Magyarországon is hódít a hawaii őrület – videó

A SUP (stand up paddling vagyis deszkán állva evezés) Hawaii-ról indult el, mára pedig egyre többen hódolnak ennek a szenvedélynek világszerte, így Magyarországon is. Bemutatjuk videón is az új őrületet.

Az Egyesült Államokban már életforma lett a SUP-ozás, gyerekek, felnőttek és idősek is gyakran azzal kezdik vagy fejezik be a napot, hogy felállnak a deszkájukra, és a napfelkeltében vagy a naplementében SUP-oznak egyet. Bár az óceáni evezéshez nem hasonlíthatóak a magyarországi körülmények, de hazánkban is rendkívül szép helyeken lehet hódolni ennek a sportágnak. Nem véletlen, hogy hobbi szinten már öt-hat éve is lehetett a Balatonon deszkát bérelni, ma pedig már számos áruházban megvásárolhatóak a felfújható deszkák.

„Nem kell, hogy azonnal a milliós karbondeszkával kezdje el valaki a sportágat, mindenki megtalálhatja a maga deszkáját, már a felfújható verzió is komoly stabilitással rendelkezik,

így bármelyik strandon vagy tavon ki lehet próbálni”

– mondta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség képviseletében Foltán László projektvezető.

Az MKKSZ tavaly a gyorsasági kajak-kenu Világkupa keretein belül rendezte meg első hivatalos SUP-versenyét Szegeden, az idén pedig egy hat plusz egy futamból álló magyar bajnoki sorozatban is egymásnak feszülhetnek a magyar SUP-osok. Az első futamot Balatonfűzfőn rendezték, ott például a férfiaknál a maratoni kenuban világbajnok Kövér Márton nyert.

Az olimpiai bajnok kajakos, Fazekas-Zur Krisztina is hódol a SUP-nak:

 

Let’s race. Lanakila Classic 2018

Fazekas Zur Krisztina (@krisztalster) által megosztott bejegyzés,

A második állomásra szombaton, ugyancsak Balatonfűzfőn a Beach Fesztivál keretein belül kerül sor, ahol amatőrök is indulhatnak, nekik az egykilométeres futamokra a szervezők limitált számban tudnak deszkát biztosítani, de saját deszkával is bárki elindulhat, aki befizeti a 3.000 forintos nevezési díjat. A versenyengedéllyel rendelkező profiknak több távon is lesz futam: a 200 méteres verseny mellett a nők egy kilométeren, a férfiak pedig három kilométeren is összemérhetik tudásukat.

Július 14-én, a Balaton-átevezés alatt rendezi az MKKSZ a SUP-válogatót is, ahol rövidebb és hosszabb távon vívhatják ki a győztesek a világbajnoki indulás jogát, a vébét Portugáliában rendezik augusztus 30. és szeptember 2. között.

„Ez a kezdeti versenyévünk ebben a sportban, de komoly terveink vannak vele. Nyitni kell a szakág felé, mert láthatóan világszerte nagy tömegeket tud bevonzani, az élsportot és a tömegsportot pedig nagyszerűen lehet ötvözni egy ilyen SUP-versenyen” – mondta Foltán László.

Grafikán is bemutatjuk a SUP-ot:

A versenyekre való nevezésről bővebben itt írtunk:

Fa Magyar SUP Országos Bajnokság

Az ICF döntése alapján megrendezésre kerül augusztus 30. és szeptember 02. között az első SUP világbajnokság.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók