Mégse

Lelkiismereti kérdés, hogy jól döntsek

Hetvenöt életév, tizenöt olimpiára való válogatás, számtalan elismerés és megszámlálhatatlanul sok élmény a kajak-kenusok megmérettetéseinek világából. Kovács Béla, a Versenybírói Testület elnöke az 55. idényét kezdte versenybíróként…

Hír

– Mi az, ami ennyi idő után is vonzóvá teszi ezt a hivatást?

– Mindenekelőtt az, hogy ebben a közegben érzem jól magam. Segít abban, hogy lassabban öregedjek, hiszen fiatalok közt vagyok. Az életemhez nőtt ez a tevékenység, így aztán nem is olyan könnyű abbahagyni. Ahogy a civil foglalkozásomhoz is hűséges voltam,  ehhez is az vagyok.

– A sporthoz való kötődése ráadásul  jóval korábban kezdődött…

– Mindig sportoltam; kölyökként a Fradiban fociztam, utána ott bokszoltam, aztán vízilabdáztam a Vörös Meteorban, amit egy idő után kézilabdára váltottam, miután arcfertőzést kaptam a Komjádiban. De volt egy válogatott kajakos  barátom, akivel egy osztályba jártam és az ő hatására végül elkezdtem kajakozni, 1960-ban. Szerencsém volt, mert a nagyok is hamar befogadtak. Sokat számított, hogy a barátom révén a világbajnokok odaengedtek maguk mellé , hogy velük edzhettem, hogy vittek vízen. Biztosan ez is hozzájárult ahhoz, hogy jó eredményeket tudtam kihozni magamból. Meg talán egy kis tehetség is volt bennem, mert hamar állva hagytam olyanokat, akik már évek óta kajakoztak. Nagy dolog volt, hogy egy év után már ifi válogatott tudtam lenni. Emlékszem, ott az első élményem az volt, hogy a válogatott edzésére jött egy lány páros, aminek az egyik tagja nagyon veszekedett a másikkal, egy szép szőke kislánnyal. Később a Dózsában folytattam a pályafutásomat és ott egy egyesületbe kerültem azzal a hangos kajakos lánnyal, akit Rozsnyói Katinak hívtak.

– Versenyzőként Önnek milyen volt a viszonya a versenybírókkal?

– Nekem sose volt velük problémám. Mindig úgy kezdtem, hogy amikor megjött a versenyműsor, megnéztem, kikkel vagyok egy futamban, milyen esélyeim vannak, kire kell vigyázni, kit kell legyőzni, aztán megnéztem, ki indít, kik a versenybírók és kinél meddig lehet elmenni. Engem soha nem zártak ki. Próbálkoztam ugyan, de ésszel. Tudtam, hogy kinél meddig lehet feszíteni a húrt.

– Önnél meddig lehet?

– Hát… következetes vagyok. Ha valamit kimondtam egy technikai értekezleten vagy ha valakit kizárásra javasolnak, akkor konzekvensen végigcsinálom a dolgokat. Olyan nincs, hogy valamit az egyik versenyzőnek megengedek, a másiknak meg nem.

– Gondolom, még ezzel együtt is vannak speciális esetek, amelyek elbírálásánál többre van szükség a szabálykönyv pontos ismereténél…

– Előfordult olyan a pekingi olimpia előtt az utolsó válogatón, hogy a célbaéréskor tanúsított viselkedés miatt kizárásra javasolták a győztes kajak négyest. Annak idején Janics Natasa kezdte, hogy beugrált a hajóból a vízbe a befutást követően és mi ennek véget akartunk vetni. A helyettesem egyébként egy évvel korábban már kizárt egy kislányt, aki a vízbe ugrott a szülei bíztatására. Ilyen előzmény után, ha nagyon kemény vagyok, ezt a négyest ki kellett volna zárnom. Ha egyes hajóról lett volna szó, nem sokat gondolkodtam volna, de egy négyesnél nagy a felelősség, hogy egy ember hibája miatt derékba törhetem-e a másik három karrierjét. Egy világbajnokság előtt kisebb dilemma lett volna, de az olimpia más. Hiszen van, akinek az életében csak egyszer adódik lehetősége arra, hogy olimpián vehessen részt. Háborgott volna a lelkiismeretem, ha a három vétlen csapattag  is szenved vagy ha nem a legjobb négyes utazott volna.

– Mi történt ezután?

– Magamhoz hívtam a renitens vízbe ugrálót, és kulturáltan, de rettenetesen leteremtettem.

– Van olyan szabály, amit szívesen megváltoztatna?

– Alapvetően nem a mi dolgunk, hogy szabályokat hozzunk, nekünk alkalmazni kell őket. Tavaly például egy serdülő kenus lányt be akartak nevezni a felnőttek közé a világkupa válogatóra, ami egyértelműen tiltott az idevonatkozó versenyszabályok értelmében. Nem is engedtem elindulni, mert ha bármi történik vele, az az én felelősségem. Nem véletlenül vannak meghatározva a korosztályi határok, ezzel nem lehet játszani. Összeült a Szakmai Bizottság, szavazatokat szedtek, de én kitartottam az álláspontom mellett, pedig nagy nyomás alatt voltam. Ha megváltoztatják a szabályt, az már más helyzet. De addig, ha valami le van írva, azt be kell tartani. Végül is én oldottam meg a gordiuszi csomót azzal, hogy azt mondtam: nevezzék be ezt a kislányt a világkupára anélkül, hogy válogatót ment volna. A világkupára érvényes nemzetközi szabály ugyanis már megengedte volna.

– Az Ön esetében mennyire volt magától értetődő, hogy bíróként folytatja a sportbeli pályafutását?

– ’63-ban, amikor versenybíróként vizsgáztam, elvégeztem a segédedzői tanfolyamot is, hogy megadjam magamnak a lehetőséget a választásra a kettő közül. Végül úgy döntöttem, hogy nem edzősködni akarok, hanem bíráskodni szeretnék. Úgy gondoltam, hogy így tudok igazán megmaradni a sportág mellett.

– Most visszatekintve: jó döntés volt?

– Jó, igen. Vannak persze hullámvölgyek, amikor például  az ember harcot vív az edzőkkel és arra gondol, hogy mi a fenének csinálom én ezt, mikor élhetnék nyugodtan, kényelmesen. De ezek az érzések hamar elmúlnak.

– Meghatározó verseny, emlékezetes szituáció?

– Annyi volt, hogy nehéz egyet kiragadni. Gondolja csak el, 1964 óta – akkor volt az első olimpiai válogató, ahol bíráskodtam – már tizenöt olimpia válogatóin töltöttem be kulcspozíciókat. A legelsőn történt, hogy kizártam Hesz Mihályt, akivel korábban együtt voltam ifi válogatott. Utána odajött hozzám Ráckevén az étkezdében és azt mondta: öreg, igazad volt! De volt olyan, amikor Wichmann Tamást zártam ki, aki a keretfeltöltőn akadályozta a Darvast, hogy segítsen a párjának, a Petrikovicsnak, aki nem a legjobb pozícióból indult, meg edzettség szempontjából sem volt topon. Na a Wichmann ezek után három hónapig nem köszönt.

– Mennyire veszi a lelkére ezeket a kényszerű elvi ütközéseket?

– Ha valakit kizárok, azt nem én találom ki, hanem a különböző pozícióban lévő bírók javasolják. Ha valakinek valamilyen „bűne” van, azt nekem látatlanban kell megítélnem, és meg kell bíznom a kollégáim meglátásaiban, hiszen a versenyző és az edző természetes módon a saját mundérjának becsületét védi. Ha Szegedről vagy Szolnokról jövök hazafelé és volt valamilyen döntés vagy kizárás, akkor mindig filózok, hogy tényleg jól döntöttem-e, biztosan megérdemelte-e az illető, hogy kizártam vagy az is előfordul, hogy nem zártam ki és beugrik, hogy vágtak át. Számomra lelkiismereti kérdés, hogy jól tettem-e, amit tettem.

– Hogyan vezeti le a versenyek feszültségeit?

– Amikor utazok hazafelé, részben az otthoni dolgok jutnak az eszembe, részben meg már a következő verseny, hiszen elég feszes a program. A versenynapok végén esténként a bírótársakkal elmegyünk együtt mondjuk a Kőrösi Halászcsárdába és a fehér asztalnál megbeszéljük, kiértékeljük a dolgokat. Ha pedig nincs különösebb kiértékelnivaló, akkor egyszerűen csak jól érezzük magunkat.

– Mit gondol, mivel vívja ki valaki, hogy vezető szerepet töltsön be a bírói testületben?

– Tisztességesnek, példamutatónak és pártatlannak kell lenni, bár ez minden versenybíróra igaz. Én a civil életben is egy háromszáz fős szövetkezet vezetője voltam, szóval bizonyos mértékben vezéregyéniségnek is kell lenni, hogy az ember egy ilyen csapatot elvezessen. Fontos, hogy a bírótársak tiszteljenek, amit el is várok, de én is tiszteletet adok mindenkinek. Budapesten 1965-ben lettem a Versenybírói Bizottság vezetője, egészen 1989-ig. ’70-től már az MKKSZ Versenybírói Bizottságának voltam a tagja, majd ’76-tól ’85-ig elnökhelyettes, azt követően pedig elnök. Ennek is már 32 éve és épp a közelmúltban választottak meg újabb öt évre. A feladat jelenleg annyival összetettebb, hogy a rendszerváltás idején az Magyar Kajak-Kenu Versenybírói Testülete önálló jogi személlyé alakult és odáig jutottunk el , hogy az MKKSZ Versenybírói  Bizottságának munkáját a Versenybírói Testület látja el.

– Van  életkori határa a versenybírói  megbízatásnak?

– Nincs. Általában rám hárul az a hálátlan feladat, hogy valakinek meg kell mondanom, hogy jobb, ha már abbahagyja, mert egészségügyileg, szellemileg már nincs olyan állapotban. Pár éve én magam is megkértem Schmidt Gábort, hogy ha látja rajtam, hogy már nem vagyok a helyzet magaslatán, akkor szóljon rám és abbahagyom, mert az ember ezt nem mindig veszi észre magán.

– Úgy tudom, hogy a példamutatás fontosságára mindig nagy hangsúlyt fektet…

– Ez így van. Egy olimpiai bajnok páros kizárását javasolta pár évvel ezelőtt a pályabíró. Bevittem őket a tárgyalóba és letoltam a sárga földig, hogy ők, akik olimpiai bajnokok, hogy engedhetik meg maguknak, hogy más vizén üljenek? Milyen példát mutatnak az utánuk jövőknek? De mondok mást. A múlt hétvégén én voltam az elnök a Hídépítő-kupán és azt láttam, hogy egy csinos, fiatal hölgy ül az asztalon a bíróknak fenntartott részen. Megkérdeztem, hogy mégis, kihez van szerencsém és elmondtam, hogy az asztalra, ahol eszünk vagy dolgozunk, nem illik ülni. Hát neki egy olimpiai bajnok mondta, hogy odaülhet, felelte, mire én azt válaszoltam, hogy én még egy olimpiai bajnoknak sem engedem meg, hogy odaüljön. Aztán kedvesen elbeszélgettünk.  – Most gondolja el ,  – mondtam neki –  ha itt valaki az asztalon ül, akkor mi  a versenyzőktől hogyan követelhetnénk meg bármit is?

– Szóval ha egy versenybíró haragszik, akkor az leginkább az „érted haragszom, nem ellened” kategória…

– Nem haragszunk… Én egyébként mindig úgy élem meg, amikor valakivel valamilyen probléma van, mintha velem történt volna. Pedig engem sose javasoltak kizárásra. Talán mert fineszesebb voltam. Van, aki nem tudja, hogy hol vannak a határai. Pedig azokat tudni kell. Azon belül lehet trükközni.

– Milyen ajándéknak örül leginkább?

– Hivatást tekintve leginkább a személyre szóló erkölcsi elismeréseknek örülök, függetlenül azok nagyságrendjétől, anyagi értékétől. Az első, kajakos kis emlékplakettemet, miszerint ’61-ben eredményes ifi sportoló voltam vagy a Budapest sportjában végzett társadalmi munkáért való oklevelet éppolyan nagy becsben tartom, mint  például a belügyminisztertől kapott emlékgyűrűt, vagy a szövetség által adományozott Arany Érdemérmet. Ezek a relikviák mind ott vannak egy vitrinben és sokat jelentenek számomra. Időnként meg is nézem őket, hogy el ne feledjem, miért is kaptam…

Kozák Danuta négy számban indul az Európa Játékokon

Hüttner Csaba szövetségi kapitány javaslatát elfogadta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége, így véglegessé vált az Európa Játékokon induló magyar válogatott kerete.

Hír

Kozák Danuta négy számban is rajthoz áll a héten kezdődő minszki versenyen, tehát mindenhol, ahol kivívta az indulás jogát: az ötszörös olimpiai bajnok kajakos viszi a két rövidebb egyes számot (200 és 500 m), valamint 500 párosban Kárász Annával, 500 négyesben pedig Kárász Annával, Csipes Tamarával és Medveczky Erikával is elindul.

Kárász Annán és Birkás Balázson kívül Kopasz Bálint is két számban versenyez: 1000 és 5000 egyesben. Kérdés volt, hogy 200 női kenu egyesben ki indul majd, végül Nagy Bianka állhat oda Minszkben, de a 41 éves Kammerer Zoltánt is láthatjuk versenyezni a fiatal Gál Péter Istvánnal K2 1000 méteren.

A férfi C1 200-at, a női K2 200-at és az 5000 méteres versenyszámokat leszámítva csak olimpiai számokban rendeznek versenyt Minszkben.

A magyar válogatott Európa Játékokon induló kerete:
K1 200 m: Birkás Balázs
K1 1000 m: Kopasz Bálint
K1 5000 m: Kopasz Bálint
K2 1000 m: Kammerer Zoltán, Gál Péter István
K4 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István

C1 200 m: Hajdu Jonatán
C1 1000 m: Kiss Tamás
C2 1000 m: Kiss Balázs, Dóri Bence

NK1 200 m: Kozák Danuta
NK1 500 m: Kozák Danuta
NK1 5000 m: Bodonyi Dóra
NK2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka
NK2 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta
NK4 500 m: Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika

NC1 200 m: Nagy Bianka
NC2 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső

Tartalék: Lucz Dóra

A szegedi világbajnokságon induló keretet Hüttner Csaba szövetségi kapitány csak az Európa Játékok után jelöli ki.

Kozák és Kopasz a rövidebb távon is verhetetlen

Kozák Danuta és Kopasz Bálint lemásolta a nyitónapot, Nagy Bianka pedig olimpiai számban húzott meglepetést a szolnoki második válogatón szerdán.

Hír

Ahogy az első nap során, úgy szerdán is hozta a papírformát Kozák Danuta és Kopasz Bálint. Az ötszörös olimpiai bajnoknő az első válogató után a másodikat is megnyerte K1 200 méteren, megelőzve Lucz Dórát és Csipes Tamarát.

„Az 500 méter azért jobban fájt, itt pillanatok alatt történik minden, 200-on csak a célbaérkezés után jön a fájdalom, de

a győzelem enyhíti ezt a fájdalmat.

Az Európa Játékokon lesz 200 egyes is, de egyelőre nem tudom az időrendet, így azt sem tudom, hogy mely számokban indulok majd Minszkben. Most csak arra figyelek, hogy csütörtökön behúzzuk az 500 párost is” – mondta az 500 egyesben is mindkét válogatót megnyerő Kozák Danuta.

Az 1000 után 500 egyesben is nagyon magabiztosan győzött a férfiaknál Kopasz Bálint, aki ezzel mindkét válogatón mindkét számban nyerni tudott.

„Az Európa Játékokon nincs 500 egyes, de azért is volt fontos, hogy ma nyertem, mert a világbajnokságon 500 és 1000 egyest szeretnék menni – mondta a szerdán Dombvári Bencét és Noé Bálintot megelőző kajakos.

A kettő közül az 1000 méter lesz a fő számom,

de remélem, hogy jut még erő az 500-ra is, a duisburgi Világkupán most bizonyítottam a rövidebb távon is. A szezon elején kacérkodtam a csapathajóval, de mostanra azt teljesen elengedtem. Ugyanakkor nem vagyok csalódott, mindig az egyes számok a legértékesebbek, ennél többet nem is kívánhattam volna, hogy az 500 és az 1000 egyes is az enyém legyen.”

Kopasz Bálint a jövő heti Európa Játékokon 1000 és 5000 egyesben áll rajthoz, utóbbi számban most először indul majd nemzetközi versenyen.

A legrövidebb távon, 200-on Birkás Balázs is duplázott, hiszen Csizmadia Kolos és Tótka Sándor előtt megnyerte a második válogatót is. „Ez most nagyon fájt – kezdte Birkás. – Az a legnehezebb a 200-ban, hogy ha kicsit elszámolod magad, akkor nem tudod teljesen kihajtani magad. Szerencsére nem számoltam el magam. Edzésen általában ki szoktam kapni a többiektől, de versenyen mindig próbálom összekapni magam, ilyenkor önkívületi állapotban vagyok. Az Európa Játékokon, ha minden igaz, a 200 egyest és az 500 négyest viszem.”

A vébén várhatóan Csizmadia Kolos megy majd 200 egyest, hiszen Birkás Balázs a négyesben ülhet, márpedig egy ember csak egy kvótát szerezhet Szegeden.

A szintén rendkívül fontos, női C1 200-as olimpiai számban tovább bonyolódott a helyzet, hiszen az első válogatón győztes Lakatos Zsanettet viszonylag simán verte kihívója, az első válogatón hajszállal második Nagy Bianka.

„Örültem a szembeszélnek, mert én szembeszeles versenyző vagyok. Régóta itt készülünk, szóval ismertem a pályát, és reménykedtem benne, hogy tudok majd javulni az első válogatóhoz képest, de

azt nem gondoltam, hogy ennyivel gyorsabb leszek”

– mondta Nagy Bianka.

Ebben a számban később várható döntés a csapatba kerülésről, hiszen Lakatos Zsanett csütörtökön még 5000 méteren is rajthoz áll, így szétlövést nem tudnak rendezni kettőjük között a második válogatón.

A napot a három páros verseny zárta 200 méteren. A női kajakosoknál – akárcsak az első válogatón – ismét egy hajszál döntött, és újra a Lucza Anna, Kiss Blanka egység javára a Hagymási Réka, Medveczky Erika kettőssel szemben.

A férfiaknál az első válogatót a Balaska Márk, Birkás Balázs duó nyerte, amely azonban most nem indult el, Balaska Márk Dudás Miklóssal állt rajthoz, de 0,4 másodperccel kikapott az Apagyi Levente, Csizmadia Kolos egységtől. Itt egyelőre kérdéses, hogy melyik duó indul az Európa Játékokon és a világbajnokságon.

A női kenu párosoknál nem született meglepetés: a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős mindkét válogatót nagyon magabiztosan nyerte meg.

A parakajakosok és parakenusok válogatójáról ide kattintva olvashat.

A második válogató csütörtökön zárul.

Fotógaléria Facebook-oldalunkon: