Kozák Danutát a MOB díjazta

Elismerések

Átadták a MOB Nők a Sportban- és Média-díjakat március 14-én a MOB Kulturális Központban rendezett ünnepségen. Borkai Zsolt MOB-elnök összesen 14 kategóriában adta át az elismeréseket; a két bizottság Életműdíját dr. Jakabházyné Mező Mária és Gallov Rezső vehette át. A SportEMBER posztumusz-díjat Puskás Ferenc kapta, aki idén lenne 90 esztendős. Elismerést vehetett át az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta és a MOB fotósa, Szalmás Péter is.

A Magyar Olimpiai Bizottságban évtizedes hagyomány a két bizottság ünnepsége, mely időben a nőnaphoz és a magyar sajtó napjához köthető. Az idei díjazottak mind jelen voltak az eseményen; Puskás Ferenc elismerését a Puskás Akadémia és a Puskás Intézet nevében Balogh Balázs kommunikációs igazgató, a Puskás Intézet igazgatója vette át. A díjazottakat Borkai Zsolt és Regőczy Krisztina, olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos, a MOB elnökségének tagja is köszöntötte. A női bizottság elismerései, a bőrből készült szobrok Albert Éva iparművész alkotásai.
„Immár hagyomány, hogy nemzeti ünnepünk közeledtével a Magyar Olimpiai Bizottság két nagyon fontos díjat ad át – mondta köszöntő beszédében Borkai Zsolt, a MOB elnöke. – A magyar sportnak sokat segít a média, különösen, ha megvan a kellő együttműködés. A hölgyek szeretetükkel, érzésükkel támogatják a férfiakat és a sportot, nélkülük jóval szegényebbek lennénk. A világ sportjában törekednek a nemek egyenlőségére, ami egy jó irány, támogatnunk kell. Közös érdekünk, hogy a magyar sport sikeres tudjon lenni továbbra is. Ehhez jó egészséget és együttműködést kívánok.”
„Díjátadó ünnepségeinket 2002 óta rendezzük meg, 2005 óta adunk át különdíjat, 2012-ben pedig megalapítottuk a junior-díjat – mondta Regőczy Krisztina, a MOB Nők a Sportban bizottságának elnöke. – Minden évben nagy kihívás odaítélni az elismeréseket, ráadásul az utóbbi években jelentősen nőtt a kiemelkedő eredményeket elérő női sportolók száma, így még nehezebb dolgunk van.”

A Nők Sportjáért Éves Teljesítménydíj: Kozák Danuta
Kozák Danuta ötszörös olimpiai bajnok, a kajak-kenu jelenlegi „nagyasszonya” 11 világbajnoki címe mellett már Pekingben ezüstérmes volt, Londonban két aranyérmet nyert kajak egyesben és a négyesben, tehát Rióban a mindig nehéz címvédéssel is meg kellett birkóznia. Ez tökéletesen sikerült: előbb Szabó Gabriellával megnyerték a kajak kettes 500 métert – Danuta betegen ült hajóba –, utána egyéniben győzött, megvédve londoni címét – egyben megnyerve Magyarország 500. olimpiai érmét, egyben 175. aranyát –; majd következett a négyes, ahol Szabó Gabriellával, Fazekas-Zur Krisztinával és Csipes Tamarával bizonyultak a legjobbnak. Sikerének értékét növeli, hogy a 2015-ös évét követően sokan nem bíztak a riói győzelemben – de ő azonban már nyár elején bizonyított, amikor a moszkvai Európa-bajnokságon három aranyérmet nyert, azaz 2016-ban minden versenyét megnyerte. Az Újpesti TE versenyzője; edzője és egyben párja: Somogyi Béla.

Nívódíj/fotó: Szalmás Péter a MOB, az olimpia.hu fotóriportere
Szalmás Péter sportfotós pályafutását több mint két évtizeddel ezelőtt kezdte. Ez alatt fényképezett 6 olimpián és 5 paralimpián. Az athéni ötkarikás játékokat követően lett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség fotósa, de dolgozott több nyomtatott sajtóorgánumnak is. Ez idáig két fotóalbumot jelentetett meg. Magas szintű szakmai munkáját az évek során többször elismerték. Eurosport-díjas, a MOB Média Bizottságának oklevelét 2004-ben kapta meg. Többször díjazták az Ezüstgerely- és a Magyar Sajtófotó-díjkiosztón; utóbbin 2017 februárjában, amikor a riói paralimpián készített fotójával nyerte el a zsűri elismerését. A MOB fotósaként részt vett a nanjingi nyári és a lillehammeri téli ifjúsági olimpián, a bakui Európa Játékokon, a tbiliszi EYOF-on, valamint a riói ötkarikás játékokon is. Portréfotói, akcióképei az olimpiai csapatkönyveket és a MOB hivatalos honlapját is színesítik.

A díjazottaknak szeretettel gratulálunk!

forrás: MOB

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók