjúsági és U23-a versenyzőim révén. Bízom bennük. Ott kell lenni mellettük, mert meg akarják csinálni azt, amit valamikor mi is. Engem még mindig a lelkesedés visz előre. Remélem, hogy egy darabig még helyt tudok állni, aztán majd szurkoló leszek.

Mivel indítaná útnak azokat az ifjú edzőket, akik manapság kezdik ezt a pályát?

Ne csak az eredményesség legyen a cél. Bármilyen jól dolgoznak, időnként találkozhatnak a sikertelenséggel és akkor tudni kell mindig újrakezdeni. És a legfontosabb: csak az vágjon bele, aki szívvel-lélekkel tudja csinálni.

fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba

Nádas és Balaska is küzd a négyesbe kerülésért

A tavaly 500-on párosban és négyesben is Európa-bajnok Nádas Bence, valamint a párosban 200-on vb-címet nyert Balaska Márk is szeretne bekerülni az 500 négyesbe – ezért dolgoznak most Dél-Afrikában.

Hír

Az idén az olimpiai számnak számító 500 férfi kajaknégyesre rendhagyó, K1 400 méteres tájékoztatót írt ki Hüttner Csaba szövetségi kapitány, hiszen időben körülbelül ez a versenytáv egyezik meg az 500 négyessel.

A Dél-Afrikában edzőtáborozó Nádas Bence és Birkás Balázs is el fog indulni a K1-es válogatón, előbbi K2 500 méteren is rajthoz állna. „Nagyon sokan állunk rajthoz 400-on, nem tudom, hogy ki lesz a favorit, hiszen egy új távról van szó. Ráadásul minden évben jönnek új nevek, az idén is lehetnek meglepetések. Párosban ismét Tótka Sándorral pórbálunk majd menni, a többi még a jövő zenéje, de szeretnék az idén még 1000 méteren is versenyezni.”

A Balaska Márkkal tavaly a világbajnokságon 200 párosban aranyérmet nyert Birkás Balázs az idén 200 egyesben is szeretne bizonyítani az 500 méter mellett.

Hogy mennyire elégedettek a körülményekkel Nádas Bencéék, a helyszínen készített videointerjúnkból ezt is megtudhatják:

A fagy sem fogott ki a versenyzőkkel a Héraklész felmérőn

A hétvégén lezajlott a Héraklész fizikai erőfelmérő utolsó állomása, Győr és Paks után Tiszaújvárosban is a tavalyinál többen jelentek meg a helyszínen.

Hír

A három felmérőn összesen több mint 1800-an vettek részt, Győrben körülbelül 800, Pakson 600, a hétvégén Tiszaújvárosban pedig több mint 400 sportoló mérte fel, hogy milyen állapotban van a téli alapozási időszak végén akár a tavalyi önmagához, akár a többi versenyzőhöz képest.

„A hétvégén nagyon ködös, hideg, párás volt a reggel, a fagyott futópályára tervezett Cooper-teszt helyett betonon tudtak futni a sportcsarnok körül a versenyzők, de ezt leszámítva minden tökéletesen sikerült. A korábbi éveknél nagyobb létszám volt minden helyszínen, és a paraszakág képviselői is megjelentek a hétvégén” – nyilatkozta a paraválogatott szövetségi kapitánya, Weisz Róbert.

Doma Gergő szakmai igazgató elmondta, hogy a Héraklész fizikai felmérő a Magyar Kajak-Kenu Szövetség egy kiemelt fontosságú eseménye, amely hagyományt hosszú távon kívánják továbbvinni.

„Mindamellett bizonyos gyakorlatokban tervezünk némi finomítást. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a sportágspecifikus képességek és készségek mérésére, az ízületi mozgékonyság megőrzésére és a törzsizmok megerősítésére. Ezzel kapcsolatban egy munkaanyag-tervezet már az asztalomon van, amelyeket különböző edzői egyeztetői fórumokon szeretnék végleges formába önteni. Köszönöm az edzőkollégák áldozatos munkáját, és hogy évről évre nagyobb számban és kiváló felkészültséggel érkeznek a Héraklész fizikai felmérőre” – mondta Doma Gergő.

Fotók Facebook-oldalunkon: