Mégse

„Maximalisták voltunk”

Kenus nótákat nem énekelt – mivel már az általános iskolában arra kérték, hogy az ünnepélyeken inkább csak tátogjon –, de ettől függetlenül mindig lelkes tagja volt a sportbéli közösségeknek. Árva Gáborral, az MTK egykori világbajnok kenusával hetvenedik születésnapja alkalmával beszélgettünk.

Születésnap
Hír

– Mi motiválta arra, hogy kenus legyen?

– A serdülőkori hiúság. A fiúk abban a korban általában a tükör előtt nézegetik az izmaikat, szeretnének daliásak lenni, imponálni a hölgyeknek. Akkoriban nem voltak fitnesztermek, így olyan sportot kellett keresni, ahol adott volt a lehetőség a kondíció látványos javítására. De számomra a kajak-kenu azért is volt előnyös, mert kinn laktam a Váci úton és onnan körülbelül ötszáz méterre volt az MTK csónakház. Az egyik osztálytársam, akivel egy ipari iskolába jártunk együtt, már kenuzott, de nem ment jól neki az egyes és az edzője arra biztatta, vigyen magával valakit párnak…

– Kezdetnek általában elég ennyi, de aztán sokakban alábbhagyott a lelkesedés…

– Az első napokban nekem sem akart összeállni a mozgás; beszálltam a hajóba az egyik oldalon, a másikon meg már kinn is voltam. Így ment egy hétig, mire az edző megunta és azt mondta nekem: elhiszem, öcsi, hogy tudsz úszni, de ez nem úszószakosztály… most már jó lenne, ha haladni is tudnál azzal a kenuval… Eléggé makacs típus voltam már akkor is, hogy ne adjam fel. A másiknak megy, nekem meg nem? Nem akartam elfogadni ezt a helyzetet. Aztán előbb-utóbb ráéreztem, hogyan kell egyensúlyozni, kormányozni és egyre jobb lettem. Öt évvel később már a válogatottba is bekerültem.

– A párban való evezés viszont egész pályafutását végigkísérte…

– Igen, meg is határozta. Ha végigszámolnám, hogy a 12 év alatt hány partnerrel eveztem együtt, akkor eléggé szép névsor kerekedne ki. Persze, voltak meghatározó társak. Szántó Csabával ’71-72-ben versenyeztem egy hajóban, később Povázsai Péterrel pedig hat évet. Nagyon szép időszak volt.  Az országos bajnokságokon ugyan nem tudtunk együtt indulni, mert nem ugyanahhoz az egyesülethez tartoztunk, viszont az MTK-ban sporttársam volt a Benedek Iván, akivel két országos bajnoki címet is nyertünk. Szóval mindig voltak társak.

– Tény, hogy nagyon erős hazai mezőnyben kellett akkoriban helytállni…

– Péterrel a legnagyobb gondunk az volt, hogy nagyon későn találtunk egymásra és eleve későn kezdtem kenuzni is: már elmúltam 16 éves. A gyerekek nagy része ennyi idősen már rég versenyzett. Wichmann Tomi például, aki fél évvel idősebb nálam, 67-ben már ifi Eb-t nyert.  Ezzel együtt Péterrel 1974-ben Mexikóban szereztünk egy ötödik helyezést, 1975-ben pedig a világbajnokságon megnyertük az 1000 méteres számot. Másnap, 500-on pedig még összehoztunk egy bronzot, ami akár fényesebb is lehetett volna, ha az ezres döntőt követő díjátadási ceremónia alatt nem lopják el a térdeplőmet… Helyette már csak egy kölcsönzsákon tudtam versenyezni, ami közel sem adta azt a komfortérzetet, amit megszoktam.

– Az mennyire volt fontos tényező, hogy a két meghatározó kenus társsal nem csupán technikailag, hanem emberileg is nagyon összepasszoltak?

– Annyira, hogy Szántó Csabával a mai napig is aktívan tart a barátságunk. Többször is együtt ünnepelünk egy évben vagy csak úgy spontán összejövünk és nosztalgiázunk. Versenyzőként is csak azért váltak szét az útjaink, mert mindketten maximalisták voltunk. Úgy éreztük, van még bennünk több is, ami egy váltással talán még kihozható. Válogatókat, nemzetközi versenyeket is nyertük együtt, de tényleg nem volt egyszerű a helyzetünk, tekintve, hogy a Wichmann-Petrikovich páros épp abban az időben volt csúcsformájában.  Csabával egyébként állandóan versenyeztünk mindenben, de ez nem egy vérre menő küzdelem volt, hanem játékos vetélkedés. Emlékszem, akkor volt újdonság idehaza a kóla – három forint harminc fillérért – és az ebédnél mindig a vesztes fizette. Egyszer Dunavarsányban, amikor nagyon jó formában voltam, harminc kóla fórom volt, amikor véget ért az edzőtábor. Ami Povázsai Pétert illeti: ő a többiekhez képest egy nagyon szerény, visszafogott természetű versenyző volt, ugyanakkor rendkívül szorgalmas és céltudatos. Állandóan állítgatta, szerelgette, csiszolgatta a felszerelést; a térdelőket, a lapátokat. Csabával jobb erőállapotban eveztünk együtt, mégis Péterrel csúszott úgy a hajó, ahogy senki mással nem. Tökéletesen le tudta másolni az ember ritmusát és viszonylag kis energiával is könnyen, gyorsan haladtunk. Rá is írtuk a hajónk oldalára, hogy „ séta-ha jó”. Vagyis ha nincs kínlódás, ha jó a páros, akkor tényleg sétahajókázás az egész…

– Kik voltak a mesterei?

– Farkas Imre, „ Faresz” volt az első edzőm, ő adta a kezembe a lapátot. Amikor elment, majdnem abba is hagytam, mert egyszerre üres lett a csónakház, úgy éreztem, mint akinek meghalt apja-anyja. Kollégiumban laktam, a nagyszülők neveltek, vagyis az átlagnál sokkal érzékenyebb voltam az ilyesmire. Ha valaki egy jó szót szólt hozzám, azzal már elmentem a világ végére, mint a kiskutya. Aztán szerencsére túltettem magam ezen a helyzeten, amiben sokat segített, hogy az MTK-ban egy nagyon jó kis közösség tagja lehettem. Aztán jött hozzánk a Nánási András, később pedig a Péhl Jóka volt az edzőnk sokáig. Amikor hozzá kerültünk, már a válogatottat irányította és nála edzett Pfeffer Anna meg kenus létére Darvas Miki is, akivel elég jó haverságban voltunk. Látva az ő példáját, mondtam a páromnak: – nézd, igaz, hogy a Jóka nem kenus edző, de a Darvas Csucsu azért mégis világbajnok lett. Menjünk oda hozzá, hátha elvállal minket is. Így is történt és olyan edzéseket csavart ki belőlünk, amit álmomban se hittem, hogy végig tudok csinálni, de meg is lett az eredménye.Amikor pedig lecsengett a válogatottságunk, egyesületi szinten még az Ürögi Lacinál volt egy-két levezető évünk.

– Ezt követően Ön is megpróbálkozott az edzői hivatással, de már csak rövid ideig maradt a sportágban. Miért?

– Elvégeztem a szakedzőit és egy vendéglátó iskolát is; a TF-en épp a harmadik évfolyamra jártam, amikor felajánlottak számomra egy vendéglátó-ipari egységet Kiskőrösön. Anyagi szinten annyira nagy volt a különbség a két lehetőség között, hogy otthagytam az edzőséget. Azóta is ebben a szakmában vagyok, csak időközben átjöttem Káposztásmegyerre. Éppen harminc éve nyitottuk meg itt az éttermet, ahol vezetőként nagyon könnyű dolgom van, hiszen jó zenekar élén karmesternek lenni mindig hálás feladat.

– Mi az, amit a sportmúltból hozva a vendéglátásban is kamatoztatni tudott?

– A sport nem csak külsőleg, belsőleg is formálja az embert. Annak idején nagyon sokszor kellett ázva-fázva, hatalmas hullámok közt küzdeni a saját fájdalmainkkal, meg az ellenfeleinkkel és arra összpontosítani, hogy „én se vagyok rosszabb, nem hagyom magam”. Az a munkabírás, küzdeni tudás és ambíció, amit versenyzőként hosszú időn át felszedtem magamra, ebben a munkában is nagyon hasznosnak bizonyult.

– Mi az, amiért leginkább hálás?

– Hogy most születtem és hogy ide. Ha szétnézek a világban, mennyi tragédia van, hány országban ölik egymást most is, illetve ha arra gondolok, hogy én még egy petróleumlámpás kis falusi házikóban születtem és azóta micsoda fejlődés ment végbe, aminek most haszonélvezői lehetünk, akkor csakis mélységes hálát érezhetek.  Arról nem is beszélve, hogy sokan már fiatalon elmentek, én még mindig itt lehetek…

– Hobbiszinten szokott még vízre szállni?

– Ennek elsősorban fizikai okai vannak, mindenféle apróbb nyavalya, amivel azért együtt lehet élni.  Sokszor eszembe jut, hogy amikor az én nagyapám hetvenöt évesen panaszkodott az állapotától az orvosnak, az azt válaszolta neki: – tudja mit, András bácsi? Jajgasson még egy húsz évet.  Hát én is ezt kívánom most magamnak, hogy jajgathassak még egy darabig…

Ellepték Dél-Afrikát a magyar kajak-kenusok

A magyar kajak-kenu válogatottnál szóba jöhető versenyzők túlnyomó többsége több hétre Dél-Afrikába vonult melegvízi edzőtáborba, ahol kifogástalan körülmények között készülhetnek fel a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt rendkívül fontos idényre.

Hír

Hüvös Viktor csoportja érkezett ki legkorábban Pretoriába: Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Dudás Miklós és Szendy Márk február 24-től március 25-ig edzőtáborozik ott. A többiek március harmadikán utaztak ki Dél-Afrikába, 25-ig van kint Medveczky Erika, Csipes Tamara, Hagymási Réka, Pupp Noémi, Nagy Flóra, Gamsjager Lisa-Maria, Lakatos Zsanett és Mike Róbert, 29-én utazik haza Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Hufnágel Tibor, Balaska Márk, Dombvári Bence, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás, Németh Viktor, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gazsó Dorka, Bakó Olga, Biben Karina, Kőhalmi Emese, Szendy Lilla és Sólyom Dóra.

Április 5-ig lesz az edzőtáborban Fekete Ádám, Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Bodonyi András, Kiss Tamás és Dóri Bence, valamint április 14-ig készül kint Kárász Anna, Takács Tamara és Kopasz Bálint.

Lapozható galéria:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

Hello Afrika 😎😍 jó végre vízen…. ❤️ • #southafrica #sixweeks #trainingcamp #lovethisplace #truebeauty #nature #goodforsoul #iloveit

Anna Karasz (@anna__karasz) által megosztott bejegyzés,

Általában mindenkinek napi két vízi edzése van, gyakran kiegészítve egy kondival. Tótka Sándort kértük arra, hogy számoljon be az eddigi tapasztalatokról. A világ- és Európa-bajnok kajakos már harmadik alkalommal edzőtáborozik a helyszínen.

„Fantasztikus időnk van, végig 30 fok körül mozog a hőmérséklet.

Párszor esett az eső, de egyetlen edzésünk sem maradt el. Néha fúj a szél, de nem baj, ha nincs mindig tükörvíz, mert legalább ilyen körülmények között is készülünk” – mondta Tótka Sándor, aki szerint a szállásuk tökéletes, és az elmúlt évhez képest az ételek mennyisége és minősége is jelentősen javult.

„Az első héten, amikor csak a mi csapatunk volt itt, akkor egészen szuperek voltak az ételek. Felismerték ugyanis a helyiek, hogy korábban nem tudtak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt készíteni, ezért az idén elkezdték máshonnan rendelni. Mióta kijött a többi magyar versenyző is, azóta kicsit egyhangúbb lett a választék, szószokkal próbáljuk feldobni, de még így is sokkal jobb, mint tavaly volt.”

A sok edzés mellett a kikapcsolódásra is jut idő a versenyzőknek. „Mi tavaly például oroszlánokkal sétáltunk, és meg is simogathattuk őket, az életem egyik legnagyobb élménye volt. Most főleg PlayStationözöm, sorozatot nézek és olvasok a szabadidőmben, ezek azért is töltenek fel, mert otthon az olvasáson kívül másra nincs időm. De elmentünk a hétvégén a csapattal moziba is, megnéztük a Marvel kapitányt. Érdekes itt a mozi, mert kapsz egy natúr popcornt, és te ízesítheted meg, sóval, vajjal vagy édesen is eheted. Otthon gyakran vadászni kell az olyan helyeket, ahol nem szinkronosan adják a filmeket, itt pedig végre eredeti nyelven nézhettük. Kellenek az ilyen kikapcsolódások az edzések között.”

Szeged a legtökéletesebb versenyhelyszín

Kovács Katalin a 31 világbajnoki címéből kilencet Szegeden nyert, így talán nincs nála autentikusabb versenyző, ha arról kell nyilatkozni, hogy milyen érzés hazai pályán vb-aranyat szerezni.

Hír

„Sportolóként nagyon utáltam azt a kérdést, hogy melyik a legkedvesebb világbajnoki címem, mert mindegyikért nagyon sokat dolgoztam, és mindegyik mögött van egy sztori. Így azonban, hogy harmadik éve nem versenyzem, a szegedi vb-címek jutnak először eszembe, és szinte ugyanúgy várom az idei világbajnokságot, mint aktív koromban, előjönnek az érzések, hogy milyen fantasztikus dolog hazai közönség előtt szerepelni” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

Kovács Katalinnak az 1998-as szegedi vb azért volt emlékezetes, mert akkor nyerte az első világbajnoki aranyát (K4 200 m), a 2006-os vb azért, mert hat (!) aranyat szerzett, a 2011-es pedig azért, mert a K2 200-on és K4 500-on nyert vb-címe volt az utolsó két világbajnoki elsősége. „Nem a 2011-es volt a legjobb vb-szereplésem, de olimpiai számban is nyertünk, és ráadásul a három szegedi vb-m közül az volt az egyetlen verseny, amely kvalifikált az olimpiára. Leírhatatlan volt a hangulat, ezért is marad emlékezetes számomra a 2011-es szegedi esemény” – mondta Kovács.

A kajakkirálynő folyamatosan testközelből tapasztalhatta meg, hogy miként fejlődik a maty-éri pálya, ám talán a létesítmény idei fejlesztése lesz a legnagyobb, ami két szegedi vb között történt a pályával. „Kicsit irigykedem is a többiekre, hogy ilyen kiváló körülmények között versenyezhetnek. Már akkor is fantasztikus volt a pálya, amikor én kajakozhattam Szegeden, mindig minden nemzet nagyon örült, ha ide kellett jönni, mert tényleg tökéletes versenyeket rendeztünk. Mindig is le volt maradva tőlünk a világ a szervezést tekintve. Ez lesz az első szegedi vébém szurkolóként, de nagyon élvezem ezt az életet is, és alig várom, hogy augusztusban a helyszínen drukkoljak a magyaroknak.”

Hogy milyen változások történtek azóta a Maty-éren?

A 2011-es állapotokhoz képest valóban komoly ráncfelvarráson esett/esik át a létesítmény, köszönhetően a kiemelt állami támogatásnak, hiszen mintegy 2 milliárd forintból épül újra a pálya. A legutóbbi vébén az osztósziget helyén még nádas volt, most pedig híd vezet majd át a szigetre. A televíziós közvetítés kamerái költöznek át a sziget oldalára, így a képernyő előtt ülők is láthatják majd, hogy mennyire fergeteges hangulatot teremt a lelátókon helyet foglaló több mint tízezer néző.

Szélesebbek lesznek az utak, nagyobb lesz a versenyzői terület, ahova két sportolói lounge-t is kialakítanak a szervezők, itt kedvükre pihenhetnek kényelmes ülő- és fekvőalkalmatosságokban kivetítők előtt a versenyzők és a csapatok tagjai. A 2011-es vébén még a sátraikban lazítottak a főszereplők. Számukra szintén kényelmesebb lesz, hogy korábban Szeged városában kellett átvenniük az akkreditációt, de a megnövelt versenyzői területnek köszönhetően már a helyszínen letudhatják az akkreditációs folyamatokat – tudtuk meg Berényi Pétertől, aki 2011-ben a vb szervező bizottságának titkára volt, a 2019-es világbajnokságon pedig a szervező bizottságban az ügyvezető igazgatói posztot tölti be.

Berényi Péter hozzátette: a tavalyi világkupán is bemutatkozott számos újítás egyike az eredményhirdető átalakulása lesz, a célbaérés után a döntősök visszaeveznek a díjátadó pódiumhoz, a döntők ideje alatt DJ és hangulatfelelős, több látványos produkció, valamint számos színes bejátszás teszi még hangulatosabbá a versenyt. Továbbá rengeteg kiegészítő programot kínál a vásárváros és a szponzorfalu a vébén, amely kicsiktől a nagyokon át egy teljes családnak tartalmas kikapcsolódást jelenthet. Szintén rendkívül fontos újítás lesz az A lelátó befedése, így az ott helyet foglalók a várható meleg ellenére is hűvösebb, árnyékosabb helyről izgulhatják végig a futamokat.

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke szerint a 2011-es világbajnokság nemzetközi tekintetben is egy mérföldkő volt, ami rengeteget javított a sportág megítélésén, így a verseny után kiváló visszajelzések érkeztek a nemzetközi szövetségtől és a szurkolóktól is.

Mi is nagyon szerettük rendezői oldalról a 2011-es vébét, amelynek a kampánya rendhagyó volt, az idén pedig a sportprezentációban, tehát a helyszíni élményben szeretnénk új színt vinni, egyedülálló izgalmakat fogunk biztosítani mindenki számára

– mondta Schmidt Gábor.

Jose Perurena, a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség elnöke is csak elismerően beszélt a szegedi rendezésű versenyekről. „A kajak-kenu sportág szerelmesei Magyarországot, azon belül különösen Szegedet a sportág legendás helyszínének tekintik. Az itteni közönség ráadásul mindig színes, lelkes, és nem utolsó sorban rendkívül hozzáértő. A sportolók nagyon szeretnek itt versenyezni, hiszen a szegedi sportesemények hangulata minden alkalommal arra ösztönzi őket, hogy a maximumot hozzák ki magukból. Számukra tehát ez a legtökéletesebb környezet, ha szeretnék kvalifikálni magukat a jövő évi tokiói olimpiai játékokra. Tudjuk, hogy a szervezők mindent megtesznek azért, hogy az idei világbajnokság a valaha volt legjobb legyen minden tekintetben. Kiemelten izgalmas időszak ez a sportág számára, és biztosak lehetünk benne, hogy Magyarország és Szeged szervezésében a gyorsasági kajak-kenu versenyek a legjobb kezekben vannak.”