Mégse

“Még mindig a lelkesedés visz előre”

Nem ez az első meglepetés, ami a pályám során ért, de az egyik legváratlanabb és leginkább jóleső – mondja a hetven esztendős Kovács László. Az NKM Szeged rangidős edzőjét - aki bő négy évtized alatt számos bajnokot segített hozzá a győzelemhez idehaza és külföldön is - életműdíjjal tüntette ki a szerb szövetség.

Hír

– Valóban, nagyon váratlan volt, amikor meghívtak Belgrádba. Húsz edzőkollégám volt ott a régiek közül, illetve olyanok, akikkel versenyeztünk is együtt. Nagyon meghatódtam, amikor átadták a serleget. Aztán meg is ünnepeltük a dolgot egy kis ebéddel, csevapcsicsával.

Ön tíz éves koráig a Vajdaságban élt, beszél szerbül, edzőként, szövetségi kapitányként illetve szaktanácsadóként nemzetközi sikerek elérésében támogatta a szerb, a horvát és a bolgár  versenyzőket. Ennél azonban jóval többről szól egy ilyen díj …  

Én is találgattam hazafelé, mi lehetett az oka ennek az elismerésnek, miért pont én kaptam  életműdíjat, tekintve, hogy még szerb edző sem részesült ilyenben. Az tény, hogy  a vajdasági kajak-kenu sportot körülbelül negyven éve mindenben segítettük. Ahonnan ők indultak, az a mi lehetőségeinkhez és körülményeinkhez képest félelmetes volt. Meséltem is sokszor a gyerekeknek, hogy annak idején én láttam, hol edzett Milan Janics, Natasa apukája. Mindig hívtak ugyanis, hogy menjek, nézzem meg, hogyan készülnek ők odaát. Hát tornaterem helyett egy erdőt találtam, ahol Milan fát vágott meg csinált különféle kezdetleges „erőgépeket”. Nagyon le volt robbanva a szerb kajak-kenu. Azóta pedig nagyon sokat fejlődtek. Nyilvánvaló, hogy a régi versenyzőim emlékeznek arra, hogy ebben milyen segítséget kaptak. Az olimpiai bajnok Mirko Nisovic például, aki a díjat átadta, még ahhoz a korosztályhoz tartozik, akiket ez személyesen érintett. Annak idején mi  nagyon vonzóak  voltunk a számukra. Közel voltunk, meg hát egészen másképp álltunk. A szegedi vízitelep meg a Maty-ér számukra  egy fantáziaszüleménynek számított. Nem is beszélve az akkori menőinkről. Imádták a magyar versenyzőinket; Petrovics Kálmán, Kajner, Páger akkor már nemzetközi szinten is sikereket értek el. A magunk szolid módján tehát segítettünk, amiben tudtunk. Örülök annak, hogy nem felejtettek el és annak is, hogy ennek az egésznek lett egy olyan hozadéka is, hogy Natasa, akit a testvéreivel együtt születése óta ismertem, átkerült hozzánk.

A vele való együttműködés  az egyik meghatározó epizódja az Ön edzői pályájának, még akkor is, ha van némi igazság abban a korábbi kijelentésében, miszerint harminc évet öregedett a vele való munka során…

Tapasztalatból tudom, hogy az  igazán nagy versenyzők más idegrendszerűek. Nem lehet őket a középszerűekkel összehasonlítani vagy egy kalap alá venni. Ők mindig a világ tetején akarnak mozogni vagy olimpiát nyerni és ez nagyon félelmetes dolog az ő részükről és az enyémről is. Ebből is adódik a feszültség. Nem ő volt az első versenyző, akivel konfliktusom volt, de ez egy edzőnél szinte elkerülhetetlen, természetes dolog.

– A küzdelem és a bizonyítási vágy Öntől sem áll távol, hiszen komoly fizikai hátrányból indulva vált élsportolóvá. Hogyan befolyásolta ez a pályáját?

Talán nagyobb akaraterővel rendelkeztem emiatt. Amikor kicsi voltam,  gyermekparalízis miatt lebénult az egyik lábam. Kórházról kórházra vittek és látva a sok gyereket, akik teljesen mozgásképtelenek voltak, mindig az járt a fejemben, hogy orvos szeretnék lenni. Nekem szerencsém volt sokakhoz képest, de a betegség így is nagyon visszavetett. Aztán évek múlva, amikor beleülhettem egy csodálatos kajakba, akkor megfordult velem a világ. Korábban nyolc éves koromig felmentett voltam, azt se tudtam, mi a sport.  De ez a kajakozás megváltoztatott mindent. Az életemet adta vissza.  10 évig voltam válogatott versenyző és amikor ott futottam az olimpikonok közt, sokszor eszembe jutott, honnan indultam.

Innen már magától értetődő volt, hogy edzőként folytatja tovább?

Tulajdonképpen igen. 73’-ban történt, amikor édesapám halálát követően abbahagytam a versenyzést és belevágtam. Úgy, ahogy a kollégáim: a kezdőktől indulva fel a felnőttekig. Szükség volt az edzőkre, főleg, miután Szegeden megindult az olajipar és nagyobb lehetőségek nyíltak. Akkor rá tudtam venni a vezetőket, hogy hozzunk ide komolyabb versenyzőket, meg edzőket is. Abban a csapatban volt Csapó, Svidró, akkor jött ide Kemecsey. Komoly szakmai bázissá erősödött akkor a szegedi egyesület. A fejlődés pedig tovább folytatódott minden tekintetben: ma már 520 gyerek jár ide. Nagyon kemény, kitartó munka járt mindezzel,  és azt is tudjuk, hogy egy edzőnek mi mindenről kell ezért lemondania. Csak egy apró példa: más szülőkhöz hasonlóan szívesen elvitte volna az ember nyaralni a családját, a gyerekeit, de a versenyidény miatt ez mindig kimaradt. De én nem bánok semmit.

Volt idő, amikor vidéki egyesülethez tartozni nem volt igazán előnyös, még akkor sem, ha ott kedvező feltételekkel folyt a munka. Ön is tapasztalt ilyet?

Őszintén szólva, igen. Erősek voltak a fővárosi egyesületi lobbik, a saját versenyzőiket részesítették előnyben. Ifi koromban előfordult, hogy ötször kellett válogatóznom és nyernem, hogy egy Európa-bajnokságon indulhassak. Manapság már szerencsére sokkal jobb  a rendszer. Ami  pedig a vidéki létet illeti: annak is megvan a maga előnye. A vidéki levegő más. Itt nincs akkora rohanás, sokkal több idő jut a versenyzővel való kommunikációra.

Minden edzőnek megvan a maga jellemző munkamódszere, stílusa. Az Öné milyen?

Nekem van egy gyenge pontom, ami azt jelenti, hogy nem  vagyok annyira szigorú. Viszont megértő tudok lenni és ezt a versenyzők díjazzák.  Ami még jellemző rám, az az őszinteség. Ezen  a három tulajdonságon alapszik az én  emberi hozzáállásom.

Azok közé az edzők közé tartozik, akik a mai napig aktívak. Mit gondol, ez minek köszönhető?

Talán csak annak, hogyha az ember ilyen hosszú időn keresztül csinál valamit, meg se fordul a fejében, hogy abbahagyja. Nagy motivációt jelentett számomra, amikor Kárász Anna hozzám került és ugyanilyen motivált vagyok most is a jelenlegi ifjúsági és U23-a versenyzőim révén. Bízom bennük. Ott kell lenni mellettük, mert meg akarják csinálni azt, amit valamikor mi is. Engem még mindig a lelkesedés visz előre. Remélem, hogy egy darabig még helyt tudok állni, aztán majd szurkoló leszek.

Mivel indítaná útnak azokat az ifjú edzőket, akik manapság kezdik ezt a pályát?

Ne csak az eredményesség legyen a cél. Bármilyen jól dolgoznak, időnként találkozhatnak a sikertelenséggel és akkor tudni kell mindig újrakezdeni. És a legfontosabb: csak az vágjon bele, aki szívvel-lélekkel tudja csinálni.

fotó: Délmagyarország/Karnok Csaba

Portugáliát is megszállták a magyar kajak-kenusok

Portugáliában is kiváló körülmények között készülnek kajak-kenusaink, akiknek csak az edzésekre kell koncentrálniuk a melegvízi edzőtáborban.

Hír

A dél-afrikai Pretoria mellett a spanyolországi Sevilla és a portugáliai Montebelo is azok közé a helyszínek közé tartozik, amelyet elleptek a magyar kajak-kenusok.

„Mi egy hetet Sevillában voltunk, most pedig két hétig Montebelóban vagyunk – kezdte Tóth Dávid. – Mindkét helyszínen tökéletes az idő,

eddig minden edzést meg tudtunk csinálni, amit terveztünk.

Egy héten nyolc vízi edzésünk van, két kondival és két futással. Szerencsére elkerültek bennünket a betegségek és a sérülések is” – mondta az olimpiai ezüstérmes kajakos, aki a Gannoruwa Levente által vezényelt csapat tagja Kulifai Tamással, valamint a Párizs kerethez tartozó Györgyjakab Mátéval, Gecse Mártonnal és Varga Dominikkel.

A teljes kajakos és kenus Párizs keret Portugáliában edz Németh Szabolcs és Nyerges Attila vezetésével. Rajtuk kívül – a teljesség igénye nélkül – Bodonyi Dóra, Katrinecz Rita és a maratonista Kiszli Vanda is Montebelóban készül, valamint Kőbán Rita és Balázs Péter vezetésével egy fiatalokból álló MTK-s csapat is.

A Párizs keret kajakos csapata Portugáliában

Montebelo kevésbé színes helyszín, mint például a dél-afrikai Pretoria, ahol szafarizhatnak vagy oroszlánt simogathatnak szabadidejükben a versenyzők. „Ennek is megvan viszont az előnye, hiszen így minden adott itt ahhoz, hogy csak az edzésekre koncentráljunk” – tette hozzá Kulifai Tamás, aki Londonban ugyancsak olimpiai ezüstérmet nyert a férfi kajaknégyes tagjaként.

Szeged a legtökéletesebb versenyhelyszín

Kovács Katalin a 31 világbajnoki címéből kilencet Szegeden nyert, így talán nincs nála autentikusabb versenyző, ha arról kell nyilatkozni, hogy milyen érzés hazai pályán vb-aranyat szerezni.

Hír

„Sportolóként nagyon utáltam azt a kérdést, hogy melyik a legkedvesebb világbajnoki címem, mert mindegyikért nagyon sokat dolgoztam, és mindegyik mögött van egy sztori. Így azonban, hogy harmadik éve nem versenyzem, a szegedi vb-címek jutnak először eszembe, és szinte ugyanúgy várom az idei világbajnokságot, mint aktív koromban, előjönnek az érzések, hogy milyen fantasztikus dolog hazai közönség előtt szerepelni” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

Kovács Katalinnak az 1998-as szegedi vb azért volt emlékezetes, mert akkor nyerte az első világbajnoki aranyát (K4 200 m), a 2006-os vb azért, mert hat (!) aranyat szerzett, a 2011-es pedig azért, mert a K2 200-on és K4 500-on nyert vb-címe volt az utolsó két világbajnoki elsősége. „Nem a 2011-es volt a legjobb vb-szereplésem, de olimpiai számban is nyertünk, és ráadásul a három szegedi vb-m közül az volt az egyetlen verseny, amely kvalifikált az olimpiára. Leírhatatlan volt a hangulat, ezért is marad emlékezetes számomra a 2011-es szegedi esemény” – mondta Kovács.

A kajakkirálynő folyamatosan testközelből tapasztalhatta meg, hogy miként fejlődik a maty-éri pálya, ám talán a létesítmény idei fejlesztése lesz a legnagyobb, ami két szegedi vb között történt a pályával. „Kicsit irigykedem is a többiekre, hogy ilyen kiváló körülmények között versenyezhetnek. Már akkor is fantasztikus volt a pálya, amikor én kajakozhattam Szegeden, mindig minden nemzet nagyon örült, ha ide kellett jönni, mert tényleg tökéletes versenyeket rendeztünk. Mindig is le volt maradva tőlünk a világ a szervezést tekintve. Ez lesz az első szegedi vébém szurkolóként, de nagyon élvezem ezt az életet is, és alig várom, hogy augusztusban a helyszínen drukkoljak a magyaroknak.”

Hogy milyen változások történtek azóta a Maty-éren?

A 2011-es állapotokhoz képest valóban komoly ráncfelvarráson esett/esik át a létesítmény, köszönhetően a kiemelt állami támogatásnak, hiszen mintegy 2 milliárd forintból épül újra a pálya. A legutóbbi vébén az osztósziget helyén még nádas volt, most pedig híd vezet majd át a szigetre. A televíziós közvetítés kamerái költöznek át a sziget oldalára, így a képernyő előtt ülők is láthatják majd, hogy mennyire fergeteges hangulatot teremt a lelátókon helyet foglaló több mint tízezer néző.

Szélesebbek lesznek az utak, nagyobb lesz a versenyzői terület, ahova két sportolói lounge-t is kialakítanak a szervezők, itt kedvükre pihenhetnek kényelmes ülő- és fekvőalkalmatosságokban kivetítők előtt a versenyzők és a csapatok tagjai. A 2011-es vébén még a sátraikban lazítottak a főszereplők. Számukra szintén kényelmesebb lesz, hogy korábban Szeged városában kellett átvenniük az akkreditációt, de a megnövelt versenyzői területnek köszönhetően már a helyszínen letudhatják az akkreditációs folyamatokat – tudtuk meg Berényi Pétertől, aki 2011-ben a vb szervező bizottságának titkára volt, a 2019-es világbajnokságon pedig a szervező bizottságban az ügyvezető igazgatói posztot tölti be.

Berényi Péter hozzátette: a tavalyi világkupán is bemutatkozott számos újítás egyike az eredményhirdető átalakulása lesz, a célbaérés után a döntősök visszaeveznek a díjátadó pódiumhoz, a döntők ideje alatt DJ és hangulatfelelős, több látványos produkció, valamint számos színes bejátszás teszi még hangulatosabbá a versenyt. Továbbá rengeteg kiegészítő programot kínál a vásárváros és a szponzorfalu a vébén, amely kicsiktől a nagyokon át egy teljes családnak tartalmas kikapcsolódást jelenthet. Szintén rendkívül fontos újítás lesz az A lelátó befedése, így az ott helyet foglalók a várható meleg ellenére is hűvösebb, árnyékosabb helyről izgulhatják végig a futamokat.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke szerint a 2011-es világbajnokság nemzetközi tekintetben is egy mérföldkő volt, ami rengeteget javított a sportág megítélésén, így a verseny után kiváló visszajelzések érkeztek a nemzetközi szövetségtől és a szurkolóktól is.

Mi is nagyon szerettük rendezői oldalról a 2011-es vébét, amelynek a kampánya rendhagyó volt, az idén pedig a sportprezentációban, tehát a helyszíni élményben szeretnénk új színt vinni, egyedülálló izgalmakat fogunk biztosítani mindenki számára

– mondta Schmidt Gábor.

Jose Perurena, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke is csak elismerően beszélt a szegedi rendezésű versenyekről. „A kajak-kenu sportág szerelmesei Magyarországot, azon belül különösen Szegedet a sportág legendás helyszínének tekintik. Az itteni közönség ráadásul mindig színes, lelkes, és nem utolsó sorban rendkívül hozzáértő. A sportolók nagyon szeretnek itt versenyezni, hiszen a szegedi sportesemények hangulata minden alkalommal arra ösztönzi őket, hogy a maximumot hozzák ki magukból. Számukra tehát ez a legtökéletesebb környezet, ha szeretnék kvalifikálni magukat a jövő évi tokiói olimpiai játékokra. Tudjuk, hogy a szervezők mindent megtesznek azért, hogy az idei világbajnokság a valaha volt legjobb legyen minden tekintetben. Kiemelten izgalmas időszak ez a sportág számára, és biztosak lehetünk benne, hogy Magyarország és Szeged szervezésében a gyorsasági kajak-kenu versenyek a legjobb kezekben vannak.”