Mégse

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe

Kozák Danuta elismerte, hogy a rajt előtti mérlegelést elmulasztották, de előtte kétszer is lemérték a hajót.

Hír

A Kárász Anna, Kozák Danuta 500-as párost kizárták csütörtökön az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, miután a hajójuk 80 dkg-mal kevesebb volt a minimális megengedettnél.

„A tegnapi nap után rendbe kellett tenni a fejemet – kezdte az ötszörös olimpiai bajnok pénteken délelőtt. – Az egész szituáció nehezen érintett. Van egy rendszerünk, egy versenyrutinunk, az edzőm, a párom mérlegeli a hajónkat. Kétszer is lemértük: előző este és a verseny napján is, a rajt előtti mérlegelést azonban elmulasztottuk, azt elrontottuk, és ezt nagyon nehéz fejben rendbe tennem. Annának még nehezebb lehet ezt feldolgozni, hogy egy hazai rendezésű vébét egy ilyen betli miatt ki kell hagynia. Nagyon sajnálom! Lehet összeesküvéselméleteket szőni, de nem tudom, mi történt. Kétszer lemértük, kicentiztük, hogy az annyi legyen. Nem értem.”

Pénteken délelőtt K-1 500 méteren előfutamában a második helyen végezve jutott tovább a középdöntőbe, erről így nyilatkozott Kozák Danuta: „Ez a nagy hátszél már zavaró, de nem volt olyan rossz a pálya. Próbáltam jó érzéssel kajakozni. Nem tudom, hogy mi lesz a döntőben, most egyelőre a középfutamra koncentrálok, lentről építkezem.”

Kozák Danuta nyilatkozata videón:

Kolonics, a sportlegenda – egy hónapig Kaposvárott

A "Kolonics, a sportlegenda" - című emlékkiállítás megtekintésére egy hónapig van lehetőség a Kaposvár Aréna első emeletén. A hétfői megnyitóünnepségen beszédet mondott Faludy András, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Versenysport bizottságának elnöke, a helyi klub vezetőedzője, a korábbi kajakos világbajnok Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere, valamint Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke is.

Hír

Megható és lebilincselő. Ezzel a két szóval jellemzi a helyi sajtó a hétfőn délután megnyílt kiállítást, amely részletesen mutatja be a tizenkét éve tragikusan elhunyt kenus legenda sportkarrierjét. Ezúttal is érmek, serlegek, újságcikkek, valamint személyes tárgyak mentén győződhetnek meg a látogatók az egykori sportóriás egyediségéről.

A megnyitón a többszörös olimpiai és világbajnok kenusra sporttársai, klubtársai, baráti emlékeztek vissza néhány személyes történettel. Köztük Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere is.

“Kolo” pályafutása mindenkinek jó lecke lehet. Alázata, elhivatottsága, kitartó magatartása motivációként szolgálhat nem csak az utánpótlás sportolóknak, de azoknak is, akiknek nem képezi a sport a mindennapjukat – mondta Borhi Zsombor, aki a felnőtt válogatottban éveken át csapattársa volt Kolonics Györgynek. –

Kaposvárnak hatalmas megtiszteltetés,

hogy otthont biztosíthat ennek a hiánypótló kiállításnak” – tette hozzá a város alpolgármesterként.

A megnyitón Faludy András, az MKKSZ Versenysport bizottságának elnökea KVSC vezetőedzője is meghatódva emlékezett vissza az egykori olimpiai és világbajnokra, és arra buzdította a jelenlevőket, hogy vigyék hírét a kiállításnak, hiszen nem mindennap tekinthető meg egy ilyen komoly gyűjtemény.

“Ennek a kiállításnak nem csak az a funkciója, hogy jobban megismerjük Kolonics György munkásságát, hanem hogy

erőt merítsünk belőle”

– mondta köszöntőjében Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

A rendezvény moderátoraként a Kolonics Alapítvány elnöke, Csabai Edvin köszönetet mondott Kaposvár vezetésének, hogy helyszínt biztosított a kiállításnak.

A kiállítás látogatása ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola központi telefonszámán (06-82/ 527 690) lehet bejelentkezni a tárlat megtekintésére.

Akinek duplán kellett megfelelni

Gazdag edzői pályafutása alatt dolgozott az Elektromosban, a Fradinál, a Csepelben és az MTK-nál is, de karrierjének talán a legfontosabb állomása a KSI, ahol 10 éven át volt vezetőedző. A legnagyobbaktól tanulta a szakmát, rendkívül sikeres versenyzők, és edzők kerültek ki a kezei közül. Nagy László február 11-én 70 éves lett.

Hír

– Gondolom Ön sem vezetőedzőként kezdte a kajakozást, hogy ismerkedett meg a sportággal?

– Érdekes módon a kapcsolatom a kajakozással egybeesik a KSI 1963-as megalakulásával, a tesnevelő tanárom a gimnáziumban elkezdte gyűjteni a kajakosokat a szakosztálynak, de én mégsem oda mentem, hanem a Ferencvárosba kezdtem, mert Fradi-szurkolóként ez tűnt logikusnak. 1964-ben a későbbi szövetségi kapitány, Péhl József vett fel az FTC-be. Azért akartam kajakozni, mert 1956-ban paralizist kaptam, ami miatt sosem tudtam rendesen használni a lábam, gondoltam nekem való lesz, mert a hajóban csak ülni kell. Persze hamar kiderült, hogy rosszul gondoltam, hiszen nem nem tudtam a többiekkel futni menni, és a hajóban is labilisabb voltam.

– Nem kicsit kellett ahhoz eltökéltnek lenni, hogy mégis ottragadt a Fradinál….

– Ezt egy ott dolgozó utánpótlásedzőnek, Endreffy Lórántnak köszönhetem, aki sokszor megkért, hogy segítsek neki. Tanítgattuk, illetve együtt vittük túrázni a kicsiket, így elkezdtem az edzői pálya felé irányulni. Első állásomat mégsem a Fradinak köszönhetem, 1971 nyarán az Elektromosból a szezon közepén távozott az edző, odavettek egy hónapra, mert addigra már volt segédedzői papírom. Az egy hónapból végül majdnem három év lett, szép eredményeket értem el, például magyar bajnoki címet nyert nálam Pallovits Angyal – aki később Kovács Katalain nevelőedzője lett – ami azért volt nagy dolog, mert az Elektromos előtte évekig nem nyert aranyérmet a bajnokságon.

– Így hát visszahívták a Fradiba….

– Pontosan, és elkezdtem együtt dolgozni a szakma akkori krémjével. Abban az időben Péhl Jóka volt a szövetségi kapitány, mellette követhettem többek között Parti János, Granek István, Szabó Ferenc és Hajba Antal tevékenységét is, és rengeteget tanultam tőlük. A Fradiból hamar belekerültem a körforgásba, 1976-ban már előfordult, hogy amíg Jóka a válogatott mellett dolgozott, addig én vezettem Rajnai Klári edzéseit, aki a korszak legjobb női kajakosa volt. Aztán a 76-os olimpiai után Péhl József nem maradhatott kapitány, lekerült Csepelre, ahova mi is követtük Klárival, onnantól kezdve már hivatalosan is az edzője voltam. Fontos hozzátenni, hogy a váltással akkor is hatalmas szerencsém volt, mert ott is kiváló kollégák közé kerültem, mint például a Vass Pista, akit Séra Miklós mellett minden idők egyik legnagyobb edzőjének tartok.

– Éppen a napokban láttam egy korabeli fotót, a 70-es évek végén készült egy válogatott edzőtáborban, ahol fiatal trénerként már ön is ott áll. Milyen érzés volt még a harmincadik születésnapja előtt ilyen lehetőséghez jutni?

Hihetetlen élmény volt. Gondolja el, 6 éves korom óta tulajdonképpen mozgássérült vagyok, mégis volt olyan tornatermi edzése a válogatottnak, amit Parti János megbízásából én tarthattam meg. Tudtam, hogy ott lesz az egész felnőtt keret, előtte egész éjjel nem aludtam. Aztán másnap ott billegtem a rossz lábammal Csapó Géza, Bakó Zoltán, Wichmann Tamás, vagy éppen Foltán László és Vaskuti István mellett, de elfogadtak, pedig az összes gyakorlatot el sem tudtam volna végezni. Az élet más területein sokszor éreztem azt, hogy az állapotom miatt duplán kell megfelelnem, de a sportban szerencsére nem. Elfogadtak, és ez nekem nagyon sokat jelentett.

– És közben persze egyre keresettebb edző lett. Hogyan került végül a Csepelből az akkor még kizárólag utánpótlásneveléssel foglalkozó KSI-be?

– Füzesséry Gyula hívott át 1984-ben, mert egy kolléga kilépett a szakosztálytól, és Simi (Simon Miklós) ott maradt legalább 60 gyerekkel egyedül. Egy évvel később vezetőedző lettem, nagyon jó csapatot építettünk, kenus edzőnek áthívtam a Csepelből Koletics Mikit, és alaptvetően akkor alakult ki a feladásos rendszer a klubnál, 13-14 éves korig Simi foglalkozott a kajakos gyerekkel, aztán átkerültek hozzám. Akkoriban vettem oda az ificsapat mellé segédedzőnek Schmidt Gábort, a szövetség mai elnökét, rajta már akkor látszott, hogy nagyon sokra hívatott, tele volt akarattal és elhivatottsággal.

– 10 éven át volt vezetőedző, gyorsan jöttek a jó eredmények?

– 1987-re már volt ifi válogatott versenyzőnk, később a Magyar Olimpiai Bizottság jelenlegi főtitkára, Vékássy Bálint révén világbajnokunk is. Volt több kiváló versenyzőnk akkoriban, például Ács Tamás, Bauer Márton, Kovács Ákos, és csatlakoztak hozzánk a Storcz-fivérek is az UTE-ból, szóval egy tényleg nagyon erős csapat jött össze. 1995-ig dolgoztam a KSI-ben, ahol akkoriban még csak utánpótlásképzés zajlott, ugyanakkor a tehetséges versenyzőim már kinőtték az ifit, ezért az egész csoporttal együtt átigazoltunk az MTK-ba.

– Ahol minden idők egyik legerősebb csapata jött össze, hogy fértek meg egymás mellett a fiatal tehetségek, és a nagy nevek?

– Valóban, ott annyira erős csapatom lett, hogy az 1996-os atlantai olimpia előtt egy-két kivételtől eltekintve az egész felnőtt férfi kajakos válogatott nálam készült. Szerintem jól megvoltunk, nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan kaliberű versenyzőkkel dolgozhattam akkor, mint például Gyulay Zsolt és Ábrahám Attila. Aztán az 1996-os olimpia nem úgy jött össze nekünk, ahogy terveztük, elképzelhető, hogy én is hibáztam, illetve akklimatizációs gondok adódtak, amikor megérkeztünk az USA-ba. Atlanta után a csoport feloszlott, én pedig a következő évben már újra Csepelen vezettem egy 30 fős fiatal lányokból álló csapatot. Nagyon jó szívvel emlékszem arra az időszakra is, mert rengeteget kaptam a társaságtól. Nem értünk el nagy eredményeket, de a lányok imádtak lejárni kajakozni, tőlük kaptam pályafutásom legszebb ajándékát, egy 30 fős versenykajak-makettet, amit a magyar válogatott egyik főszurkolója, Ladunga Károly gyártott le, a versenyzőim pedig gyurmából beleformázták saját magukat a hajóba. Ez a relikvia a mai napig kint van otthon az ebédlőben.

– Egész pályafutása alatt jellemző volt, hogy a felnőttekkel való munka után állandóan visszatért az utánpótlásneveléshez, ezt sosem érezte tehernek?

– Talán közhely, de mindkét területen ugyanolyan szívesen és lelkesen dolgoztam. Tényleg hatalmas élmény Gyulay Zsolttal kimenni a vízre, és neki vezetni edzést a motorcsónakból, de ugyanúgy imádtam a kicsikkel is foglalkozni. Az újabb csepeli kitérő után visszatértem az MTK-hoz, ahol többek között az akkor nagyon fiatal Vad Ninettával foglalkoztam, majd újra hívott a KSI a legkisebbekhez. Akkor megmondtam Ninának, hogy tartson velem, ha akar, a KSI-ben edzősködik az egykori tanítványom, Mórocz István, vele folytathatja a munkát, mert én csak a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni. Aztán kettőjük kapcsolatának több felnőtt világbajnoki cím lett az eredménye. Közben mi – újra a KSI-ben – Szigeti Viktóriával elindítottunk egy programot a legkisebbeknek, ebből a hat éves munkából olyan nevek jöttek ki, mint Gazsó Dorka, Bakó Olga, Racskó Fruzsina, vagy éppen Varga Ádám. Nekem pedig legalább akkora öröm volt 20-30 kisgyereket három nap alatt a nulláról megtanítani kajakozni, mint korábban Gyuzsóval dolgozni. De hasonlóan szívesen foglalkoztam 2005 és 2008 között Angyal Zoltán kapitánysága idején az U23-as válogatottal vezetőedzőként, hiszen abba a csapatba tartozott akkoriban például Kozák Danuta, Dombi Rudolf, Sík Márton, és az MKKSZ mostani szakmai igazgatója, Boros Gergely is.

– Aztán 2013-ban, több mint 40 év után befejezte az edzősködést, miért?

– Mindig is azt gondoltam,  hogy edzőként addig tudok hiteles maradni, amíg egészséges vagyok, és megvan az energiám ahhoz, hogy átadjam a tapasztalataimat, ez az állapot nálam 63 éves koromig tartott. De azóta sem ülök állandóan otthon, van egy telkem Nagymaroson, szemben a fellegvárral, kora tavasztól késő őszig gyakorlatilag ott élek. A “birtokot” életem egyik fő művének tartom, főzőcskézek a kertben, és barátokkal csodálom a panorámát. Az edzői pályafutásomra pedig szívesen gondolok vissza, sokkal több jót kaptam a sportágtól, mint nehézséget. Volt szerencsém kiváló kollégákkal, és versenyzőkkel együtt dolgozni, és nagyon meg tudok attól hatódni, amikor meghallom, hogy a korábbi tanítványok milyen szép emlékeket őriznek az együtt töltött évekről. Természetesen nem lehetett minden versenyzőmből olimpiai-, vagy világbajnok, de rengetegen lettek sikeres emberek az élet más területein, és ha erre gondolok, akkor nagyon elégedettnek érzem magam.