MACS, ORFK, sportállamtitkárság – közös fellépés a doppinggal szemben

Dopping

A Magyar Antidopping Csoport (MACS), az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a sportállamtitkárság együttesen lép fel az illegális teljesítménynövelők használatával szemben, és azon dolgozik közösen, hogy a tiltott szerekhez való hozzájutás sokkal nehezebb legyen.

Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenes szervezet feladat- és jogkörét ellátó MACS ügyvezető igazgatója kiemelkedően fontosnak nevezte a háromoldalú összefogást a hétfői szakmai konferenciát követő sajtótájékoztatón. Elmondása szerint a laboratóriumi vizsgálatok és az ugyancsak a nem megengedett segítséget igénybe vevők leleplezésére szolgáló úgynevezett Biológiai Útlevél-program mellett szükségessé vált a doppingszerek kereskedelmi hálózatokba való bejutásának, a tiltott szerekhez való hozzáférés lehetőségeinek felkutatása és üldözése, a súlyosan egészségkárosító doppingszerekkel üzérkedők felelősségre vonása. Ez a feladat azonban már a nyomozati és egyéb hatósági jogkörökkel nem rendelkező nemzeti doppingellenes szervezeten túlmutat, így a hatósági együttműködés, az egyes országok nyomozati és rendészeti szerveinek bevonása sürgetővé és időszerűvé vált – szögezte le a MACS vezetője.

Fülöpné Csákó Ibolya alezredes, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának kiemelt főreferense arról beszélt, hogy hazai doppingszer-előállításról nem tudnak, de tranzit- és célország is Magyarország az illegális szerek kereskedelmét illetően. Felhívta a figyelmet azokra a veszélyekre, amelyeket az jelent, hogy – különösen a szabadidősportban – nagyon sokan használnak szteroidokat. Ezért is követel mind nagyobb odafigyelést és összehangolt munkát a doppingszerekkel kapcsolatos kereskedelem felszámolása, e szerek behozatalának visszaszorítása, a dílerek elleni fellépés. A főreferens szerint egyre eredményesebb a nyomozás, az ilyen ügyekben mind hatékonyabban járnak el, s ezen tovább javíthat az együttműködés.

Fazekas Attila sportigazgatásért és a sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy Magyarországon a doppingellenes szabályozás rendben van, a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség minősítése szerint is a lehető legjobbak közé tartozik a MACS irányította tevékenység. További előrelépést hozhat a labor-analitikai háttér megerősítése, az olykor tisztázatlan származású és összetételű táplálék-kiegészítők rendszeres és megbízható bevizsgálása. E folyamat kiemelkedő állomásaként heteken belül elkezdi munkáját a Testnevelési Egyetem keretein belül megalakuló Nemzeti Sport-táplálkozástudományi Intézet.

Forrás: MOB

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók