Már kimérték a 400 métert Szegeden

A Maty-éren centiméter pontosan kimérték a távot és ennek megfelelően odébb tették ötszáztól a rajtgépet is, így minden feltétel adott ahhoz, hogy fair verseny legyen a jövő csütörtöki K-1 400 méteres megmérettetés, amelyre szinte a teljes magyar férfi kajakos mezőny odaáll. Azonban nemcsak a férfi kajaknégyesek összetétele dől el a következő hétvégén, hanem az is, hogy kik lehetnek még a tagjai a magyar válogatottnak a szegedi világkupán, amelyen május 17-20. között a világ legjobb kajakosai és kenusai lesznek a mieink kihívói.

Már a szegedi világkupa lázában ég a teljes gyorsasági kajak-kenus mezőny, miután a Maty-éren kezdődik az idei nemzetközi versenyszezon. Ráadásul több csapat – például a nagy rivális németek – is nemzeti válogatónak használja a világkupát, tehát versenyzőik majd Magyarországon vívhatják ki az Európa-, vagy világbajnoki indulás lehetőségét. Nálunk a válogatók csak júniusban kezdődnek az Eb-re és a vb-re, ám a magyar válogatott számára is rendkívül fontos felmérő lesz a hazai rendezésű regatta.

“A versenyre több mint 60 nemzet nevezett, sok ország számára ez egyben válogatónak is számít, illetve olyan csapatok is érkeznek – mint például az új-zélandi női kajakos különítmény – akik már ugyanabban az összetételben állnak rajthoz Szegeden, mint az augusztusi világbajnokságon fognak – mondta Hüttner Csaba, felnőtt szövetségi kapitány. – Ráadásul az esemény fontosságát növeli, hogy idén csak két világkupát írt ki a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF), így látható, hogy olyan rangos eseményen szállhatunk majd vízre, amelyre sokan már csúcsformában érkeznek, tehát reális képet fogunk kapni arról, hogy hogy álllunk a legkomolyabb riválisokhoz képest. Idén is nemzetenként két versenyző indulhat minden számban, nálunk A-egységként azok szerepelnek majd, akik tavaly az adott számban világbajnoki résztvevők lehettek, B-egységként pedig azok, akik elsőként, vagy az A-egység mögött másodikként végeznek a jövő hétvégéi rangsorolón. A férfi kajakosaiknak ráadásul rendkívüli téttel bír a csütörtökön kezdődő rangsoroló, hiszen a K-1 400 méteres és K-2 500 méteres, esetleg a K-1 200 méteres számból lehet bekerülni abba a két hajónyi, vagyis nyolc fős csapatban, amelyből négy versenyző részt fog venni az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is.

Ez a verseny tehát méltóképpen fogja felvezetni a világkupát, hiszen már most nagyon “éles” a magyar mezőny és miután a rangsoroló és a világkupa között csak egy hét telik el, így a magyar férfi kajakosok nagy része is szinte csúcsformában szállhat vízre mindkét versenyen.”

A hazai Világkupán szerepelő magyar válogatott május 17-én, csütörtökön reggel érkezik meg Szegedre és egy közös ebéd után kora délután áll az újságírók rendelkezésére a pályán megtartott sajtótájékoztatón. Péntek reggeltől pedig élesben zajlik majd az esemény, amely a nézők számára a versenyen kívül is valódi csemegéket tartogat majd és amire a belépés – a hagyományoknak megfelelően – idén is ingyenes lesz.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók