Makkegészségesen

Sérülésekről, betegségekről szólt az elmúlt két éve Varga Ádámnak, aki 2017-ben 18 évesen még K-1-ben szerzett ifjúsági világbajnoki címet. A KSI SE fiatal versenyzője szerencsére meggyógyult, ráadásul amikor Kammerer Zoltánnal ül össze, akkor “muzsikál” alattuk a páros, így Matyus Zsolt tanítványa megcélozta Tokiót.

– Viszontagságos utat járt be azóta, hogy három éve világbajnokként búcsúzott az ifjúsági korosztálytól, hogy érzi magát?

– Most kiválóan, köszönöm. A kálváriám 2 éve, 2018 tavaszán kezdődött, amikor kimentünk melegvízi táborba, és a 20-30 kilométeres hosszú evezésektől rettenetesen elkezdett fájni a fenekem, aztán nyár elejére már a hajóba sem tudtam beülni, a parton kondiztam. Azért nagy nehezen el tudtam indulni az U23-as világbajnokságon, ahol K-1 1000 méteren hetedik lettem. Ennek ellenére a sérülésem nem múlt el, következő télen végig gyógytornára és fizikoterápiára jártam, közben edzettem és tanultam az érettségire, rengeteget kivett belőlem mentálisan és testileg is az az időszak, ezért nagyon örültem, hogy a tavalyi U23-as világbajnokságon K-1, és K-4 1000 méteren is összejött a bronzérem.

Azóta sem tudták megmondani,

hogy mitől gyulladt be az ülőgumóm, de szerencsére úgy néz ki, hogy idénre ez a sérülés elmúlt. Aztán az utóbbi heteket karantén-táborban töltöttem Dunavarsányban, de nem volt semmi tünetem, úgyhogy most tényleg makkegészséges vagyok.

– El is hagyta az edzőtábort, és most ismét a KSI-ben készül…..

– Igen, úgy gondoltam, hogy nekem kényelmesebb itthon edzeni. Most naponta evezek egy hosszabbat, utána vagy futás, vagy kondi. Készülök az augusztusi országos bajnokságra, ami ha minden igaz, akkor válogatóverseny is lesz a világbajnokságra. A június végi második tesztversenyen is rajthoz állok Kammerer Zoltánnal, vele eldöntöttük, hogy idén kipróbáljuk a párost élesben is.

– Hogy találtak egymásra a háromszoros olimpiai bajnokkal?

– Tavaly ősszel a sevilla-i táborban ültünk először össze. Ott minden nap más partnerrel mentünk három perces “max-ot”. Akkor a mi párosunk volt a legerősebb, Zoli jónak érezte, én is, és

az edzők szerint kívülről is jól nézett ki.

Béke Kornéllal is egész jól mentem a idén tavaszi edzőtáborban, de onnan már a járványhelyzet miatt hamar visszajöttünk, így a többiekkel nem tudtam próbálgatni. Ősszel Noé Bálinttal, és Koleszár Mátyással sem mentünk rosszul. 

– Milyen céllal vágott neki az idei felkészülésnek, az 1000 pároson kívül milyen számra készült?

– Mind a három ezer méteres számra készültem, szerettem volna kijutni az olimpiára. Egyáltalán nem mindegy, hogy öt, vagy hat férfi kajakos kvótával utazhatunk ki Tokióba, ezért minden eshetőségre fel akartam készülni. A céljaim természetesen a halasztás miatt sem változtak.

– Mennyire viselte meg, hogy egy évvel későbbre került Tokió?

– Komolyan nem viselt meg, de azért nem örülök neki, hogy eltolták egy évvel az olimpiát. Rengeteget edzettem erre a szezonra, az egész felkészülést úgy csináltam végig, hogy idén lesz Tokió, minden hajnali úszásnál ez a cél lebegett a szemem előtt. Emiatt idén ősszel talán egy kicsit többet pihenek, akár kijutok a világbajnokságra, akár nem. Ugyanakkor a helyzet miatt teljesen indokolt, hogy jövőre lesz az olimpia, szerintem aki figyelte az eseményeket, azt nem lepte meg a halasztás.

– És az kedvező is lehet, hogy így bőven van idő összerakni a legjobb párost a jövő tavaszi pótkvalifikációs versenyre….

– Az biztos, hogy most látni fogjuk melyik páros a leggyorsabb. Aztán egy év alatt még rengeteg dolog változhat. 

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók