Középpontban a paralimpiai kvóták

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a parakenus válogatott jövő évi felkészülési programját, amelynek fő feladata: a Váczi Anita által megszerzett riói paralimpiai kvóta mellé újabb indulói helyek megszerzése.

A riói paralimpia áll a középpontban a magyar parakenu válogatott felkészülési programjában. Az új kategorizációkat is hozó 2015-ös idényben Váczi Anitának sikerült kvótát nyernie, jövőre a duisburgi világkupával egy időben zajló duisburgi paralimpiai világbajnokságon újabb indulói helyeket szerezhetnek majd versenyzőink.

„A pótkvalifikációs világbajnokságon számonként négy kvótát lehet szerezni, erre férfi KL1-ben, illetve KL2-ben nyílhat majd a legnagyobb esély. Utóbbiban Bencze János a milánói világbajnokságon a nyolcadik helyen zárt, az első hat versenyző kapott kvótát, így ő karnyújtásnyira kerülhet a riói paralimpiától. Ha Juhász Tamás a KL2-es kategóriából visszakerül a KL1-esbe, akkor ő is esélyes lehet a kvalifikációra. Mivel a kvótaszerzés miatt ezeknek a versenyzőknek már korán csúcsformába kell lendülni, így számukra az idén biztosított lesz egy sevillai melegvizes tábor is. A nem paralimpiai számokban szereplő versenyzőinknek nem a világbajnokság, hanem a moszkvai Európa-bajnokság lesz a fő verseny jövőre, és a világbajnokság, valamint a kontinensviadal előtt is hosszabb központi táborban vehetnek részt majd a versenyzők. A felkészülést egyébként már elkezdtük, jelenleg is Dunavarsányban dolgozik a csapat, amely a szokásoknak megfelelően minden hónapban négy napos közös felkészülési táborozáson vesz részt” – mondta Weisz Róbert, a parakenu szakág szövetségi edzője.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók