Lucz Dórának nem csak a szépsége, hanem a kajakozása is lefegyverző

A női kajaksport egyik legnagyobb tehetsége Lucz Dóra. Az UTE sportolója 2016-ban megszorongatta a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát, és majdnem kijutott Rióba, az olimpiára. 2017 tavaszán a szegedi Világkupán olimpiai számban diadalmaskodott, míg júliusban a plovdivi Európa-bajnokságon a női négyes tagjaként, és egyéniben is a dobogó legfelső fokára állhatott. A 22 éves Lucz Dóra élete első felnőtt-világbajnokságára készül. Az Origónak beszélt a céljairól.

Hír

Igazi sportos család az önöké, hiszen a testvérei is kajakoznak. Mindig ezt a sportágat akarták űzni?
Igen, mindkét húgom kajakozik. Korábban kipróbáltuk az úszást, a lovaglást és a kosárlabdát is. Majd anyukámék levittek minket Dunakeszire kajakozni, nagyon megtetszett, és ott ragadtunk. Megfogott a hangulat, a közösség, és megszerettük az egész sportágat is.

A testvéreit hogyan jellemezné?
Mindig azt mondom, hogy ha valakinek le kell győznie engem, akkor ők legyenek azok. Anna öt évvel fiatalabb, mint én. Az ifjúsági világbajnokságon négyesben nyert aranyat ötszáz méteren, de ő is leginkább kétszáz méteren versenyzik. Vele edzéseken már sokat fűrészeljük egymást. Tehetséges nagyon, bár mentálisan sokat kell még fejlődnie. Noémi inkább csapatember, így kevésbé jelent konkurenciát, mert én általában egyesben indulok.

Hogyan telik egy napja a világbajnokság előtt?
Három hét van még a racicei világbajnokságig, úgyhogy nem lazsálunk. Reggel Dunakesziről elindulunk a testvéreimmel, majd evezős edzéssel kezdünk a Gubacsi hídnál. Ezután jön némi kiegészítés a konditeremben, majd közös ebéd és csendes pihenő. Délután pedig újra evezés. Végezetül este hazaérünk, megvacsorázunk, és kilenc óra körül már lefekszem aludni. A héten már más lesz, mert megyünk Szolnokra edzőtáborozni, ami annyiban sokkal jobb, hogy nem kell átutazni egész Budapestet. Ott már csak a felkészülésre és a világbajnokságra fogunk koncentrálni.

Tavaly sokan felkapták a fejüket, amikor a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasát megszorongatta az olimpiai válogatón. Megrázta, hogy végül nem jutott el a riói olimpiára?
Magyarországon volt az első válogató, ahol Natasa első lett, én a második helyen végeztem. Így ketten utazhattunk a duisburgi Világkupára, ami a második olimpiai válogatónak minősült. Ott én végeztem előrébb, ezért jött a szétlövés, amit ismét Natasa nyert. Számomra már az is hatalmas dolog volt, hogy Duisburgba én mehettem ki, az meg pláne, hogy sikerült egy olimpiai válogatót nyernem. Sajnáltam, hogy a szétlövésben nem nyertem, hiszen fantasztikus lett volna kijutni a riói olimpiára, de ez nem kudarcként maradt meg bennem. Pozitívumként éltem meg, amiből lehetett építkezni.

Májusban a szegedi Világkupán olimpiai számában, 200 méteren győzött. Ez volt a berobbanás a nemzetközi mezőnybe?
Csodálatos élményként maradt meg. Ez volt az első felnőtt nemzetközi érmem. Ráadásul fantasztikus közönség előtt versenyezhettem, ez hatalmas pluszt adott. Futam közben csak a dübörgést hallottam, ettől még mindig libabőrös vagyok, ha csak rá gondolok is. Amikor felálltam a dobogóra, és a családommal együtt mindenki nekem ujjongott, az valami leírhatatlan érzés.

Július végén részt vett Pitestiben az Ifjúsági- és U23-as világbajnokságon, 200 méteren ezüstérmet nyert. Volt konkrét célkitűzése, vagy már itt is az augusztusi világbajnokságra készült?
Nagyon szeretek versenyezni, mert az a legjobb edzés. Természetesen szerettem volna nyerni, hiszen mégiscsak egy világbajnokság volt, de itt a felkészülésen volt a hangsúly, hogy augusztusban a csehországi felnőtt-világbajnokságon a lehető legjobb formámban legyek.

Az utóbbi időben remekül teljesít. Ez a világbajnokság előtt teherrel jár? Sokan várják öntől a jó eredményt?
Azért a világbajnokságon teljesen más mezőny van, mint az Eb-n. Ott lesznek az új-zélandiak, kanadaiak, ausztrálok. Biztosan nehezebb dolgom lesz. Próbálok nem foglalkozni az elvárásokkal. A szűk környezetem nem rak rám terhet. Az edzőmmel is mindig azt beszéljük, hogy azt kell kiadnom magamból, ami bennem van. Ez legutóbb Pitestiben a második helyre volt elég, és ennek kell örülni. Az ember mindig a legjobb szeretne lenni, de mások is vannak a vízen.

Hogyan hangolódik egy versenyre? Van valamilyen megszokott rituáléja?
A pszichológusommal, Fischer Miklóssal és az edzőmmel, Almási Nándorral sikerült jól összeraknunk a felkészülést. A verseny előtt két órával általában már kint vagyok a pályán, akkor fejben ráhangolódom, majd kezdődik a bemelegítés. Másfél órával a verseny előtt jönnek a masszőrök, akik rendesen átgyúrnak.

A csehországi világbajnokságon a kétszeres olimpiai bajnokkal, az új-zélandi Lisa Carringtonnal mérheti össze tudását. Le tudja győzni?
Személyesen még nem ismerem, de valamit tudhat, mert nagyon gyors. Óriási dolog lenne, ha előtte tudnék végezni. Nyilván az a cél, hogy előbb vagy utóbb ez megtörténjen. Eddig mindig a saját korosztályomban versenyeztem, most kezdek felzárkózni a felnőttek közé. Az edzőmmel lépcsőzetesen építkezünk, ami nagyon jó. Fizikailag és technikailag is kell még fejlődnöm, de úgy érzem, jó úton járok.

Az utóbbi időben a közösségi oldalakon egyre felkapottabb lett. Nagyon sok férfi rajongóra tett szert. Hogyan érinti ez a fajta népszerűség?
Láttam én is a képeket, amiket kitettek rólam. Nagyon jólesik, bár elsősorban azt szeretném, ha a sportteljesítményem alapján ítélnének meg.

Ezért sokat tehet az augusztusi világbajnokságon is. Van konkrét célja a helyezést illetően?
Az a legfontosabb, hogy a következő három hétben olyan munkát tudjunk elvégezni, hogy amikor a világbajnokságon rajthoz állok, akkor azt tiszta lelkiismerettel tehessem. A rajttól kezdve az utolsó húzásig mindent optimálisan akarok összerakni. A végén meg majd kiderül, hogy ez mire volt elég. Konkrét helyezést nem mondanék, mert ez lesz az első felnőtt-világbajnokságom, és más országokban is vannak feljövő tehetségek. Mondhatnám az új-zélandi Aimee Fishert, aki Pitestiben végzett előttem, vagy a dán Emma Jørgensent, aki tavaly olimpiai ezüstérmes volt ötszáz méteren. Kőkemény mezőny lesz.

Dombi Rudolf: Kívül kerültem a komfortzónámon és élvezem

31 évesen döntött az élsportolói pálya lezárása mellett londoni aranyérmesünk, Dombi Rudolf. A motiváció és a dinamizmus korántsem veszett ki belőle: továbbra is az a célja, hogy képességeit a sport terén kamatoztassa – csak éppen más vizeken.

Hír

– Hogyan fogadták a döntést, milyen visszajelzéseket kapott?

– Sokakat letaglózott, sokan meglepődtek, ami aztán engem lepett meg.  Nem is értettem, hiszen köztudott volt, hogy az elmúlt két-három évben már nem úgy jöttek az eredmények, ahogy én szerettem volna. Mindenesetre, jó érzés volt megtapasztalni, hogy még sokan szurkoltak nekem.

– Életkorát tekintve azért nem számít még „túlkorosnak” a sportágban…

– Valóban nem, de ha belegondolunk, mennyi idős valaki, amikor kijön egy egyetemről és mennyi  vagyok én most, nem gondolom, hogy a klasszikus értelemben fiatal lennék. Jó döntést hoztam.

– Volt konkrét impulzus is, ami azt súgta: eddig és ne tovább?

– Nem, semmi konkrét dolog nem történt. Semmi nem ábrándított ki a sportágból, sőt, ugyanúgy szerettem, élveztem, mint korábban és ez bizonyos tekintetben így is marad, hiszen ha versenykajakba nem is ülök egy darabig, ugyanúgy le fogok járni a Dunára. Megérett bennem a váltás. Sportolói karrierem beteljesült, már olimpiai bajnok vagyok.  Most civilként szeretnék bizonyítani.

– Ennek is megvan a maga sajátos kihívása. Több egykori olimpiai bajnok, világbajnok is említette, hogy miután megízlelte a „a világ legjobbja vagyok” élményét, nehéz ehhez foghatót találni…

– Biztos, hogy egészen más helyzet. Felülírni nem lehet ezeket az élményeket, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de ha az ember a civil életében előre tud lépni a ranglétrán és idővel megbecsült tagja lesz a sportéletet támogatók közösségének, szerintem az is óriási sikerélmény lehet. Ami a szükséges adrenalint illeti: számomra jelenleg épp elegendő az, hogy mennyi új dologgal kell foglalkoznom. Nincs ugyan olyan hatalmas téthelyzet, de nem is bánom, ebből nekem már volt elég. Kihoztam belőle a maximumot és boldog ember vagyok. Ebből a szempontból már kiteljesedtem, nincs mit hajkurásszak, ami miatt önigazolást kellene keressek.

– Édesapja – akinek fontos része van abban, hogy kajakos lett – azt mondta, utólag sajnálja, hogy ő maga nem ezt a sportágat választotta. Úgy sejtem, Önben ilyen megbánás biztosan nincsen, de biztos tett egyfajta visszatekintést, összegzést. Mi az, amit esetleg másképp csinálna?

– Most elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok és eszembe jutottak a középiskolás korombeli hajnali edzések, a hajtás, aztán a délutáni összerogyás. Azt nem tudom, hogy csinálnám még egyszer végig. Valójában egyetlen dolog van, amit bánok, ami nem volt szép: a Kökény Rolanddal való szétválásom. Azt bánom, hogy ott nem voltam elég okos vagy tapasztalt, hogy másképp legyen. Nem mondom, hogy ez rajtam múlt teljesen, de azt gondolom, néha talán az is elég, ha az egyik fél fel tudja nyitni a másik szemét  – vagy  a sajátját. Ezt sajnálom egyedül, mert Rolit én nagyon szeretem és ennek nem így kellett volna történnie.

– Egy nagyon diplomatikus megfogalmazással azt nyilatkozta: „kommunikációs hiba” történt. Mit jelentett ez pontosan? Akár elkerülhető is lett volna, vagy csupán szebb lehetett volna az elválás?

– Nem kellett volna, hogy hagyjuk, hogy bárki más vagy mások kívülről  beleszóljanak abba, ami egyébként működik. Csak azért, mert nekik sajátos meglátásai vannak a saját karrierjükre nézve.

– Szóval akár együtt is maradhattak volna?

– Igen, én azt gondolom.

– Mi adta ennek a duónak a hatékonyságát?

– Nagyon jól kiegészítettük egymást. Roli volt a rutin, a sok tapasztalat, a bástya, amire én támaszkodni tudtam. Ez nagyon meghatározta az egészet. Nekem meg ott volt a fiatalságom, a robbanékonyságom, a dinamikus lendületem, amit ő nagyon jól tudott használni.  Mindkettőnk adottságaira szükség volt és mi szerencsésen ötvöztük egymás tulajdonságait.

– Ennek a szakításnak ellenére már így is a hűséges versenyzők közé van elkönyvelve, hiszen nem váltogatta sűrűn sem a párokat, sem az edzőket. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Szilárdi Katalinnal ilyen hosszú ideig tudott összhangban együttműködni?

– Ez mindenképpen Katinak köszönhető, aki nagyon jól bánt velem, nagyon jó dolgokra tanított. Illetve annak, hogy én is lojális ember vagyok.

– Emlékszem, milyen lelkesedéssel mesélte azt a számára máig meghatározó élményt, amikor ön annak idején először és a többiek közt egyetlenként érezte meg és adta vissza azt a ritmust, azt a „dallamot”, amit ő edzőként elvárt. Hogyan emlékszik erre?

– Bennem nem fogalmazódott meg, hogy ez egy különös ritmus, csak annyit éreztem, hogy sokkal kisebb erőfeszítéssel sokkal gyorsabban tudom futtatni a hajót, mint mások. És ezt én is nagyon élveztem.

– Az olimpiai győzelmük talán azért is volt „nagy dobás”, mert ennek az egységnek a sikerében talán kevésbé bíztak. Ön ezt hogy élte meg?

– Valóban, igazán senki nem tett volna erre a győzelemre, de talán nem is miattunk. Roli akkor már kétszeres világbajnok volt, sokat bizonyított. Én fiatal voltam ugyan, de az utánpótlásban meghatározó, az Európa-bajnokságon legeredményesebb versenyző huszonkét-huszonhárom évesen. Viszont a nemzetközi mezőny nagyon kemény volt. Szóval, tényleg úgy éreztük, hogy annyira nem hisznek bennünk, de ez jót tett, mert mindhárman még inkább bizonyítani akartunk.

– A pályája utolsó szakaszában való edzőváltásban benne volt az a meggondolás, hogy akkor nézzük meg, mit lehet még kihozni ebből a történetből egy másféle edzői meglátás mellett?

– Nem, nem igazán. Nem kerestem más megoldást. Azért került képbe egyáltalán ez az egész, illetve a Hüvös Viktorral való munka, mert beszéltünk egy lehetséges négyes variációról, ami az ő keze alatt készült, ezért kerültem át hozzá, aztán ottmaradtam, mert szimpatikus volt a helyzet.

– Csapathajóban mindig Ön diktálta az iramot. Civilként is irányító-vezető típus marad?

– Azt gondolom, igen, de nem ezzel operálok. Nagyon praktikus agyam van és ezt szeretném használni, anélkül, hogy az elképzeléseimet ráerőltetném másokra. Remélem, hogy a jelenlegi helyemen, a Magyar Diáksport Szövetségnél is élni fognak ezzel a képességemmel.

– Mi a konkrét feladatkör, amelyben dolgozik?

– A sportba való bevonásról, a diákolimpiákról szól elsősorban ez a munka, minden sportágban, a kis házi versenyektől kezdve egészen az országos döntőkig. A szervezésről valamint a képzésről is, hiszen fontos, hogy a testnevelők elsajátítsanak bizonyos módszereket, melyek révén még felkészültebben tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Központi irodaként is működünk, illetve a budapesti régió tartozik hozzánk. Az a dolgunk, hogy adjunk egy alapot az utánpótlásnak, hogy a fiatalok megszeressék a sportot, mert ez a legfontosabb. Ha valaki ebből kiindulva élsportoló lesz, az egy nagy siker, de ha csak rendszeresen lejár majd futni, az is fantasztikus dolog.

– Azt nyilatkozta, hogy az edzőség nem vonza, viszont a sportággal továbbra is szívesen együttműködne…..

– Valóban, az edző csak pár emberrel foglalkozik, akiknek bizonyos értelemben ki is szolgáltatott és sokat kell távol lennie , ami már szintén nem az én asztalom. Ennél jóval átfogóbban szeretnék sportolókkal foglalkozni és erre úgy néz ki, hogy kajak-kenu világában is módom nyílhat, a Dunakanyar-régió területi képviselőjeként.

– Lazítani is volt már némi ideje? Olyan dolgokra, amiket köztudottan szeret: mozi, főzés, vitorlázás…?

– Azokra mindig volt! De az az igazság, hogy most ugyanolyan komolyan veszem a dolgokat, mint eddig: nagyon sok mindent el kell sajátítanom és kicsit türelmetlen vagyok. A speciális tudásom még nincs meg, ott még nem tartok, de mindent megteszek azért, hogy ez minél előbb sikerüljön. Emiatt van bennem egy kis feszültség , hiszen már nem csak egy ember sorsáért tartozom felelősséggel, hanem rengeteg gyerekről van szó. Úgyhogy nem lazább a helyzet, csak más.

– Az olimpia utáni időszakban volt egy olyan kijelentése, hogy „ magamon kívül kerültem egy kicsit”. Azóta visszatalált?

– Igen. Bár ugye éppen most produkáltam egy olyan tényezőt, hogy nem vagyok birtokában minden tudásnak, amire szükségem van. Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen, valahol remélem is, hogy nem, hiszen az ember élete végéig tanul és tapasztal, illetve rádöbben, mennyi mindent nem ismer még. Éppen úgy, mint például ha valaki elmegy külföldre és meglát egy gyönyörű új tájat, arra gondol: Úristen, milyen nagy a világ és mennyi ilyen szép hely lehet még…  Most azt mondhatni, kívül kerültem a komfortzónámon egy ideje  –  de ezt élvezem.

– A két karján London óta ott áll megörökítve egy jelmondat: „Hold fast”. Miben lesz kitartó most, hogy befejezte a kajakozást?

– Az elveimben és a hozzáállásomban. Ugyanúgy, mint eddig.

Hajrá, Nati!

A szövetség nem pártolt el a háromszoros olimpiai bajnoktól. Douchev-Janics Natasa most egyszeri 400 ezer forintos támogatásra számíthat.

Hír

Papíron jelenleg is a Győri Vízisport Egyesület versenyzője Douchev-Janics Natasa, a valóság viszont az, hogy a tavaly Kínában szerencsét próbáló háromszoros olimpiai bajnoknő nem csak földrajzilag távolodott el a klubjától. Olyannyira, hogy a kívánságait éveken át teljesíteni igyekvő egyesülete az idei költségvetés tervezésekor elnagyoltan sem számolt a szebb napokat megélt sportolóval. Következésképpen Natasa versenyzői teljesítményével sem. A győri egyesületnek ugyanis nincsenek rejtett tartalékai, amelyekből egy Janics-színtű versenyző menedzselésére futná. Amúgy az sem mellékes, hogy másfél év leforgása alatt kilenc jegyzett versenyzőtől kényszerültek elbúcsúzni. Volt, aki visszavonult, mások pedig új klubot kerestek maguknak.

Natasa kicsit nehezen követhető „barangolásának” újabb állomása Bulgária, férjének biztonságot adó szülőhazája. A júniusban 36. születésnapjához érkező olimpiai bajnoknő – aki vitathatatlanul nagy szolgálatot tett a magyar kajak-kenu sportnak, de valójában az egész országnak – most azt hangoztatja, hogy a következő olimpiája, sorrendben már a hatodik, sikeresebb lesz, mint a 2016-os riói. Amikor a K-1 200-as sprintszámban lemaradt a döntőről, a kilencedik helyével aligha dicsekedhetett.

Eb-szereplés a mérce

„Nemrégiben Natasa azzal jelentkezett be, hogy indulni szeretne a magyar válogatóversenyeken, mert nagy terveket forgat a fejében – tájékoztatta Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az SzPress Hírszolgálatot. – Tekintettel arra, hogy egy olyan rendkívüli versenyzőről van szó, akinek az eredményei tekintélyt parancsolnak, gesztust gyakorolva úgy döntöttünk, hogy a tervezett edzőtáborozását készek vagyunk 400 ezer forinttal támogatni. Nem titok, hogy a válogatott versenyzőknél hasonló összegekkel szoktunk számolni. Az egyszeri hozzájárulást Natasa – aki jelenleg nem tagja a válogatott keretnek – bármikor „lehívhatja’, mihelyst megnevezi az edzőtáborozásának helyét és időpontját. Természetesen örülnénk annak, ha a visszatérése sikeres lenne, és újra harcba szállhatna az érmes helyezésekért. Amennyiben a júniusi válogatón meggyőző teljesítménnyel rukkol ki, és ezzel kiérdemeli az Európa-bajnoki szereplés jogát, újra válogatott versenyzőnek fogjuk tekinteni és attól kezdve a Gerevich Aladár sportösztöndíj kedvezményezettje is lehet.” – hangsúlyozta a szövetség első embere.

Az idei versenyévad csúcspontja az augusztusi világbajnokság, amelynek a portugáliai Montemor-o-Velho ad otthont. Az alig 25 ezres kisváros versenypályájához Natasát szép emlékek fűzik. A 2013-as Európa-bajnokságon négy éremmel – két-két arannyal és bronzzal – itt lett gazdagabb, győzelemnek a K-4 500-as és a K-2 200-as egységek tagjaként örvendezhetett.

SzPress Hírszolgálat/Szalay Péter