Magyar lányok az extrém kajakversenyen

Boros Adrián mellett két női kajakosunk, a maratoni világbajnok Kiszli Vanda és a maratoni U23-as vb-ezüstérmes Czéllai Zsófia is elindul a világ egyik legextrémebb kajakversenyén, a Dusi Marathonon. Előbbi akár az élbolyban is végezhet, utóbbi élvezni szeretné első Dusiját.

A hetek óta Dél-Afrikában készülő Boros Adriánnal már beszélgettünk a sokadik Dusijáról, magáról a veszélyes versenyről itt írtunk, most pedig a két magyar női induló mondja el, hogy mit vár a csütörtöktől szombatig tartó, összesen 120 kilométeres viadaltól, amelyen futni és kajakozni is kell a dél-afrikai dzsungelekben és a zúgós folyókon.

A második Dusijának nekivágó Kiszli Vanda női párosban indul a dél-afrikai Jenna Warddal, aki maratoni világbajnoki ezüstérmes és U23-as vb-bronzérmes, a Dusi egyik előversenyének számító Drak Challenge-et női egyéniben megnyerte az idén.

„Nagyon tehetséges, rendkívül jól látja ezeken a folyókon, hogy mikor merre, milyen sebességgel kell menni, teljes mértékben megbízom benne – kezdte Kiszli Vanda. – A 2015-ös győri maratoni világbajnokság után kerestek meg, hogy versenyezzek vele, akkor ismerkedtünk meg, és rögtön másfél hónapot együtt is edzettünk. Sok versenyen indultunk együtt, hogy felkészüljünk a Dusira, azóta pedig a tavalyi világbajnokság után is itt maradtam egy kétnapos versenyre, ahol párosban másodikak lettünk.”

A világbajnok magyar kajakos elárulta, hogy az idei Dusin szeretnének nyerni, mint mindenki más, a legjobb formájukat fogják nyújtani, és majd kiderül, hogy az mire lesz elég. „Vannak nálunk jobb futók és talán evezésben is van, aki ügyesebb, de bízunk benne, hogy minden rendben lesz velünk a három nap alatt és összesítve mi leszünk a leggyorsabb női páros. Ami a legfontosabb, hogy a hajóval ne legyen semmi probléma, hiszen előfordult már nem egyszer, hogy kettétört valaki hajója, és akkor futva kell folytatni a versenyt. Az evezéssel nem lesz gond, a futásunkra kell figyelni, hogy ott is a maximumot nyújtsuk!”

Kiszli Vanda szerint már az is nagy teljesítmény, ha valaki végigcsinálja ezt a három napot, szóval már akkor is elégedett lesz, ha sikerül végigmenniük. „Persze titkon azért komolyabb céljaink vannak…”

Vegyespárosban is lesz magyar induló, Czéllai Zsófia az ugyancsak dél-afrikai Brandon van der Walttal egy hajóban áll rajthoz. „Ő nagyon sok hasonló versenyen indult már, mivel itt él – kezdte az első Dusijára készülő magyar kajakos. – Nem versenyeztünk még együtt, de bizakodó vagyok, mert amikor először eveztünk együtt, már egyből jól ment a hajó, nem billegtünk és passzolt az evezésünk is.”

Less than 2 weeks to go…?#onthewateragain#soon#jantexpaddles#nelokayaks

Zsófi Czéllai (@czsofi) által megosztott bejegyzés,

Ennek megfelelően Czéllai Zsófiának és párjának szerényebbek a céljai az extrém viadalon. „Elsősorban az a célunk, hogy élvezzük a versenyt, ne szenvedés legyen az egész, mert akkor nagyon hosszú lesz ez a három nap. Arra kell a legjobban figyelnünk, hogy ne törjük össze a hajót, és ne veszítsünk súlyos perceket azzal, hogy beborulunk.”

Csütörtökön 42, pénteken 43, szombaton pedig 36 kilométert kell megtenniük a résztvevőknek kajakozva és futva Pietermaritzburg és Durban között. A Kajakkenusport.hu a helyszínről számol majd be a versenyről, és érdemes lesz nézni Instagram-oldalunkat is:

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók