Mégse

„Maximalisták voltunk”

Kenus nótákat nem énekelt – mivel már az általános iskolában arra kérték, hogy az ünnepélyeken inkább csak tátogjon –, de ettől függetlenül mindig lelkes tagja volt a sportbéli közösségeknek. Árva Gáborral, az MTK egykori világbajnok kenusával hetvenedik születésnapja alkalmával beszélgettünk.

Születésnap
Hír

– Mi motiválta arra, hogy kenus legyen?

– A serdülőkori hiúság. A fiúk abban a korban általában a tükör előtt nézegetik az izmaikat, szeretnének daliásak lenni, imponálni a hölgyeknek. Akkoriban nem voltak fitnesztermek, így olyan sportot kellett keresni, ahol adott volt a lehetőség a kondíció látványos javítására. De számomra a kajak-kenu azért is volt előnyös, mert kinn laktam a Váci úton és onnan körülbelül ötszáz méterre volt az MTK csónakház. Az egyik osztálytársam, akivel egy ipari iskolába jártunk együtt, már kenuzott, de nem ment jól neki az egyes és az edzője arra biztatta, vigyen magával valakit párnak…

– Kezdetnek általában elég ennyi, de aztán sokakban alábbhagyott a lelkesedés…

– Az első napokban nekem sem akart összeállni a mozgás; beszálltam a hajóba az egyik oldalon, a másikon meg már kinn is voltam. Így ment egy hétig, mire az edző megunta és azt mondta nekem: elhiszem, öcsi, hogy tudsz úszni, de ez nem úszószakosztály… most már jó lenne, ha haladni is tudnál azzal a kenuval… Eléggé makacs típus voltam már akkor is, hogy ne adjam fel. A másiknak megy, nekem meg nem? Nem akartam elfogadni ezt a helyzetet. Aztán előbb-utóbb ráéreztem, hogyan kell egyensúlyozni, kormányozni és egyre jobb lettem. Öt évvel később már a válogatottba is bekerültem.

– A párban való evezés viszont egész pályafutását végigkísérte…

– Igen, meg is határozta. Ha végigszámolnám, hogy a 12 év alatt hány partnerrel eveztem együtt, akkor eléggé szép névsor kerekedne ki. Persze, voltak meghatározó társak. Szántó Csabával ’71-72-ben versenyeztem egy hajóban, később Povázsai Péterrel pedig hat évet. Nagyon szép időszak volt.  Az országos bajnokságokon ugyan nem tudtunk együtt indulni, mert nem ugyanahhoz az egyesülethez tartoztunk, viszont az MTK-ban sporttársam volt a Benedek Iván, akivel két országos bajnoki címet is nyertünk. Szóval mindig voltak társak.

– Tény, hogy nagyon erős hazai mezőnyben kellett akkoriban helytállni…

– Péterrel a legnagyobb gondunk az volt, hogy nagyon későn találtunk egymásra és eleve későn kezdtem kenuzni is: már elmúltam 16 éves. A gyerekek nagy része ennyi idősen már rég versenyzett. Wichmann Tomi például, aki fél évvel idősebb nálam, 67-ben már ifi Eb-t nyert.  Ezzel együtt Péterrel 1974-ben Mexikóban szereztünk egy ötödik helyezést, 1975-ben pedig a világbajnokságon megnyertük az 1000 méteres számot. Másnap, 500-on pedig még összehoztunk egy bronzot, ami akár fényesebb is lehetett volna, ha az ezres döntőt követő díjátadási ceremónia alatt nem lopják el a térdeplőmet… Helyette már csak egy kölcsönzsákon tudtam versenyezni, ami közel sem adta azt a komfortérzetet, amit megszoktam.

– Az mennyire volt fontos tényező, hogy a két meghatározó kenus társsal nem csupán technikailag, hanem emberileg is nagyon összepasszoltak?

– Annyira, hogy Szántó Csabával a mai napig is aktívan tart a barátságunk. Többször is együtt ünnepelünk egy évben vagy csak úgy spontán összejövünk és nosztalgiázunk. Versenyzőként is csak azért váltak szét az útjaink, mert mindketten maximalisták voltunk. Úgy éreztük, van még bennünk több is, ami egy váltással talán még kihozható. Válogatókat, nemzetközi versenyeket is nyertük együtt, de tényleg nem volt egyszerű a helyzetünk, tekintve, hogy a Wichmann-Petrikovich páros épp abban az időben volt csúcsformájában.  Csabával egyébként állandóan versenyeztünk mindenben, de ez nem egy vérre menő küzdelem volt, hanem játékos vetélkedés. Emlékszem, akkor volt újdonság idehaza a kóla – három forint harminc fillérért – és az ebédnél mindig a vesztes fizette. Egyszer Dunavarsányban, amikor nagyon jó formában voltam, harminc kóla fórom volt, amikor véget ért az edzőtábor. Ami Povázsai Pétert illeti: ő a többiekhez képest egy nagyon szerény, visszafogott természetű versenyző volt, ugyanakkor rendkívül szorgalmas és céltudatos. Állandóan állítgatta, szerelgette, csiszolgatta a felszerelést; a térdelőket, a lapátokat. Csabával jobb erőállapotban eveztünk együtt, mégis Péterrel csúszott úgy a hajó, ahogy senki mással nem. Tökéletesen le tudta másolni az ember ritmusát és viszonylag kis energiával is könnyen, gyorsan haladtunk. Rá is írtuk a hajónk oldalára, hogy „ séta-ha jó”. Vagyis ha nincs kínlódás, ha jó a páros, akkor tényleg sétahajókázás az egész…

– Kik voltak a mesterei?

– Farkas Imre, „ Faresz” volt az első edzőm, ő adta a kezembe a lapátot. Amikor elment, majdnem abba is hagytam, mert egyszerre üres lett a csónakház, úgy éreztem, mint akinek meghalt apja-anyja. Kollégiumban laktam, a nagyszülők neveltek, vagyis az átlagnál sokkal érzékenyebb voltam az ilyesmire. Ha valaki egy jó szót szólt hozzám, azzal már elmentem a világ végére, mint a kiskutya. Aztán szerencsére túltettem magam ezen a helyzeten, amiben sokat segített, hogy az MTK-ban egy nagyon jó kis közösség tagja lehettem. Aztán jött hozzánk a Nánási András, később pedig a Péhl Jóka volt az edzőnk sokáig. Amikor hozzá kerültünk, már a válogatottat irányította és nála edzett Pfeffer Anna meg kenus létére Darvas Miki is, akivel elég jó haverságban voltunk. Látva az ő példáját, mondtam a páromnak: – nézd, igaz, hogy a Jóka nem kenus edző, de a Darvas Csucsu azért mégis világbajnok lett. Menjünk oda hozzá, hátha elvállal minket is. Így is történt és olyan edzéseket csavart ki belőlünk, amit álmomban se hittem, hogy végig tudok csinálni, de meg is lett az eredménye.Amikor pedig lecsengett a válogatottságunk, egyesületi szinten még az Ürögi Lacinál volt egy-két levezető évünk.

– Ezt követően Ön is megpróbálkozott az edzői hivatással, de már csak rövid ideig maradt a sportágban. Miért?

– Elvégeztem a szakedzőit és egy vendéglátó iskolát is; a TF-en épp a harmadik évfolyamra jártam, amikor felajánlottak számomra egy vendéglátó-ipari egységet Kiskőrösön. Anyagi szinten annyira nagy volt a különbség a két lehetőség között, hogy otthagytam az edzőséget. Azóta is ebben a szakmában vagyok, csak időközben átjöttem Káposztásmegyerre. Éppen harminc éve nyitottuk meg itt az éttermet, ahol vezetőként nagyon könnyű dolgom van, hiszen jó zenekar élén karmesternek lenni mindig hálás feladat.

– Mi az, amit a sportmúltból hozva a vendéglátásban is kamatoztatni tudott?

– A sport nem csak külsőleg, belsőleg is formálja az embert. Annak idején nagyon sokszor kellett ázva-fázva, hatalmas hullámok közt küzdeni a saját fájdalmainkkal, meg az ellenfeleinkkel és arra összpontosítani, hogy „én se vagyok rosszabb, nem hagyom magam”. Az a munkabírás, küzdeni tudás és ambíció, amit versenyzőként hosszú időn át felszedtem magamra, ebben a munkában is nagyon hasznosnak bizonyult.

– Mi az, amiért leginkább hálás?

– Hogy most születtem és hogy ide. Ha szétnézek a világban, mennyi tragédia van, hány országban ölik egymást most is, illetve ha arra gondolok, hogy én még egy petróleumlámpás kis falusi házikóban születtem és azóta micsoda fejlődés ment végbe, aminek most haszonélvezői lehetünk, akkor csakis mélységes hálát érezhetek.  Arról nem is beszélve, hogy sokan már fiatalon elmentek, én még mindig itt lehetek…

– Hobbiszinten szokott még vízre szállni?

– Ennek elsősorban fizikai okai vannak, mindenféle apróbb nyavalya, amivel azért együtt lehet élni.  Sokszor eszembe jut, hogy amikor az én nagyapám hetvenöt évesen panaszkodott az állapotától az orvosnak, az azt válaszolta neki: – tudja mit, András bácsi? Jajgasson még egy húsz évet.  Hát én is ezt kívánom most magamnak, hogy jajgathassak még egy darabig…

Meglepetéssel rajtolt a maraton-ob

A férfi kajakosok egyesében meglepetésre Mészáros Márton legyőzte Boros Adriánt a Győrben zajló maraton országos bajnokság nyitónapján.

Hír

A 30 kilométeres finálé végén csupán egy másodperc döntött a két versenyző között. „Sokáig négyen mentek az élen, de az utolsó futószakaszhoz már csak hárman érkeztek: Mészáros Márton, Boros Adrián és Aranyosi Gábor – kezdte a beszámolót Weisz Róbert szövetségi kapitány. – A célegyenesbe együtt fordultak be, ketten meg tudtak lépni, az utolsó 150 méteren indított egy nagy hajrát Marci, Adrián tudott vele menni, de amit a hajrá indításakor megszerzett fél métert, azt a végéig meg tudta tartani az éllovas.

Egy nagyon színvonalas verseny volt.”

A bronzérmet Aranyosi nyakába akasztották.

Nem volt alacsonyabb a nívó a női kajak egyesek 26 kilométeres döntőjében sem, ahol az első három helyezett nagyon gyorsan ellépett a mezőnytől. Czéllai-Vörös Zsófia, Kiszli Vanda és Csay Renáta hajójában megszámlálhatatlan világbajnoki cím pihent, ez meg is látszott a versenyen.

„Az utolsó futószakaszig ők együtt mentek, ekkor a vízreszállásnál egy hosszú, 500 méteres hajrát indított Zsófi, az itt kialakult néhány méteres különbség pedig a célig megmaradt” – kommentálta Weisz Róbert a Czéllai-Vörös, Kiszli, Csay sorrendet.

Czéllai-Vörös Zsófia boldogan adott interjút a győzelem után

A kenu egyeseknél két, a kajakosokéhoz képest sima győzelem született. A férfiaknál a táv feléig együtt ment Laczó Dániel és Nagy Gergely Balázs, a negyedik futásnál szakította le Laczó ellenfelét, és ért be elsőként a célba, a harmadik itt Török Aurél lett.

A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy a tavalyi vb-dobogós Dóczé Ádám, valamint Kövér Márton nem indult el egyesben, ők szombaton párosban állnak majd rajthoz, de Laczó és Nagy Gergely is elindul párosban is.

Laczó Dániel magabiztosan nyert

A női kenusoknál nagyon gyorsan szétszóródott a mezőny, az ifjúsági korú Horányi Dóra több mint két és fél perc előnnyel nyert Bonyai Regina előtt, míg a harmadik Sztolyka Rita lett.

Czéllai-Vörös duplázott a maraton ob-n

A kajak egyesben pénteken nagy csatában győztes Czéllai-Vörös Zsófia az egyesben bronzérmes Csay Renátával egy hajóban párosban is nyerni tudott a maraton országos bajnokságon Győrben.

Hír

Weisz Róbert szövetségi kapitány beszámolója szerint a két világbajnok versenyző nagyon magabiztosan, több mint hatperces előnyel végzett az élen. A második helyért viszont nagy csata folyt a 26 kilométeres távon, végül a Tanka Emese, Csépe Panka kettős megelőzte a Korsós Zsófia, Nagy Viktória egységet.

Akárcsak egyesben, párosban is hatalmas verseny volt a férfiaknál, ám ezúttal az utolsó méterek nem a pénteki győztes Mészáros Mártonnak, hanem Boros Adriának kedveztek, aki Máthé Krisztiánnal párban csupán 0,68 másodperccel nyert a 30 kilométeres futam végén a Mészáros Márton, Aranyosi Gábor egység előtt. A harmadik a Mészáros Márton Sándor, Grőger Mátyás duó előtt.

A férfi kenusoknál – ahogy Weisz Róbert fogalmazott – a második körben vett egy mély levegőt a toronymagas esélyes Kövér Márton, Dóczé Ádám páros, és magabiztosan, közel két és fél perccel győzött a Laczó Dániel, Nagy Gergely Balázs kettős előtt, míg a bronzérmet a Bucsi Bence, Kovács Máté András duó szerezte meg.

Az egyes számokban az első két helyezett szerzett indulási jogot az Európa-bajnokságra, ám Weisz Róbert hivatalosan csak később hirdet keretet. Az országos bajnokság egyben az első világbajnoki válogató is volt a maratonistáknál.