Mégse

Már 3000 diák jelentkezett

Még január közepén jelentette be Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos, hogy idén is elindul az általános- és középiskolás csoportok számára a Vándortábor program a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Kormánybiztosi Iroda támogatásával. A vízi jármód óriási népszerűségnek örvend, február óta 110 csoport jelentkezett a hat meghirdetett helyszínre.

vízivándor
Hír

„Lassan kijelenthetjük, hogy a Szigetköz megtelt, már csak egyetlen csoport számára maradt hely az idei szezonra” – mondja Foltán László, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) VíziVándor projektvezetője. 

Az idén már hat helyszínre, a Felső-Tiszára, a Bodrogra, a Dunakanyarba, az Alsó-Duna szakaszára, a Szigetközbe és a Körösökre mehetnek túrázni a diákcsoportok. 

„A Szigetközbe tavaly is szerveztünk több nagyon sikeres és emlékezetes túrát, itt zajlott az a tábor is, amelyben a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond vezetésével ismerhették meg a környéket a gyerekek. Aki tavaly eljött, az a Szigetközbe idén is vissza akar térni és természetesen sokan jönnek újak is. A népszerűsége talán annak köszönhető, hogy ezen az útvonalon kell a legkevesebbet vándorolni, a hét során három jól felszerelt megállóhelyen, Dunaszigeten, Kisbodakon és Ásványrárón szállásoljuk el a résztvevőket, ráadásul ez a régió régóta nagyon kedvelt vízitúra-útvonal. A többi útvonalunkon is egyre kulturáltabbak a körülmények, a megállóhelyek rengeteget fejlődtek. Szerencsére tavaly, az első évben kiváló visszajelzéseket kapott a VíziVándor program, így az idei évre tervezett túráink 80 százalékára már most van jelentkezés” – tette hozzá a projektvezető. 

A VíziVándor Tábor idén is egy hetes, a részvétel a diákok számára napi 3500 forintba kerül. Ezért cserébe a gyerekek szállást és teljes ellátást kapnak, a környék vizeit pedig saját tanáraikkal és az MKKSZ profi túravezetőivel fedezhetik fel. A csoportokra 24 órás orvosi ügyelet vigyáz, az iskolásokat pedig a napi evezésen túl egyéb programok is várják. Az egy hetes nyári túrák mellett idén lehet pályázni VíziVándor osztálykirándulásokra is. Az eddigi jelentkezések alapján májusban és szeptemberben sok ilyen 2-3 napos túrát tartanak a különböző útvonalakon.

A tábori hangulathoz az összes túrán hozzátartozik a lecsófőző-verseny, de minden kempingbe telepítenek a szervezők sporteszközöket is, így a napi evezések után lehet focizni, tollaslabdázni és strandröplabdázni is. Ezen kívül az összes útvonalon szerveznek fakultatív programokat is, például a Dunakanyarban népszerű a Rám-szakadék gyalogtúra és az esztergomi bazilika látogatása, míg Tokajban sokan bérelnek biciklit. A Körösök mentén pedig egy túra során két jármódot is kipróbálhatnak a résztvevők, ott három nap kenuzás után három nap kerékpározás vár a csoportokra. 

„Szerencsére nemcsak a diákok, hanem a tanárok körében is népszerű a programunk. Számukra ősszel és tavasszal szerveztünk túravezetői továbbképzést a Testnevelési Egyetemmel együttműködve, ezen összesen 280 fő vett illetve vesz részt. A pedagógusoknak előny, hogy a túra teljes szervezésének terhét levesszük a vállukról, ráadásul a program egy hétre 100 ezer forinttal honorálja őket, ha elhozzák a gyerekeket táborozni. Minden csoport mellé mi is küldünk profi túravezetőt és általában egy kísérő tanár is kenuba száll, így általánosan 18-20 diákra három felnőtt jut. Szervezünk túrát mozgássérült, illetve Down-szindrómás gyerekeknek is, természetesen őket – a speciális igények miatt – még többen kísérik, valamint ilyenkor motoros követi a konvojt” – mondta Foltán László. 

Tavaly egy héten át túrázott a Szigetközben egy diákcsoporttal és saját gyerekeivel Storcz Botond. A háromszoros olimpiai bajnok a mai napig szívesen evez vadregényes helyeken és a tapasztalatait is örömmel osztja meg a fiatalokkal.

„Jól éreztem magam a gyerekek között tavaly, így tervezem, hogy ezen a nyáron is beállok az egyik csoport mellé – mondta Storcz Botond. – Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is életre szóló élményt szerezhetnek a túráinkon, a kajak-kenu sportágnak pedig hatalmas toborzóerő lehet a VíziVándor program. A delegált túravezetők között sok az utánpótlásedző, így ők az iskolákon keresztül közvetlenül fel tudják venni a kapcsolatot azokkal a gyerekekkel, akik érdeklődnek a sportág bármelyik szakága iránt” – tette hozzá a szlalom-szakágvezető.

A szervezők az előzetes tervek szerint 2018-ban 3500 gyereket vittek volna a program keretein belül vízitúrázni, de miután március végéig 3000-en jelentkeztek, így ez a szám a tervezettnél is nagyobb lehet. Az idei VíziVándor programban való részvételre június közepéig tudnak a szervezett diákcsoportok pályázni a www.vizivandor.hu oldalon.

Kenusként példát kell mutatnunk

Szombaton és vasárnap Mátraházán rengeteg klub és versenyző részvételével összetartáson vett részt a magyar kenutársadalom.

Hír

„Azért Mátraházán tartottuk, mert itt volt edzőtáborban a férfi kenuválogatott – kezdte Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány elnöke. – A reggeli gyülekezőnél kilenc egyesület legalább 80, főleg utánpótláskorú versenyzője jelent meg. Nagyon örültünk, hogy ilyen szép számban jöttek el a nagy havazás ellenére is.”

A klubok közül ott volt az összetartáson a Merkapt-Mekler, a Pacs-Pacs, a bajai, a sárospataki, a veresegyházi, a váci, a ráckevei, a tokaji és a törökbálinti egyesület is. A szombati program délelőtt egy 15 kilométeres futással indult, Kékestetőre, a Mátra és Magyarország csúcsára futottak fel, kétszer is.

Az ebédet követően délután Csáky László korábbi válogatott kenus egyfajta motivációs beszélgetésre hívta a versenyzőket. „Ezen az interaktív előadáson gyakorlatilag megfogalmaztuk, hogy

élsportolóként milyen kötelezettségeink vannak,

megfogalmaztuk, hogy kenusként példát kell mutatnunk mind az életvitel, mind pedig a sporthoz való hozzáállás terén” – mondta Csabai Edvin.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével a kilencszeres világbajnok, háromszoros olimpiai érmes kenus, Wichmann Tamás is, aki amellett, hogy élménybeszámolót tartott pályafutásáról, kenus nótákat is énekelt a kiváló hangulatú összetartáson.

„Nagyon köszönjük az edzőknek, hogy elhozták a csapatukat, és annak is külön örülök, hogy a Kolonics György Alapítvány kuratóriumából nyolcan is itt voltak” – zárta a korábbi 17-szeres maraton világbajnok kenus, Csabai Edvin.

A Mátraházán készült fotók Facebook-oldalunkon megtekinthetőek:

Kajak-kenusok az év legjobb sportolói között

Megkezdődött az internetes szavazás 2018 legjobb sportolóira. A Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 61. alkalommal voksolhatnak, a jelöltek között ismét számos kajak-kenu versenyző található.

Hír

Az MSÚSZ elnöksége és a Magyar Paralimpiai Bizottság 11 kategóriában tízes jelöltlistát állított össze.

A legjobb női sportolók versenyében két kajakosra is lehet szavazni, egyrészt a világbajokságon három olimpiai számban három aranyérmet nyert Kozák Danutára, valamint a K1 1000 méteren világbajnok Bodonyi Dórára. Mindketten bekerültek az egyéni sportágak csapatversenyében is a jelöltek közé, amelyek a következők:
Férfi kajak kettes, 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs)
Női kajak páros, 500 m (Kozák Danuta, Kárász Anna)
Női kajak páros, 1000 m (Csipes Tamara, Medveczky Erika)
Női kajak négyes (Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Medveczky Erika).

Ezen felül a legjobb edző kategóriában Somogyi Bélára (Kozák Danuta tréneré), a paraversenyzők között pedig a vb-n ezüstérmet szerző Suba Róbertre is szavazhatnak a magyar sportújságírók.

Február 4-én ismertetik, hogy az egyes kategóriákban kik kerültek az első három közé. A végeredményt az M4 Sport – Az Év Sportolója gáláján jelentik be, az eseményt élő televíziós közvetítés keretében február 14-én, csütörtökön 20 órától a Nemzeti Színházban rendezik meg.

A jelöltek:

férfiak:
Bácsi Péter (birkózó)
Berecz Zsombor (vitorlázó)
Fucsovics Márton (teniszező)
Halász Bence (kalapácsvető)
Liu Shaoang (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Liu Shaolin Sándor (rövidpályás gyorskorcsolyázó)
Lőrincz Tamás (birkózó)
Milák Kristóf (úszó)
Rasovszky Kristóf (nyíltvízi úszó)
Veres Roland (kick-boxos)

nők:
Babos Tímea (teniszező)
Bodonyi Dóra (kajakos)
Dévai Boglárka (tornász)
Érdi Mária (vitorlázó)
Háfra Noémi (kézilabdázó)
Hosszú Katinka (úszó)
Késely Ajna (úszó)
Kovacsics Anikó (kézilabda)
Kozák Danuta (kajakos)
Márton Anita (atléta, súlylökő)

edzők:
Bánhidi Ákos és Csang Csing Lina (férfi és női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó)
Eperjesi László (Márton Anita)
Golovin Vlagyimir (junior női kézilabda-válogatott)
Märcz Tamás (férfi vízilabda-válogatott, szövetségi kapitány)
Ambros Martín (Győri Audi ETO KC)
Marko Nikolic (MOL Vidi FC)
Sávolt Attila (Fucsovics Márton)
Sike András (kötöttfogású birkózószakág, szövetségi kapitány)
Somogyi Béla (Kozák Danuta)
Szokolai László (Rasovszky Kristóf)

csapat (hagyományos csapatsportokban):
Békéscsabai Röplabda SE
Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics (női vízilabda)
FTC-Telekom Waterpolo (férfi vízilabda)
Férfi vízilabda-válogatott
Győri Audi ETO KC (női kézilabda)
Junior női kézilabda-válogatott
MOL-Pick Szeged (férfi kézilabda)
MOL Vidi FC (labdarúgás)
Női kosárlabda-válogatott
Sopron Basket (női kosárlabda)

csapat (egyéni sportágak csapatversenye):
Férfi kajak kettes, 200 m (Balaska Márk, Birkás Balázs)
Férfi kardválogatott (Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás)
Férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó (Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor, Burján Csaba, tartalék: Oláh Bence)
Kötöttfogású birkózó-válogatott
Női kajak kettes, 500 m (Kozák Danuta, Kárász Anna)
Női kajak kettes, 1000 m (Csipes Tamara, Medveczky Erika)
Női kajak négyes (Kozák Danuta, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Medveczky Erika)
Női öttusacsapat (Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia)
Női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó (Jászapáti Petra, Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Keszler Andrea, Heidum Bernadett)
Tenisz Davis-Kupa-csapat (Piros Zsombor, Valkusz Máté, Borsos Gábor, Nagy Péter)

labdarúgás (férfiak):
Gulácsi Péter (RB Leipzig)
Juhász Roland (MOL Vidi FC)
Kalmár Zsolt (Dunaszerdahelyi AC)
Davide Lanzafame (Bp. Honvéd, FTC)
Nagy Ádám (Bologna FC)
Loic Nego (MOL Vidi FC)
Willi Orbán (RB Leipzig)
Sallai Roland (APOEL Nicosia, Freiburg)
Sallói Dániel (Sporting Kansas City)
Szalai Ádám (Hoffenheim)

labdarúgás (nők):
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (Bayer 04 Leverkusen)
Fenyvesi Evelin (Ferencváros)
Jakabfi Zsanett (VfL Wolfsburg):
Rácz Zsófia (Philips SV, Haladás Viktória FC)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Szabó Viktória (Ferencváros)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)
Vágó Fanny (SKN Sankt Pölten)

Fogyatékos sportolók:

férfiak:
Földi Bence (hallássérült kerékpározó)
Gelencsér Róbert (szervátültetett atléta)
Horváth Zsolt (speciális bocsázó)
Iván Bence (paraúszó)
Mihálovits Tamás (szervátültetett atléta)
Osváth Richárd (kerekesszékes vívó)
Pálos Péter (para-asztaliteniszező)
Suba Róbert (parakajakozó)
Tóth Attila (szervátültetett asztaliteniszező)
Velkey Ádám (szervátültetett atléta)

nők:
Dávid Krisztina (parasportlövő)
Demeter Judit (speciális tollaslabdázó)
Ekler Luca (paraatléta)
Gyöngyösi Erzsébet (speciális bocsázó)
Gyurkó Alexandra (szervátültetett úszó)
Hajmási Éva (kerekesszékes vívó)
Hasznos Szabina (szervátültetett bowlingozó)
Illés Fanni (paraúszó)
Jung Andrásné (szervátültetett tollaslabdázó)
Pap Bianka (paraúszó)

edzők:
Beliczay Sándor (kerekesszékes vívás, Hajmási, Osváth)
Havasi Gábor (bocsa)
Jancsik Árpád (úszás, Iván, Konkoly)
Király Ákos (tollaslabda, Jung, Luib)
Miklós Nándor (curling)
Milos Imre (asztalitenisz)
Pécsi Annamária (úszás, Gyurkó)
Pethő Ferenc (atlétika, Mihálovits)
Sipos Béla, Cserni János (tollaslabda, Demeter)
Szabó Álmos (úszás, Pap, Illés)

csapat:
Asztalitenisz vegyes páros (szervátültetett, Tóth Irma, Tóth Attila)
Bocsaválogatott (para, Szabó Alexandra, Suha Vivien, Hegedűs László)
Bocsa vegyes páros (Varga Ágnes, Horváth Zsolt)
Curlingválogatott (hallássérült)
Férfi asztalitenisz-páros (szervátültetett, Tóth Attila, Kóka Zoltán)
Férfi 4×100 méteres atlétaváltó (szervátültetett, Velkey Ádám, Gelencsér Róbert, Szabó Donát, Zilaj Csaba)
Női kerekesszékes válogatott (Madarászné dr. Mező Boglárka, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla)
Női teniszpáros (szervátültetett, Almagro Carmen, Jakab Ivett)
Női ülőröplabda-válogatott (para)
Tollaslabda vegyes páros (szervátültetett, Jung Andrásné, Luib István)