Már várják a plovdivi pezsgést

Két fiatal hölgy, Takács Tamara és Lucz Dóra száll vízre a női kajakosoknál az olimpiai egyes számokban a pénteken kezdődő plovdivi Európa-bajnokságon. A két versenyzőnek közös célja is lesz majd a kontinensviadalon: a női négyesben Medveczky Erikával és Vad Ninettával közösen szeretnének minél jobb eredményt elérni.

Bizonyítás
Hír

Tavaly júniusban már láthattuk felnőtt Európa-bajnokságon szerepelni Takács Tamarát. Fábián Lászlóné versenyzője, akkor K-1 és K-2 1000 méteren is ezüstérmes lett. Most ő képviselheti hazánkat K-1 500 méteren, ami nagy megtiszteltetés számára.

„Nagyon várom már ezt a hétvégét, hiszen imádok versenyezni, szeretem a pezsgést, és örülök neki, hogy ilyen fiatalon már ott tudok lenni az egyes mezőnyben. Biztos vagyok benne, hogy kemény lesz a mezőny, de ahogyan a Világkupán is, itt is szeretném megmutatni, hogy megállom a helyem a felnőttek között – magyarázta a mindössze 20 esztendős kajakos, aki szerint erősnek tűnik a magyar négyes, így bízik benne, hogy a csapathajó is ott tud majd lenni a dobogón Plovdivban.

Lucz Dóra 2014-ben a moszkvai világbajnokságon már a felnőtt 4×200 méteres váltó tagja volt, de ez a verseny lesz az első felnőtt Európa-bajnoksága.

„A felnőtt mezőnyben még nincs túl nagy tapasztalatom, de bízom benne, hogy jól tudom majd venni az akadályokat. A műsor alapján ott lesz mindenki, aki Európában kétszáz méteren számít, de én elsősorban majd magamra koncentrálok, hogy meg tudjam csinálni, amit elterveztünk az edzőmmel, Almási Nándorral – mondta Lucz Dóra. – Remélem, hosszútávon meghatározó leszek majd a nemzetközi mezőnyben, azonban ehhez még nagyon sokat kell dolgoznom, illetve itthon is folyamatosan bizonyítani kell, hiszen példának okáért Vad Ninetta nagyon kemény ellenfél. Örülök, hogy idén nekem sikerült kijutni az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra is, de tudom, hogy Magyarországon ez csak pillanatnyi állapot, jövőre is és mindig meg kell küzdeni ezekért az eredményekért. Próbálok mindig megbízható és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, hogy a jövőben tudjanak rám építeni, akár csapathajóban is.”

Jégsárkányok lepték el a Városligeti Műjeget

Hatalmas sikerrel zárul az I. Jégsárkány Kupa, amelyet a Városligeti Műjégpályán rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pénteken késő este.

Hír

A csípős hideg és a késői időpont ellenére több százan eljöttek az impozáns környezetben, a Vajdahunyad vára tövében tartott rendhagyó eseményre, amelyen a rendezők által biztosított, élekre szerelt sárkányhajókban, speciális evezőkkel versenyeztek a résztvevők, így szezonon kívül is találkozhattak versenykörülmények között a sárkányhajósok.

Összesen 16 csapat nevezett, a négy futamból az első kettő jutott a középdöntőbe, majd rendeztek D, C, B és A döntőt is, végül a váci Dunai Sárkányok győztek. „Életemben először ültem ilyen jégsárkányban, hatalmas élmény volt – kezdte közvetlenül a célbaérés után a győztes csapat egyik tagja. – Sárkányhajózunk, de ez azért más mozgást igényel, a vízen előre teszed a lapátot és húzod magad, itt pedig lökni kellett a hajót. Nagyszerűen éreztük magunkat ezen a csodálatosan helyszínen, köszönjük a szervezőknek! Ha lesz jövőre is ilyen, biztosan eljövünk, hogy megvédjük a címünket.”

Patyi Melinda, a sárkányhajó szakág vezetője is elégedetten konstatálta a rendezvény sikerességét. „Nagyon boldog vagyok, hogy a sok nevező csapat mellett a nézők is ilyen szép számmal kilátogattak. Maga a jégsárkány két éve létezik, az idén januárban volt belőle először világbajnokság, gondoltuk, megpróbáljuk meghonosítani Magyarországon is, és mivel a vízen elég erősek vagyunk sárkányhajóban is, így reméljük, hogy jégsárkányban is egyre jobbak leszünk. Felkészülni nem könnyű, hiszen kevés eszköz van még rá Magyarországon, de szeretnénk jövőre is megrendezni az eseményt, hogy legalább versenykörülmények között tudjanak gyakorolni a csapatok.”

Galériánk az eseményről ide kattintva nézhető meg.

A fagy sem fogott ki a versenyzőkkel a Héraklész felmérőn

A hétvégén lezajlott a Héraklész fizikai erőfelmérő utolsó állomása, Győr és Paks után Tiszaújvárosban is a tavalyinál többen jelentek meg a helyszínen.

Hír

A három felmérőn összesen több mint 1800-an vettek részt, Győrben körülbelül 800, Pakson 600, a hétvégén Tiszaújvárosban pedig több mint 400 sportoló mérte fel, hogy milyen állapotban van a téli alapozási időszak végén akár a tavalyi önmagához, akár a többi versenyzőhöz képest.

„A hétvégén nagyon ködös, hideg, párás volt a reggel, a fagyott futópályára tervezett Cooper-teszt helyett betonon tudtak futni a sportcsarnok körül a versenyzők, de ezt leszámítva minden tökéletesen sikerült. A korábbi éveknél nagyobb létszám volt minden helyszínen, és a paraszakág képviselői is megjelentek a hétvégén” – nyilatkozta a paraválogatott szövetségi kapitánya, Weisz Róbert.

Doma Gergő szakmai igazgató elmondta, hogy a Héraklész fizikai felmérő a Magyar Kajak-Kenu Szövetség egy kiemelt fontosságú eseménye, amely hagyományt hosszú távon kívánják továbbvinni.

„Mindamellett bizonyos gyakorlatokban tervezünk némi finomítást. Nagyobb hangsúlyt fektetünk a sportágspecifikus képességek és készségek mérésére, az ízületi mozgékonyság megőrzésére és a törzsizmok megerősítésére. Ezzel kapcsolatban egy munkaanyag-tervezet már az asztalomon van, amelyeket különböző edzői egyeztetői fórumokon szeretnék végleges formába önteni. Köszönöm az edzőkollégák áldozatos munkáját, és hogy évről évre nagyobb számban és kiváló felkészültséggel érkeznek a Héraklész fizikai felmérőre” – mondta Doma Gergő.

Fotók Facebook-oldalunkon: