Kozák: Fókuszban az 500 páros

A riói olimpia évében a Szabó Gabriellával alkotott páros a legfontosabb Kozák Danutának. Az Újpest kajakozója a reméltnél később állt át a hosszú floridai edzőtáborozás után, a tájékoztató versenyt pedig a felkészülés állomásának tekintette - nyilatkozta a K-1 500 méter olimpiai címvédője az InfoRádiónak.

„A hazatérés után az alvásperiódusommal minden rendben volt, viszont nagyon sokáig erőtlennek éreztem magam. Ez persze a múlt, most már százszázalékosan az edzésekre tudok koncentrálni” – mondta az InfoRádió Víztükör című műsorában Kozák Danuta, aki két hónapot töltött Tampában.

„Kellemes, 24-25-fokos környezetben dolgoztunk. Hozzá kell tennem, ha az ember Floridában nem vigyáz, azon kapja magát, hogy mindenre figyel, csak az edzésre nem, ez azonban nekünk nem jelentett gondot” – jegyezte meg a kétszeres olimpiai aranyérmes.

„Egyszer mentem el egy baseball-meccsre, a szabályokat megértettem, így remek kikapcsolódásnak bizonyult. Amerika egy színes világ, az ott töltött idő minden percét nagyon élveztem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy a tengerentúlon is folyamatosan feszegette a határait.

A szolnoki tájékoztató versenyen 500 egyesben mérettette meg magát, ahol kevéssel Csipes Tamara mögött a második helyen végzett.

„Tamara jó formában volt, a kényszerpihenője után remek formában tért vissza. Az eredmény azonban különösebben nem foglalkoztat, mert a párosra készülünk Szabó Gabival. Egyszerűen edzésnek fogtam fel ezt a versenyt” – fejtette ki.

Az Újpest klasszisa a következő napok munkájáról is beszélt.

„Az edzéseken már nem a mennyiség számít, hanem jobban ráállunk a pályára: a versenyszituációk begyakorlására összpontosítunk. A 200 métert már tavaly elengedtem, most 500 párosban indulunk a válogatókon, és mivel a négyesben is szerepelni akarok, az 500 egyes is kötelező” – jelezte Kozák Danuta. Vagyis a jövő héten szerdán kezdődő szegedi olimpiai válogatóversenyen nem marad el a várva várt összecsapás, a Kárász-Kozák csata, amelybe idén többen is beleszólhatnak.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók