Mégse

Lucz Dóra is mindent vitt

Újabb három olimpiai versenyszámban szereztek érmet a magyar versenyzők. Lucz Dóra szombaton a női négyes vezérevezőseként lett Európa-bajnok, vasárnap pedig megint olimpiai távon, K-1 200 méteren tudott győzni. Aranyérmes lett K-2 200 méteren Balaska Márk és Birkás Balázs, 200 egyesben ezüstérmet szerzett Devecseriné Takács Kincső és Horváth Bence, férfi C-2-ben pedig bronzérmesek lettek a magyarok.

Dóri diadal
Hír

Alighanem még Magyarországon sem hitte volna egy évvel ezelőtt senki, hogy 2017-ben Európa női kajakos trónján Takács Tamara és Lucz Dóra ül majd. 200 méteren utóbbi is úgy evezett ma, mintha évek óta ott lenne a világversenyek felnőtt döntőiben és 4 századdal győzött a dán Jörgensen előtt.

„Jól sikerült a rajt, utána is jónak éreztem a pályámat és az eredmény sem lett rossz. Nagyon örülök a sikernek, mert a döntőben mindenki ott volt, aki Európában számít” – mondta boldogan a kétszeres felnőtt Európa-bajnok Lucz Dóra.

Olimpiai távon szerzett nagyon értékes Európa-bajnoki ezüstérmet Horváth Bence is. Sprinterünk hatalmasat meccselt Rió olimpiai bajnokával, a brit Heath-el és csak célfotóval kapott ki, így jó előjelekkel várja az augusztus végi világbajnokságot is.

„Kicsit megpöcköltem a rajtgépet, tehát a startomon még lehet csiszolni, de ezt leszámítva nagyon jó pályát mentem. Senki sem verhetetlen, a világbajnokságon akár még az olimpiai bajnokot is legyőzhetem” – mondta a friss ezüstérmes Horváth Bence.

Devecseriné Takács Kincső C-1 200 méteren a táv háromnegyedéig meggyőzően vezetett, csak a végén szorult a második helyre a címvédő orosz Romasenko mögé.

„Az első 100 méterem hibátlan volt, a vége nem, így tudom, hogy miben kell fejlődnöm a következő hetekben. Örülök ennek az ezüstéremnek, mert nagyon jó időt mentünk, az orosz ellenfelem a világ valaha mért legjobbjával győzött” – mesélte Devecseriné Takács Kincső.

200 méteren párosban is összejött az aranyérem a magyaroknak, méghozzá férfi kajakban. Balaska Márk és Birkás Balázs nagyon meggyőző előnnyel nyert az orosz és a német hajó előtt és szerezte meg Hüttner Csaba válogatottjának kilencedik Európa-bajnoki címét.

„Nagyon összeraktuk Balázzsal a pályát, a közepén sokkal gyorsabban tudtunk menni, mint korábban. Boldog vagyok, mert legyőztük a németek és az oroszokat is, pedig mindkét hajóban ült egy-egy olimpiai bajnok. Nyugodtan várjuk a szerdai szétlövést a második válogatón győztes Horváth Bencéék ellen” – utalt az előttük álló feladatra is Balaska Márk.

A női kajakban nem sikerült dobogóra állni K-2 200 méteren, viszont C-2-ben Hajdu Jonatánnak és Fekete Ádámnak igen. Ezzel teljesült a szövetségi kapitány vágya, aki a verseny előtt azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha mind a négy szakág tudna érmet szerezni.

„Nem ismertem eddig a 200 páros mezőnyét, jó visszajelzés nekünk ez az érem – mondta Hajdu Jonatán. – Rengeteg időnk van a világbajnokságig, sokat fogunk készülni erre a párosra és akkor az év legfontosabb versenyén is elérhetünk valami szép eredményt.”

A verseny vasárnap az 5000 méteres döntőkkel zárul. A magyar csapat mérlege már most is minden várakozást felülmúl, jelenleg 9 arany-, 2 ezüst-, és 3 bronzéremmel vezetjük az éremtáblázatot és ebből 8 dobogós helyezést olimpiai számban szereztünk meg.

Megvan a vb-re és Eb-re utazó keret

A hétvégi szolnoki válogatót követően Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány előterjesztésére a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a magyar válogatott keret névsorát a soron következő korosztályos világversenyekre.

Hír

Az első ilyen világversenyt, az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot az olaszországi Auronzóban rendezik.

A magyar válogatott kerete az Eb-re:

Az év fő versenye, a világbajnokság július 26. és 29. között lesz Plovdivban. Az Eb-n még nem, de itt már elindul Takács Tamara is. A még mindig csak 21 éves kajakos, aki már a felnőttek között is világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát, 500 és 1000 egyesben áll rajthoz Bulgáriában.

A magyar válogatott kerete a vb-re:

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége részéről elfogadásra került a felnőtt, az U23-as és az ifjúsági maratoni Európa-bajnokságra utazó magyar keret is.

A maraton Eb-re utazó csapat:

 

Bővül a kajak-kenu infrastruktúrája

Kajak-kenu Kaposvárra látogatott Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke. A sportvezető előbb megtekintette a városligetet, ahol őszre konténeres csónakház épül, ezt követően pedig a Desedára is kilátogatott, ahol javában folynak a csónakház felújítási munkálatai.

bővülünk
Hír

– Doma Gergővel (a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója – a szerk.) közösen azzal a céllal érkeztünk Kaposvárra, hogy erősítsük a kajak-kenu sportot – mondta a városligetben tett látogatásakor Schmidt Gábor. – Azt gondolom, hogy itt jó kezekben van a sportág. Polgármester úr korábban többször is kinyilvánította, hogy szeretné, ha tovább bővülne a sportág kínálata, alpolgármester úr, Borhi Zsombor pedig kajakos világbajnokkén szereti és támogatja is a kajak-kenut. Azok a fejlesztések, amelyek jelenleg is folynak, s amelyek zajlani fognak, azt a célt szolgálják, hogy minél többen sportoljanak. Annak nagyon örülünk, hogy a Desedán kiváló lehetőség van a kajakozásra és a kenuzásra. Ott is megújul a létesítmény, amely a szabadidősportot is szolálja majd. A másik fejlesztés pedig a kiemelt sportágfejlesztési program keretén belül a város közepén, a városligetben lesz, s várhatóan őszre készül el. A napokban zárult le a közbeszerzési eljárás, amiben a mobil konténereket beszerezzük.

A csónakházat egy fa burkolttal fogják bevonni, így illeszkedni fog a környezethez. Ebben tudnak majd átöltözni a gyerekek, emellett épül stég és hajótároló is. Ez egy hatalmas lehetőség arra, hogy az iskolások a tanórák keretében kipróbálják ezt a sportágat, de remélem, nem csak ők, hanem a szabadidősportolók is örülni fognak ennek a fejlesztésnek.

Schmidt Gábor kiemelte, hogy országszerte 160 tagszervezetben folyik utánpótlás-nevelő munka és ennek is köszönhető, hogy a kajak-kenu az elmúlt húsz évben hazánk legeredményesebb olimpiai sportágává nőtte ki magát.

Klein P.

fotó: mapio.net