Mégse

“Még mindig a lelkesedés visz előre”

Nem ez az első meglepetés, ami a pályám során ért, de az egyik legváratlanabb és leginkább jóleső – mondja a hetven esztendős Kovács László. Az NKM Szeged rangidős edzőjét - aki bő négy évtized alatt számos bajnokot segített hozzá a győzelemhez idehaza és külföldön is - életműdíjjal tüntette ki a szerb szövetség.

Hír

– Valóban, nagyon váratlan volt, amikor meghívtak Belgrádba. Húsz edzőkollégám volt ott a régiek közül, illetve olyanok, akikkel versenyeztünk is együtt. Nagyon meghatódtam, amikor átadták a serleget. Aztán meg is ünnepeltük a dolgot egy kis ebéddel, csevapcsicsával.

Ön tíz éves koráig a Vajdaságban élt, beszél szerbül, edzőként, szövetségi kapitányként illetve szaktanácsadóként nemzetközi sikerek elérésében támogatta a szerb, a horvát és a bolgár  versenyzőket. Ennél azonban jóval többről szól egy ilyen díj …  

Én is találgattam hazafelé, mi lehetett az oka ennek az elismerésnek, miért pont én kaptam  életműdíjat, tekintve, hogy még szerb edző sem részesült ilyenben. Az tény, hogy  a vajdasági kajak-kenu sportot körülbelül negyven éve mindenben segítettük. Ahonnan ők indultak, az a mi lehetőségeinkhez és körülményeinkhez képest félelmetes volt. Meséltem is sokszor a gyerekeknek, hogy annak idején én láttam, hol edzett Milan Janics, Natasa apukája. Mindig hívtak ugyanis, hogy menjek, nézzem meg, hogyan készülnek ők odaát. Hát tornaterem helyett egy erdőt találtam, ahol Milan fát vágott meg csinált különféle kezdetleges „erőgépeket”. Nagyon le volt robbanva a szerb kajak-kenu. Azóta pedig nagyon sokat fejlődtek. Nyilvánvaló, hogy a régi versenyzőim emlékeznek arra, hogy ebben milyen segítséget kaptak. Az olimpiai bajnok Mirko Nisovic például, aki a díjat átadta, még ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiket ez személyesen érintett. Annak idején mi  nagyon vonzóak  voltunk a számukra. Közel voltunk, meg hát egészen másképp álltunk. A szegedi vízitelep meg a Maty-ér számukra  egy fantáziaszüleménynek számított. Nem is beszélve az akkori menőinkről. Imádták a magyar versenyzőinket; Petrovics Kálmán, Kajner, Páger akkor már nemzetközi szinten is sikereket értek el. A magunk szolid módján tehát segítettünk, amiben tudtunk. Örülök annak, hogy nem felejtettek el és annak is, hogy ennek az egésznek lett egy olyan hozadéka is, hogy Natasa, akit a testvéreivel együtt születése óta ismertem, átkerült hozzánk.

A vele való együttműködés  az egyik meghatározó epizódja az Ön edzői pályájának, még akkor is, ha van némi igazság abban a korábbi kijelentésében, miszerint harminc évet öregedett a vele való munka során…

Tapasztalatból tudom, hogy az  igazán nagy versenyzők más idegrendszerűek. Nem lehet őket a középszerűekkel összehasonlítani vagy egy kalap alá venni. Ők mindig a világ tetején akarnak mozogni vagy olimpiát nyerni és ez nagyon félelmetes dolog az ő részükről és az enyémről is. Ebből is adódik a feszültség. Nem ő volt az első versenyző, akivel konfliktusom volt, de ez egy edzőnél szinte elkerülhetetlen, természetes dolog.

– A küzdelem és a bizonyítási vágy Öntől sem áll távol, hiszen komoly fizikai hátrányból indulva vált élsportolóvá. Hogyan befolyásolta ez a pályáját?

Talán nagyobb akaraterővel rendelkeztem emiatt. Amikor kicsi voltam,  gyermekparalízis miatt lebénult az egyik lábam. Kórházról kórházra vittek és látva a sok gyereket, akik teljesen mozgásképtelenek voltak, mindig az járt a fejemben, hogy orvos szeretnék lenni. Nekem szerencsém volt sokakhoz képest, de a betegség így is nagyon visszavetett. Aztán évek múlva, amikor beleülhettem egy csodálatos kajakba, akkor megfordult velem a világ. Korábban nyolc éves koromig felmentett voltam, azt se tudtam, mi a sport.  De ez a kajakozás megváltoztatott mindent. Az életemet adta vissza.  10 évig voltam válogatott versenyző és amikor ott futottam az olimpikonok közt, sokszor eszembe jutott, honnan indultam.

Innen már magától értetődő volt, hogy edzőként folytatja tovább?

Tulajdonképpen igen. 73’-ban történt, amikor édesapám halálát követően abbahagytam a versenyzést és belevágtam. Úgy, ahogy a kollégáim: a kezdőktől indulva fel a felnőttekig. Szükség volt az edzőkre, főleg, miután Szegeden megindult az olajipar és nagyobb lehetőségek nyíltak. Akkor rá tudtam venni a vezetőket, hogy hozzunk ide komolyabb versenyzőket, meg edzőket is. Abban a csapatban volt Csapó, Svidró, akkor jött ide Kemecsey. Komoly szakmai bázissá erősödött akkor a szegedi egyesület. A fejlődés pedig tovább folytatódott minden tekintetben: ma már 520 gyerek jár ide. Nagyon kemény, kitartó munka járt mindezzel,  és azt is tudjuk, hogy egy edzőnek mi mindenről kell ezért lemondania. Csak egy apró példa: más szülőkhöz hasonlóan szívesen elvitte volna az ember nyaralni a családját, a gyerekeit, de a versenyidény miatt ez mindig kimaradt. De én nem bánok semmit.

Volt idő, amikor vidéki egyesülethez tartozni nem volt igazán előnyös, még akkor sem, ha ott kedvező feltételekkel folyt a munka. Ön is tapasztalt ilyet?

Őszintén szólva, igen. Erősek voltak a fővárosi egyesületi lobbik, a saját versenyzőiket részesítették előnyben. Ifi koromban előfordult, hogy ötször kellett válogatóznom és nyernem, hogy egy Európa-bajnokságon indulhassak. Manapság már szerencsére sokkal jobb  a rendszer. Ami  pedig a vidéki létet illeti: annak is megvan a maga előnye. A vidéki levegő más. Itt nincs akkora rohanás, sokkal több idő jut a versenyzővel való kommunikációra.

Minden edzőnek megvan a maga jellemző munkamódszere, stílusa. Az Öné milyen?

Nekem van egy gyenge pontom, ami azt jelenti, hogy nem  vagyok annyira szigorú. Viszont megértő tudok lenni és ezt a versenyzők díjazzák.  Ami még jellemző rám, az az őszinteség. Ezen  a három tulajdonságon alapszik az én  emberi hozzáállásom.

Azok közé az edzők közé tartozik, akik a mai napig aktívak. Mit gondol, ez minek köszönhető?

Talán csak annak, hogyha az ember ilyen hosszú időn keresztül csinál valamit, meg se fordul a fejében, hogy abbahagyja. Nagy motivációt jelentett számomra, amikor Kárász Anna hozzám került és ugyanilyen motivált vagyok most is a jelenlegi ifjúsági és U23-a versenyzőim révén. Bízom bennük. Ott kell lenni mellettük, mert meg akarják csinálni azt, amit valamikor mi is. Engem még mindig a lelkesedés visz előre. Remélem, hogy egy darabig még helyt tudok állni, aztán majd szurkoló leszek.

Mivel indítaná útnak azokat az ifjú edzőket, akik manapság kezdik ezt a pályát?

Ne csak az eredményesség legyen a cél. Bármilyen jól dolgoznak, időnként találkozhatnak a sikertelenséggel és akkor tudni kell mindig újrakezdeni. És a legfontosabb: csak az vágjon bele, aki szívvel-lélekkel tudja csinálni.

fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba

Letesztelték versenyzőink az olimpia helyszínét

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyon hasznos volt, hogy egy kisebb csapattal Japánba utazhattak, és felmérhették a helyi körülményeket a 2020-as tokiói olimpia előtt.

Hír

A versenyzők közül Medveczky Erika, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Tótka Sándor, Molnár Péter, Kopasz Bálint, Balla Virág és Takács Kincső repült Japánba, de velük volt három edző, egy orvos, egy masszőr is és egy személy, aki a mérésekért felelt.

„Azért utaztunk ki, hogy felmérjük a körülményeket, még akkor is, ha most nem volt olyan meleg, és nem volt olyan magas a páratartalom, mint amilyen az olimpia ideje alatt lesz – kezdte Hüttner Csaba, miután szerdán délután landoltak a Liszt Ferenc Repülőtéren. – Most 25-30 fok volt, ennél szerintem tíz fokkal melegebb lesz az olimpia alatt. A páratartalom azonban így is nagyon magas volt, így fontos információkkal gazdagodtunk odakint. Mindenki át tudott állni négy-öt-hat nap alatt, de azt csak jövőre, az előolimpián tudjuk majd lemérni, hogy érdemi munkát mennyire tudunk majd végezni, hiszen akkor a világbajnokság után egy héttel, csúcsformában érkezünk Japánba. Azt viszont már most is láttuk, hogy

az anyagcserefolyamatok nagyon lelassulnak, a folyadékpótlás rendkívül fontos,

az első két napban így is megterhelőek voltak az edzések néhány versenyző számára.”

A szövetségi kapitány és csapata folyamatos mérésekkel próbált minél több hasznos információt begyűjteni. Edzés előtt és után is rendszeresen mérték a versenyzők súlyát, a hematokrit szintet, a folyadékveszteséget, a reakcióidőt, de pszichológiai teszteket is töltettek ki velük, hogy lássák, milyen a közérzetük. Különböző protokollok szerint volt, hogy edzés alatt nem szabadott inniuk, volt, hogy csak tiszta vizet fogyaszthattak és volt, hogy különböző izotóniás italokat is ihattak.

Folyamatosan mérték versenyzőinket

Ami a helyszínt és az étkezést illeti, a szállodák rendkívül tiszták, az ételek választéka nagyon bő, bárki megtalálhatta a magának való ételt. Sokan elmélyedtek a helyi gasztronómiában, de egyetlen versenyző sem rontotta el a gyomrát a két hét alatt. Hogy az olimpián melyik tokiói szállodában fog lakni a magyar küldöttség, az egyelőre nem dőlt el. Mindenesetre két hotelt néztek meg, abból az egyik a helyi Disneyland ellátószállodája, ahol rengeteg gyerek fordul meg. Nem valószínű, hogy a játékok ideje alatt bezárnák a Disneylandet, így várhatóan nem az a zsúfolt hotel lesz a szálláshely, hiszen ott nem lehet zavartalanul pihenni.

„Maga a versenypálya kívülről már látszik, de még titkos, nem engednek be senkit. Azt tudjuk, hogy lebontottak egy hidat, mert a lábai miatt nem tudott volna áthaladni alatta a verseny, és építettek egy másikat a helyére, amelynek nincsenek lábai. A céltorony és kiszolgáló épületek félig kész vannak, a hullámfogó rendszer elkészült mindkét oldalon, azt folyamatosan tesztelik, láthatón szépen elnyeli a hullámokat” – mondta Hüttner Csaba.

Hüttner Csaba szerint nagyon hasznos volt a japán túra

A szövetségi kapitány beszámolt arról is, hogy a japánok kitűnő vendéglátók voltak, mindig gondoskodtak arról, hogy a magyar csapat a szabadidejében ki tudjon kapcsolódni. „Bármilyen program, ahova elvittek bennünket,

plusz töltöttséget adott a versenyzőknek.

Felgyalogoltunk például egy szentélybe, amely egy hegy tetején volt, az is felért egy kisebb edzéssel ebben a páratartalomban, de voltunk a térség legnagyobb botanikus kertjében, megnéztünk egy 2000 éves épületet egy szigeten, kilátóban és barlangban jártunk és fogadást is tartottak a tiszteletünkre, ahol a polgármester mellett több nagyhatalmú vezető is megjelent. Minden programot percre pontosan és tökéletesen megszerveztek nekünk” – számolt be a szövetségi kapitány, utalva egyúttal arra, hogy mi várható az olimpián is Japánban 2020-ban.

Így élnek fiataljaink az olimpiai faluban

Buenos Aires északi kerületében, Villa Soldatiban vannak elszállásolva az ifjúsági olimpián megmérkőző sportolók, akiknek a biztonságára különösen figyelnek az olimpiai falu bejáratánál – írja a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja.

Hír

Az olimpiai faluban remek a hangulat, köszönhetően a hely kialakításának, valamint a különböző országokból érkező sportolók közvetlen kapcsolatának. A rendezvény kiváló lehetőség arra, hogy az ember megismerjen más sportolókat, barátságot kössön olyanokkal, akikkel máskülönben nem biztos, hogy lehetősége lett volna találkozni. A szálláshelyek már messziről árulkodnak arról, melyik nemzet sportolói pihennek odabent két edzés között; az erkélyekről nemzeti lobogók lógnak, ahogy az szokás a játékokon.

A falu bejáratánál a játékok hivatalos ajándéktárgyait lehet megvásárolni azoknak, akiknek a szép emlékek és az esetleges érmek nem lennének elég emlékeztetőek a Dél-Amerikában töltött hetekről. Az eladók egyébiránt egy igazi dél-amerikai különlegességgel, matéteával is megvendégelik a sportolókat.

Az olimpiai faluban kialakítottak egy nagy játékzónát is, ahol többek között focizhatnak és röplabdázhatnak is a fiatalok, már amikor nem edzenek. Egy hatalmas dartstábla is ki van ide állítva, de akinek csocsózni vagy pingpongozni támadna kedve, annak sem kell félnie. Ezek a játékok nem csak a kikapcsolódást szolgálják, és semmiképp sem a versengést hivatottak erősíteni, hanem az egy nyelvet nem beszélők közötti baráti viszony kialakítását.

A falu rendelkezik egészségügyi- és edzésközponttal, valamint arra is megtanítják a sportolókat, hogyan vegyenek fel és szerkesszenek videókat, hogy azokat feltöltve a közösségi médiára, az otthoniakat folyamatosan tájékoztathassák, mivel is telnek a napjaik az argentin fővárosban.

A magyar kajak-kenusokat Rendessy Eszter (kajak), Gönczöl Laura (kenu), Kiss Ádám (kajak) és Pálla Balázs (kenu) képviseli.

Október 10-ig napi két edzéssel készülnek a rajtra. A síkvízi versenyt, amelyben jóval nagyobb esélyünk van az éremszerzésre mind a négy szakágban, október 12-én és 13-án rendezik, míg a szlalomra október 15-én és 16-án kerül sor.

További helyszíni fotók Instagram-oldalunkon:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rendessy Eszter, Gönczöl Laura, Kiss Ádám és Pálla Balázs már napi két edzéssel készül Buenos Airesben az ifjúsági olimpiára. #you #olympics

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,